A GYÓGYÍTÓ BIOENERGIA TITKAI

TAGIR ABDU IT AL BULGARY

A VOLGAI BULGÁROK FANTASZTIKUS GYÓGYÍTÓ MÓDSZEREI

A könyv szerzője az Ismert természetgyógyász TAGIR ABDULL AL BULGARI, aki már több éve dolgozik a Tatár Köztársaságban, Ukrajnában, Csehszlovákiában

és jelenleg Magyarországon.

Sikeres munkája során a Volgai Bulgárok Ismereteit és gyakorlatát hasznosítja.. Ez a könyv beavat a bioenergia hatás titkába és a komplex gyógy tornát,mint csontkovács és bemutatja gyógyfüvek hatását, a speciális légzéstechnikát, tornát.

Könnyen érthető olvasmányos a könyv, lehetőséget ad az olvasók széles körének, hogy megismerkedjenek a nagy bulgárok ősi szláv történetének: századokkal ezelőtt) ismereteivel és titkaival.A könyvet használhatja az emberek többsége a gyógyulás érdekében.

A könyv kiadását a "KONKARD" cég készttette elő.

Szerkesztő Emir VALEEV.

A művészi kivitelezést, illusztrációt és a rajzot

készítette a SZERZŐ.Tagir Abdull al Bulgari ISBN 5-7707-4818-4 @ "KONKARD?>A SZERZŐTŐL

ÉS NE ÖLTÖZTESSÉTEK AZ IGAZSÁGOK

 HAZUGSÁGGAL, AZÉRT, HOGY

FELTÁRJÁTOK AZ IGAZSÁGOT, ABBAN

 AZ IDŐBEN, AMIKOR TI AZT JÓL

TUDJÁTOK

KORÁN+ 2. SZÚRA TEHÉN.

A könyv írásakor azokra gondoltam, akik érdeklődnek a Világegyetem energia felépítésének titkai és a Kozmosz Isteni törvényei iránt, melyek kifejeződtek a nagy tanitók Buddha, Krisztus, Mohamed tanitásaiban az emberekről, akik a saját egészségük érdekében az egészséges életmod betartásáért a tradicionális népi medicinához fordultak. (Ez a medicina több ezer éve létezik, de azt a hivatásos orvosok, valamiért nem nevezik tradicionálisnak).A legtöbb ember, Igy a diplomával rendeikezö orvosok számára sem kétséges a gyógyfüvek és az akupunktura, a kínai Du-In rendszeről és az Indiai iskola jógája, a Japán Siacu masszázs és más ősi gyógyítási módok hatásossága.Az ember emberre vonatkozó eneriahatás módszerei, minden időkben a titkosság fénykoszorújával voltak eltakarva. E könyvben kifejtett gyógyitási módok sem kivételek.A volgal bulgárok gyógyitási gyakorlatában az energiahatás, mint gyógyító rendszer az orosz soviniszták másfélezeréves elnyomása alatt, gyakorlatilag el volt felejtve. Ennek a csodálatos gyógyászati módnak apró szemcséi azonban napjainkig megmaradtak.ltt is hálámat fejezem ki Valiulina Fatima Clzátulájevnának - az eisö extraszenszoritikai tanáromnak, az Istentöl jövő diagnosztának és gyógyásznak. Ő tanított meg engem hatni az ember, az állat, a növények energiakettösére, a bulgár gyógyitók módszerével.  A könyv megirásában nagy segítségemre volt feleségem Abdullina Gulfija - a lélek és test gyógyásza. Az Ő módszere az energiahatással, szintén a bulgármuzulmán gyógyitás történelmi mélységeihez vezet, ugyanakkor az Ő gyakorlata egy fokkal fentebb van, mint e könyvben leirtak, két ok miatt:  A könyv alapjaiban a kezdö extraszenszek részéreI íródott;  Az energiahatás módszerét nehéz körülirni.Megköszönöm Allah-nak, a kegyelmesnek, a könyörületesnek, aki erőt és energiát adott a könyv megirása Idején. Meggyőződésem, hogy a könyv érdekes, és hasznos lesz mindazoknak, akik az egészségre és egészséges életmódra törekszenek.

BEVEZETŐ HELYETT

 

MULADHARA-CSAKRA

A gyógyszerek nélküli gyógyitás - ez mindannyiunk számára álom. A jelenkor orvosi felfedezései ezer és ezer ember életét mentették meg, amiért hálásak vagyunk.

A szervezet megbomlásának sokasága gyógyszeres terápiára kényszerit. Gyakran, a betegségek gyógykezelésénél az emberek alaptalanul gyógyszereket használnak, ezzel növelve a megterhelést, mindenekelőtt a szív érrendszerre és a kiválasztó rendszerre. Éppen ezért reménykedem, hogy ez a könyv segit a specialistáknak - orvosoknak, a gyógyitás meghatározásakor ieröviditeni, egyes esetekben kikerülni a gyógyszeres hatást. Ez a könyv érdekes lesz a nem specsiálisták számára, mivel az évszázadokon át kipróbált javaslatokat, tanácsokat, recepteket tartalmazza. Sok minden, ami e könyvben leirásra került, abból az időből jutott hozzánk, arnikor az orvosi címet az eredmények alapján adták, és nem az orvosi tanintézet tanulmányainak befejezésével.

A könyv szerzője apránként gyűjtötte össze az információkat a volgai bulgárok gzógyitási módszereiről, melyek ha-tásosságát saját gyakorlatában megerősitett. A szerző az emberek gyógyitásának sok gyakorlati tapasztalatát tárta fel és közvetlenül ki is próbálta.

A volgai bulgárok gyógyitási módszereinek lényege az emberre való energiahatásban áll, a kéz érintésével és érintése nélkül.

A bulgár gyógyitók ekőzben széleskörüen használták ki a fitoterápiát, valamint tanácsokat adtak a páciens életkörül-ményeinek változtatására: diéta, testi és légzőtorna került meghatározásra, amit részletesen ez a könyv is tartalmaz.

A nép nyelvének megértéséhez az kell, hogy annak lelkét, történelmet, kulturáját megértsük. Itt is, mielött megismernénk a bulgárok gyógyító gyakorlatát, közelebbről meg kell ismerni a legendás népet.

A középkorban a bulgár önállo nemzet volt, amely nagy hatást gyakorolt Europa és Ázsia életére. A providenciának kényelmes volt, hogy a régmúlt négy erős ágát - Iráni, tunguz-mandzsuriai, magyar és türk - összefonja Kelet-Europában és kezdetben létrehozva a bolgár törzset (kun-bolgár, protobolgár), majd a IX. században - a bulgár nemzetiséget (nemzetet). Időszámításunk előtt a Il.században a sumérok részecskéje - a bolgárok iránnyelvű törzse - a Kaukázuson át a Kaukázus előtt) sztyeppékre jutott ki, ahol csatlakoztak hozzájuk a nyelvjárás szerinti csoportok a szkitá, szarmatá, masszagér és az alán törzsekböl. Ugyanakkor Közép-Ázsia mélységében ragyógoit a kunok csillaga - türk nyelvü tunguz-manysi és türk törzseké. A hunniai álamnavoltak alárendelve és lényeges szerepet játszottak abban az ösi magyar (ugor) törzsek.

Az ldőszámitásunk előtti I. század végén a kunok között háború keletkezett, melynek következtében azok egy része Észak-Kinából a Volga-Uráli régióba ment és itt a lI.században - idöszámltásunk előtt létrehozzák a Bulgár-Hun államot ("Beger" vagy "Ber" magyarul) , Káma-Batir cárral az élen.

A hatalom a Buljár-Hun államban a 340-es években másik hun dinasztia kezébe került - Buljumár-, amely fél Europát el-foglalta a Buljumár dédunokája - Attila idejében, aki előtt reszketett egész Európa. A hun állam fövárosa már Németország közepén volt.

Erre az időre az Iráni-bolgárok már közelebb kerültek a hun türkök és ugorok egy csoportjához, minek következtében létrejött a türk nyelvjárású bolgárok törzse (hun-bolgárok, protobolgárok). Attila halála után 453-ban fial közül az egyik a bolgárok élére állt és lefektette a bolgár Dulo dinasztia alapjait. 619-ben a hun-bolgárok létrehozzák a Nagy Bolgár államot. Cárjának - Attila leszármazottjának, Kubrátnak (Kurbát) voltak alárendelve a földek a Dunátol az Uralig.

A 670-es években az Ázsiai türk kazárokként Ismert törzsek szövetsége vereséget mért Nagy-Boigáriára. Kubrát idösebbik fia, Bát-Boján a saját Baltavárok dinasztiájának csak apja birtokainak nyugati részét - Kara-Bolgár (Fekete Bol Oda) területét tartotta meg.

Kara-Bolgár központja Ukrajna volt.

Kobrát kisebbik fia Aszparuh, Balkánra megy és megalakitja ott a Bolgár cárságot (Dunai Bolgária).

737-ben a Kaukázus előtti bolgárok egy része (burdzsánok), Kazári aláratndeltségben, az arabok kezéből felveszik az Iszlám vallást ás elhozzák azt Kara-Bolgárba. 820-ban a kara-bolgár cár, Bát-Boján utódja Ajdár a saját kara-bolgárlai (fekete-bolgár) részeként felveszi az iszlám vallást ás menhelyet ad saját földjén az ugor-rnandzsaroknak (magyaroknak).

Ez kiélezte Kazárlávai a kapcsolatukat.

A Kazár kormányzok a VIII. század közepén antiiszlám és antimagyar politikát folytattak. Kezdetben a Közép-Volga videkére kergették ki a burdzsán-muzulmánok egy részét, akik megalapitották a Bolgár várost és hercegséget. A kazárok ezt követően kiüldözték a "madzsarok" egy részét Zsaikbol (Ural folyó) nyugatra. A IX. sz. második felében, Ajdár halála után, a kazárok egy sor vereséget mértek Kara-Bolgárra. Hozzájárult ehhez az, hogy Ajdár fiatalabb fia,- a pogány Lácsin-Kazária szövetségese lett. 864-ben, a kazárok nyomására, KaraBolgárból, a fekete bolgárok egy részével eltávozot Ajdár idősebbik fia, a muzulmán Gabdulla Dzsilykl. 6 865-ben birtokba veszi Voiga-Urált és kikiáltja azt Iszlám Bulgár államnak.

Ennek az államnak az összetételében a X. sz. elejére végbe megy a türk-bolgár csoportok konszoildációja, a helyi ugorok és türk-kipcsak szabán törzzsel, egy bulgár nemzetbe (akiket szintén volgal bulgároknak és türk-bulgároknak neveznek). A bulgár nemzet neve Iráni-bulgár lett (bulgár" formában), nyive - iszlám, kulturája - a tunguz-mandzsur, türk, magyar ás Iráni tradíciók ötvözete lett.

894-ben a kazárok előzik Kara-Bolgárból Bulgáriába Dzsilyka idösebb fiát, Almüs (Álmos) Dzsafarát, A következő évben Almüs (Álmos) elfoglalja a bulgár tront. Webb Arbát (Árpád) ,kénytelen elmenekülni, a kara-bolgárok egy részével és alattvaló magyarjaivai, a Közép-Duna területére, ahol megalapitja a Magyar kiráiyságot is az Árpád dinasztiát. 922-ben Lacsina tiger már kikiáltja Kara-Bolgárt orosz államnak, ás bekerül Oroszország történelmébe Igor Rjurikovics néven.

A IX. század végén - X. sz. közepén a Bulgár állam elpusztitja Kazárlát és átalakul Európa hatalmas államává. Bulgária ha-tárai az Oka torkolatától és a Voronyezs folyótól a Jenyiszejig, az Északi-Jeges-tengertől a Kaszpi-tengerig terjedtek, ez utóbbit Bulgár tengernek nevezték. Kihasználva őseik és keleti szomszédaik eredményeit, a munkaszerető bulgár nép megalkotta a középkor nagy civilizációját. Bulgária monetáris rendszerét elfogadták Skandináviában es Oroszországban. A mezőgazdasági termelés és a kézművesség már a X. században kiemelkedö pozíciót foglal el, Európának ás az Ázsiai szomszédoknak példaként szolgál. A X-XVI. századokban Bulgária a világon egyik legnagyobb exportőre a prémnek, méznek, viasznak, bőrnek, láb belinek és más bőrtermékeknek, szarvasmarhának, gabonának, halnak, kerámia edényeknek, fémből készült háztartási eszközöknek, erdei mogyorónak és más áruféléknek. A mandzsuriai, ujgur, perzsa, kirgiz, magyar es más nyelvekben a jobb minőségű bőröket "bulgáriainak" nevezik.

A bulgár uralkodók minden utat birtokoltak Kelet-Europából Ázsiába, ás minden vonatkozásban oltalmazták a nemzeti kereskedelmet, melynek köszönhetően a bulgár kereskedők gazdái és nagy résztvevői voltak a kelet-europai kereskedelemnek. A fontosabb karaván utak számához, melyeket a bulgárok ellenöriztek, tartozott az ut Bolgárb I-Magyarországra. Ennek az utnak része volt a Bolgár-Kijev utvonal. A bulgár kereskedőkkel találkozni lehetett Norvégiában és Lengyelországban, Svédországban ás Dániában,Németországban és Magyarországon, Perzsiában és Finnországban, Indiában ás Perzsiában, Irakban és Egyiptomban, Spanyolországban és Arábiában, Bizáncban és Szelydzsuki emirátusokban, Horzmba és Kiában, Oroszországban ás a Jenyiszejen.

A bulgárok több mint 20 várost épitettek, több közülük volt és ma is nagyvárosa Európának és a Szovjetuniónak (Kazánt', Bolgár, Buljár, Moszkva, Kiev,Karazsár-Csernyigov, Szamara, Kara Szimbirszk, Szárücsin-Voigográd asztrahánz,Zunne Kala-Nyizsnyij Novgorod, Kolün-Kirov, Jár Csállü-Naberezsnüje Cselnü, Szaratau-Szarátov és mások). A bulgár építőmesterek részt vettek az épitészeti remekmüvek épitésében Ukrajnában ás Oroszországban, Iránban és Magyarországon. A bulgár rendszerű képzésnek nagy hirneve volt a felvilágosult Keleten, még az arab hallgatók is dicsőségnek tartották ha a bulgár-medresz egyetemeken juthattak képesítésükhöz. A magas humánumú irodalom egy sor nép Irodalma részére példaként szolgált. Igy az első bulgár költemény "San küzi dasztanl" motivumal és hősei, melyet Mikali Bastu 865-882 évek között Irt, megtalálhatók az alábbi költeményekben: Vlagyimir Szjátoszlávlcs - "Szo az Igorevics ezredéröl", Sota Rusztavell - "Vitéz tigrisbrőben", NizábI - "iszkander Name". Abdallah ibn Bastu - "Kiszekbas kitabi" (931 óv), Gall - "küssza-i Juszuf" (1203 év), Mohamedjár -"Tuhfai Mardán" (1540 óv) bulgár költemények példakent szolgáltak minden türk nép költő generációi részére.

A bulgár nép és a bulgár tudósok több kolosszális technikai, földrajzi, csillagászati és más törvényszerűséget fedeztek fel. Európában a bulgárok mindenkinél elöbb tanulták meg a vasöntést. A XII. sz. orosz krónikái szólnak a bulgárok által alkalmazott különleges nyersolaj berendezésekről - "bessemen (vagyis bulgár) tüzr?l". Kelet-Europában, 1376-ban, a bulgárok elsőként alkalmaztak löfegyvertágyukat. A XVI. században, a kiváló bulgár csillagász - Maszud felfedezte a Naprendszer heliocentrikusságát. A bulgároknak köszönhet?en a civilizál világ Ismeretet szerezhetett Oroszországról, Skan-dináviáról, Baltikumról, Észak-Europáról ás Szibirláról. A bulgárok nyitották meg és sajátították el az Északi-tengeri utat Norvégfától - Szibériáig (együtt a norvégokkal), az utakat Magyarországról, Kijevből ás a Baltikumból Bolgárba, Bolgárbol viszont - a Fehér tóra, Indiába, Kínába, Iránba, Afganisztánba, Irakba, Sziriába, Arábiába, Egyiptomba, Szibériába.

A középkori bulgár tudor-történészek, jogászok, néprajztudósok, vegyészek, fizikusok, matematikusok, nyelvészet: több száz műve jutott el hozzánk. A világ minden nyelvében megtalálhatók a bulgár szavak. "Armija" (a bulgár "urmáboi" - általános népfelkelés), "brigád" (a bulgár "Brio" - területi népfelkelés, "szoldát" (a buigá "szoldás" - zsoldos katona), "ulán" ("nehézfegyveres lovag"), "huszár" ("könnyűfegyveres lovag az első vonalból"), "kazak" ("hösies lovag, győzelemig harcoló") és más szavak. Az orosz, marl, magyar, udmurt, mordva és más nyelvekbe több száz bulgár szó került be. Természetesen az orvostudomány fejlesztése terén is sokat tett a bulgár nép. A bulgár orvostudomány magába foglalta a bulgárok minden ősének tapasztalatát, azoknak akik Észak-Kinától-Irakig, az Obtól-Iránig éltek és ezen túlmenően jól hasznositották a szomszédok eredményeit. Bakst Imán "Dzsagfár Tarih" (1680) régi bulgár krónikájában található feljegyzés arról, hogy: "Abu Gail ibn Szlnának (Avicenna - F.N.) Bolgárban rokonai voltak, akiket meg is látogatott". A jelenkori bulgár kutató G.M. Davietsin (Kazány) szintén megjegyzi: "Az orvosi tudás fejl?désére vitathatatlanul hatást gyakoroltak a keleti orvosok munkái, akik abban az Id?ben nagy eredmenyeket értek el. Ezek sorában feltétlenül meg kell emliteni a X. sz. végén és Xl. sz. elején tevékenyked? nagy tudást, Abu Ali Ibn Szinát... Róla sok legenda született, melyek szerint fellépett, mint tehetséges "tabib" (orvos -- F.N.) es varázsló, aki képes volt még a halott feltámasztására is. Egy Ilyen legenda... a mongol Idők előtti bulgároktól ered.

Ebben a legendában arról van szó, hogy az Ilbarisz bulgár kan szépséges leányát , Gauharsát férjhez adja a kazár cárevicshez. A fiatal pár Kazárlába visszautazásukhoz megszáll Kalakáj-turé-nál. Éjjel a házba bejönnek a rablok ás levágják a cárevics fejét. Meglátva ezt Kalakáj-turé, félve a gyilkosság gyanújától, saját magának is levágja a fejét. Bizonyos idő után Gauharsát meglátja a meggyilkoltakat. Arra gondolt, hogy őt fogják a gyilkosságban gyanusltani, meg akarja mérgezni magát. De ebben az időben betér Kakim (bölcs) Abu Ali Sziná, aki Bulgáriába ment.

Ő nyugtatgatja a cárnőt es megparancsolja a fejek helyükre tételét. A varázsló erejével föléleszti a holtakat ... A legenda megerősiti Ibn Sziná népszerűségét a bulgároknál ... Nem ok nélkül Irták át es adták ki többször Ibn Sziná "Kéziratok az orvoslás tudományairól" c. Irását... Ezért ezeket a kéziratokat, gyakran névtelenül is "A népi orvoslás gyüjternénye-nek" nevezik...

Szulejmán lbn Daud asz-Szakszini-Szuvári (Xl.sz.) Abu-i-Alja Hars lbn Idrisz aly-Bulgári műveiből idéz adatokat az orvostudmányról. Azok, többek között, ismereteket tartalmaznak embriológiából: a magzat keletkezéséről ás fejlődési stádiumairól az anyaméhben, a negyvennapos megolvadt vércseppből való képződésről, majd a magzattá válásról, a magzat feléledéséről...

"Küssza-i Juszuf" költeményéből látható, hogy a bulgár gyógyitók diagnosztizálásának egyik alapvető módszere a beteg pulzusának megtapogatása volt ... Ennek a módszernek a keleti orvostudományban nagy jelentőséget tulajdonitottak.

Erről speciális orvosi értekezéseket Irtak. A muzulmánok körében népszerű volt a "Könyv a pulzusrol" (Kitabi nabz") ...

A bulgár tabibok, valószinű, ismerték ezeket a műveket.

A "Küssza-i Juszuf" költeményben emutik a lancet (duplaélű olló) orvosi műszert. Lencet - kisolló, kétoldaián éllel (duplaél), Ismert a biljári kollekcióban... A tankejevi sirkamrában vékony ezüst lemezből készült, nyomott lapos orgamenturnmal, üvegcse-tubusokat találtak. Ezek közül egy fadugóval volt ellátva, mellette szélesedd végű réz cipesz feküdt... Ezek valószinüleg a gyógyitást szolgálták. Az eltemetett, Iehet, hogy gyógyszerész volt.

Számunkra nagyon érdekfeszitőek a hozzánk eijutott'közlemények a bulgár tudósorvosokról, akik munkája népszerű volt Keleten. Ezek a Tadzsaddin (Tadzsetdin) testvérek és Haszán Ibn Junusz al Bulgári. Tadzs-ad-din al-Bulgári megírta "At-Tirják al-Kabir" ("A mérgezés elleni legjobb szer") című művét, az Ő testvére Haszán, akor ismert orvosának, Badrad-dlna Mahmud ibn Uszmán kérésére 1220-1221. években átírta ezt az értekezést. Jelenleg Iránban a Medzslisz könyvtárban őrzik. A mérgezés elleni gyógyszereknek szentelt dolgozat, láthatóan alapos volt, mivel azt a hires orvos Is meg akarta ismerni. Burhán-ad-dina ibragim Ibn Juszuf Bulgárl másik gyógyászati értekezése "Az egyszerű gyógyszerekről" szintén népszerű volt a muzulmánok között...

Az egész Keleten hires lett Hodzsa Bulgári gyógyító Gáznából. A költők saját verseikben dicsőítették öt, legendákat alkottak róla. Az egyik versben az áll, hogy a gyógyítót a költő szufi(mohamedán aszkéta) Hakim Szanal védelmébe vette és fiának fogadta. Amikor Hodzsa Bulgári 39 éves korában meghalt, Hakim Szanal eltemette őt, sirkövet épített és megénekelte saját verseiben...

Napjainkban is, a világ minden tájáról, a muzulmánok eljönnek a bulgár gyógyszerész sirjához és a nevét viselő forráshoz, bízva a betegségektől való megszabadulásban.

1971-ben sírjára fehér márványbói, mauzóleumot emeltek...

A bulgár gyógyitás a történelemnek ebben az időszakában ismert volt a keleti országokban. A hozzánk eljutott forrásokból, arra lehet következtetni, hogy a bulgár orvosok az értekezéseiket úgy gyógyszerészetből, mint orvoslásból irták. Nem kizárt, hogy az agyag gömbkónuszokban, üvegflakonocskákban, amelyeket Biljárszki városban (Buljára város helyén - F.N.) találtak meg ..., különböző gyógyszereket tároltak". (G.M. Dabletsin - A volgai Bulgária: lelki kultúra. Kazány 1990. 1 2-134. oldal).

 

A "sam-abár" bulgár szó értelme "edény keverők készítéséhez", Oroszországban alkalmazásra került "Szamovár" formájában. A keleti gyógytea italok elkészitésére alkalmazott edény nevét jelentette.

Emellett a kutatók megjegyzik, hogy a bulgár orvostudomány a progressziv népi orvosláson alapozódott. Igy a bulgárok széles körben alkalmazták a gyógyitás olyan módszereit, mint a pszichoterápia, energiahatás és mások. A "Dzsagfár tarih" gyüjte-mény lapszélein az alábbi feljegyzés volt: "A bulgárok közül első, aki gyógyszerek nélkül kezdett el gyógyitani, Midán, gúnynevén Bárüsz (párduc) volt. Ő különböző alakban jelenhetett meg, ennek köszönhetően saját hatását átvihette a betegre, annak gyógyitása céljából. Igy átalakult hol óriássá, hol párduccá (bárüsz), ahonnan gúnyneve is ered. A hasonszervi gyógyitást kiegészítette testi és lelki gyakórlatokkal, valamint különleges táplálkozással." Tanítványait midáncsiniak nevezték.

Bakir mulla (mohemedan pap) ehhez a művészethez ellenségesen viszonyult és meggyőzte Almüst (Álmos), hogy tiltsa be és térjenek át a muzulmánoknál megszokott Garabsztán gyógyitásl módjalra. De a midáncsik, a nép által avarcsíknak is nevezve, titokban folytatták a gyakorlatot... "Létezik olyan vélemény, hogy az óbulgár "mindancsi"-ból keletkezett maga a "medicina" szó. Ezt a feltételezést megrősiti Ahmed Ibn Fadlán, aki 922-ben leírja Almüs (Álmos) bulgár cár szavaival egy midáncsi módszereit és gyógyításait:... "benne... tizenkét könyök, és Ima az ö feje mérete a legnagyobb üsté..., az orra nagyobb negyedénél, mind a két szeme óriási, az ujjak mindegyike nagyobb negyedénél... De 6 nem beszélt nekünk semmit, csak nézett ránk... És így volt, hogy nem nézett rá., a terhes anélkül, hogy ki ne dobja saját magzatát. És  volt, ha ő birtokába veszi az embert, akkor összenyomja azt mindkét kezével..." (Ibn Fadlán utazásai a Volgára.L. 1939. 75-76. oldal).

A "Dzsagfár tarih" gyűjteményben, amelyről már emlitest tettünk, szintén szó van arról, hogy: "Ismert midáncsi volt Lácsin Hiszámi vagy Dzsurgl-Emir (XII-XIII. sz. eleje - F.N.). Könyvében "Ajándék a majdánon versenyző férjeknek", körülirta amidáncsik néhány fogását.

A XVI. században hires bulgár midáncsik volt Ataiük. Ime hogyan irja le Őt a babonás orosz krónikás, Iván Glazdtül (XVI. sz. vége): "Az Ő hatalmassága és szélessége hasonló "obrönhoz" (vagyis a "városihoz" F.N.), a szemei véresek... és nagyok, szószerint a bivalyé... : a nézésétől borzalom fogott el.". ("Kazányl történelem" M.L., 1954. 70. oldal).

A bulgár orvostudomány, a Bulgár állammal és a bulgár néppel együtt kétszer ment át borzalmas pusztitáson: a XIII. században, a tatár -- mongol invázió Idején és 1552-1584-es években, amikor Iván Groznij (Rettenetes) cár orosz hadserege elfoglalta Kazányt ás egész Bulgáriát. Kezdetben Iván Groznij, majd 1919-ben a szovjet uralkodók a bulgároknak betiltották "bulgár" nevükön való megnevezésüket, és megparancsolták nekik, hogy orosz csúfnévén, a mongol es türk nomádok alapján "tatároknak" nevezzék magukat. Az 1920-1930-as években betiltották a nemzeti (az arab grafikán alapuló) bulgár ábécét: a bulgár könyveket, a bulgár történelmet és kultúrát, a bulgár nyelvet viszont "tatárnak" minősítették át.

Ennek a munkának a kiadása jótékony adaléka a bulgár nemzet ujjáéledésének!

Nurutdinov Fargát GalcAul - Harnitovics, történész, a T.SZ.SZ.R. múzeumáénak tudományos főmunkatársa.

AZ ENERGIÁVAL VALÓ GYÓGYÍTÁS ES AZ EMBER - EMBERRE VALÓ KÖLCSÖNHATÁSÁNAK RÖVID ÁTTEKINTÉSE

 

SZVADHISZTÁNA-CSAKRA

Az anyagi világ tárgyai között, mindig létezett és létezik energial kapcsolat. Ilyen kapcsolat van a bennünket körülvevő természetben - az ásványok, a növények és az állatok világában. Az embernek szoros kapcsolata van a Kozmosz energiáján kívül a Földével, a növényzettel ás az állatokkal Is. Bolygónk emberei között nagy teljesitményű az energiai kapcsolat.

A Földön megjelenő ember, hamar felismerte a környező világ energiakapcsolatát. Az emberek közöti érintkezésben ez volt az első kapcsolat. Világosan kifejeződött ez az ősembereknél, de az anyagi értékek elsajátításával az emberiség fokozatosan elveztette a léleknek valamely részét és megszűnt az energiai kapcsolatok tudatos érzékelése.

Az embernek emberre Való hatásának első okmányait az Ókort Egyiptom ás Görögország papiruszain találjuk. A görögök az embereket hipnotikus állapotba hozták (hipnozis ez egy formája az energlahatásnak), majd ezután kérdéseket tettek fel nekik. A válaszokat Isteni sugallatként értelmezték.

Szolon hirdetésének gyűjteményében, melyet Sztobeus adott ki, ez így hangzik:

"ha az emberhez, aki a rossztól szenved, súlyos beteg, kézzel hozzáérnek, az azzonnal meggyógyul".

A történelemben megemiltik, hogy Vespasianus és Hadrianus római császárok kézérintéssel gyógyitottak.

Plinius, kikisérietezett gyógyászati eszközként Javasolja a leheletet a homlokra, minek kapcsán azt mondja, hogy "vannak emberek, akiknek a testük különleges erővel rendelkezik".

Indiában az ősidőkből ismert a "kikergetni" a mérges szellemet és betegséget - gyakorlata. A jogik, a saját test energiájának más emberekre való átvitelét ás gyógyitó hatásának magas művelését érték el. A jogi jelenség a XVIII. Aszázadtol Europában népszerűvé vált.

Az utolsó Indiai fakirok, az energia kölcsönhatásának "csodáját" mutatták be: a test érzékiségének teljes megszüntetése, pulzus és lélegzés leállitása.

A gyógyászat legmagasabb szinvonalát a tibeti szerzetesek is elérték. Az .energiahatásokkal egyid?ben bonyolult gyógyszereket készitettek, pulzus alapján diagnosztizáltak, stb.

Mig az Indiaiak elhozták hozzánk a jogik tanát, az egész világon ismert " AYURVÉDA "-t, a tibetiek viszont ránk hagyták a gyógyitó orvosok több évszázados gyakorlatát a "Cszud-si", "Oncar gadon der drod" stb. c. könyveikben.

A szentek története ez szintén történelme a csodagyógyltásoknak,- nemcsak a muzulmán, de más vallásokban is ismert. Az isteni energia irányitásának tehetségét a szentek úgy kapták meg, hogy helyes életmódot folytattak a lélek és a test kegyetlen edzése utján.

A IX-XI. századbeli arab világ nagy hatással volt Európa kultúrájának fejlődésére. Az arab, görög, perzsa, egyiptomi és más népek kultúrája, megajándékozta az egész világot nagy matematikusokkal, asztronautákkal, kémikusokkal, költőkkel ás természetesen gyógyászokkal. Abu All ibn Színá (Avicenna) neve ismert volt az egész világon. A nagy gyógyász mondta, ha hallanánk, hogy valaki hatással van ' emberre, vagy egy ember sok emberre hat azt nemkel azonnal elvetni, egyszerüen a természet törvényeit Kell tanulmányozni Azokat az embereket, akik extraszenez tulajdonságukkal rendelkeznek lbn Színá arifoknak (misztikusok) nevezte,- melyek két tipusuak lehetnek.

Az elsö típushoz tartoznak azok az emberek, akiknek nagy teljesitményű energiájuk és tiszta lelkük van - ezek a proféták.

 Azokat az embereket, akiknek nagyerejű energiájuk volt, de "fekete" volt a lelkük, ibn Színá megvetette kuruzsloknak nevezte. Ugyancsak lényegesnek tartotta, hogy a tulajdonságok megszerzése három úton lehet:

2.            Születéssel megszerezve.

3.            Szenvedés útján.

4.            A lélek és test gyakorlatával.

Néhány szuffisztikus szellemi iskola  gyakolatába vette a tulajdonságok fejlesztését. Ezeknek az irányzatoknak néhány képviselőjéről Ibn Színá azt mondta, hogy azok képesek felülmulni a Föld gravitációs vonzásterét.

Európa orvosai, a nagy Ibn Sziná orvostudományi értekezéseit, egészen a XIX, századig felhasználták. A gyógyszer nélküli, mágnesekkel való gyógyítást Europában Filip Aureol Teofrast Bombast Paracels Gogenhejm svéd orvos kezdte el. A mágnes gyógyító hatásait kutatva, olyan következtetésre Jutott, hogy annak segítségével meg lehet szüntetni "a szem, fül, orr és a külső fedőrészek folyását, gyógyithatók a csipőn felnyitott sebek, a rák, a nőknél a vérfolyás. Ezen túlmenően a mágnes széthúzza a sérvet és gyógyitja a töréseket, segiti az epekiválasztást".

Paracelsus halála után, az egyház üldözni kezdte azokat, akik mágnessel gyógyitottak, vagy gyógyíttatták magukat, Ennek ellenére, már a XVII század elején Helmont és 'Fiudd megerősltik, hogy az ember képes hatni a lélekre és az emberi testre. Ez az "életerő", a "fluidum" (láthatatlan szellemi áramlás) elnevezést kapta. Ugy vélték, hogy az "életerő a kéz, szem, és a szervezet más szerveiből ered.

A XVII. század közepén A. Kircher német tudós 'leraka az alapjait "az állati mágnesesség" tanának,, (amit kesőbb fluidumnak neveztek). Saját nevezetes kisérleteit "világ 'és sötétség nagy művészete" c. könyvében írta le.

Franz Anton Messmer osztrák orvos először fogalmáit `Meg "az állati mágnesesség" koncepcióját, melyet gyakorlatban a XVIII. század második felében alkalmazott. Messmer gyógyító, ered;- ményei olyan figyelmet keltettek, hogy az "állati mágnesesség" Jelensége után érdeklődni kezdett a Párizsi Egyetem Orvosi Tanszéke. Messmer véleménye szerint a "fluidum" teszi ki az élet alapját, az Ot, ver minden élősejtben. A világmindenség mélyéről jön, hogy átvegye ember az embertől, feltöltve  őt  a világ életejének lélegzetével, azzal az erővel, amely biztosítja á Világ- egyetemben a tudást, az érzést, az életképességet.

1784-ben a Párizsi Egyetemi Bizottság megállapitotta, hogy "állati mágnesesség" nem létezik.

Ez az év ugyanakkor, a korszerű pszichologia születésének éve. Messmer tanitványa és segitője, Poussegur feltalálja a mesterségesen előidézett szomnambolizmus (alvajárás) Jelenségét.

1926-ban, Párizsban ismét bizotságot hoztak létre a messmerizmus vizsgálatára. A bizottság megállapitotta, hogy sok esetben, amikor az emberek bekötött szemmel messmerikus állapotba kerültek, tárgyakat irtak körül, vagy sorokat olvastak könyvekből. A bizottság megerősítette a világosiátás hatását (effektus) és a csodálatos gyógyításokat, amelyeket a messmerizmus mód- szerével értek el. Az orvosi tanszék éles tiltakozására az értékelés publikálása nem hivatalosan történt meg.

A XIX. sz. negyvenes éveiben J. Bredl angol sebész, leirja az Idegen akarat rákényszeritésének folyamatát, melyet hipnozisnak nevez ( a görög "hipnos" - alvás). Bredi elsőként alkalmazta a hipnotikus altatást a sebészeti mütétek érzéstelenitésénéi. Bredl, az "Ídeghipnozis" c. könyve után 1852-ben kiadja újabb könyvét "Mágia, varázslás, életmágnesesség, hipnotizmus és elektrobiológia" cimmel, amelyben részletesen ir azokról a módszerekről, melyek hatással vannak az emberre a hipnozis alatt.

1876-ban az ismert angol fizikusok, M. Faraday, J. Tyndall és U. Berret, a brit társulási ülésén "A közvetlen gondolatátvitel" cimmel elöadást tartottak. Ezzel letették a spontán telepátia eseteinek szisztematikus kutatási alapjait.

Érdekes, hogy az angol gyarmati hatalmak Indiában kihasználták az ember telepatikus tulajdonságait az információk átadására, nagy távolságokra. Természetesen a "közvetítők" -az emberek voltak, a helyi lakosságból, rendelkezve e meghatározott tulajdonságokkal.

1882-ben, száz évre a Párizs) Egyetem Orvosi Tanszéke alutasitását követően nyilvánosan rehabilltálták Franz Mess-mert. Gyógyitó módszereit tudományosan megalapozottaknak Ismerték el.

Még ebben az évben, a tudósok paranormáiis jelenségekre való ráirányitásának eredménytelenségét követően, a Cambridge-i tudósok egy csoportja, megalakitotta a pszichikai kisérletek társaságát. Közöttük volt a kémikus Crookes, a fizikusok O. Lod-1e és U. Serrel, a matematikus De Morgan A. ás A. Huoiles biológus. Ők kutatták a spontán telepátia minden esetét, megerősitve azt szemtanúkkal. Hasonló társaságok kezdték el müködésüket Európa, Amerika, Azsia több országában.

Az ember aurájának fotófelvételét, vagyis a test energia kiáramlásának Tatását, elsőként 1912-ben M. V. Pogoseiszkij orosz tudósnak sikerült eikászitenl. A fotófelvételeket gázkisülésben végezték, ahol az ember és állatok bizonyos fizlologlal állapota tükröződött, A tudós enn kapcsán mondotta:"A természetben minden test ás az anyag minden formája rendelkezik a fiziologiai energia Ismert mennyiségével, amelyet azok örökké kisugároznak önmagukból. Az általunk ismert minden erő, mint pl.: a gravitáció, elektromosság, fény, kémiai forrása, generátora, gerjesztője ennek az energiának, serkentöje a megjelenésének, azokból a testekből, amelyekben az mar Ismert.

Ennek az energiának az univerzalitása, csak súlytalan világéterrel hasonlatható össze, ha csak nem az utóbbinak egyik tulajdonsága. Amig az éter még hipotézis marad, addig a fiziológiai energia reálisan létező elemként kell, hogy elismerve legyen."

1920-ban V. M. Bekterjev,- a feltételes reflexek területén elért találmányai alapján ismert tudós-fiziológus-, elkezdte kisérleteit az extraszensz hatásról (E. Sz. V.). Idomitott kutyák egy csoportján tanulmányozta a távolsági sugalmazás hatását, mely munkában az egész világon ismert állatidomár, V. L. Durov Is részt vett. Ebben az évben alakult meg a Pszichologial Kutatások Nemzetközi Bizottsága, melynek felügyelete alatt szervez?dnek a pszichikai jelenségek tanulmányozásának kongresszusai.

1921-ben S. Rishe, francia tudós, ismortette a parapszichologial tényez?k témájában végzett kutatásának eredményeit.

1922-ben Moszkvában L. P. Lázárjev akadémikus kiadja magasabb idegtevékenység fizika-kémial alapjai" c. könyvét, amelyben kisérletet tesz többek között a sugalmazás mechanizmusának megvilágitására: "Minden érzékelés, a mozgas minden aktusa hullámokat kell, hogy létrehozzon, az ember feje nagy hosszúságú hullámokat (30 ezer km-ig) kell, hogy kisugározzon környezetébe.*

1923-ban A. A. Gurevics professzor megdöbbentő tényként állapitja meg, hogy a különálló fotonok, a nyugvó állapotban lévő sejtre esve, annak osztodását eredményezhetik. A bomló sejt, a biotér kölcsönhatására, a szomszéd sejt osztódását idézheti elő. A sejtes kisugárzás, mely az ultraibolya sávban rögzitődött, a mitogenetikus elnevezést kapta.

Gurevics feltételezései a biotérről, később tovább fejlesztödtek A.Bakster amerikai kutató által.

A. Bakster kisérletei során megállapitotta, hogy a növények és állatok között energetikai kapcsolat létezik. Megállapitástnyert, hogy a növény az élőlény halálara reagál. Ezt Bulgáriában, A. Szmilov kísérlete ugyancsak megerősitette. 1975-ben Monte Carlo-ban, a Pszichotronikal Világkongresszuson, Szmilov kifejtette, hogy a növények a halál különböző formáira, másképp ás másképp reagálnak.

1928-ban F. Kacarnall, olasz Ideggyógyász ás fizikus, közreadja kísérleteit, amelyek a fej körüli térség centiméteres elektromágneses hullámainak felfedezésére utalnak. Véleménye szerint azok olyan fizikai részek lehetnek, amelyek átadják a gondolat sugalmát agytól agyig.

1930-ban D. Rajn kollégájával, a pszlchologiai részlegtöl,- K. Zenerrel, egyetemisták nagy csoportjával, az éleslátáról fólytat kísérletet.

Angliában, 1930-tol, az extraszenzoros befogadás kutatását G. Cole, az ismert "Gondolatolvasók" c. könyv irója, irányitotta.

1932-ben Leningrádban, az Agykutató intézetben L. Vasziljev professzor megkezdte kisérletelt a telepátia alapjainak megállapítására. Az átvitel abban a pillanatban történt, amikor a kísérleti .lany a Faraday kamrában tartozkodott dróthuzal rácsárnyékolású fémboxban. Az induktor (indukciot meginditó), a szomszéd helyiségből, képes volt a kisérleti alanyt elaltatni és felébreszteni.

1934-ben D. Rajn kiadja "Az elektroszensz befogadás" c. könyvét. Az Ő megállapitása szerint, minden ötödik ember rendelkezik extraszensz tulajdonságokkal. Az egyetemi kutatások bebizonyították az elektroszensz befogadás létezését.

1937-ben az USA-ban elkezdték a "Parapszichologiai Ujsag* kiadását.

1949-ben, a krasznodári Kirlián házaspár, feltalálta az emberi test körüli világitást. Az erről készült fotók bejárták az egész világot.

1962-ben, a Nylzsnyetagilszki Pedagógiai Fölskola plzichológIal laboratóriumában, Roza Kulesován kisérletet hajtottak végre. Felfedezték nála a bár optikai látás effektusát. Bekötött szemmel, a jobbkéz ujjaival, újságot olvasott, ábrázolásokat irt le, szineket határozott meg, stb.

1963-ban Nyizsnyetagliszki Pedagógiai Főiskola docense, A. Novomejszkij, a Művészeti Tanszák 50 hallgatóján sorozat-kisérietet hajtott végre. Minden ötödik hallgató először kettő, majd három és több szin felismerését tanulta meg. A fény árnyékolása,- aluminium fóliával, vas-, rézlemezekkel, fénytát nem eresztő papirral, üveggel, vizzel, benzinnel - nem akadályozta a színek megkülönböztetését.

1964-ben - a "Time" folyóirat közli, hogy R. Jutz amerikai pszichológus megfigyelései szerint P. Stanley, infravörös sugarakkal megvilágitott testen, teljes sötétségben, gumikesztyün át, ujjaival képes a színeket megállapitanl.

1968-ban, az USA-ban, a biológusok, kémikusok, orvosok, pszichológusok, biofizikusok hivatalos szervezete, a "Parapszi-chologiai egyesület" nevet tíz évvel korábban megalakitott kapja és az USA tudományos fejlesztési együttmüködés egyesületeinek teljes jogú részlegévé válik.

1972-ben bejegyzésre került V. P. Karnacsejev, Sz. P. Surin és L. P. Miha)lova felfedezése. Ők állapították meg az élö sejtek közötti elektromágneses és informácios kapcsolatot. A sejtek egymás áláfásával, elszigetelve egymástól ultraibolya sugarak által átjárható ablakos rendszerű kamrákban nőttek. Miután az egyik kamra lakóit rosszindulatú virussal fertőzték meg, és azok pusztulni kezdtek, a másik kamrában lévő sejtek szintén elpusztultak.

1979-ben a Szovjetunióban ismert lett Dzsuna Davitasvili extraszensz neve, aki a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Rádiotechnikai Intézetében kezdett el kísérleteket folytatni.

1986-ban, a milánói Bloelektrónikai és Pszichotrónikal Kongresszuson Dzsuna megkapta a professzori cimet. 1989-ben az Állami Feltalálok Bizottsága Dzsune Davitasvill gyógyászati módszereire szerz?i jogot adott.

A katolikus egyház a különleges tehetséggel rendelkező embereket figyelemmel kisérte. Igy II. János Pál pápa személyesen ismerte el Dzsunanek az emberek gyógyítása területén elért eredményeit.

Kijevben, mintegy tiz éve, létezik egy specializált kisérleti módszertani csoport, a biolokácios kisérletezésekre. Ez volt a Szovjetunióban az első kollektíva, amelynek hivatalosan engedélyezték munkájában, a Földéhének kutatásánál, egy extraszensz módszer alkalmazását.

Ezt a csoportot Vitallj Sztecenko vezeti A több éves munka során, megtanulta megkülönböztetni a különböző tárgyak "hangját".

Megfigyelései alapján például a gipsz 690-710 Hz egyenértékű tárfrekvenciát ad, a márvány 750-780,  a vas 1070-1130-at ad. Az emberi szív mutatói különbözőek: az egészségesé 700-800 Hz,  a szívgörcs esetón a frekvencia emelkedik 1000-1200 Hz-ig.

Ilyen módszerrel meghatározva más szervek állapotát, Sztecenko fontosnak tartja azt, hogy meg lehet állapitanl az egész szervezet diagnózisát. A különböző tárgyak lüktetésének összehasoníltásával, azt mond, tibgy a kisugárzások, amelyek a nyírfaágból eredne..- ésodálatosan alkalmasak a vese- működés,

 a tölgyfaág - a szív,

fűzfavessző az idegrendszer optimizálására. Sztecenko, tudományos szempontból nézve, elsőként figyelt fel az úgynevezett geopatologén zónák problémájára. Az emberek és állatok, akik sokáig tartózkodtak a föld ilyen részein, betegeskedni kezdenek.

1989-ben egy lelkes csoport, Sz. V. Szmirnov vezetésével, a bloelektrónikával megvédett emberi burkon, kidolgozta az aura fotovizualitásának módszerét. A módszert alkalmazva elérhető az aura színes, dinamikus, térfogatbeli ábrázolása, melynek segitségévei megállapítható az ember fizikai és lelkiállapota.

1980-as évek végén, az Ukrán Tudományos Akadémia Növényflziologial és Genetikai intézetében, T. P. Resetnyikova, a botanikus tudományok kandldátusa, több kísérletet hajtott végre extraszenzórikus területen, és csodálatos felfedezésekre Jutott. Bizonyitást nyert, hogy egyes szentek kövületei, amelyek a Kijev Pccsorszki barlangrendsz.Yrben nyugszanak, ugyanúgy kapják és kisugározzák a bioenergiát, mint az élő extraszenszok. Az eltemetett szent kövületek mellé helyezet búzaszemekben átváltozás (transzmutácio) történt: egyik elem- féléből több Welt, másikbós - kevesebb. A magmágnesesség rezonanelája segitségévei megáliapitották, hogy a buzaszemek atommagja pl más energiaállapotba mentek át. Ilyen változásokat, addig csak az extraszenezek kölcsönhatásához rögzítettek. A szentkövületek hatás védte a növényeket a megsemmisítő rádioaktiv dózistól is, ml lehetséges az extraszenezek által.

Hivatalosan a parapszlchologia a világ , Qrszágában elismert. Majdnem mindenhol komoly kísérleték tárgya különösen az USA-b } n, ahol több mint 70 intézet és intézmény foglalkozik vete. Érdekesség, hogy a parapszihologusok k a Fehér Ház apparátusában Is tevékenykednek.

TÖRTÉNELEM

 

 

A.    Elő - Ázsia.

 

 

 

A legendák alapján, a föld népeinek fele, az ókori Sumér birodalomra vezeti vissza származását. Innen terjedtek tovább az ismeretek a szomszédos országokba: Szíriába, Föníciába, Egyiptomba, a Kaukázusba, Nagy Bulgáriába és Észak-Indiába. A sumérok gyakorlati tapasztalatai is nagy hatással voltak a környezetükre. Ismereteiket és tapasztalataikat, gyógyítási céllal megörökölte Babilon , Asszíria, Horezm és Baktria, Sugda és Média.

 

Elő-Ázsia középkori államaiban, ebben az időszakban a Zoroaster-hit uralkodott. A volgai bulgárok népi gyógyítói, még ma is hiszik és használják a tűz szent erejét. A sumérok a földi élet középpontjába, egy energetikai szubsztanciát, az úgynevezett "láthatatlan fényt" helyezték. Véleményük szerint, ennek a "láthatatlan fénynek" a mozgása határozza meg az emberi szervezetben végbemenő összes folyamatot. A "láthatatlan fény" az érzékszerveken, a légzésen és a táplálkozáson keresztül töltöti fel a szervezetet energiával.

 

A sumér kulturális tradíciók örökösei - Babilon és Asszíria tekintélyes orvosi iskolákat tartottak fenn Uruk és Borszippa városában. Ezekben az iskolákban,    tankönyvek, segédeszközök, enciklopédiák és egyéb ismertető anyagok álltak rendelkezésre, az orvosok tanításához. Már akkor is nagy figyelmet szenteltek a pontos diagnosztikának, amit a betegségek csoportosításának a létezése is bizonyít. Az akkori fejlett orvosi elmélet és az emberi szervezet befolyásolásának  módszerei, sajnos csak töredékeiben maradtak fenn napjainkig.

 

Babiloni és Asszír ékírásokból tudjuk, hogy ők pszichoemociónális és fiziológiai ráhatással segítették elő a gyors fájdalomcsillapítást és a betegek gyógyulását. Az elő-ázsiai gyógyítók gyanta alapú olajokat (illóolajokat) is alkalmaztak, amelyek segítségével a páciens belélegezte a gyógyító szert. A gyógyszerek készítéséhez a növényeken kívül, használtak még tengeri és édesvízi halat, állatok vérét, madarakat, tojást, mézet, lazúrkövet, gipszet, mészkövet, ként, timsót, rezet, ásványi sókat, ólmot stb.

 

Az ókori gyógyítók is rendelkeztek a gyógyításhoz szükséges eszközökkel, mint például: szike, reszelő, csipesz, sín, fűrész, amelyeket a mesteremberekkel együtt készítettek el. A jó hatásfokú terápiák sorába tartozott a zenés és táncos terápia, amelyet minden egyes páciensre egyedileg határoztak meg.

 

Az ókori Asszíriában és Babilonba a következő szokás alakult ki: ha az orvos lemondott a betegről, akkor a beteget kivitték a piactérre és az ott lévőknek tanácsokat kellett adni a gyógymódra. Tilos volt szótlanul elmenni a beteg mellett. A sumér, asszír és babiloni gyógyítók magas szintű tudását, tisztelet és elismerés övezte az egész ókori világban.

 

B.   Az ókori Egyiptom.

 

 

 

Az egyiptomi Rá Isten templomaiban már öt ezer évvel ezelőtt "élet otthonok" léteztek, ahol kezdő papoknak hosszú időn keresztül a mágikus befolyás és gyógyítás művészetét tanították. A későbbi időkben az emberek sajátos képzésben részesülhettek Heliopoliszban, Saisban (Szaiszban), Memphiszben és Théba templomaiban.

 

A tudósok véleménye szerint az egyiptomi orvosok már 3550 évvel ezelőtt ismerték a mai egészségügy által használt összes gyógyszer egyharmadát. Ezeken kívül, az ókori Egyiptomban sok más gyógyszer is létezett, amelyeket a mai hivatalos orvostudomány nem használ, mert nem ismeri az emberi szervezetre való hatását. Sok gyógyszert Indiából és Kínából hoztak be Egyiptomba.

 

Akkoriban úgy gondolták, hogy a világmindenség négy alapvető őselemből: Vízből, Földből, Tűzből és Levegőből áll. A négy őselem hordozója - a négy fő életnedv, amely az emberi szervezetet alkotja, és amelyek egyensúlya meghatározza a közérzetet. Az emberi szervezetben a nedvek közötti egyensúly felborulása betegségekhez, sőt halálhoz vezethet.

 

Ezzel egy időben, az ókori Egyiptomban létezett a "Pneuma-tanítás". A "Pneuma" egy láthatatlan és súlytalan energetikai szubsztanció, ami az egyiptomiak szerint áthatja a világmindenséget, a levegővel bejut az ember tüdejébe, utána a szívébe és onnan az ereken keresztül szétterjed az egész testben, feltöltve azt élettel. Ezeket az ereket vagy csatornákat az egyiptomi orvosok "metu"-nak nevezték. Ezeken keresztül a szív összehúzódásának az eredményenként a "Pneuma" segítségével árad szét a meleg, a légzés, a vér, a nyálka, és szabályozza a tápanyagok, az ondó, a vizelet és az ürülék cirkulációját. Az egyiptomi gyógyítók összesen 32 "metu" csatornát ismertek, ezekből 4 az orrlyuknál, 4 a halántéknál, 4 a fejben, kettő-kettő a fülekben, kettő-kettő mindegyik végtagban, kettő mindegyik herében vagy petefészekben, 4 az ülepben és kettő a kisujjban végződött és a szív irányába futott. Fontos volt, hogy ezekben a csatornákban ne keletkezzék elzáródás, túltöltöttség vagy hiány. Az egyiptomi gyógyítók őszintén hitték, hogy az orvosi titok a szív működésének ismeretében rejlik, mert a "metuk" a szívből indultak a test többi részéhez. Bármelyik orvos hozzáérve akár a fejhez, a tarkóhoz, a kézhez, a tenyérhez vagy a lábhoz, tulajdonképpen a szívet érezte, mert ezektől a "metuk" a szívhez haladtak.

 

A volgai bolgárok a XVI század végéig őrizték meg a sumér és az ókori Egyiptom ráhatásos módszereit és tudását. Ezek az ismeretek harmonikusan egészítették ki a volgai Bulgária egységes muzulmán orvosi iskoláinak tanait. A babiloni és asszír orvoslás nyomait, amelyet a bizánci kultúra közvetített Európába, a XVI század közepéig lehetett náluk követni.

 

Európára nagy hatással volt az ókori Egyiptom mágikus iskolája. Az ókori Egyiptomban például széles körben elterjedt állati és rovar-testrészek, mint gyógyszer felhasználását vezette be újra S. Hahnemann német orvos a XVIII században, aki az európai homeopátiát megalapította.

 

C.    Kína.

 

 

A hagyományos kínai orvoslás az egyik legrégebbi a világon. A más hagyományos orvoslással szemben, a kínaiaknak sikerült mind a mai napig a szakirodalmat és a mester-tanítvány tudás átadását megőrizni.

 

A hagyományos kínai orvostudomány több mint 20000 írott anyaggal rendelkezik, amely sok évezred alatt gyűlt össze. A kínaiak olyan dolgokat fedeztek fel, amelyek több száz évvel megelőzték az európai orvosok felfedezéseit. Például, Huandi Hej Dzin "Belgyógyászati tanulmányok" című 18 kötetes tanulmányában, amelyet 2000 évvel időszámításunk előtt írt, beszámol arról, hogy a pulzus nélkül lehetetlen a vér elosztása a nagy és kis erekben. Kimondottan a pulzus a vér és "Pneuma" keringésének okozója. Ebben a könyvben szerepel a következő is: "a vérerek egymással körkapcsolatban vannak. Ennek a körforgásnak se eleje, se vége nincs. A vér folyamatosan kering az erekben ...és a szív irányítja a vért". Ez a leírás 3500 évvel előzte meg William Harwayt, aki Európában először fogalmazta meg a vérkeringés elméletét.

 

A kínai gyógyítók a betegségek meghatározásánál nagy figyelmet szenteltek a pulzusnak, több mint 500 formáját különböztették meg. Ásványok, növények, állatok és rovarok szerveinek a felhasználásával képesek voltak hatni az emberre.

 

A kínai filozófusok és orvosok kidolgozták a világmindenség két egymástól elválaszthatatlan és ellentétes tényezőjének a "Yang és Yin"-nek a tanítását, amely megmagyarázza a világmindenség lelki és fizikai összhangját, valamint az emberi szervezetet is. Az isteni erő, ami a világot és az embert fejlődésre késztette a "Chi" energia. A világmindenség anyagi és lelki fázisa az öt őselem: Föld, Víz, Fa, Tűz és Fém.

 

A kínai orvosok egy betegséget úgy határoztak meg, mint az öt őselem energiaegyensúlyának két fő ok miatti felbomlását:

 

1.      Az ember és a környezete közötti kapcsolat egyensúlyának a felbomlása.

 

2.      Az emberi szervek közötti kölcsönhatás egyensúlyának a felbomlása.

 

Az ókori kínai orvosok úgy gondolták, hogy minden megbetegedésnél a patológiai folyamatba szükségszerűen az egész szervezet, mint oszthatatlan egység bevonásra kerül, és egy szerv funkciójának a változása magával vonja a szervezet összes többi szervének a változását is.

 

A kínai ókori ráhatásos módszerek nagy hatással voltak a filozófiai és orvosi iskolák fejlődésére Indiában, Japánban, Koreában, Vietnamban, Nagy Bulgáriában és Közép-Ázsia országaiban, valamint később az európai országokban is.

 

D.   India

 

A földön a legősibb gyógyítási módok az indiaiak. Ezek a módszerek a saját tapasztalaton, valamint a szomszédos országok lelki és fizikai gyógyítási hagyományain keleteztek és fejlődtek. Indiában saját filozófiai orvosi iskolák jöttek létre. Náluk már 3000 évvel ezelőtt a hagyományos orvostudomány elérte csúcspontját. Az egyik legrégibb kézirat, amelyben a betegségek diagnosztizálásának és a páciens egyéni tulajdonságainak meghatározására különös figyelmet fordítottak, a keleten nagy tiszteletnek örvendett "Az állatok asztrológiai naptára".

 

Az indiai orvostudomány az emberi szervezet egységének a tanításán alapszik. Bármilyen megbetegedést úgy tekintettek, mint az egész szervezet betegségét. Nem a betegséget gyógyították, hanem magát a pácienst az ő egyéni jellemvonásaival, szokásaival és hajlamaival együtt.

 

Az ókori Indiában a diagnosztika és a gyógyítás a tökéletességig fejlődött. Az indiai gyógyító úgy vélte, hogy csak a fizikai, pszichikai és szellemi állapot összessége határozza meg a páciens betegségét vagy egészségét. Az indiai orvos egy időben volt pszichológus, botanikus, biológus, kémikus és farmakológus.

 

A hagyományos indiai orvostudomány alapjait először a híres "Élet könyvben" az "Ajurvedában" rögzítették írásban, előtte ezt a tudás szájhagyomány útján terjedt a tanítótól a tanítványhoz. Az "Ajurvedában" több mint 1000 gyógynövény tulajdonságát írják le, a legkülönbféle gyógymódokat tárják elénk a pszichoterápiától a sebészeti beavatkozásig, és széles körű elméleti anyagot tartalmaz, amely segít megérteni az általános gyógyító koncepciót.

 

Az ősi indiai filozófusok, tudósok és orvosok úgy gondolták, hogy az egész világmindenség és az emberi szervezet létezésének az alapja a Tridósa elmélete. A Dósák az összes folyamatot irányítják és a következő megnevezéseket kapták: Szél - Váta, Epe - Pitta, Nyálka - Kapha. A szél a természetben a fénynek, a hűvösségnek és a térben szétterjedő hangoknak a hordozója. Az emberi testben a vérkeringést, az emésztést, a kiválasztást és az anyagcserét a szél irányítja. A szél által a szervezetben mozgásban tartott nedvek és anyagok szabályos életműködését megzavarja azok gyorsulása vagy lassulása. Az Epe a világűrben a tüzet képviseli, az emberi szervezetben viszont fenntartja a test állandó hőmérsékletét, biztosítja az emésztést és a szívizom aktív működését. A Nyálka a világmindenségben és az emberben a különböző "puha" anyagokra emlékeztet. A Nyálkát a kenőolajhoz hasonlíthatjuk, amely egyaránt bevonja a kemény és érdes felületet is. A Nyálka teszi lehetővé a test szubsztancióinak mozgását és együttműködését. Az ókorban úgy vélték, hogy a betegség a Szél, Epe és Nyálka közötti összhang megbomlásának az eredménye. Természetesen az embereknél a tökéletes harmónia a három Dósa között rendkívüli ritka. Az esetek többségében az egyik Dósa mindig túlsúlyban van. Ez magától nem vezet egy betegség kialakulásához, de ha nem tartjuk be a helyes életmód előírásait, helytelenül táplálkozunk, az életkörülményeink nem megfelelően alakulnak, vagy szélsőséges éghajlati körülmények között valamelyik Dósa jelentős túlsúlyba kerülhet, ennek következtében kifejlődik a betegség, sőt beállhat a halál is. Az indiai orvosok úgy állították helyre az egészséget, hogy különböző gyógyítási módszerekkel a három Dósat egyensúlyba hozták.

 

Indiában az emberek milliói még ma is a híres "Ajurveda" útmutatásai szerint gyógyítják magukat. Sok európai, amerikai és ázsiai orvos szintén használja ennek az ókori munkának a gyakorlati tanácsait. Ilyenek például, a helióterápia (napkúra), akupunktúra és olyan közismert természetes anyagok, mint az édesgyökér,sisakvirág, herebab (rókaláb), (indiai) kígyógyokér stb.

 

Sajnos az ősi tudományok legfontosabb elméleti tételeinek a lényege még ma sem tisztázott, nem is szólva a természetes alapú gyógyszerek tényleges felhasználásából eredő tapasztalat rendszerezett kiértékelésének a hiányáról. Rendkívüli érdekesnek tűnik az a tény, hogy az ősi Indiában a hullák felboncolása soha nem volt tabu. Az ókori és középkori országok többségében ez szigorúan tilos volt. Például Kínában ezt a tilalmat csak 1913-ban oldották fel. Így érthető, hogy miért éppen az ókori indiai orvos Szusruta és nem Korneliusz Celzius (mint ahogy ezt még nem is olyan régen gondolták) írta le a történelemben először a helyi gyulladás folyamatát.

 

Mai kutatok úgy gondolják, hogy az ókori India orvostudománya indította el sok országban, mint például Tibetben és az ókori Görögországban a gyógyítás fejlődését.

 

E.   Tibet

 

Az ősi tibeti orvosi iskola hosszú évszázadokon keresztül az ókori világ más országainak a gyógyítási módszereire támaszkodott, elsősorban az indiaira és a kínaira.

 

A VII. században, amikor a tibeti állam kialakult, valamint az írás megjelent, a helyi orvosi tradíciók a környező országokéval összefonódtak. Tibetben sok tudós és orvos Nepálból, Indiából, Kínából és más országokból származott. Tibetben létezett több legenda a hagyományos tibeti orvoslás kialakulásának a forrásáról és annak továbbfejlődéséről. Tibeti szerzők szerint, már a tibeti állam megalapításáról híres Szongcen Gampó korában az indiai Bharathadzsa, a kínai Han Vanham és a perzsa Galénosz orvosok közösen írták meg "A bátorság fegyvere" című tibeti nyelvű, gyógyításról szóló munkájukat. Egy másik verzió szerint, Dzsaba Gonboj Indiában tanult orvos, Hente Lin Han kinai orvos és Dakciglan perzsa orvos közössen láttak neki az indiai, kinai és iráni gyógyászati rendszerek tanitásainak az egységesítéséhez. Ennek keretében kiadtak egy közös munkát, amelyet később kinai orvosok tovább bővítettek. A XIII. században, amikor a buddhista vallás államvallássá vált, a tibeti orvostudomány fejlődése az indiai orvostan befolyása alá került.

 

Az "Ajurveda" korlátjai közé szorított orvostudomány hátráltatta annak fejlődését a kínai orvostudományból átvett olyan területeken, amelyeknek nem volt hagyománya Indiában.

 

A VIII. századi híres és kiemelt tudású orvos Jutog Jontan Gompó egy egységes orvosi rendszer keretében összefoglalta a tibeti orvosok által sok évszázad folyamán gyűjtött pozitív tapasztalatokat és egy különleges orvostan rendszert dolgozott ki, amelyet sem a kínaival, sem az indiaival, sem a perzsával nem lehetett összehasonlítani. Ennek eredményeképpen a három gyógyító iskola tanításait, különösen a kínait és az indiait sikerült egy kiegyensúlyozott egységben megőrizni. A különböző elméletek szintézise során, mint például a "három Guna" és a "Ying-Yan" tanítások, a tibeti klasszikus orvostan továbbfejlődött. A betegséget úgy értelmezték, mint a három elem (Dósa) egyensúlyának a megbomlását, ami elsősorban a szövetekben figyelhető meg. Az emberi szervezetben a "Ying"-et és "Yan"-t, olyan két erőnek képzelték el, amely a meleget és a hideget képviseli. Ezek egyensúlyának a megzavarása a kínaiak által ismert 12 szerv valamelyikének a megbetegedésében jelentkezett.

 

A négykötetes tanulmány a "Négy traktatus" (Gyű si), amit Jutog Jontan Gompó alkotott, később széles körű elismerést kapott és a mai napig nem vesztette el a jelentősségét. Ennek a munkának az értelmezésével foglalkozott több tibeti orvosi iskola is, amelyek együtt széles körű irodalmat hoztak létre. Ennek a munkának az értelmezése alapján különböző tibeti orvosi iskolák jelentek meg és tűntek el.

 

 

F.    Az ókori Görögország.

 

A hellének a világ minden tájáról szenvedélyesen gyűjtötték az értékeket. Éppen az ókori Görögországon keresztül jutottak el az ókori Egyiptom gyógyítási módszerei napjainkig.

 

Hellás egyik első orvosa, Empedoklész, aki az egyiptomiakkal tanult, állította, hogy a világmindenség a négy Őselemből, Tűzből, Vízből, Levegőből és Földből áll. Ezt az elméletet tovább fejlesztette Platón, Arisztotelész és Hippokratész. Ez a tanítás lett az alapja a "humorális patalógia" elméletének, amely a legnagyobb hatással volt az egész középkóri gyógyításra és az a XVII század végéig érvényben maradt.

 

Hippokratész elmélete szerint az emberi test négy alapvető "életnedvből": vérből, nyálkából, sárga epéből és fekete epéből áll. Ezek a világmindenség Őselemeinek - Levegő, Víz, Tűz és Földnek felelnek meg.

 

Hippokratész azt tanította, hogy az egészség és a betegség az emberi testnedvek keveredésének egymásra hatásától függ. A "humor" ókori görög szó, amely nem csak "nedvet" vagy "létet" jelent, hanem mint "átható", "szétterjedő" és "átszivárgó" is fordítható. A hippokratészi "életnedvek" mindegyike meghatározott tulajdonságokkal rendelkezik. A vérre jellemző a nedvesség és a melegség, a nyálka sajátossága a hideg nedvesség, a sárga epének a száraz melegség és fekete epének pedig a hideg szárazság. Úgy vélték, hogy a nedvek megadott arányú keveredése az emberi szervezet szabályos működését biztosítja. Ennek az aránynak a megbomlása idézi elő a betegséget. Az ókori orvosok úgy gondolták, hogy a beteg szervezetnek csak egy gyógyító impulzust kell adni, mert az emberi szervezetnek a természettől adott képessége a betegség legyőzése.

 

Hippokratész korában az ő köréhez tartozott tanult emberek többsége hosszú időre Egyiptomba, Perzsiába, Indiába és Kínába ment tanulni. Vannak adatok arról, hogy Hérodotosz, Szókratész, Démokritosz és Hellás más művelt polgárai ezekből a forrásokból merítették a tudásukat. Ezekkel a kulturális kapcsolatokkal magyarázható a hasonlóság az ókori India orvostudománya és Hippokratész élettan elmélete között, amely Galénosz és Paracelsus tanításaiban fejlődött tovább. Hippokratész a "Szelekről" című munkájában írja, hogy az emberi és állati test a táplálkozással, ivással és légzéssel (pontosabb "pneumával") telítődik. A légzést a testen belül "szélnek", a testen kívül pedig "levegőnek" nevezi. A levegő mindenek felett uralkodik. Hippokratész azt írja, hogy az egészség a szél egyenletes mozgásának a következménye és a betegség akkor lép fel, amikor az egyenletesség felborul. A "szél" fontos szerepet játszik az ember életében, minden indiai és tibeti tanulmányban nagy jelentősséggel bír. Már az ősi "Upanisád" írásokban a légzés vagy "prana" mindenféle létezés és élet alapja volt. Hasonló elmélet Kínában is létezett, az úgynevezett "Chi- életenergiáról" szóló tanítás. Görögországban hasonló elmélet lényegesen később jelent meg az időszámításunk előtti V. században Anaximenésznél.

 

Még nagyobb hasonlóságot fedezhetünk fel Hippokratész és az ősi indiai elméletek között az emberi szervezet felépítéséről. Hippokratész elmélete szerint a szervezet alapvető elemei a vér, a nyálka, a sárga és a fekete epe, a korai indiai orvostudomány szerint viszont a szelet értelmeztek úgy, mint vér, epe és nyálka. A görög és indiai orvostudomány hasonló okokra vezeti vissza a betegségek megjelenését. Az ókori világ különböző régiói orvostudományának már a felületes összehasonlítása is bizonyítja, hogy ezek egymással kapcsolatban voltak. Ezek az elméletek évszázadokon keresztül nem változtak, és teljesen kielégítették a diagnosztizálás és gyógyítás szükségleteit.

 

A már kielemezett elméletek nélkül lehetetlen lett volna a helyes diagnosztizálás, a gyógyító módszer kiválasztása. Azt feltételezni, hogy az orvosok évszázadokon keresztül elméleti alap nélkül (vakon) dolgoztak, azt jelenti, hogy lebecsüljük az őseink képességeit és tudását.

 

 

G.    Az Arab Kalifátus

 

 

A középkori keresztény egyházak sötétségének "köszönhető", hogy a kultúra és azon belül az orvostudomány egész Nyugat Európában hanyatlásnak indult. Az ókori világgal minden kulturális kapcsolat megszakadt. Csak a nagy muzulmán megújulásnak köszönheti Európa, hogy az ókori Hellász csodálatos klasszikus kultúra alkotásai, azon belül az utolsó görög zsenik, mint Aeciusz, Alekszandr Trallinszky és Paul Eginszky művei megmaradtak.

 

A hatalmas Arab Kalifátushoz tartoztak Perzsia, Szíria, Örményország, Észak- Afrika (Egyiptomtól - Marokkóig) és Spanyolország.

 

Az emberiség történelmében egyedülálló volt az, hogy az arabok - muzulmánok nem hogy megsemmisíteni akarták az általuk meghódított országok kulturális örökséget, hanem teljes energiával nekiláttak tanulmányozni azokat. A muzulmán megújulás hatással volt a Nagy Bulgáriára, különösen a 737. év után, amikor az iszlám vallást felvette.

 

Az arabok érdemei az orvosi tudományban jelentősek. Amikor Európában a tudomány és a művészet terén teljes visszaesés volt tapasztalható, az arabok a meghódított országokat nagy számban átszőtték akadémiák és egyetemek hálózatával. Az arabok elsajátították a Sumér, Babilon, Görög, egyiptomi, Perzsa és indiai orvostudományokat.

 

A VII-VIII században az indiai és kínai ismeretanyag átadását Gondesapure legnagyobb orvosi iskolája szolgálta.

 

A IX-ik és azt követő századok folyamán az arabok orvosi gyógyászatában egy sorozat kiemelkedő tehetség és a zseni jelent meg, akik a világ orvostudományában elismerést szereztek. Ezek voltak Abu Bakr Rázi, Abu-Kazisz, Averroës, és Abu Ali  al-Huszain Ibn Szína (Avicenna).

 

Az arab orvosok a klinikai és orvosi elméleti munkájuk során, Galénosz téziseire támaszkodtak, aki Hippokratész közvetlen követője volt, de ezen kívül felhasználták a közép-ázsiai orvostudomány tradícióit is.

 

Az arabok azon túl, hogy hasznosították az ókori orvosok elméleti és gyakorlati tanításait, még jelentősen tovább is fejlesztették azokat. Ők az Őselemekről - az élettevékenység eredetéről szóló tanítást kiegészítettek a gyakorlati gyógyítás szükségletének megfelelően.

 

Majer-Stein és Zudhof az orvostudomány történetírói szerint senki sem tudta az arab tudósok tehetségét kétségbe vonni "...szisztematikusan ötvözni az egész terjedelmes összegyűjtött anyagot a szemléletes, jó átgondolt és világosan fogalmazott tankönyvekbe és kézikönyvekbe, ahol mindegyik rész logikusan össze van foglalva úgy, hogy az egyik szigorúan a másikból következik, és az egészet áthatja a tiszta áttekinthetőség". Érdekes az, hogy a modern orvostanban sok ellentétes koncepció van. Az egymásnak ellentmondó nézetek sokszínűségét gyakran a tudomány viharos fejlődése bizonyítékának tekintik. Az elméletek között fennálló káosz sokkal inkább elemi módszertani zavart bizonyít, az elméleti orvostudomány elvesztette a gyökereit, alapját, a szervezet állapotának kiértékelési rendszeréröl./1/

 

Az arabok a kínai, indiai, egyiptomi, sumér és görög orvostan örökségének a tanulmányozása alapján saját elméleti elgondolást tudtak továbbfejleszteni és a gyógyászati gyakorlatban hosszú évszázadokon keresztül alkalmazni. Később az arabok saját eredményeiket Nyugat Európának adták át, ahol ezek folyamatosan eltorzultak és hamis értelmezést nyertek. Jelenleg ezeket Európában áltudománynak tekintik és gyakorlatilag elfelejtették.

 

H.    A volgai Bolgária (A Nagy Bulgária)

 

 

A XI-XII században a bulgár orvostudomány a vezető ázsiai orvosi iskola színvonalára fejlődött. Ekkor Európában sötét középkor volt a jellemző. Az egyház és annak inkvizíciós részlege kíméletlenül üldözött minden haladó eszmét a tudományban, kultúrában és orvoslásban.

 

A IX-XII század folyamán a muzulmán Kelet felvirágzásának a kora nagy hatással volt az európai, ázsiai és észak afrikai haladás fejlődésére. Csak 300 év múlva az Arab Kalifátus szomszédságának köszönhető az, hogy Nyugat Európában megújulás kezdődött és a tudomány, kultúra, és orvostudomány egész más minőségű fejlődésnek indult.

 

A keleti muzulmán orvostudomány befogadta, és tovább fejlesztette a meghódított országok és a távoli és közeli szomszédok tudását.

 

A legészakibb muzulmán ország a volgai Bolgária természetesen nem maradt ki a haladásból, ezen belül az Elő-Ázsia, Egyiptom, Kína, India, Tibet, ókori Görögország és arab világ jól fejlődött orvostudományából. A XVI század közepéig Kelet Európában a volgai Bolgária egy vezető állam volt és nagy hatást gyakorolt a szomszédaira, ezeken belül a Kazár Kánságra, a kijevi Oroszországra, Krímre, Kaukázusra, Szibériára és a Vladimír-Szuszdal fejedelemségre.

 

A bulgár oktatási rendszer keleten jó hírnévnek örvendett, még arab egyetemisták is megtisztelőnek tartották a bulgár egyetemeken - a medreszékben képzést kapni. A bulgár orvostudomány magába szívta az összes bulgár ősének a tapasztalatát, akik az Északi Kínától Irakig, az Ob folyótól - Iránig éltek, és azon kívül tevékenyen felhasználták a szomszédok eredményeit. Baksi Iman (1680) "Dzsagfar Tarih" ősi bulgár krónikai gyűjteményében olvasható: "Abu Gali Ibn - Színának (Avicenna) voltak Bulgár városban rokonai, akiket meglátogatott". A modern bulgáriai kutató G. M. Davletsin (Kazán) szintén megjegyzi: "Az orvosi ismeretek fejlődésére hatással voltak a keleti gyógyítók munkái, amelyek abban az időben nagy népszerűségnek örvendtek". Ezek közül külön ki kell emelni Abu Ibn - Szína nagy tudóst, aki X-XI században élt. Róla sok legendát költöttek, amelyekben ő, főleg tehetséges tabib (orvos) és varázslóként szerepel, aki még a hallottat is fel tudja támasztani. Nem véletlen az, hogy Ibn - Szína "Kanun" (Az orvosi törvények könyve) című művét másolták és többször kiadták. Ezért ezek a kéziratok gyakran névtelenek és "A népi orvoslás gyűjteményének" nevezik azokat.

 

A XI században élt Szulejmán Ibn Daud asz-Szakszíni-Szuvari Abu-Ala Hamid Ibn Idrisz al Bulgari munkáiból vett idézetekben orvosi részletek is előfordulnak, többek között ezekben az idézetekben az embriológiáról származó információ található: az anyaméhben a magzat keletkezéséről és fejlődési stádiumairól, a 40. nap lefolyása után a megolvadt vércseppből való kialakulásról, valamint a magzat keletkezéséről és a feléledéséről.

 

Ahogyan a "Küssza és Juszuf" Kol Golu költeményében olvasható, a bulgár orvosnál az alapvető diagnosztizálási módszer a beteg pulzusának a kitapintása volt. A keleti orvostudományban ennek az eljárásának nagy jelentőséget tulajdonítottak. Erről külön orvosi értekezéseket írtak. A muzulmánok között "A könyv a pulzusról" (Kitavü navz) népszerű volt. A bulgár tabibok láthatóan ismerték ezt a könyvet. A "Küssza és Juszuf" költeményben említést tesznek a lancetta - orvosi műszerről. A lancetta (lándzsa) - kétélű kis kés a bilari gyűjteményből ismert.

 

Számunkra is nagy jelentőssége van a hozzánk eljutott bulgár tudós orvosokról szóló információknak, akiknek a művei keleten népszerűek voltak. Ezekhez tartozik egy tehetséges testvérpár. Tádzs - ad - din - al - Bulgary megírta "At -Tirják al Kabir" (A legjobb gyógyszerek mérgezés esetén) című művet és a testvére Haszan korának ismert orvosa Badr - ad - din Mahmud Ibn Uszman kérésére 1220-1221 években átírta ezt az értekezést. Jelenleg ezt Iránban a medzslisz könyvtárban őrzik.

 

Egy másik gyógyszertani értekezés "Az egyszerű gyógyszerekről" Burhan - al - din Ibrágim Juszuf Bulgarytól szintén népszerű volt a muzulmánok körében. Az egész keleten hírneves orvos volt Hodzsa Bulgary Goznából.

 

A kutatók megjegyzik, hogy a bulgár orvostudomány a népi orvoslás haladó hagyományaira támaszkodik. Így a bulgárok széles körben alkalmazták a pszichoterápiát, az energetikai ráhatást és más gyógyító módszereket. A "Dzsagfar Tarih" műben a következő széljegyzet olvasható: "az első bulgár, aki gyógyszer nélkül gyógyított és Barüsz becenévre hallgatott - Midan volt". Ő különböző alakokat vett fel és ennek köszönhetően erősebben tudott hatni a gyógyítandó betegre. Egyszer átalakult egy óriási alüppá, egyszer egy párduccá (barüsszá), innen ered az ő beceneve is. Az ilyen gyógyító módszereket a fizikai és lelki gyakorlatokkal, valamint különleges táplálkozással egészítette ki. Az ő tanítványait - midancsinak nevezték.

 

A "Dzsagfar Tarih" általunk említett feljegyzésében a következőt olvashatjuk: "híres midancsi volt Lacsün Hiszami vagy más néven Dzsurgi - Emir (a XII-XIII században). Ő az "Ajándék a majdánon versenyző férjeknek" című könyvében megírt néhány midancsi fogást.

 

 

I.      Európai krónika

 

 

           Mivel az általam előadott anyag elsősorban illusztráció, azért az adott témát csak röviden foglalom össze írásban.

 

  Az anyag létezése - mint azt a gyakorlatból ismerjük - a tárgyak egymásra hatása különböző szinteken. Ez az elektronok közt vonzás vagy taszítás, az emberek közt szimpátia vagy ellenszenv, és sok más formában jelenik meg. A tárgyak egymásra hatása akkor kezdődött, amikor a mi világmindenségünk megszületett. Egyik tárgy ráhatása a másikra - ez az energetikai szintű információcsere. Amilyen sok fajta energia létezik, olyan változatos formájú ráhatás van. Bár beléptünk a XXI századba, de az emberiség az energiának csak néhány formáját ismeri. Az energia milliónyi megjelenési formája a tudomány számára ismeretlen. Nem tudjuk, hogy a bioenergia vagy a pszichoenergia milyen energiákból áll, ezért a jövőben egyszerűen az "energia" terminust fogom használni.

 

A bioenergetikai kölcsönhatás elsősorban az állatok között, a pszichoenergetikai viszont az emberek között fordul elő. Azt nem ismerjük, hogy milyen formában történik az élő és életlen természet egymásra hatása. Azért még egyszer aláhúzom, hogy csak az "energia" szót fogom használni, mindenféle "bio" vagy "pszicho" vagy más előtag nélkül. Ebben a munkában kizárólag az energetikai ráhatással foglalkozom (és a gyógyítás céljával) az emberek, az ember és más élőlények valamint ember és a világmindenség más élettelen tárgyai között.

 

A ráhatás és a gyógyítás különböző információs energetikai szinten történik:

 

1.      Fizikai

 

2.      Emocionális

 

3.      Intellektuális

 

           A ráhatás lehet tudatos és tudatalatti, gondolati és vizuális-érzéki. Hatni lehet a szervezetre bármilyen távolságon, tárgyon, személyes holmin, ábrázoláson (kép, szobor, fénykép), hangon, illaton és ízlelésen keresztül.

 

Azt, hogy az emberek, állatok, növények és úgynevezett élettelen tárgyak között energetikai csere létezik, az ókori és jelenkori tudósok kutatásai támasztják alá.

 

Mint ahogy  az írásos forrásokból ismerjük, az ókori egyiptomi jósok és az ókori delfi jövendőmondók befolyásolták az embereket a prófétai információ megszerzése érdekében.

 

A különböző népek szent irataiban, mint a Korán, a Biblia, a Bhagavad-gítá és másokban említenek olyan eseteket, amikor az emberek gyógyítás céljából ráhatással voltak a környezetükre - élőlényekre, növényekre, ásványokra vagy más emberekre.

 

Salamon beszédeinek gyűteményében, amelyet Stobeusz adott ki, olvasható: "ha egy gonosz, súlyos betegségtől szenvedő embert megérintesz a kezeddel, akkor ő azonnal meggyógyul"

 

Pirr, epiruszi uralkodó, valamint Veszpasíanus és Adrian római császár kézrátevéssel gyógyítottak betegeket.

 

Plinius, mint egy kipróbált gyógymódot javasolta a homlokra lehelést és azt mondta, hogy "vannak emberek, akiknek a teste gyógyító erővel rendelkezik".

 

Az ókori Indiában ismert volt a rossz szellemek és betegségek "kiűzésének" a gyakorlata. A jógák magas művészi szintre fejlesztették a testük feletti uralkodást és a gyógyító hatást más emberekre.

 

A X-XII szászadban az arab tudósok az elsők között kezdtek el érdeklődni az anyag oldaláról történő befolyásolásal és gyógyítással, a miszticizmust és a babonát háttérbe szorítva. Avicenna, a nagy gyógyító mondta, "ha halljuk, hogy valaki egy másik emberre vagy egy személy egy egész népre hatással van, akkor ezt nem kell rögtön tagadni, hanem inkább tanulmányozni kell a természet törvényeit". Az embereket, akik extraszensz tehetségekkel bírnak, Ibn Szína misztikusoknak (arifnak) nevezte, és két típusra osztotta. Az első típushoz olyan emberek - proféták - tartoznak, akik különös energiával és tiszta lélekkel rendelkeznek. Azokat az embereket, akiknek erős az energiájuk, de "sötét" a lelkük, Ibn Szína "megvetett boszorkányoknak" nevezte. Ő úgy gondolta, hogy az arif képességére háromféleképpen lehet szert tenni: 1. A születés óta,

 

2. Szenvedélyeken keresztül, 3. A test és a lélek edzésével.

 

Néhány szuffita iskola a gyakorlatban oktatta az arif képesség fejlesztését. Ezen irányzat egyes képviselői, Ibn Szína szerint képesek voltak legyőzni a föld gravitációs vonzerejét.

 

A középkori európai tudósok a muzulmán Keletről minden haladó eszmét átvettek, és mélyebben kezdték el tanulmányozni a világot, többek között a paranormális jelenségeket.

 

A XVI században T. Paracelsus, svájci orvos tanulmányozta és használta a mágneses tér gyógyító hatását.

 

A XVII sz.-ban U. Helmont és P. Gludd. felfedezték a "fluidot" (életerőt), amely a kezekből, szemekből és más emberi testrészekből árad.

 

A XVII sz.-ban A. Kircher német tudós megalapozta az "élő mágnesesség" tanát.

 

A XV sz.-ban F. A. Mesmer bécsi orvos először fejtette ki és használta a gyakorlatban az "élő mágnesesség" elvét.

 

Szintén a XVIII sz.-ban  Poussegur francia kutató felfedezte a mesterségesen előidézhető szomnabulizmus jelenségét (holdkorosságot) és ezzel megnyitotta a test és a lélek egymásra hatásának elméletet.

 

1843-ban James Brad angol sebész leírta a "Neurohipnológia" című könyvében a külső akarat rákényszerítésének a folyamatát és elnevezte hipnózisnak (a görög eredetű "hipnosz" - álom szóból). Brad fájdalomcsillapítás céljára először alkalmazta a hipnotikus altatást a sebészeti operációk során.

 

1852-ben J. Brad a "Neurohipnológia" könyv kiadása után, egy új könyvet jelentetett meg "Mágia, varázslat, élő mágnesesség, hipnózis és elektrobiológia" címmel, amelyben nagyon részletesen leírta a hipnózist, mint az emberre való befolyásos módszert.

 

1853-ban  M. Faraday, az ő nyomán D. Braid angol fizikus és I. Tarhanov orosz fiziológus azzal magyarázta a spirituális asztalok rejtélyes mozgását, hogy a szeánsz résztvevői egy sor akaratlan ideomotoros lökést adnak az asztalnak és ezek a lökések a minimális energiájuk ellenére elegendőek ahhoz, hogy még egy nehéz asztalt is elmozdítsanak a helyéről.

 

1860-ban A. Lehmann pszichofiziológus felvette a médiumok kezeinek a mozgását egy kimográffal - ami egy óra szerkezet által forgatott és kormozott papírral bevont henger. A tudós felfedezte, hogy a különböző időben és különböző irányban fellépő ideomotoros lökések összeadódnak és ez az eredő fokozza az asztal billegését. A médium játssza el a szellem szerepét úgy, hogy maga sem veszi észre, mert nála az ideomotoros képesség jóval fejlettebbek, mint a többieknél.

 

A Szent-Pétervári egyetem fizikai társasága egy speciális médium bizottságot szervezett, amelynek a vezetője a híres D. Mengyelejev volt. A bizottság részletesen tanulmányozta az asztal forgatásának a jelenséget és a következő határozatot hozta: "a spirituális jelenségek tudatalatti mozgásból vagy tudatos csalásból erednek és a spirituális jelenség - egy babona".

 

1876-ban U. Barret ismert angol fizikus-tudós a "Brit tudósok társaságának" az ülésén előadta "a közvetlen gondolat átadás" című beszámolóját. Ez indította el a mindennapi életben előforduló, úgynevezett spontán telepátia eseteinek a rendszerezett felmérését.

 

A XIX sz.-ban Indiában az angol gyarmati hatalom felhasználta az emberi telepatikus képességet információ nagy távolságú továbbítására. Természetesen az információadók olyan őslakosak közül kerültek ki, akik megfelelő képességekkel rendelkeztek.

 

1912-ben  M. V. Pogorelszkij orosz tudósnak először sikerült lefényképezni az emberi aurát, pontosabban egy bizonyos energia áradását az emberi testből. A fényképek gázkisüléssel készültek és az ember vagy állat sajátos élettani állapotát tükrözték.

 

1920-ban  B. M. Bechterev a feltételes beidegződésről tett felfedezéséről ismert Szent-Pétervári fiziológus tudós megkezdte az extraszenzoros érzékelés tanulmányozását. Többek között B. L. Durovval a világhíres állatidomárral együtt, egy idomított kutyacsoporton tanulmányozta a távolra ható szuggesztiót.

 

1922-ben L. P. Lazarev akadémikus Moszkvában kiadta "A legmagasabb idegi tevékenység fizikai kémiai alapjai" című könyvét, amelyben legalább részben megpróbálta megmagyarázni a szuggesztió működését: "minden érzést, minden mozgást hullámkibocsátásnak kell kísérnie, az emberi fej nagy hullámhosszú (30 000 km) sugárzást bocsájt ki a környezetébe".

 

1923-ban  A. A. Gurevics professzor egy meglepő jelenséget fedezett fel, mégpedig azt, hogy egyes fotonok, amikor a nyugvó állapotban lévő sejtet elérik, osztódásra serkentik azokat. Az osztódott sejtek a biomező segítségével a szomszédos sejteket is osztódásra bírják. A sejtnek azt a kisugárzását, amelyet ultraibolya hullámtartományban regisztráltak, mitogenetikusnak nevezik. Gurevics elképzelését a biomezőről később A. Bakszter amerikai kutató továbbfejlesztette.

 

1928-ban  F. Kacamali olasz neurologus és fizikus nyilvánosságra hozott olyan kísérleti eredményeket, amelyek szerint felfedezte, hogy a kísérleti személy feje körül centiméteres elektromágneses hullámok léteznek. Véleménye szerint ez a hullám lehet az a fizikai közvetítő közeg, amely az agytól a másikhoz adja át a gondolati szuggesztiót.

 

F. Zauerbruch és Schumann német fizikusoknak Kacamali után sikerült felfedezniük az emberi összehúzódott izom környékén egy alacsony frekvenciájú elektromágneses mezőt, amely 6000 km hullámhosszú.

 

1930-ban  D. Rajn, K. Zener pszichológus kollégájával együtt egy nagy diák csoporttal kísérleteket végzett a tisztánlátásról.

 

1932-ban  L. Vasziljev a Szent-Pétervári Agykutató Intézet  professzora kísérletezni kezdett a telepátia fizikai alapjainak a megállapítása céljából.

 

1934-ben D. Rajn "Az extraszenzorikus érzékelés" című könyvét jelentette meg. Véleménye szerint, minden ötödik ember extraszenzorikus képességekkel rendelkezik. A Djuk egyetemen lefolytatott kutatások bebizonyították az extraszenzorikus érzékelés létezését.

 

1949-ben a krasznodári Kirlian orosz feltaláló házaspár az emberi test körül fénykisugárzást fedezett fel. Ennek a fénykisugárzásnak a fényképei bejártak az egész világot.

 

1962-ben a nyizsnyij-tagili Pedagógiai Főiskola pszichológiai laboratóriumában Roza Kulesovával kísérleteztek. Nála egy bőroptikus látási effektust fedeztek fel. Ö bekötött szemekkel a jobb kéz ujjaival újságot olvasott, képeket leírt, színeket megálapított.

 

1963-ban  A. Novomejszkij a nyizsnyij-tagili Pedagógiai Intézet docense egy kísérletsorozatot végzett a művészeti tanszék 50 tanulójával. Minden ötödik diák megtanult felismerni először kettő, utána három és több szint. A szín letakarása alufóliával, vas és rézlemezzel, nem átlátszó papírral, üveggel, vízzel és benzinnel nem akadályozta meg a színek megkülönböztetését.

 

1964-ben a Time újság közli, hogy P. Jutz, amerikai pszichológus professzor vizsgálta P. Stenleyt, aki ujjaival még felhúzott gumikesztyüben is, teljes sötétségben és infravörös megvilágításban képes volt a színeket meghatározni.

 

D. Csandra Bosz indiai tudós nagy jelentőségű felfedezést tett a nővények érzékenysége és felizgatottsága területén, amikor azok az emberrel kölcsönhatásba léptek.

 

I. Gunar és V. Karmanov szovjet tudósok kimutatták, hogy a növényekben keletkező elektromos impulzusok és folyamatok hasonlóságot mutatnak azokkal az elektromos folyamatokkal, amelyek az állatok és az ember szervezetében folynak.

 

A V. Kaznacsejev  szibériai tudós által vezetett kutató csoport megállapította, hogy egymástól elszigetelt kémcsövekben elhelyezett sejtek között információs kapcsolat létezik.

 

K. Bakszter amerikai kriminológus kísérleteinek az eredményei szenzációt keltettek az egész világban. A detektoros hazugságvizsgálat segítségével bebizonyította, hogy az ember emocionális állapota és a nővények között kapcsolat létezik. Az is megállapítást nyert, hogy a nővény reagál az élőlény halálára. Bakszter a kísérleteiben a Fere felé módszert, a bőrellenállas csökkenésének a regisztrálását használta.

 

A bulgár A. Szmilov kísérletei alátámasztják Bakszter eredményeit. 1975-ben  a Monte-Carlói pszichotronikai világkongresszuson Szmilov beszámolt arról, hogy a nővények a különböző típusú halálra másképpen reagálnak.

 

A. Dubrov és V. Puskin szovjet tudósok egyedülálló kísérletet végeztek Tarhanov módszerével, ami azt jelenti, hogy egy négycsatornás encefalograf segítségével regisztrálták a növények elektromos reakcióit.

 

Alla Vinogradova, egy moszkvai Tudományos Kutató Intézet dolgozója a 70-es években képes volt a saját energetikai kisugárzásával plexi lemezen fekvő kerek tárgyakat erős elektrosztatikus töltéssel feltölteni. Az ilyen pszichokinezises ráhatás eredményéképpen a tárgyak guruló mozgást végeztek.

 

N. Kulágina meg ennél is erősebb energetikai mező kisugárzására volt képes, amellyel a tárgyakat nem csak egy felületen tudta mozgatni, hanem könnyű tárgyakat még a levegőben is lebegtetett. Kulaginával a kisérleteket G. Szergejev Szent-Pétervári kutató folytatta.

 

V. Puskin és A. Dubrov tudósok olyan tárgylebegtetést figyeltek meg és regisztráltak a levegőben, amelyet B. Jermolajev végzett. Érdekesnek bizonyult, hogy a tárgy (égő cigaretta, gyufásdoboz stb.) addig lebegtek, ameddig a kísérleti alany visszatartotta a lélegzését. A kilégzéskor a tárgy leesett.

 

A. Dubrov biofizikus feltételezése szerint a pszichokinetikus személy a tárgyat a saját energiarészecskéivel tölti fel, amelyek azonos előjelűek. Ezek után, amikor a tárgy telítődött elegendő egypólusú töltéssel, elkezdte a máspólusú kisugárzást magához vonzani. A tárgy a kétpólusú energetikai töltés egymásra való hatása eredményéképpen lebeg. Az egyik pólusú töltés a tárgyban van, az ellenkező pólusút viszont a kezek sugározzák ki.

 

Ilyen típusú, egymással ellentétes előjelű energiák egymásra hatását figyelték meg a Fülöp-szigeti sebészeknél is. Az operáció lényegében abból áll, hogy a sebész a beteg bőrének a széttolása után képes behatolni a szervezet belsejébe. Amikor a sebész keze behatol a szervezetbe, ő ott az energiájával hat a beteg szervre és eltávolítja a daganatot. A Fülöp-szigeti gyógyászat elvei szerint a bőr nagy védelmet biztosít a külső energiák ellen. Azért, hogy képesek legyünk gyógyítani, a bőrön át kell hatolni az emberi szervezet belsejébe.

 

1979-től ismerté vált Dzsuna Davitasvili extraszensz neve, akivel a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának  Rádiótechnikai és Elektronikai Intézetében kezdtek kísérletezni.

 

1986-ban Milánóban a bioenergetikai és pszichotronikai kongresszuson Dzsunának professzori címet adományoztak. 1989-ben a Feltalálások Állami Bizottsága szabadalmi védelmet adott Dzsuna Davitasvili gyógyítási módszerére.

 

A 80-s évek elején ennek a könyvnek a szerzője szemtanúja volt azoknak a kísérleteknek, amelyeket a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumában egy  extraszensz csoporton Fatima Valiullina biológus vezetésével  végeztek. Ők befolyásoltak embereket, állatokat, nővényeket és ásványokat, sőt hatottak  fotóanyagokra is. Például, a búzamagvak, amelyeket az emberi energiával besugároztak, két vagy két és félszeressel magasabbra nőttek, mint a kontroll csoportnál. A hagymalevelek a besugárzás után olyan formában növekedtek, amelyet az extaszenszek beprogramoztak.

 

A fotópapír, amelyet az extraszensz besugárzott, sok pontban megfeketedett, mint a radioaktív besugárzás után. Az emberi energiával besugárzott különböző fémöntvények az  információt  5 éven keresztül megtartották (ez után már nem ellenőrizték).

 

Az 1980-as évek végén T. P. Resetnyikova a biológiai tudományok kandidátusa az Ukrán Köztársaság Tudományos Akadémia Növények Fiziológiája és Genetikája Intézetében egy sor kísérletet végzett az extraszenzorika területén és váratlan tényeket tárt fel. Mindenek előtt bebizonyosodott, hogy Kijevben a Pecserszkij Lavra nevű barlangokban nyugvó egyes szent emberek maradványai befogadtak is kisugároztak bioenergiát úgy, mintha élő extraszenszek lennének. Búzamagvakat helyeztek el a szent maradványok mellett és ezekben transzmutáció jött létre: Egyes elemek száma megnövekedett, másoké csökkent. A nukleáris mágneses rezonancia segítségével szintén megálapították, hogy a búzaszemek atommagjai egy más energetikai állapotba kerültek. Ugyanilyen változásokat csak az extraszensz ráhatás eredményéként regisztráltak. A kutatások során, szintén megalapításra került, hogy a szent maradványok hatása megvédte a növényeket a halálos rádioaktív sugárdózistól, amihez hasonló jelenséget tapasztaltak extraszensz ráhatásnál is.

 

 

 

 

 

3.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÉS FÉLJETEK A NAPTÓL, AMIKOR A

LÉLEK SEMMIVEL SEM ENGESZTEL KI

A MÁSIK LÉLEKÉRT, ÉS NEM LESZ

ELFOGADOTT TŐLE A TÁMOGATÁS, ÉS

EGYENSÚLYT SEM VESZTEK TŐLE, ÉS

NEM FOG SEGÍTSÉGET NYÚJTANI!

 

KORÁN   2. SZÚRA   TEHÉN

 

AZ EMBER ENERGIAI ANATÓMIÁJA

 

 

Az ember energiája a Világegyetem általános törvényeinek van alárendelve. Elsősorban a Pólusosság törvényének és az Energia megmaradás törvényének.

Az egész Világegyetem, a legapróbb részecskékig, energiával áthatott. Az energia a Világegyetem vázszerkezete, az anyagi és lelki világ fenntartásának bázisa. Állandó cirkulációban van átalakulva a minőség több formájába.

Az emberek energiai vázszerkezete bonyolult, amely állandó kölcsönhatásban áll a Világegyetemmel, vagyis a Kozmosz és Föld energiáival.

Az Ókori Kelet emberei úgy vélték, hogy az ember a Világegyetemmel állandó és megszüntethetetlen kölcsönhatásban van. Ennek a harmóniának a minimális megbomlása is az ember megbetegedéséhez vezet. Az energia lényegi kiegyensúlyozatlansága a halálhoz vezethet.

Az ókori gyógyászoknak, az ember energiájának irányításához, ismerniük kellett annak energiai anatómiáját és a Világegyetemmel való kölcsönhatását Ezeknek az ismereteknek a szemcséi jutottak el hozzánk. A tanok szólnak az ember energiai központjairól és azokról a csatornákról, amelyeken ez az isteni energia cirkulál.

Úgy vélekedtek, hogy az emberi testben hét energia központ van, amelyek 8.400.000 energia csatornát irányítanak. őt energia központ a gerincoszlop vonalában, - annak belső részén helyezkedik el, kettő pedig a fejben van.

Az energia központok, az ember szervezetének úgy a fiziológiai, mint a lelki folyamatait irányítják. A központok közötti egyensúlyt a negyedik – szív – központ biztosítja. Indiában az energiaközpontokat csakráknak nevezik.

 

image003

 

Az ember energia központjai – CSAKRÁK és energia mezejének egy része – AURÁK

 

Csakra szanszkritül kereket, kört jelent. Az ősök elképzelése szerint a csakrák olyan színek a gerincvelőben, amelyek felhalmozzák (akkumulálják) az életfenntartó erőket, melyek a gerincoszlop alján – a farokcsigolyánál – lévő nagy kígyóáramlatból indulnak.

Minden csakra két funkció tölt be – belsőt és külsőt, vagyis felel a szervezet megfelelő részeiért, biztosítva ennek a résznek a környezettel való kapcsolatát.

A Muladhara-csakra – az első energiai központ – a gerinc bázisában helyezkedik el. Mula azt jelenti: gyökér, Adhara: biztonság, mivel ez a csakra az emberi élet energiájának (Prána) megteremtődésének és tartalékának helye.

A Muladhara-csakra egyidőben gyökere és támasza a zsinór alakú energia csatornának (Nada), amelyik egyik végével a gerincoszlop mellett az agy felé emelkedik, másik végével leereszkedik a gerincoszlop aljára, a farkcsonthoz, ahol az összetekeredett KUNDALINI kígyó tartózkodási helyét alkotja. A Muladhara-csakra lefelé fordított kúpja úgy rajzolódik, mint az égő négy virágszirmú lótusz, amely a nemi szerv és a végbélnyílás közötti területen van.

A Föld, amely vízből teremtődött, ennek a csakrának az eleme. Szimbóluma a Szaturnusz bolygó. Az emberben a szaglás az az érzék, amely megfelel ennek a csakrának. E csakrának az aranysárga szín felel meg. A csakrák színei a Radzsa-Jóga elméletének részei. A négyfelé irányuló virágszirom a szerencse és boldogság formáit tartalmazza: Magasabb boldogság, Az életerő szerencséje, A természetes szerencse.

A Muladhara-csakra a szervezet energia tartalékainak bázisa, amely a Szahaszrara – csakrával együtt tartja fenn az egyensúlyt a többi energia központtal és energiacsatornával. A Muladhara-csakra a medence szerveinek normális energia funkcionálását biztosítja – vizeleti rendszerek, a belek és a Szahaszrara – csakrával közösen az endokrin (belső elválasztású mirigyek) rendszerét.

A Szvadhisztána-csakra – második energia központ – a hatvirágszirmú lótusz, amely a nemi szerv szintjén, a Muladhara – csakra fölött és a köldöktől kétujjnyival lejjebb helyezkedik el. Ennek a központnak az eleme a víz, amely a tőzből jött létre.

Szimbóluma a Jupiter bolygó. Az emberben a tapintás érzékének felel meg. Ennek a csakrának a színe a vörös. A hat virágsziromban a különböző állapotok, tulajdonságok, funkciók, modifikációk vagy mentális hajlamok találhatók: naivitás, gyanakvás, gőgösség, tévedés, hamis tudás, kérlelhetetlenség (kegyetlenség). A Szvadhisztána-csakra az energia normális áramlását biztosítja a gerincoszlop keresztcsont környéki területén, és összhangban az első és harmadik központokkal szabályozza a nemi szervek és a bélrendszer mőködését.

A Manipura-csakra – a harmadik energia központ – amely a köldök fölött helyezkedik el, a tízvirágszirmú aranyszínő lótusz formájában.

A Manipura-csakra elnevezés, ennek a központnak a megfelelő időben a veséken keresztül (Mani) történő megtisztításaként (Pura) jelent meg. Ennek a csakrának az eleme a tőz. Szimbóluma a Mars bolygó. Az emberben a látás érzékét kelti.

A csakra színe a sárga. A viharfelhő tíz virágszirma a szégyenlőség, kiegyensúlyozatlanság, féltékenység, kívánság, lustaság, bánat, butaság, tiszteletlenség, utálatosság, félelem jegyeit tartalmazzák. A Manipura-csakra, közösen a többi energia központtal a húgyúti rendszer és a gyomor-, bél-, emésztőrendszer mőködését szabályozza.

Nagy fájdalmak megjelenése a derékban – az első jele az energiaáramlás megbomlásának a Manipura-csakrában.

Az Anaháta-csakra – a negyedik energiaközpont – nagy tizenkét virágszirmú lótusz, amely a központi részen, a mellek között helyezkedik el. Az Anaháta-csakra elemeként a levegő jelentkezik, mely az éterből képződött. A csakra jelképe a Vénusz bolygó. Az emberben az íz érzékét kelti. Színe a fehér. A virág tizenkét szirmában az alábbi összetevők jelentkeznek: a figyelem, türelmetlenség, erőlködés, vagy állandóság, kötődöttség a saját énhez, dölyfösség, vagy képmutatás, tunyaság, vagy csüggedés, magányosság, megismerés vagy metafizikus észjárás, kétszínőség, határozatlanság, sajnálhatóság.

Az Anaháta-csakra pártfogója, az előző három csakra parancsolója, Isvara isten, akinek két keze van, melyek közül az egyik – félelmet kelt. Az Anaháta-csakra az ember anyagi és lelki energiai egyensúlyáért, minden csakra közötti energia áramlásáért felelős.

Az Anahátra-csakra, vagy ún. Szív központ, a szív, a tüdő normális munkáját biztosítja, a szív – tüdő ritmusát koordinálja a Világegyetemmel.

A Vishuddha-csakra vagy Bharatisztána-csakra – az ötödik energiaközpont, - amely a nyelőcső (toroktáj) alsó részén helyezkedik el a hetedik nyakcsigolya és a nyakgödör között. A Vishuddha-csakrának tőzárnyalata van, amely füsttakarón át látható. A csakra eleme az éter, szimbóluma a Merkur bolygó. A megfelelő érzéke az emberben a hallás. Színe a fekete. A csakra tizenhat virágszirmában, amely piros színő, a régi gondolkodók szerint a hét zenei hangjegy és a halhatatlanság (Amrit) nektárja rejtőzik.

A Vishuddha-csakra középpontja a Telihold és Éter területe. A Vishuddha-csakra közül, a szájpadlás alján helyezkedik el a rejtett, ún. Lanalá-csakra. A Lanalá-csakra, a piros, tizenkét virágszirmú lótusz olyan állapotot tartalmaz, mint a hit, elégedettség, eltévedés, önkontroll, megvetés, kötődés, vagy szerelem, bánat, kiválás, tisztaság, közömbösség, izgalom, étvágy vagy vágy érzékelése.

Az ötödik energiaközpont – az egész szervezet immunközpontja, ő adja az Életerő táplálékát, a légzőszerveknek, a szív-ér-, a belső elválasztású mirigy – és pajzsmirigy rendszereknek.

Az Adzsna-csakra – hatodik energiaközpont – amely megfelel a szervezet három legfőbb energia csatornájának, az Idának, Pingalának és a Szusumnának. Az Adzsna-csakra – a három virágszirmú lótusz, amely az egy központjában (Talamus) helyezkedik el és a szemek között az orrtőben tükröződik. A csakra eleme a fém, szimbóluma a Hold. A csakrának az emberben az intuíció az érzéke. A csakrának a rubin szín felel meg. Ez az energiaközpont, vagy az ún. Harmadik szem felel az ember teljes agymőködéséért, lelki képességeiért – a tisztánlátásért, telepátiáért, stb.

A Szahaszrára-csakra vagy a Titkos lótusz – a hetedik energiaközpont – hat virágszirommal rendelkezik, melyek a hallás, tapintás, látás képességét, ízek érzékelését, téliálom állapotát tartalmazzák – a feltüntetett érzések távollétében.

A csakra eleme az Abszolút, szimbóluma a Nap. A csakra megfelelő érzéke az emberben a magasabb tudat, színe ragyogó aranysárga.

A Szahaszrára-csakra fölött következik a második titkos, ún. Szoma-csakra. Ez a tizenhat virágszirmú lótusz, amely olyan tulajdonságokat tartalmaz, mint a kötődés, szívélyesség, türelmesség, félelmet nem ismerés, állandóság, virulás, lopásra hajlam, megbékülés, tehetség a gondolkodásra, lelki egyensúly, fokozatosság, vagy fontosság, fogékonyság, vagy energikusság, a tudományos képzettség hiánya, nagylelkőség, koncentráció, vagy összpontosítás.

A Szahaszrára-csakra a legfontosabb antennája az emberben megtalálható Világegyetem lényegének.

Azt gondolták, hogy minden energiaközpont nemcsak valamilyen energiaforma eredője, hanem az ember körül burkot is képez, a tömörtől a legvékonyabbig. Ez a fizikai burok, éteri burok, asztrális (csillag) burok – a kívánság burka, mentális burok – Atman,- és az isteni értelem részének burka – Abszolút lélek.

A burok színei, akár az energiaközpontoké, olyanok, mint az ember energiaterének a szivárvány hét színére osztódása, a pirostól az ultraibolyáig. Minden energiaburoknak szoros kapcsolata van a kozmikus energiával.

A narancssárga és sárga burok az anyagi világhoz tartozik. A kékes, a kék és ibolyaszín a lelkivilághoz tartozik, amelyet nem lehet normál látással észlelni, illetve mőszerekkel regisztrálni.

A zöld színő burok az anyagi és lelkivilág összekötő központja. Ennek a buroknak a bázisa a szív csakra – Anahata, melyen áthalad a szerelem. Amennyiben ennek a központnak az energiája nincs megbontva, úgy a szerelem feltölti az egész embert. Ez a szerelem a környező világ és az isten felé irányul.

A fehéres színő energia burok – az összes energia burok összeolvasztója – saját energia központtal rendelkezik, és Szoma – csakrának nevezik. E csakra segítségével az ember érintkezésbe léphet a kozmikus tudással.

A vörös színő burok a legdurvább. Ez tisztán egy térség anyagi energiája. Ezzel az ember durva fizikai munkát végez, amely nem igényli az agy munkáját. Itt az ember a jelenben él, múlt és jövő nélkül.

A narancssárga színő burok a nemi energiában jelenik meg. Itt történik meg az anyagi szintek idealizációja – szép tárgy, presztízsvétel, szexuális partner, stb.

A sárga színő burok három dimenzióval rendelkezik.

A sárga szín az irányítás szintje, ez a főnökök és igazgatók szférája. Itt történik meg az emberek osztályozása, hozzáértés szerint – az emberek más tulajdonságait nem veszik figyelembe.

A zöld színő burok – ez az alkotótevékenység energiájának megtestesítése. Itt a mővészek, orvosok, pedagógusok dolgoznak. Itt találhatók meg, a nem az emberben lévő eszmék (ideák) és képek. Az alkotó ember anyagosítja a lelki energiát, amelyet a Kozmoszból kapott és az alkotásaiba helyezett át. A mővészet minden alkotása a nem látható világgal van átitatva. A csodálatos mővek magukban hordozzák az isteni energiákat.

Az égszínkék burok – ez a burok hordozza az érzékkel megfestett képek energiáját. Minden ember, az érintkezésnél, emocionális energia sőrőséget enged ki magából, saját képe formájában, megfestve szerelemmel, félelemmel, győlölettel, kíváncsisággal, irigységgel. Minden ilyen kép, megfelelő életkorral rendelkezik, majd utána eltőnik.

A kék színő burok – ez az érzelmi megfestettség nélküli képek energiaszintje, amellyel az embernek nincs kapcsolata.

Az ibolyaszínő burok – a hetedik energia szint, ahol a legmagasabb az absztrakció, a formák eltőnnek, egyedül a tartalom marad meg.

A fehér színő burok –a külső világ visszatükrözése.

A jógik a 8.400.000 energiacsatornából 72.000 alapvetőt és három fő csatornát választanak ki.

A kínaiak viszont tizenkét páros (24) alapcsatornát és két fő csatornát emelnek ki. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az indiaiak és kínaiak véleménye az ember energiájáról, eltérő volna. A különbség, mindössze abban áll, hogy az energia csatornák gyakorlati felhasználása és a célok elérésére más. Véleményem szerint az extraszenzorikában ki kell használni a különböző rendszerek és iskolák ismereteit. A szervezet belső energiájának önrealizálására és a saját energia feltárására legjobban az indiaiak gyakorlata alkalmas, viszont más emberek gyógykezelésére a kínaiak ismerete az alkalmasabb. Most részletesebben megvizsgáljuk a tizenkét páros és a két páratlan energiacsatornáról – vagy ahogy azokat másként nevezik – meridiánokról meglévő ismereteinket.

 

image004

 

A TÜDőK MERIDIÁNJA Eleme - Fém. Yin. A test középső részén kezdődik, leereszkedik a vastagbélhez, majd fölfelé emelkedik az ötödik energia központhoz és a vállon át a kéz nagyujjának köröm belsőágyához ereszkedik. A maximális energia feszültség órái 3-5-ig, a minimálisé – 15-17 óráig tartanak.

A VASTAGBÉL MERIDIÁNJA Eleme – Fém. Yang. A mutatóujj körömágyában kezdődik, fölfelé megy a vállhoz, fejhez, elérve az alsó álcsontot, leereszkedik a mellkason és hason át a lábhoz. A meridián a térd alatt fejeződik be. A maximális energia feszültség órái 17-19 óráig tartanak.

 

 

Nem nehéz megnevezni azokat az alapvető funkciókat, amelyeket az energiaközpontok és meridiánok töltenek be a szervezetben. Ezek az életenergia irányításával, az ember és a világegyetem közötti kapcsolatot biztosítják, amely fenntartja a szervezet minden rendszerét.

Az ősi gyógyítók az emberre hatva felhasználták a belső és a külső meridián járatokat (csatornák).

A gyógyítók a külső meridiánokra, mechanikus ingerlőszerek útján (pontmasszázs, tőszúrás, égetés) hatottak, ennek köszönhetően az energiahatás, a szervezet legmélyebb részébe is eljutott.

image005

 

A GYOMOR MERIDIÁNJA Eleme – Föld. Yang. A fejben kezdődik és az egész testen át a lábujjakhoz ereszkedik. A láb második ujj körömágy külsején fejeződik be. A maximális energia feszültség órái 7-9-ig, a minimálisé 19-21 óráig tartanak.

A HASNYÁLMIRIGY MERIDIÁNJA Eleme – Föld. Yin. A lábnagyujj körömágyában kezdődik, majd a lábon fölfelé emelkedik a has felületen, a mellkason át a nyelv első részének felületéig. A maximális energia feszültség órái 9-11-ig, a minimálisé 21-23 óráig tartanak.

 

 

 

 

A bulgár gyógyászok azt mondták: „ Ha az ember bőrén tükröződnek a belső folyamatok, akkor ezeket a folyamatokat irányítani lehet.”

A tizenkét páros és két páratlan alap-, vagy állandó meridián képezi az állandó funkcionális köröket, amelyek biztosítják a szervezet energia egyensúlyát és feltöltését. Abban az esetben, ha az egyensúly erősen, hosszabb időre megbomlik, a szervezetben ideiglenes funkcionális körök jelennek meg. A keleti orvosok, ezeket a nem állandó energiautakat csoda meridiánoknak nevezték, melyekből nyolcat számláltak meg: hat párost és két páratlant.

Az állandó funkcionális körök képezik az energiaforgás nagykörét. A kozmikus energia, vagy prána, normális mozgása ezen a körön biztosítja az egészséget az emberi szervezetnek. Az energia ritmusa itt szigorúan a Kozmosz ritmusának van alárendelve. Minden páros és páratlan meridiánban, a minimális és maximális energiafeszültség két óra hosszáig tart, ezért az energiamozgás a nagykörökön huszonnégy órának felel meg.

 

image006

 

 

 

Mint az energia bármilyen formájának, az emberi szervezetben forgó energiának is van pólusossága. A mínusz energia, ahogy Kínában nevezik, Yin – energia, amelyet az elülső közép meridián szabályoz. A pozitív, vagy Yang – energia, amelyet a hátsóközép energia csatorna szabályoz.

 

image007

 

Az energiacsatornák kölcsönös viszonya az öt őselemmel.

 

TőZ

(három melegítő – TR, szívburok – MC, vékonybél – IG, szív – c)

Nyár

Hőség

Legnagyobb fejlődés

Piros szín

Keserő íz

Öröm

 

FA

(epehólyag – VB, máj – F)

Tavasz

Szél

Születés

Savanyú íz

Harag

 

VÍZ

(húgyhólyag – V, Vesék – R)

Tél

Hideg

Eltőnés

Fekete szín

Sós íz

Félelem

 

FÖLD

(gyomor – E, lép – RP)

Nyár vége

Nedvesség

Változás

Sárga szín

Édes íz

Meggondolás, megfontolás

 

FÉM

(vastagbél – GI, tüdő – P)

ősz

Szárazság

Hervadás

Fehér szín

Erős íz

Bánat

 

 

 

A páciensre való hatás és a gyógyszer meghatározásnál, a bulgár gyógyítók, minden esetben alkalmazták a „délidőtől éjfélig szabályt”. Minden Yang meridián éjféltől délig, és minden Yin meridián, déltől éjfélig gyógyítható a legjobb hatással.

Ugyanakkor valamennyi meridián aktivitása, egy meghatározott időben ellenkező előjelőre csökkenhet.

 

image008

 

A SZÍV MERIDIÁNJA Eleme – Tőz. Yin. A szívnél kezdődik, a meridián ágak a vékonybélrendszerhez, a szemhez és a kéz kisujjához irányulnak. A maximális energia feszültség órái 11-13-ig, a minimálisé 23-01 óráig tartanak.

A VÉKONYBÉL MERIDIÁNJA Eleme – Tőz. Yang. A kéz kisujj körömágyában kezdődik. A meridián ágai a fülhöz és a szemhez, valamint a test mélyébe a szíven át a bélrendszerbe és a lábhoz irányulnak. A térdkalácsban fejeződik be. A maximális energia feszültség órái 13-15-ig, a minimálisé 01-03 óráig tartanak.

 

 

Keleten, az ősi gyógyítás gyakorlatában, létezik a Yu – szín koncepció, amely a belső szervek alapkölcsönhatás elképzelését, az ember szervezetében végbemenő változások alap analízisét képezi. A szín fogalma, mozgást jelent, vagyis az ősök azt gondolták, hogy az egész lény alaptulajdonságaként – az isteni energia (Prána), a mozgás jelentkezik.

A Yu-Szín koncepciójában az „anya-fiú” gyógyítás szabályát építették fel, amely lehetővé teszi az energia mozgás elosztását a szervezetben, olyan módszerrel, hogy abban létrehozható az energia egyensúly. Úgy gondolják, hogy az alapvető szervekben keletkező kapcsolatok során, mindegyik szerv jelentkezhet anyaként az utóbbinál, vagy fiúként az előző szervben. Például a szívnek(őselem a Tőz) a lép anyjaként jelentkezik, ugyanakkor a tüdőnek fiaként (őselem a Fa).

 

image009

 

A jelen példában az anya-őselem, amely energiát képes leadni, a fiú-őselem, amely energiát nyel el. Egy szerv patológiai esetében, felborul az energiaáramlás. Ebben az esetben az őt megelőző szerv (őselem) lesz az anya, és az azt követő a fiú.

Úgy gondolták, hogy minden betegség kialakulását meg lehet figyelni, az öt szerv (őselem) koncepciójára támaszkodva. Például a szív megbetegedése, a lép – hasnyálmirigy meridiánban, vagy a vele összeköttetésben lévő gyomormeridiánban történt elváltozás miatt következhetett be. A szív meridiánja (őselem – Tőz), a lép-hasnyálmirigy meridián (őselem – Föld) anyjaként jelentkezik. Ennek alapján a kínai orvosos mondása: „Fáj a szíved – gyógyítsd a gyomrod.”, nem is olyan furcsa.

A kínaiak úgy vélték, hogy a szervezet struktúráját a Yin, a funkcióit pedig a Yang képviseli. A szervezet tevékenysége – Yang, az élelmiszerek pedig – Yin. A Yin mindig anyagi alapja a Yangnak. Yin és Yang soha nincsenek nyugalmi állapotban, ők állandóan kiegészítik és változtatják egymást. A szervezet normális élettevékenységének alapja, abban áll, hogy egyensúly van Yin és Yang között, egyensúly van a nap és hold energiacsatornái között.

A keleti gyógyászok úgy gondolják, hogy ha a páros meridiánok egyikében megsérül az energiaáramlás, akkor annak a párjában is ugyanez megy végbe.

Ezért olyan vélemény is volt, hogy a bulgár gyógyászok az emberi szervezet jobb oldalát, a baloldalon át gyógyították, a fejet a lábakon, a hátnál történt sérüléseket viszont a gyomron át kezelték.

Az ősi gyógyászok, az ember energiáját dinamikusnak, állandó mozgásban lévőnek tekintették.

image010

 

 

A YU-SZÍN koncepció ábrázolása

A FÉM és VÍZ őselemek a YIN-hez viszonyulnak, FA és TőZ – a YANG-hoz, a FÖLD őselem fordulópontot képez a YIN és YANG között. A YU-SZÍN koncepció alapján épül fel az ANYA-FIÚ gyógyítás szabálya, amely megengedi az energia áramlás növelését vagy csökkentését abban a meridiánban, ahol az megbomlott.

 

 

Véleményük szerint az ember a legtöbb energiát, a fejen elhelyezkedő érzékszervek útján, a Világegyetemből kapja. Az energia az orron át belélegzett levegővel; a levegővel bejutó illattal; a fülkagylón át bejutó hanggal; a szájon keresztül bejutó étellel, a fejtetőn lévő Szahaszrára-csakránál. jut a szervezetbe.

A Kozmosz és a Föld energiája, a Szahaszrára-csakrán át, a legtisztább formában, az emberi tevékenység termékeivel jut el más energiaközpontokba, reflexhelyekre, oda, ahol az ember energiája a külső világgal kapcsolódik össze.

A keleti gyógyászok elkészítették azt a vázlatot, amely szerint a Kozmosz energiája a fejtetőn és gerincoszlopon át eljut az oszlop talpáig – a farkcsigolyáig – és tovább a talpig. A Föld energiája a lábakon át igyekszik a fejhez. A szervezetben energiaegyensúly jön létre, ahol a Yang és Yin energiák harmonikusan szétoszlanak minden szervben és minden sejtben. Az ember szervezete hasonlít a mágneshez, amelyet bárhogyan is osztanak, minden részecskéjében, egyensúlyban vannak a plusz - mínusz pólusok. Ha megnézzük az ember energiáját, akkor a fej a plusz, a láb a mínusz pólus.

 

image011

 

A HÚGYHÓLYAG MERIDIÁNJA Eleme – Víz. Yang. A szem belső szögénél (sarkánál) kezdődik, áthalad a homlokon és a fejtetőn, a tarkóhoz, ahonnan a háton és a lábon leereszkedik. A láb kisujj köröm alapján fejeződik be. A maximális energia feszültség órái 15-17-ig, a minimálisé 03-05 óráig tartanak.

A VESÉK MERIDIÁNJA Eleme – Víz. Yin. A láb kisujjánál kezdődik, emelkedik a fej felé, és a nyelvtőnél fejeződik be. A maximális energia feszültség órái 17-19-ig, a minimálisé 05-07 óráig tartanak.

 

 

Az ősök szerint, a plusz – az apai kezdet, ami pozitív, aktív, napsugaras, világos, meleg, száraz, alkotó, állandó.

A mínusz – az anyai kezdet, ami negatív, ellenkező, passzív, nedves, hideg, sötét, holdfényes, felhős, zárt, változó.

Ha tovább vizsgáljuk az embert, akkor azt látjuk, hogy a jobb oldal pozitív, napsugaras, a baloldal negatív, holdfényes.

Ha a szervezetet tovább vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy annak minden része rendelkezik pólusossággal. Például a fej homlok része Yang, a tarkórésze Yin. Így a kéz és láb ujjainak is más és más a pólusossága.

 

image012

 

A bulgár orvosok szerint a szervezet Yang részei leadják az energiát, a Yin részei fogadják azt. Ezért a bulgár gyógyászok egyik gyógyászati alapelve hogy ki kell vonni a rossz, energiát és be kell önteni a jó energiát, amennyiben a szervezetben Yang és Yin közötti egyensúly zavar van. Ennek a módszernek különösen jó hatása van akkor, amikor a betegség nagy fájdalmakat okoz. A húzó kéz a betegséggel egyidejőleg kihúzza a fájdalmat, az adó kéz az energia pumpálása mellett, aneszteziálja a beteg részt.

 

image013

 

A SZÍVBUROK (PERIKARDIUM) MERIDIÁNJA Eleme – Tőz. Yin. A mellüregben kezdődik, ágai az első energia központhoz és a kéz középsőujjához haladnak, eközben átfogva a szív térségét és a gyomor traktust. A maximális energia feszültség órái 19-21-ig, a minimálisé 07-09 óráig tartanak.

A HÁRMAS MELEGÍTő MERIDIÁNJA Eleme – Tőz. Yang. A győrősujj végénél kezdődik, áthalad a fejen, szíven, hason a lábhoz. A maximális energia feszültség órái 21-23-ig, a minimálisé 09-11 óráig tartanak.

 

Gyakorlatilag az összes energia, ami bekerül a szervezet minden sejtjébe, minden kis részecskéjébe, visszajut újra a Világegyetembe. Az ősök gondolkodása szerint az ember fizikai és lelki állapota, ugyanúgy, mint az egész Világegyetem, az energia-vázszerkezetén alapszik és létezik.

A gyógyítók elképzelése szerint az ember energia elosztásának és irányításának fő szerve az agy és annak elválaszthatatlan része,- a gerincvelő, ahol a fő energiaközpontok is vannak.

Ezzel összefüggésben, a bulgár gyógyítók ezeken a központokon át gyógyítottak. A bulgár gyógyítók, mint a kínaiak is, úgy vélték, hogy az aktív Yang, és a passzív Yin, az anyagi világban, az öt alapelemként jelenik meg: fa (növényi anyag) tőz (meleg), föld (föld), éter és víz (folyadék).

Az alapelemek száma és sorrendje az iskoláktól, azaz a keleti nézetek rendszerétől függően változott. Például aktív kezdetként nem a fa volt beállítva, hanem az éter vagy a levegő, de az anyagi világ felépítése ettől nem változott.

Keleten létezett olyan szemlélet is, amely a négy elemet ismerte el: levegő, víz, tőz, és föld. Az indiai orvoslás nem öt és nem négy, hanem három elemen alapszik. Az emberi szervezet fenntartója az epe, nyirok és levegő. Az indiaiak ezt azzal magyarázzák, hogy az alapelemek, az éter, levegő, víz, tőz és a föld, az emberi szervezetben három kezdetként jelentkeznek. Az éterből és levegőből létrejön a testi levegő, az úgynevezett vata.

A tőz a vízzel együtt, a testben jelenik meg, mint a tőz elve, az úgynevezett pitta. A föld a vízzel együtt úgy jelenik meg, mint a test vize – kaphaként ismert.

A Közép-Ázsiai gyógyászok, hirdették a régi orvosok – görögök, arabok, perzsák – tapasztalatait, akik állították, hogy a test szervei erővel és funkcióval rendelkeznek. Véleményük szerint a szervek ereje és funkciói, az energia három minőségében jelenik meg – isteni (természeti), bio (állati) és pszichikai formában. A természetes erő önmagában is kétformájú. Ennek az erőnek az első formája az, amelyik a test táplálkozását biztosítja.

Az erőnek a második formája elválasztja azt az anyagot, amely alkalmas a magház megteremtésére -, megfelelő állapotba hozza azt, átalakítva maggá, mely megtermékenyülhet és megszülheti az újszülöttet. A természetes erő mindkét formája saját tevékenységet, vagy funkcióját, a máj és a véredények közremőködésével biztosítja –az egész testen elhelyezkedve.

A bio, vagy életerő funkciója abban áll, hogy szállítja az életenergiát és a természetes hőenergiát az egész testhez. Ami ebből az energiából eljut az agyhoz, létrehozza benne az érzést, felfogást, a mozgást, tevékenységet, majd ez követően az agyból az egész testbe távozik. Ennek az energiának a forrása a szív és közvetítői – az artériák, amelyek a szívből indulnak ki és elterjednek az egész testen.

A pszichikai energiának három módozata van: megtestesül az érzés erejében, mozgás erejében, a megkülönböztetés erejében, felfogásban és tudásban. Ennek az energiának a forráshelye az agy, közvetítői – az idegek, amelyek az agyból indulnak ki, valamint a csontvelő, amely az egész szervezetben elterjed.

 

image014

 

AZ EPEHÓLYAG MERIDIÁNJA Eleme – Fa. Yang. A szem külső szögletében kezdődik, és a fejtől leereszkedik a mellkason át, a gyomorbél traktuson keresztül a lábhoz. A láb IV. ujj körömágy külsejénél fejeződik be. A maximális energia feszültség órái 23-01-ig, a minimálisé 11-13 óráig tartanak.

A MÁJ MERIDIÁNJA Eleme – Fa. Yin. A láb nagyujj körömágy külsejénél kezdődik, fölfelé megy a lábon és tovább a belső szerveken át a fejhez, ahol be is fejeződik. A maximális energia feszültség órái 01-03-ig, a minimálisé 13-15 óráig tartanak.

 

 

Az indiai orvoslás három elemének egyenértéke, a tibeti gyógyászat gyakorlatában három doshá-ban jelentkezik – szél, epe, nyálka, amelyek biztosítják szervezet normális élet-tevékenységét. Az emberi szervezet Yin és Yang-ja úgy a tibeti, mint a bulgár gyógyászatban bemutatásra kerül. Mindkét erő – parázs és jég. A két erő közötti egyensúly megromlásának jele, a tizenkét szerv egyikének megbetegedésében jelentkezik, mely szervek, a kínai gyógyászatban az alábbiakként ismertek: tüdő, vastagbél, lép, hasnyálmirigy, szív, vékonybél, húgyhólyag, vesék, vérerek ura-perikardium (tibeti neve: szeu-szeu) és a hármas melegítő. Az utóbbi két szervnek a tudományos gyógyászatban nincs hasonlósága – analógiája.

 

image015

 

A HÁTSÓ-KÖZÉPSő MERIDIÁN Minden Yang meridián tengere. A farkcsontnál kezdődik, a gerincen át emelkedik föl a fejhez, majd leereszkedik a homlokra, orra és a felső ajaknál fejeződik be.

 

 

Azok a szervek, amelyek Yang aktív elemekből állnak, tartják fenn az életet az emberi testben – ez a máj (fa), szív (tőz), lép – hasnyálmirigy (föld), tüdő (arany), vesék (víz).

Ezeknek a szerveknek a funkcióit a Yin passzív elemei teljesítik, melyeknek más szervek felelnek meg – ezek epehólyag, vékonybél, gyomor, vastagbél, húgyhólyag.

Mi megneveztünk öt Yin-Yang párt, amelyekre az emberi szervezet fizikai és lelki állapota épül. Eme öt pár mellet létezik még egy pár, amely elsődlegesen felel az ember lelki világáért – ez a szerv a vérerek ura – perikardium (akaraterő energiaközpontja), valamint a hármas melegítő szerv.

A bulgár népi gyógyászat képviselői úgy vélték, hogy az emberi szervezet minden sejtje magában hordozza annak mását, vagy kicsinyített képét. Az emberi testen olyan zónák kerültek kijelölésre, melyeken át az egész szervezetre hatni lehetett. Ezek elsősorban a kéz és lábvégződések voltak, tekintettel arra, hogy az energiacsatornák itt változtatták pólusosságukat pluszról mínuszra.

 

image016

 

ELSő-KÖZÉPSő MERIDIÁN Minden Yin meridián tengere. A gátnál kezdődik, a középső vonalon fölfelé a hason, mellen, nyakon át halad a fejhez. A meridián két ága a szem alsó részén  fejeződik be.

 

 

Másodsorban azért, mert ezeken a zónákon át történik a legnagyobb energiacsere, az ember és a Kozmosz között – ezek a szem, száj, orr, fül területei.

Az egész szervezet belső szerveinek állapotát, viszonylag pontosan meg lehet állapítani a szem szivárványhártyája, szemfehérje, szemhéj állapotából.

Ez fontos tényezőként jelentkezhet nemcsak a diagnosztizálásnál, de a betegségek gyógyítása közben és azok eredményességének ellenőrzésénél is.

 

 

image017

Az ember általános polaritása. A fej a Kozmosz pozitív energiájával van kapcsolatban, a test többi része – a Föld negatív mezejéhez kapcsolódik.

Az emberi szervezet a mágneshez hasonlít, amelyik bármennyire darabolnák is, megtartja polaritását. A test minden része, minden sejtje rendelkezik saját plusz és mínusz pólussal.

 

 

Az egész szervezet helyzetét meg lehet állapítani a fülkagylók, az orr, a fogak, nyelv és ajkaknak a belső szervekre tett hatása szerint. Keleten nagy figyelmet fordítottak az egész szervezetre, a talpon át jutó hatásra, melynek alapján bonyolult betegségeket gyógyítottak. Keleten a kézfejek is állandó megfigyelést élveztek. Ezek útján nemcsak hatottak az emberi szervezetre és diagnózist állapítottak meg, de megjósolták az ember sorsát, többek között a belső szervezeti elváltozásokat is.

 

image018

 

NÉHÁNY BELSő SZERV ÉS TESTRÉSZ ENERGIA KAPCSOLATA A FÜLKAGYLÓVAL (V. KARJAGIN szerint, 1981.)

 


1.   Méh

2.   Ujj

3.   Kéz

4.   Bőr a háton

5.   Bőr a derékon

6.   Hasnyálmirigy

7.   Gyomor

8.   Nyombél

9.   Vastag – és vékonybél

10.Szigmaalakú és egyenes bél

11.Lép

12.Máj

13.Bőr a lapockán

14.Izület

15.Mandulák

16.Szem

17.Tüdők

18.Ajkak

19.Vesék

20.Húgyhólyag


 

image019

 

 

  Bal                                                                 Jobb

 

A KÉZ REFLEXZÓNÁI (1977. szerint)

 

1.   Orr körüli üregek

2.   Fülek

3.   Szemek

4.   Garat, gégefő

5.   Epofízis (Tobozmirigy)

6.   Hipofízis

7.   Lelki (pszichikai) szféra

8.   Fej, agy

9.   Nyak

10.Pajzsmirigy

11.Gerincoszlop

12.Hemorroidális csomópontok

(aranyér, visszértágulatok, stb.)

13. Prosztata.düll mirigy

14. Méh

15. Külső nemi szervek

16. Derék-keresztcsont területe

17. Alsó végtagok izületei

18. Here, petefészek

19. Tüdő

20. Napfonat

21.Thymus (csecsemőmirigy)

22.Mellékvese

23.Vese

24.Gyomor

25.Vastagbél

26.Belek

27.Húgyhólyag

28.Vakbél

29.Hasnyálmirigy

30.Lép

31.Szív

32.Felső végtagok izületei

33.Máj

34.Epehólyag

35.Hallás

36.Idegrendszer, hallás

37.Idegrendszer

38.Látás


 

 

 

image020

          Bal                                        Jobb

A LÁB REFLEXZÓNÁI (E.L. Macseret és mások szerint)

 

1.   Orrkörüli üregek, fogak

2.   Hipofízis

3.   Fej

4.   Pajzsmirigy

5.   Nyak

6.   Garat, gégefő

7.   Szem

8.   Fül

9.   Gerincoszlop

10.Tüdő

11.Napfonat, rekeszizom

12.Felső végtagok izületei

13.Máj

14.Epehólyag

15.Szív

16.Mellékvese

17.Vese

18.Gyomor

19.Hasnyálmirigy

20.Lép

21.Kereszt vastagbél

22.Vastagbél

23.Leszálló vastagbél

24.Vékonybél

25.Szigmaformájú és egyenes bél

26.Vakbél

27.Húgyvezeték

28.Húgyhólyag

29.Derék-keresztcsont területe

30.Kis csípő szervek

31.Alsó végtagok izületei

32.Ülőideg

 

 

 

 

image021

 

 

 

AZ EKZONÁLIS PONTOK MIKRO AKUPUNKTÚRÁS RENDSZERE (E. Macseret és mások szerint, 1986.)

1.   Arc

2.   Garat

3.   Tüdők

4.   Szív

5.   Máj

6.   Lép

7.   Vesék

8.   Külső nemi szervek

9.   Belső nemi szervek

10.Epehólyag

11.Gyomor

12.Vékonybél

13.Vastagbél

14.Húgyhólyag

15.Fül

16.Mellkas

17.Tejmirigy

18.Gerincoszlop nyak, mell része

19.Gerincoszlop deréktáji része

20.Felső végtagok

21.Farrész, comb

22.Térd, alsólábszár

23.Talp

 

 

Bejezve az ember energia-felépítésének rövid taglalását, szeretnék a kezdő extraszenszeknek néhány javaslatot tenni:

1.    Ne kezdje a munkát olyan pácienssel, akinek előzőleg az energia diagnózisa nem került megállapításra. Azért van erre szükség, hogy az ember energiájában még nagyobb kiegyensúlyozatlanságra ne kerüljön sor, vagyis, hogy a beteg állapota ne rosszabbodjon tovább.

2.    Dolgozni mindig a plusszal a mínuszra kell, vagyis a gyógyász saját napenergiájával hasson a páciens hold energiájára, és viszont. Azért van erre szükség, hogy a két pólus – gyógyász-páciens -, között ne következzen be rövidzárlat. Természetesen vannak esetek, amikor szükségessé válik a plusznak, vagy mínusznak a mínuszra irányulni.

3.    Ki kell használni a keleti gyógyászok tételeit. Az energia csatornák szimmetriájáról, Gyógyíts ne ott ahol fáj, vagyis a szervezet fájó részére az egészséges részen át kell hatni: a test jobb oldalára – a baloldalon át; - a fejre – a lábaktól; a hátra – a hason át, a belső szervekre perifériáról és fordítva.

4.    A gyógyítást az ember energiájának cirkulációs ritmusának figyelembe vételével, és annak kozmikus kapcsolatával kell végezni.

 

image002

 

 

A BETEGSÉGEK OKAI

 

 

 

 

          Ó TI, AKIK HISZTEK!

          ÓVAKODJATOK SOK GONDOLATTÓL!

          HISZEN A GODNOLATOK NÉMELYIKE -

          BŰN; ÉS NE KUTASSÁTOK NEHOGY EGYESEKET KÖZÜLETEK

          SZIDALMAZZANAK MÁSOK SZEMEIÉRT

 

          KORÁN 49. SZÚRA SZOBÁK

 

 

 

 

Az ember egészsége a meridián rendszerében lévő energia többlettől vagy hiánytól függ, amely biztosítja a vér forgását és a prána cirkulációját (isteni energia) a szervezetben.

A bulgár gyógyítók véleménye szerint, az ember él és megőrzi saját egészségét, a saját anyagából kapott energiájából, valamint az egész élete során a környezetéből felvett kiegészítő energia segítségével.

Az összes energia, amely az emberben van, és kívülről kerül be, azon szervek és a szervezetek rendszerének normális munkájára van tervezve, amelyektől függ az élet. Amennyiben az ember testében az energia normális cirkulálása felborul, betegség kezdődik, a prána-áramlás megszűnése halált okoz.

Az ember a Világegyetem része, így: a természeté, klímáé, Kozmoszé. Az emberben az energia normális körforgását, éppen ezért befolyásolják az időjárási feltételek, a Hold fázisai, a csillagok állása a munkahelyen más emberekhez való viszony, valamint a családi kapcsolatok. A Föld energiájának nagy hatása van az ember egészségére. Az emberek, ősidőktől kezdve, nagy körültekintéssel határozták meg hol építik meg házukat, vagy hol rendezik be éjszakai szálláshelyüket.

A Föld mágnesességének pólusosságát vette figyelembe az ember a saját testének alvásközbeni, vagy imahelyzetének orientálásánál, valamint az elhalálozott testének temetésekor.

Minden betegség okozója az energia-egyensúly megbomlása, a tibeti és indiai gyógyászok szerint - ez a tulajdonság, amely az Én távollétének ismeretlenségéből fakad. A tibetiek úgy vélték, hogy amíg minden teremtmény a tudatlanság hatalmában van, addig a betegséget nem kerülheti el. A tudatlanságból fakadó főbb tényezők: félelem, gyűlölet, butaság - a három méreg tényezőjének voltak nyilvánítva. Ezeknek a mérgeknek a gyümölcsei, három betegség-kezdeményből eredtek, ezek: szél, epe és nyálka. A tibetiek és indiaiak véleménye szerint, amíg ebben a három kezdeményben (indiaiaknál ez az epe, a nyálka - nyák - a levegő vagy vata, pitta és kapha) nincs változás, addig ezek, mint a betegségek potenciális okozói, jelen vannak. E három kezdemény közötti egyensúly megromlása következtében, azok betegségként jelenülnek meg, és ártani kezdenek a szervezetnek és az életnek.

A tibeti gyógyítók vallották, hogy az epe megzavarása elégeti a szervezet erejét, tekintettel arra, hogy az epe a Tűz természetével rendelkezik és forró. Alsó elhelyezkedéséből felfelé igyekszik. Mindenféle lázas betegség tőle ered.

A nyálka megzavarása a tűz és a meleg legyűrését eredményezi, tekintettel arra, hogy az a Víz természetével rendelkezik és hűvös. Fentről lefelé hat. A hideg és meleg részére a szél jelenti a közöst. A szél a napot túlhevíti, vagyis a szervezetben, pozitív energia többletével, energia egyensúlyt bont meg. Holdvilágnál, vagyis amikor a szervezetet negatív energia árasztja el, a szél növeli a lehűlést.

A szél hat fel és le, külsőleg és belsőleg. A tibetiek szerint, a szél váltja ki a hideg és a test közötti feszültséget, ezért a legtöbb betegség okozójának is tekintették.

A tibeti orvosok nagy figyelmet fordítottak a betegségek keletkezésének három feltételére - ezek előidéző, felgyülemlő és megjelenni képes feltételek.

Az ELŐIDÉZŐ feltételek azok, amelyek szülik és növelik a betegségeket.

A FELHALMOZÓ feltételek, amelyek gyűjtik, és mozgásba hozzák a betegségeket.

A MEGJELENNI KÉPES feltételek adják a lökést a betegség megjelenéséhez.

Az előidéző feltételek közé tartoznak: az időjárási tényezők, az érzékszervek és az életforma. Ezek hiánya, többlete és hamissága szüli a betegségeket. Amikor kevés van melegből, hidegből, és csapadékból ez a hiányt jelez, fordítva - ha túl sok van belőlük - fölöslegek. Amikor az öt szerv, a saját öt felfogó objektumával keveset találkozik, vagy egyáltalán nincsen kapcsolatban - ez hiányt, a túlzott kapcsolat fölösleget jelent. Nem lesz tökéletes az érintkezés azáltal, hogy túl közel vagy távol vannak egymástól, túl sok, vagy kevés van belőlük, s azáltal, hogy megfélemlítenek vagy előidézik a szenvedést.

Az életformához tartoznak a test, nyelv, és lélek cselekedetei. Abban az esetben, ha azok keveset érintkeznek a saját szerveikkel, rosszul hatják át azokat - ez a hiány jele. Ha erőteljes kapcsolatban vannak, ez a többlet jele. Az inger visszatartása, elfojtása, panaszkodás - ez szintén rossz, ez nem természetes viselkedés.

Második feltétel, a felhalmozás - ez nem más, mint mozgásba hozni és elcsendesíteni a betegségeket, amelyeknek oka, karaktere és időbenisége van. Okai: durva és forró - felhalmozza a szél, mozgásba hozza azt a forró, elcsendesíti az olajos és a forró.

Az erős és a hideg felhalmozzák az epét, melyet mozgásba hoz a forró, elcsendesíti azt a tompító és a hűvös. A nehéz, olajos és hűvös a nyálkában halmozódik fel, mozgásba hozza azt a forró, csillapítja a durva.

Amikor a szél, epe, nyálka - nyák - a saját helyükön, egyensúlyban vannak, akkor azok nyugodtak. Amennyiben azok, a saját helyükön megkezdik a felhalmozódást, ellentétbe lépnek önmaguk alapjával, a másikhoz húznak, nem a saját útjaikon igyekeznek mozogni. Ekkor a betegség ismertetőjelei nyílttá válnak.

Az idő hasonlóan nagy hatással van a három tulajdonság közötti egyensúlyra. Például a szél megjelenik a növényzet kibontakozási periódusában, de ugyanígy a többi három szezonban is. Az epe a nyár kezdetén jelenik meg, a nyálka a télúton. Elidegeníthetetlen részei az időnek az időjárási viszonyok, a lakhely, az ember testfelépítése, étkezése és életmódja. A növények növekedésének periódusában, a könnyű és durva feltételek, a szél felhalmozásához vezetnek, de a test nem ad nekik kiutat. Amennyiben a nyár esős, akkor a hideg mozgást biztosít a szélnek. Ősszel az olajos és meleg csillapítja a szelet.

A nyári hónapokban az olajos és hűvös fölhalmozzák az epét, de az nem indul mozgásba. Az epe ingerlése ősszel az olajostól és a melegtől indul be, csillapítását viszont a tél kezdetén a hűvös eredményezi.

A tél végén a hűvöstől, nehéztől és olajostól a nyálka (nyák) felgyülemlik. Ez azonban elrejtőzik és csak tavasszal, a napsugarak melegétől lángol fel. Nyáron viszont a nyálka, a könnyűtől, és durvától lecsillapodik.

A szezonoktól függetlenül, a betegségek az étkezéstől és az életviteltől is fellángolhatnak. A tibeti gyógyítók úgy vélik, hogy a megbetegedés feltételei általánosak és egyediek lehetnek.

ÁLTALÁNOSAK - ezek: az első elemek időszaka, mérgek nem megfelelő táplálkozás, téves gyógyítás, és más tényezők.

EGYEDIEK - ezek: a keserű telítettsége, a könnyű, nehéz, nemi túlzások, éhség, kialvatlanság, túlzott munkavégzés éhgyomorra, bőséges véráramlás, erős hányás és hasmenés, meghűlés a fagyban, sírás végkimerülésig, bánat a szívben, bőszavúság, hosszú ideig energiaszegény táplálkozás, inger visszatartása, úgyszintén a túlzott erőlködés. Ezek az egyedi feltételek mozgásba hozzák a szelet.

Az egyedi feltételek, amelyek az epe forróságát váltják ki az alábbiak: hajlam az elkeseredésre, erősségre, forróságra, olajosra, kimeríthetetlen megvetés a lelki világban, álom forró napon és az abból való felébredés utáni nehéz munka végzése, nehéz teherviselés, keményföld ásása, nyílvessző feszes húzása, lóról való leesés, verekedés, birkózás, versenyfutás teljes erőből, kővel való megdobás, bottal verés, nagymennyiségű étel fogyasztása - különösen hús, nádcukor és tea.

A feltételek, amelyek kiváltják a nyálkahártya betegséget, az alábbiak: érzékenység a keserűségre, édesre, nehézre, hidegre, olajosra, evés után kis mozgás, alvás nappal, fekvés a nedvesen, fürdés, könnyű öltözködés, a búza, borsó, nyers és romlott gyümölcs, szárított kecskehús, állott hús, zsír, felforralt és megkeseredett növényi olaj, öreg zöldségek, állott retek, fokhagyma és más nyersáru, félig főtt - megsavanyodott - leégett étel, kecsketej és az abból készített termékek, hideg tea és víz, az élelem és folyadék túlzott bősége, a teljes fövés előtti élelem fogyasztása.

Amennyiben a fenti feltételek keverednek, akkor a betegség bonyolult lesz.

A bulgár orvosok szintén úgy vélték, hogy a lélek negatív állapota, a lelki kínok, túlzott táplálkozás, élvezeti cikkek használata (alkohol, dohány, kávé, stb.) az agyvelőben és a gerincvelőben elhelyezkedett fő energia központokra ható nemi izgalom - mind megingatják a szervezet energiaegyensúlyát, s a betegségekhez, illetve a fizikai halálhoz vezetnek.

Az energiaáramlás megbomlása során a belső szervek és a test szöveteinek funkcionálása romlik, és különböző patológiai szimptómák

A bulgár orvosok ezért legfontosabbnak tartották az ember életenergiájának, a Kozmosz és a Föld energiájának kihasználását, visszaállítva azok normális folyamatát, megelőzését és megszűntetését a betegségeknek, biztosítva a szervezet jó közérzetét.

Befejezve a betegségek okainak rövid feltárását, szeretném ráirányítani a kezdő extraszenszek figyelmét a bulgár gyógyítók javaslataira.

Ne kezdjék meg a pácienssel való energia tevékenységet:

1.    1.      Diagnózis megállapítása nélkül;

2.    2.      Az egy huszonnégy óra alatti, a holdfogyatkozáskor, az évszakokban fellépő fájdalmakról való kikérdezés nélkül;

3.    3.      Amíg ismeretlenek annak lakhelyi körülményei

4.    4.      Az általa felvett élelem mennyisége és minősége ismerete nélkül;

5.    5.      A páciens által végzett munka nehézségének, foglalkoztatás formájának megismerése nélkül;

6.    6.      Lelkiállapotának feltárása nélkül.

Szeretném továbbá, az energiával kezdő gyógyítók figyelmét felhívni arra, hogy ne viszonyuljanak szkeptikusan a tibeti orvosok fent említett olyan megállapításaihoz, mint a hideg, forró, olajos, nehéz, könnyű, eltompító, éles stb. tekintettel arra, hogy ezeket a minőségeket érzékelni lehet, az energiával dolgozva. Természetesen minden a gyakorlattal és tudással jön.

 

 

image002

 

DIAGNOSZTIKA

 

 

 

 

          Ő AZOK SZÁMÁRA, AKIK HISZNEK,-

          VEZETÉS ÉS ORVOSLÁS; ÉS

          AKIK NEM HISZNEK, AZOK

          FÜLEIBEN SÜKETSÉG VAN, ÉS Ő

          SZÁMUKRA - VAKSÁG, EZEK - AZOK,

          AKIKNEK TÁVOLI HELYRŐL

          KIÁLTANAK.

 

          KORÁN   41. SZÚRA  

          MEGVILÁGOSODOTTAK

 

 

 

 

A bulgár orvosok állandóan figyelmeztettek: "A pácienshez ne nyúlj se kézzel, se energiával, se gyógyszerrel diagnózis nélkül." A bulgár gyógyászok a diagnózist két ütemben állapították meg.

ELSŐ - az ember külsejének megtekintése

MÁSODIK -az energia diagnosztika

Az ember külső megtekintése szemrevételezéssel és tapintással történt. A gyógyító mindenekelőtt a szervezet kültakaróját nézte meg, különösen azokat a helyeket, ahol az alapenergia-csatornák változtatják pólusosságukat - ez a fej, kezek és lábak. Itt a gyógyító nemcsak a bőrt szemlélte meg, de a haj, köröm és szem állapotát is értékelte.

A gyógyítók, nagy figyelmet fordítottak a kéz és a láb ujjainak külső állapotára. Az ujjakon át halad a negatív Yin és a Yang meridiánok közötti kapcsolat. A bulgár gyógyító szerint, ha a normális-energia körforgás a főenergia csatornában, a gerincoszlop mentén - a farkcsigolyától a fejbúbig - változik, akkor ez az egész szervezet energia állapotára hatással van, elsősorban a test perifériáján a kézre és lábra.

 

image002

 

 

Köröm diagnosztika, a körmök formája és kidomborodása alapján (Schinner szerint, 1925.)

A körmök fölötti hullámos jelek a köröm lemezek görbületét jelentik.

 

1.    1.      A köröm normális formája

2.    2.      Rövid, lapos köröm (a szív szervi megbetegedése)

3.    3.      Nagyméretű holdacska (szapora szívverés-tachikardia)

4.    4.      Holdacska távolléte (szívideg)

5.    5.      Hüvelykujj körme kidudorodott (tüdő tuberkolózis)

6.    6.      Kidudorodott köröm nagy holdacskával (veleszületett tuberkolózis)

7.    7.      Lapos, meghajlott köröm (veleszületett asztma, hörghurut)

8.    8.      Csőformájú, magas köröm (rák)

9.    9.      Buzogány formájú körömoldal (veleszületett pszichikai hiányosságok)

10. 10.  Behorpadt köröm (alkoholizmus öröklött formái)

11. 11.  Összelapított, szétdarabolt köröm (giliszta invázió)

12. 12.  Töredezett csatornák a körmön (mészlerakódás)

13. 13.  Salakos (sós) rétegek a körmökön (a gyomor-bélrendszer heveny betegségei)

14. 14.  Meghosszabbodott köröm (cukorbetegség)

15. 15.  A gyűrűsujj köröm félkör alakú (a vesék kóros betegsége)

16. 16.  Mandula formájú hullámok a körmön (reuma, tífusz)

17. 17.  Lerágott köröm (idegesség, gyomorhurut, nemi diszfunkciók a nőknél)

18. 18.  Csíkok és bemarások a körmön (a lép és vékonybél megbetegedései)

19. 19.  Csíkok a körmön (a bélrendszer megbetegedései)

20. 20.  Háromszögű köröm (gerinc és gerincvelő megbetegedései)

21. 21.  Lyukacsos köröm (lép kóros megbetegedései)

22. 22.  Lapos köröm dudorral a mutatóujjon (lép kóros megbetegedései)

 

 

Ősidőktől megfigyelték, hogy a normális energiaáramlás változása eltérést idézett elő az emberi szervezet külső alakjában. A gerincoszlopban például, az energiaáramlás változása következtében eltolódtak a porckorongok és a csigolyák, kialakult a porckorongsérv és csontbetegségek stb. A kéz és a lábujjak formája megváltozott, oly módon, hogy alkalmazkodtak a megváltozott energiaáramláshoz.

A gyógyító, a kéz kisujjának görbülete alapján, határozta meg a szív, a vékonybél állapotát és a nemi szervek funkcionálását. A gyűrűsujjak formái alapján döntött a máj, vesék állapotáról, a szervezet azon lehetőségeiről, melyek biztosítják az energia egyensúlyt az ember lelki és fizikai állapota között. A kéz középső ujjai beszéltek a főenergia csatorna, energia állapotáról - az ember gerincében, a nemi szervekben, bélrendszerben lévő elváltozásokról. A mutatóujjak tükrözték a tüdő, vastagbél, gyomor állapotát. A hüvelykujj állapota alapján a fej és tüdő problémáit határozták meg. A hüvelykujj, mutatóujjhoz való szorítása egy dudort alkot, melyet érzékelni lehet, az érzékelés alapján a tüdő állapotáról határoztak. Amennyiben a dudor érzete túl puha és hajlékony volt, azt jelentette, hogy a tüdő állapota nem a legjobb.

Fordítva viszont, ha a dudor kemény és rugalmas - a tüdő jól funkcionál, a szervezet jó immunvédelemmel rendelkezik. E dudor alapján a gyógyászok a tüdő felső és alsó részeinek állapotát is meghatározták. A keleti reflexterápiában, az ember majdnem minden betegségének megállapításánál felhasználják azt a pontot, amely erre a dudorra vetítődik, mivel a tüdő, az ősök felfogása szerint, a Kozmoszból jövő energia legfőbb elnyelője.

 

A gyógyító részére, a tenyér bőrfelülete, arról beszélt, hogyan funkcionálnak a szervek, az arc, mell, a has területén. A kézfej bőrfelülete: a tarkó, hát, ülep állapotát tükrözte.

A bulgár gyógyítók csodálatos tenyérjósok voltak. Napjainkig, sajnos fukar adatok maradtak arról, hogy a kezek bőrrajzolatai alapján a gyógyítók hogyan határozták meg a fejnek, szívnek, a gyomor - bélrendszernek a különböző megbetegedéseit. A gerincoszlop, a kezek, a lábak hajlékonysága alapján, a gyógyítók az egész szervezet lényeges változásait állapították meg. A bulgár gyógyítók ezért pácienseiknek általában a gerincoszlop és a végtagok mozgástornáját javasolták.

 

Az arcbőr állapota alapján a bél, a gyomor, húgyhólyag, vesék, szív és máj funkcionálását vizsgálták.

A haj állapotából a gyógyító megállapíthatta az epehólyag, a máj, az agyalapi mirigy (hipofízis) pajzsmirigy, mellékvesék és a nemi szervek funkcionálását. Ha a tapintás idejében az állkapocs alsó részében fájdalom volt érezhető, ez arról tanúskodott, hogy az ember túl sok élelmet fogyasztott.

A fülkagylók áttapogatása esetén zsírréteg volt érezhető. Ez arra utalt, hogy az ember sokat eszik. Illetve a hasnyálmirigy nem normálisan működik. A fül bőrfelületének állapotából a gyógyítók, az egész szervezetben bekövetkezett állapotromlást is megállapíthatták.

 

image003

 

 

Ezek a diagrammok az ajkak és a nyelv tükörben való tükrözését mutatják. (AYURVÉDA szerint).

 

1.    1.      Szív

2.    2.      Pajzsmirigy

3.    3.      Gyomor

4.    4.      Hasnyálmirigy

5.    5.      Bal tüdő

6.    6.      Jobb tüdő

7.    7.      Bal vese

8.    8.      Jobb vese

9.    9.      Lép

10. 10.  Máj

11. 11.  Bélrendszer

12. 12.  Gerincoszlop

 

 

 

A szemeket, a bulgár gyógyítók tükörnek tekintették, amelyben az ember fizikai és lelki állapota tükröződik. A szemek alapján határozták meg a szív, máj, húgyhólyag, vastag és vékonybelek funkcionális állapotát. A szivárványhártya (irisz) és pupilla alapján állapították meg az idegbetegségeket, vesék és az epehólyag állapotát, még a bennük lévő köveket is. A szivárványhártya alapján gyakorlatilag az egész szervezet egészségének romlását is megítélhették.

Egyetlen gyógyító orvos sem mellőzte a nyelv alapján történő diagnózis megállapítását. A sápadt nyelv vérszegénységről beszélt. A nyelv sárgasága a máj és epehólyag zavarait jelezte. A kékesség a szív gyengeségeire utalt. A nyelv alapján a gyomor - bélrendszer (a nyelven lévő lepedék minősége és mennyisége) állapotát is meghatározták. A nyelv és a kéz középső ujjai középvonalának helyzete a hátgerinc zavaráról beszélt. Keleten az ajkakról, a légzőszervek, gyomor - és bélrendszer, vizelet és nemi szervek állapotát határozták meg.

 

Száraz ajkak esetén a szervezet nedvességegyensúly megbomlásáról beszéltek. A sápadt ajkak anémiára (vérszegénység) utaltak. A barnás pettyek, a hasnyálkahártya és a nyombél rendellenességeit jelezték. Azoknál az embereknél, akik sűrűn vannak stresszhatás alatt, nem ritka az ajkak remegése.

A bulgár orvosok, széles körben alkalmazták a pulzuson alapuló diagnózis megállapítást, mely segítségével az ember szervezetének legkisebb elváltozásait is ki lehetett tapintani.

Egy kicsit részletesebben kívánok időzni az energiadiagnosztikánál. A bulgár gyógyítók ezt a módszert nem a pácienssel való találkozás első pillanatában kezdték alkalmazni, mivel ez a betegnél nyugtalanságot keltett volna, ami energiájának változásához vezethetett, s ez a szervezetben alapvető elváltozásokat tükrözhetett. A gyógyítók egyik szabálya így szól: "Ne siessetek gyógyítani!"

 

A diagnózis meghatározására ez is érvényes.

Kezdetben a diagnosztika intuitív szinten történt, vagyis amikor a gyógyító gondolatilag határolta rá magát a betegre, s saját tudatában egy pillanat alatt megjelent az információ a páciens betegségéről. A gyógyító, ezt követően, részletesebb diagnózist állapít meg a beteg szervezetéről, kitapogatva energiailag minden szervet külsőleg és belsőleg,

összességében az ember egész testét, érzékelve a betegségeket nemcsak a sejtekben, de energiaszinten is. A gyógyítók, a test különböző részein, megállapították az energiahiányt, vagy fölösleget. A gyógyító mintha gondolatban tapogatná a pácienst.

 

image004

 

JOBB SZEM

Az ember szerveinek és testrészeinek energia - tükrözése a szem szivárványhártyáján (E. VELJHOVERU és mások szerint, 1981.)

 

BAL SZEM

A.   A.     Agyvelő

B.   B.     Hipofízis

C.   C.     Arc

D.   D.     Torok, nyelőcső

E.    E.      Légcső

F.    F.      Pajzsmirigy

G.   G.     A hát és has izmai

H.   H.     A kismedence szervei

I.     I.        Vesék

J.    J.       Hasnyálmirigy

K.   K.    Tüdő

L.    L.      Fül

M.   M.   Gyomor

N.   N.    Bélrendszer

 

 

 

 

image005

 

 

Az ember fogainak energetikai kapcsolata az energia csatornákkal.

 

Sok gyógyító, úgy vizuálisan, mint gondolatban, érzékelte a beteg állapotát. Látva a szerveket színekben és tónusban, nem ritkán saját szájában érzékelve a szervek ízét. A gyógyító többször a diagnózis megállapításánál kézzel is segít, kihasználja azokat, mint antennákat, ily módon erősítve a betegtől érkező jeleket.

Az energiadiagnózissal a gyógyító egy bizonyos mennyiségű energiát használ fel, amely kedvezően és gyógyítólag hat a betegre.

A munka folyamatában is végeztek energiadózis megállapítást. A gyógyító vizuálisan és a páciens szavaiból állapította meg annak betegségeit, majd kapcsolódva a test megtámadott részéhez, megállapította milyen energia eltérések vannak, melyek útján eljutott a betegség okához. Úgy alakult, hogy a gyógyító gyógyítva diagnosztizál, és diagnosztizálva gyógyít.

 

 

 

A GYÓGYÍTÓ ÉRZÉKELÉSEI

 

 

image001

 

 

Az érzékelésről szavakban nehéz beszélni, de szükséges szólni a kezdő extraszensz gyógyítók részére.

Az érzékelés minden vállfaját, úgy minőségi, mint mennyiségi vonatkozásban, gyakorlatilag nem lehet átfogni. Én csak az alapérzékelésekkel foglalkozom (alapként nálam ezek szubjektíven jelentkeznek).

Véleményem szerint az érzékeléseket három alapcsoportba oszthatjuk.

Az ELSŐ csoportba tartoznak azok az érzékelések, amelyek minden gyógyítóra jellemzőek.

A MÁSODIK csoportba én azokat az érzékeléseket sorolom, amelyek csak egy konkrét gyógyítóhoz kötődnek, melyeket ő a saját tanulása és gyakorlati tevékenysége során dolgozott ki.

A HARMADIK csoportba az úgynevezett spontán érzékeléseket sorolom - ezek azok az érzékelések, amelyeket a gyógyító a saját felfelé ívelő alkotótevékenysége és ihlete során ismer meg. Ezek az érzékelések az isteni energia szikrájával rendelkeznek. Őket szavakban nem lehet átadni, melyeket olyan jelzők illetnek, mint napsugaras, szikrázó, fölfelé törekvő.

A gyógyító legerősebb és legalkotóbb munkája az, amely ihleten alapszik, s azt mondják rá, hogy isten áldása.

Az első csoporthoz mindenekelőtt a hideg és meleg érzékelések tartoznak. Az ilyen érzékelések, ugyanúgy, mint a többiek is érezhetők nemcsak a közeli távon, de gyakorlatilag minden távolságon. Az általános érzékelésekhez tartoznak még a szúrások, hangya nyüzsgés érzése, nyilallás. Az első csoportba tartozó érzékelések megjelenhetnek a gyógyítónál és a páciensnél egyaránt.

A meleg érzékeléstől megkülönböztetik a forróságot, amely alapjaiban, három formában jelenhet meg. Ezek - égető forróság, kellemes forróság, hideg forróság. A hideg forróság, körülbelül olyan érzésre emlékeztet, mint amikor az ember teste a száraz jéggel érintkezik. A bulgár gyógyítók - ezt az érzékelést - égető hidegnek nevezték. A forróságnak ezeken kívül, még számos, nem alapvető érzéki formája van - ezek üres forróság, rejtett forróság, zavaros forróság, ingerlő forróság, stb.

Az általános érzékeléshez tartoznak: könnyű, vagy nehéz energia, éles vagy tompa, a huzat, olajos, durva érzékelések.

A gyógyító és páciens kezeiben vagy más testrészeiben az érzékelések attól függtek, hogy a páciens szervezetében milyen minőségű és fokú volt a zavar. Gyakorlatilag a komplex energiadiagnosztika, úgy kezdetben, mint a gyógyítás folyamán, az érzékelésre épült.

 

 

image004

 

 

A fizikai érzékelés mellett, vagyis amikor a gyógyítóban hőmérsékleti érzékelések, szúrások, mágneses érzések (vonzás és taszítás érzése) elektromos áram érzése, hasogatás, stb. lépnek fel, akkor spontán érzékelésről beszélünk.

Az érzékelések e pillanatában, a gyógyító intuitív módon érzi, hogy információs szinten mi történik a pácienssel. A gyógyító ebben a pillanatban, meg tudja állapítani nemcsak a szervezet energiazavarát, de azt is, hogy mi volt és mi várja a pácienst a betegségi és emocionális (érzelmi) élmények alapján.

A gyógyító amilyen mértékben megszabadult az anyagi világ hibáitól, ahogyan szellemisége növekedett, kicsit közelebb került az istenhez, érzékelései mérhetetlenül gazdagabbak lettek. Ezt szavakban nem lehet kifejezni. A gyógyító nem egyszerűen csak érezte a kézujjaiban a hasogatást, vagy szúrást, de az isteni energiát (pránát) is, amely bennünket körülvesz, és átitat lényével, melynek gazdagságát nem lehet leírni.

 

 

 

 

 

image002

 

 

A BULGÁR GYÓGYÍTÓK TITKAI

 

 

 

 

          ÉS AMIKOR ELJÖTT HOZZÁJUK

          AZ IGAZSÁG, ŐK MONDTÁK:

          EZ - BOSZORKÁNYSÁG ÉS

          MI ABBAN NEM HISZÜNK.

 

          KORÁN   43. SZÚRA   DÍSZÍTÉSEK

 

 

 

 

A titkok sokáig tanítóról - tanulóra szálltak át és hosszú évekig rejtélyesen őrizték őket, különösen a tatár és orosz elnyomás idején, azért, hogy ezek a tanok ne kerülhessenek az elnyomók kezébe.

A beteg hasznára csak Allahban való hit esetén lehetnek, ellenkezőleg a tanok csupán kárt okozhatnak. A bulgár gyógyítók bizonyításával én magam teljes egészében egyetértek, úgy vélem, hogy az őszinte hit Istenben (nem lényeges kiben - Allah, Buddha vagy Krisztus), vagy a magasabb szintű intelligenciában való hit hozhat csak hasznot a gyógyítás gyakorlatában.

A bulgár orvosok gyógyító gyakorlatának egyik lényeges momentuma volt, munka közben a Kozmosz energiájához való kapcsolódás. Az ősi gyógyítók, a betegre hatva, nemcsak kihasználták a Világegyetem erejét, átengedve azt önmagukon, de közvetlenül is összekapcsolták a pácienst valamilyen energiaforrással. Ezek a növényvilág objektumai voltak: különálló fák, sztyeppe, erdő, stb.

A munka nem volt kizárva a holt természettel sem: az ásványokkal, sziklákkal, hegytömegekkel, felhőkkel, stb.

Az objektum - tárgy - minden beteg részére szigorúan, önállóan nyert alkalmazást. A gyógyítóban a betegre felhangolódva gondolatilag felvillant a tárgy képe, pl.: a fűzfáé, melynek energiája hozzájárult a beteg gerincoszlopában és a bélrendszerében felborult energiaegyensúly helyreállításához.

 

image004

 

Az ember energia kópiájának a fa energiájához való hozzácsatolása. A nyilak a fa energia irányát mutatják.

 

 

A bulgár gyógyítók különleges esetekben kihasználták és kihasználják a szent helyek energiáját - ilyenek: szent forrás, és erdő, a hatalmas város Buljár rommaradványai környékén, az Icska - Kazány város volt citadellája helyén lévő szent domb és természetesen a kis minaret Bulgár városban.

image005

 

Az ember energia kópiájának hozzácsatolása a Bulgár város Kis minaretjéhez.

 

 

A távolság a beteg és a Szent tó között, melynek energiáját például felhasználja valamelyik gyógyító, nem fontos. Az erő hatása nem a távolságtól, hanem a konkrét energiaforrástól függ. A hatás, törvényszerűen, nemcsak a fa és az erdő általános képétől következett be, hanem a konkrét tárgytól, amely valamikor, valamivel meghatotta és emlékezésre kényszerítette a gyógyítót.

A gerincoszlop, de különösen a lábak gyógyításánál, a bulgár gyógyítók nagyon sűrűn használták ki a Föld energiáját, annak vonzó tulajdonságait. A bulgár gyógyítóknál, természetesen a legfőbb törekvés Allahra és a Kozmoszra irányult. Felsőbbrendűnek számított a beteg, Kozmoszhoz való kapcsolása azért, hogy a gyógyász ne legyen közvetítő, ne torzítsa el isten energiáját, saját tökéletlen természetével.

A bulgár gyógyítók nagyon sűrűn távolságra dolgoztak, a test valamely szervével, melynek energiáját összeegyeztették a Nap (plusz), a Hold (mínusz) valamint a pozitív és negatív csillagrendszerek energiájával. Oly módon, mintha az ember szervének energiáját a kozmikus (isteni) test kicsinyített vázszerkezetébe jutatták volna be.

A bulgár gyógyítók érdekes találmánya volt, energia másolatokkal dolgozva (ikrekkel vagy fantomokkal), két vagy több szervezet energia vázának összehozása. Természetesen itt számolták az ősi feltevéssel, hogy a szervezet - az nemcsak organikus szerkezet, de funkcionális rendszer is. Úgy vélték, hogy a tüdő - a légzés rendszere, amely a bőrért felel; a szív - funkcionális rendszer, amely a vérkeringésért és az idegállapotért felel; a lép - emésztő és a tömény salakanyagok kiválasztásának-rendszere, amely az izmokért felel; a vesék - a vizelet-képzés, vízcsere, testnedvszabályozás rendszere - ezek felelnek a csontokért, csontvelőért és a fülekért, biztosítják a megtermékenyülést; a máj - felel a szemért; a szívburok - a pszichikum, a vérkeringés, a vizelet - nemi szervek szabályozásának

image006

 

Az ember energia kópiájának felemelése a Bulgár városban lévő Kis minaret sátrához.

 

 

funkcionális rendszere -a lelkiállapotért felel. A fentiek ismeretében a bulgár orvosok, a szem betegségeinek gyógyításánál összehozták a szem energiáját, a látóidegeket, az agy, látással kapcsolatos részét a máj energiavázával, stb.

A fantom szervekkel való munkánál figyelembe vették a Yin és Yang szervcsoportok közötti funkcionális kapcsolatot. Pl.: a légzőszervek kezelésénél a tüdők energia-párosára rátelepítették a vastagbél energiáját, stb.

A bulgár gyógyítók legegyszerűbb titka, útját állni a betegségnek, vagyis széleskörűen alkalmazták a kórmegelőzést. Ennek érdekében két alapmódszert használtak:

1.    1.      Leküzdeni a belső szervek energiapangását.

2.    2.      Felpezsdíteni a szervezet életerejét.

A bulgár gyógyítók véleménye szerint az energia megrekedésének leggyakrabban előforduló területe a gyomor. Az energia áramlás e zónán való megrekedése gyakorlatilag minden szervben elváltozást vált ki.

A fentiek miatt a betegségmegelőzés alapja a belső szervek stimulációja - serkentése.

A belső szervek munkájának helyreállítását, a test meghatározott pontjaiban és zónáiban, egyidőben végzett masszírozással és a lelki energia távolsági ráirányításával végezték.

A páciensnek ugyanakkor javasolták, hogy helyes táplálkozásra térjen át, végezzen légző és tornagyakorlatokat, tisztítsa meg szervezetét a salak anyagoktól és a rossz gondolatoktól, valamint hangolja össze saját bioritmusát - a Világegyetem energiaritmusával.

A szervezet minden pontjának és zónájának masszírozása, a gyermekektől az aggastyánig, minden korosztály részére megvalósítható. A rendszeres alkalmazással, gyorsan elsajátítható úgy a pontszerű, mint az általános masszírozás. A masszírozást az ujjpárnákkal (a pont-masszírozásnál a hüvelyk és a középsőnagyujj párnáival) végzik. A reggeli masszírozást az óramutató járásával egyirányban javasolták végezni, míg az estit - ellenkezőleg. Masszírozni nem sietve kell, tartani kell a szív normális ritmusát. A masszírozásnál kerülni kell a testre ható durva fizikai nyomást.

A gyógyítók, a kék foltot, a helytelen masszírozás első tünetének minősítették. A masszírozás alapzónájának a hasi terület számított, mert a hasi-bélrendszer belső szerveire itt lehetett közvetlen hatást gyakorolni. A test más zónái és pontjai fontosak voltak az energiacsatornákban nem látható belső szervek vonatkozásában.

A has masszírozást spirálisan kell végezni, nagy elővigyázatossággal hatva minden pontjára, nem kevesebb, mint három percig. A nyomást kellemes fájdalomig javasolták végezni.

Az energia-masszírozást, összhangban a pontok érintésével, vagy attól függetlenül végezték. Úgy vélték, hogy a hasi szervek energiamasszírozása nem csak hatásosan csökkenti az energia pangását, hanem a gyomor-bélrendszer szerveinek normális működését is elősegíti.

Az energiahatást el lehet érni éppúgy önmagunkon, mint más embereken. Az energiahatás a nap fényfonat területén kezdődik. A balkezet a testhez szorítjuk (ruhán keresztül is lehet) és gondolatban a kézen át meleg pumpálódik, amelyet a gyógyító sokszínű világító csillagocskák formájában lát. Ezek feltöltik a gyomrot, nyombelet, hasnyálmirigyet, epehólyagot és a májat. Amikor a szervek feltöltődtek az energia melegével, a kéz valamivel a köldök fölötti területre helyeződik át, a nap szele elkezdi feltölteni a vastagbélrendszert, behatolva a mélybe a hátgerinchez és a vesékhez. A továbbiakban a kéz a köldök alatti részre helyeződik át, az energia, a felkelő napsugarak formájában feltölti a vékonybeleket, áthatolva a keresztcsontba és tovább a nemi szervek szférájába.

Amikor a három energiaközpont bekapcsolódott, hozzá lehet kezdeni a távolsági energia-átadáshoz, ismét a nap fényfonattól kiindulva. A hatást két kézzel váltjuk ki, a jobb kezet a hátra, a balt a hasra helyezve. Az energiaközpontot (csakrát) kézbe véve és azt kis napocska formájában elképzelve, megkezdjük annak mozgatását, úgy, mint a képen látható, az egész testet áthatva a nap szelével. Ezt követően minden szervre külön-külön kell hatni, ahol elváltozás észlelhető, ott tovább kell tartózkodni

Szabály szerint a beteg szerv nem engedi át a kezet addig, amíg az telítődik életenergiával - élet Pránával.

A bulgár gyógyítók fő feladatuknak tekintették a szervezet életerejének begyújtását úgy a kórmegelőzésnél, mint a gyógyításnál. Azoknak az embereknek javasolták ezt, akik az alábbi szimptómák közül akár eggyel is rendelkeztek: gyors elfáradás; közvetlenül alvás után jelentkező hasogató fájdalom a gerincben és derékban; rendszeres fájdalom a gerincizületekben, a kéz és láb izületekben; sűrű vizelés, különösen éjjel; álmatlanság, hideg kezek és lábak, a nemi szervek mirigyeinek legyengült funkcionálása, rendszeres fejfájás és szédülés; fokozott izzadás; szemfáradtság, látásromlás, fülzúgás; rendszeres meghűlés; a haj minőségének és növésének megváltozása; vérnyomás ingadozás; fokozott idegesség; feledékenység. Ezek együttesen, a szervezet gyors öregedéséhez vezethetnek.

 

image008

 

A különböző szervek energia vázának összeegyeztetése: májét a szemekkel, a veséket a hallás rendszerrel.

 

 

A fenti szimptómák elsősorban a mellékvesék és vesék funkcióromlásától erednek, amelyek általában elsőként reagálnak a stresszhatásokra.

Keleten, nem hiába nevezték a veséket a fiatalság szervének, és az emberi élet alapjának. A vesék egységes rendszerébe sorolták Keleten a nemi mirigyeket (amelyek kiválasztják a megfiatalodás levét), a mellékveséket, és a magasabb idegrendszert.

A szervezet életerejének fenntartásában nagy szerepük van a mellékveséknek és a nemi mirigyeknek Ők nemcsak termelik a hormonokat, amelyek a szervezet életfenntartásához szükségesek, de szállítói és tárolói is annak az energiának, amelyre az egész szervezetnek szüksége van. Az alapfunkciók, amelyeket a mellékvesék és a nemi mirigyek töltenek be, a következők: hormon kiválasztás, részt vállalnak a szív munkájának serkentésében, magas vérnyomás, hiperolkémia, az izmok megrövidülésének energia megnövekedése, hörgőtágulás, a gyomor-bélrendszer motorikus és kiválasztó munkája, fehérjeszintézis, oxidálás serkentése az izmokban, limfociták (nyiroksejtek) pusztítása és antitest kiválasztása, fehérjék bontása, a gyulladások elleni tevékenység.

A vesefunkciók elváltozásának megelőzésére a bulgár gyógyítók mindenekelőtt a túlhűlés, a túlzott nemi kapcsolatok és stresszhatások elkerülését javasolták.

 

image007

 

A bulgár gyógyítók által javasolt has masszázs.

 

 

Az energiahatás akkor kezdődött el, amikor a gyógyító energia hőt pumpált a meghatározott zónákba. A balkezet ráhelyezzük a farkcsontra, a jobbat viszont a bal vesére. Közben becsukott szemmel sötét háromszöget lehet látni, melynek szögeiként jelentkeznek a vesék és a Kundalini.

Ebben a helyzetben, kiengedve a kezekkel az életmeleget, majdnem egyidőben felizzik a bal vese és a Kundalini. Belső látással lehet észlelni, hogy két napocska, meggyulladván világító vonalat alkotva, egyesül egymással. A jobb kezet ezután áthelyezve a farkcsonthoz, a bal kezet a jobb vese területére, felizzítjuk a háromszög többi területét. A jobb kezet a farkcsonton hagyjuk (Kundalini területe), a bal kéz tenyerét áthelyezzük a hetedik nyaki csigolyához (ötödik energiaközpont) és gondolatban az energiát áthajtjuk a farkcsonttól a nyakig.

Amikor a gerincoszlop felizzik, akkor meg lehet állapítani az energia központok állapotát. A csakrák hiányos izzása esetén, ezeket a központokat izzásba kell hozni, a bal tenyeret áthelyezve egyik csakráról a másikra. Ez esetben a gerincoszlop általános izzása megmarad. Amennyiben az egyensúly elváltozás nem mérvadó az életrombuszban, úgy egy-két eset után is fennmarad az energiaizzás.

Amennyiben az energia mennyiség csupán minimális időre elegendő, úgy hét - kilenc kezelést kell végezni, ugyanakkor a többi rosszul működő szervet is serkenteni kell. Ez esetben nem nehéz észrevenni az energiaközpontok és az emberi test szervei közötti kölcsönhatást.

 

image009

 

A három energia központ bekapcsolása Anaháta-csakraé, Manipura-csakráé, Szvadhisztána-csakráé. A Nap kicsinyített energia kópiájának mozgása a has belső szervein. A szervezet életerőinek begyújtása.

 

 

A bulgár gyógyítók javaslatai:

 

1.    1.      Stresszhatások kerülése.

2.    2.      A lábak és derék melegen tartása.

3.    3.      Kerülni a fölösleges nemi kapcsolatokat.

4.    4.      Minden reggel és este, pont és energiamasszírozás végzése.

A fenti javaslatokat a gyógyítók szerint be kell tartani, hogy elkerüljük az idő előtti öregedést.

 

image002

 

 

A PSZICHIKAI VÉDELEM

 

 

 

 

          ÉS ÁLLJÁTOK KI AZ IMÁDSÁGOT,

          ÉS ADJATOK MEGTISZTULÁST,

          ÉS HAJTSÁTOK MEG MAGATOKAT

          A MEGHAJLÓKKAL.

 

          KORÁN   2. SZÚRA   TEHÉN

 

 

 

 

Az anyagi világban, állandóan és megszakítás nélkül zajlik az energiacsere, az energiaegyensúly fenntartásáért. Az ilyen energia-körforgás, természetesen az energia-megmaradás keretei között valósul meg. A Világegyetemben energiacsere történik az anyagi formák között. Az energia mennyisége eközben nem változik, de annak minősége igen.

A keleti filozófiában, ezért sokféle különböző energiáról beszéltek. Az egyik anyagi állapotból a másikba való átmenet esetén, az energiaáramlás vagy bonyolítja vagy, egyszerűsíti saját minőségét. Az emberek között állandó energiacsere van. Az egyik ember energiát ad, s helyette csereenergiát kap. Itt az energia-megmaradás törvénye érvényesül. Ha a leadott energia helyére nem történik meg a teljes utántöltés, akkor a szervezetben energia-elváltozás megy végbe, ami betegségeket idéz elő és halált is okozhat. Az energiacsere az ember minden csatornáján végbe megy, minden energiaközponton és ponton, amely az embert összekapcsolja a Világegyetemmel: a gondolatok, cselekvések, beszéd, szagok, tapintás, ízlelés útján.

Ideális az a variáció, amikor az ember energiát kap a Kozmosz és a Föld külső teréből, és önzés nélkül adja azt tovább a rászorulóknak. Az emberek többsége azonban az energia központokat és csatornákat betömi a saját nem tökéletes gondolkodásával és a szeretet hiányával.

Az emberek tudatosan vagy tudatlanul, energiadugókat raknak saját testükbe buta gondolatokból, féltékenységből, tapintatlanságból, irigységből, gonoszságból, zavarva ezzel az energia normális cirkulációját. Az energiadugók megjelenhetnek a szennyezett levegő hatására, melyen keresztül az ember a legnagyobb mennyiségű pránát (életerő) kapja, vagy a rossz minőségű víz miatt, amely az egyik legfontosabb energiahordozó, valamint a vegyszerekkel és radioaktív sugarakkal túltöltött élelmiszerek hatására.

Az energia egyensúly felborulhat a mozgás nélküli életmód, a természettől, Világegyetemtől való lelki és testi elszakadás hatására is.

Az energia cirkuláció, az energia éhség áthidalása érdekében az ember tudatosan vagy tudat alatt keresi a kiutat ebből a helyzetből. Bármennyire sajnálatos is, az emberek az energiavákuumot törvényszerűen társas kapcsolataikból igyekeznek feltölteni.

Az olyan ember, akinél az energia Világegyetemből való bejutásának majdnem minden útja lezárt, igyekszik a saját lelki erejét, a közvetlen rokonoktól, a munkahelyi kollégáktól pótolni. Ezek az emberek - az úgynevezett vámpírok - tudatosan vagy tudat alatt hoznak létre energiakapcsolatot önmaguk és más emberek között, mellyel kapcsolódnak az áldozat legyengült energiaközpontjához, táplálkozva annak energiájával. Ez esetben a távolság nem játszik szerepet - energiával való feltöltődés bármely távolságban lehetséges.

Az erősen önző tulajdonságokkal rendelkező emberek rombolják az energiaburkot, nem a rátapadással, hanem az áldozat felé küldött negatív impulzussal. A nem tudatosan küldött negatív impulzus a rosszindulatú, gonosz, irigy, figyelmetlen gondolatokból áll. A felismert impulzus még két momentumot foglal magába, amelyek az áldozat energiaburkának erős megsértését eredményezhetik - ezek az erő és energia.

Az áldozat félelme - ez az, amit mi a kezdet végzetének nevezünk. A támadó erős gondolata, ereje és energiája ellenére, ha az áldozat nem fogja fel, hogy őt támadás éri, nagyon nehezen okozható kár az energiavédelemben. Keleten ezért mondták: "Küzdd le a félelmet önmagadban."

Mi itt nem vizsgáljuk részletesen a pszichikai támadások mechanizmusát, mindössze azt mondjuk, hogy az agresszor részéről nagy energia-felhasználásra van szükség. Az energiamezőt mind a két szinten nagyon nehéz szétverni.

Az energiaszinteken a pszichikai védelem többféle formája létezik. Jelen esetben mi a bulgár gyógyítók, pszichikai védelmi módszereiről szólunk.

A bulgár gyógyítók az ember életét úgy vizsgálták, mint amelyik teljes egészében a Világegyetem energiájának van alárendelve, melynek alapja - mint minden létezőnek - Allah. A pszichikai védelem egyik fő elve a fentiekből kifolyólag, elszakadás a támadó energia szintjéről. Mi már említettük, hogy a támadó szintje - negatív információ, amely a neveletlenségből, gonoszságból, irigységből, féltékenységből, kegyetlenségből, stb. tevődik

 

image003

 

A Kozmosz és Föld energiájának cirkulációja ima idején. A nyilak az energia irányát mutatják.

 

 

össze. Hasonló szint, mint a mágnes, vonzódik a hasonlókhoz és taszítódik az ellenkező pólusútól. A küldött információ, a járt úton visszakerül a támadóhoz.

A bulgár gyógyítók szerint az a szint, amelyet egyik pszichikai támadó sem érhet el; a tudás, a javak kincse és az Allahhoz fűződő szeretet. A tiszta szív és ész nem képes e szennyes rezgésekre reagálni. Ezért a legjobb védelem az imádság Allahhoz, ahol megtaláljuk a megbocsátást, a szánalmat az ellenséggel szemben. A bulgárok véleménye szerint, Allah mindenkit szeret, mindenkinek megbocsát. Akik tartják magukat a megbocsátáshoz, szeretethez, és elválaszthatatlanul hisznek Allahban, azoknak Allah különleges védelmet biztosít.

 

image004

 

A CSAKRÁK kapuinak megnyitása a Kozmosz és Föld energia folyásai előtt. A nyilak az energia irányát mutatják ima idején.

 

 

A bulgár gyógyítók, ősidőktől rendelkeztek olyan módszerekkel, amelyek biztosították a védelmet a pszichikai támadás ellen, amelyet a Sátán szült. Mindenekelőtt ez az Allahhoz való fordulás volt, amelyet a mindennapi imák tökéletesítettek, kötelező meghajlással és rituális mosdással. A meghajlást az imádkozó a lábsarkon való ülés pozíciójában kezdte. Az ember energiakapcsolata a Földdel, ebben a pozícióban részlegesen megszakadt, vagyis az az energia, amely a Földbe távozott volna, feltöltötte a Kundaliniit. Ily módon kialakult a zárt energiakör, az egyetlen erős kapcsolat a fejtetőn át a Kozmosszal és Allahhal. A következő meghajlások megnyitották az isteni energia előtt, a többi energia központokat, amelyek a fejben és a gerincoszlopban helyezkednek el.

A saját testnek ez lehetőséget biztosított, a piszkos információktól való megtisztulásra, és tiszta energiával való feltöltődésre. A rituális mosdás a test és a lélek megtisztulását eredményezte. Két fajta módszerrel végezték:

1.    1.      A víz energiájának segítségével.

2.    2.      A kozmikus energiával való érintkezés nélkül.

A bulgár gyógyítók véleménye szerint a víz kedvező hatással volt az emberre, elsősorban azért, mert az nagymennyiségű univerzális energiát tartalmaz, másodsorban azért, mert könnyen magába szívja az információ bármilyen formáját. Az ember a rituális mosdás alkalmából ezért ért el sokrétű eredményt. A víz beszívta és lemosta az energiaburokról a piszkos információkat és a testet energiával telítette, valamint az ember auráját energiailag kiegyenlítette.

 

image005

 

Ima imafüzérrel. Ezen és más rajzokon a nyilak az energia irányt mutatják, a körök - energiaközpontok (csakrák).

 

 

Különös figyelmet fordítottak, nemcsak a teljes test lemosására, de a végtagokéra is - kezek, lábak - ami elősegítette a jobb energia-körforgást, azokon a helyeken, ahol az energia csatornák pólusai változtak pluszról mínuszra és fordítva. A rituális mosdás másik változata az volt, amikor az imát nyitott tenyerekkel olvasták. Megtörtént az isteni energia felvétele és felhalmozása, valamint a szívközpont, a tenyerek és az arc között nagy teljesítményű energiamező jött létre, amely megtisztította és feltöltötte a test energiacsatornáit. A megtisztítás és feltöltés nagyon erős volt akkor, amikor az imádkozó a kezeit végig vitte, fentről lefelé, az arc, a nyak és mell előtt.

A bulgár gyógyítók látták, hogy az ima és a rituális mosdás mellett a védekezés jó formája az étkezés. Véleményük szerint, amikor a támadás, a fej energiaközpontjainak szintjén jelentkezik, a gyomor-bélrendszer nem fáradhat el. Ellenkezőleg, amikor a támadás a szív és vese csakra szintjén jelentkezik, kívánatos volt az agyat munkával megtölteni. Az ember számára, a fentiek szerint, a legnehezebb időszak az, amikor a szervezet legyengült, a Korán - Allah könyve - javasolta, a nappali böjt és a gyomor éjszakai megterhelésének betartását. Ez a Ramadán legszebb hónapjában történhetett.

A bulgár gyógyítóknál az energiavédelem, majdnem legjobb kritériuma az ember egészséges fizikai állapota volt. A fizikai fejlődésre ezért nagy figyelmet fordítottak. A szervezet erejének ellenőrzése a Ramadán után, egy bizonyos idő múlva, az ősi Dzsien ünnepén történt, ahol a dzsigitek a lovaglásban, birkózásban, nyíllal való lövészetben, stb. mérték össze erejüket.

A bulgár gyógyítók úgy vélték, hogy Hadzs (szent zarándoklat) nélkül az ember szilárd energia védelme nem lesz teljes.

Minden bulgár évente legalább egyszer szent zarándoklásban kell hogy résztvegyen az iszlám szent városába, Mekkába. A nagy távolság miatt ezt nem mindenki teljesítheti, mivel Bulgária a legészakibb ország Iszlámnak. A bulgárok sokasága, eddig azt gondolta, hogy Allah szelleme óriási kupolával fedi be Bulgár szent város romjait. A zarándoklást, ezért Mekka helyett ősidők óta engedélyezték a szent Bulgárba. Aki meglátogatta ezt a várost, az a bulgár gyógyítók véleménye szerint, hosszú évekre feltöltődött isteni energiával, sokan csodálatos gyógyításon estek át. Az őszinte hívő bulgárok, napjainkig elvégzik a meghatározott rítusokat a szent város romjainál. Közéjük tartozik a Kis Minaret és a Kadi Jort hétszeres körmenete, szent por megérintése, a Kis Minaret kupolájába való felmenetel, Szadak osztás a jelenlévőknek, stb.

Néhány szuffisztikus iskola Bulgáriában a pszichikai védelem felsorolt formáin túlmenően figyelmet fordított a légzés gyakorlatára. A Najsmandiai szuffisztikus iskola némely Tanítója erősítette, hogy a légzési gyakorlat útján a szervezetet meg lehet tisztítani a piszkos energiától és feltölteni azt tiszta isteni energiával.

 

 

image006

 

 VISHUDDHA-CSAKRA

 

 

A bulgár gyógyítók javaslatai:

 

1.    1.      A rendszeres imádkozás muzulmán szokások szerint (rákenés) vagy más hitnek megfelelően.

2.    2.      Maradéktalanul figyelembe venni a megtisztulás szabályát a test és lélek rossz gondolatoktól való megszabadulásával.

3.    3.      Az energiamosdás végrehajtása, úgy érintkezés nélkül, mint víz segítségével.

4.    4.      Minden évben végrehajtani a zarándoklást a szent Bulgár városba.

5.    5.      A fizikai gyakorlatok módszeres végrehajtása.

6.    6.      Lehetőség szerint légző tornagyakorlatok végzése, kívánatos a keleti gyógyítók módszerének betartása.

7.    7.      A kozmikus energiával feltöltött élelem fogyasztása, fenntartva az étkezésnél a korlátozottságot, úgyszintén fenntartva az Urázát (böjtöt).

 

 


HÖRGHURUT (bronchitis)

 

 

C

 

             ADZSNA-CSAKRA

 

A hörghurutot leggyakrabban a gyermekeknél és az idős embereknél észlelik, azoknál, akiknél a szervezet ellenálló-képessége lecsökkent, illetve a nyálkahártya ellenálló tulajdonsággal legyengültek. A hörghurut kísérője általában a gégefőben, a légcsőben, orrgaratban és a tüdőkben fellépő rendellenesség.

A betegségek, kórok tanában fontos szerepük van a különböző faktoroknak (tényezőknek), amelyek a tüdőmeridiánokban, vastagbélrendszerben, húgyhólyagban, vesékben, gyomorban és a hasnyálmirigyben a normális energiaáramlás megbomlásának alapját képezik.

A megbomlások hatására, a tüdők könnyen fertőződnek – staphyiococcus (gennyképző), streptococcus (heveny) baktériumokkal, influenza, kanyaró vírusokkal.

A normális energiafolyásra a meridiánokban nagy hatást tesz az emésztőszervek munkája, az elfogyasztott élelem minősége és mennyisége, a különböző vegyi anyagokkal szennyezett levegő. A hörghurutot okozhatják még: a szív és vese megbetegedések, az alkoholfogyasztás és a dohányzás is.

Az úgynevezett heveny hörghurutnál a megbetegedés élesen jelentkezik. Szabály szerint a beteg kellemetlen érzésre, mellkasi kellemetlenségekre panaszkodik, ami égés és nyomás érzékelésében fejeződik ki. Kezdetben megjelenik a száraz köhögés, majd váladékos, vagy gennyes köpet kíséretében, a beteg általános gyengeséget érez. A hőmérséklet vagy normális vagy, 38 Celsius fokig növekszik.

A gyógyító az energiai diagnosztizálásnál érzékeli az orrgaratban az energiatöbbletet, illetve annak hiányát a nyak járomgödör, a hetedik nyakcsigolya és a mellkas területén.

A gyógyító érzékeli az energiahiányt a páciens veséjében. A hörghurut szimptómája, a váladékkal párosuló köhögés, amely általában hideg és nedves időjárásnál, rohamok fellépésével jelenik meg. Vannak hányással kísérve, kínzó légzéssel és a bőr szederjességével jelennek meg. A beteg testhőmérséklete, szabály szerint normális, de a rohamok idején emelkedhet.

 

10

 

A légzőszervekre való hatás az Anaháta – és Vishuddha-csakrák útján.

 

A betegség erősödése, a hörgőkben mély rombolások kíséretében, hörgőtágulással, tüdőmeszesedéssel, tüdőtágulással, légzéselégtelenséggel, tüdő-szív betegségre jellemző tünetekkel jár.

A gyógyító, az energia diagnózis során, energiahiányt figyel meg a tüdők meridiánjában, annak többletét viszont a vastagbél rendszer meridiánjában, vagyis az emésztőrendszer területén. A hörgők és a vesék hasonlóan energiahiányt érzékelnek. A pólusosság a rohamok idején kissé változik, energiatöbblet jelenik meg a hörgőkben.

A heveny hörghurut gyógyítása KÉT ütemben folyik. A gyógyító ELőSZÖR a szervezet általános gyulladását szünteti meg, vagyis normalizálja a szervezet energiáját, csökkenti a lázat. A gyógyító, EZT KÖVETőEN a légző – és emésztő-szervekre hat.

Először, távolságilag hat. A gyógyító, a fáradt vagy pangó energiát az Anaháta és a Vishudda csakrákból magára vonzza, majd energiát küld az Ádzsna csakra térségébe, a test keresztmetszeti részéről a köldökig lefelé irányítja azt. A gyógyító energiát küldve a Vishudda csakrába, elosztja azt a kulcscsont mellett, a vállakban. A gyógyító ezt követően, energiát irányítva az Anaháta csakra térségébe, pránával tölti fel a szív energia központot, valamint a tüdőt és szívet.

A kezelést legjobb közvetlen érintkezéssel befejezni. A bal kezet a hátoldalára helyezve, a jobb kezet a mellhez rakva végezzük el az érintkezést. A tenyerek a testen, a negyedik és ötödik energiaközpont közé helyeződnek el. Az energia először a tenyerek között áramlik, elektromos labdácska formájában. A labdácskát ezt követően a mellkason megállítják, ráhelyezve a Nap fantomot, amely lassan növekedve méretben, a testben, ami fájdalmas, és negatív mindent eléget.

A krónikus hörghurut gyógyítását legjobb közvetlen érintkezéssel – kontaktussal – kezdeni. A bulgár gyógyítók szerint, annak érdekében, hogy a legkisebb hörgőket munkára kényszerítsük, a mellkas tenyerekkel való ütögetés a hátoldalról és mellrészről kell végezni. Az ütögetés a hát mentén történik. A gyógyító ezt követően érintkező energia átmelegítést hajtott végre, az említett módszerrel. Ennek megtörténte után a gyógyító hozzáfogott a távolsági hatás végrehajtásához. Először végrehajtotta az energia kiegyenlítést a homlokköldök és a jobb váll – bal váll vonalakon. Ezt a kiegyenlítést az ember testén belül végezte, érezve a belső szervek energiáját.

A keleti gyógyítók a kezeléseket, ha szükség volt, kiegészítették a vesékre való energiahatással, felmelegítve azokat, valamint felébresztve a Kundaliniit, a beteg szervezetet öngyógyításra serkentették.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Diétázás kismennyiségő fehérjével, állati zsírok, hús, tojás, cukor és só nélkül.
  2. Kéthetenként egy-három napos koplalás betartása.
  3. Rendszeres légző tornagyakorlat végzése (lásd: a Légző-tornagyakorlatok fejezetet).
  4. A szervezet megtisztítása füvek segítségével (lásd: a Fitoterápia fejezetet).

TÜDőGYULLADÁS (Pneumónia)

 

D

 

            SZAHASZRÁRA-CSAKRA

 

 

Az orvosok a tüdőgyulladás alatt nem egy konkrét megbetegedést értenek, hanem a betegségek különböző csoportjait, melyeknek alaptulajdonsága, hogy a tüdőben gyulladásos folyamat van jelen, elsősorban a szétfeszített részén. Klinikai lefolyás szerint a tüdőgyulladás három formáját különböztetik meg: heveny, elhúzódó és krónikus.

A HEVENY tüdőgyulladás – ez heveny fertőző megbetegedés, amely megjelenhet önállóan, vagy más betegségeket is bonyolítva. A heveny tüdőgyulladásra jellemző, hogy erős gyulladási folyamatot idéz elő a hörgőkben, tüdőhólyagocskákban és elterjed a sejtek közötti szövetrészen, bekapcsolva a tüdő érrendszerét is. A folyamat elterjedésétől függően megkülönböztetnek: aprógócos, gócos, nagygócos és kevert tüdőgyulladást.

 

11

 

A kis energia kör.

 

 

A tüdőgyulladás a kórok tanára és korfejlődésre nagy hatással van a különböző mikroflóra (a növényvilág mikroszkopikus szervezeteinek összessége pl.: baktériumok, gombák, moszatok, stb.): heveny tüdőgyulladás baktériumai (streptococcusok), gennyképző baktériumok (staphyiococcusok) szétfeszítő vírusok (száz típusig is).

A keleti gyógyítók véleménye szerint a tüdőgyulladás külső tényezői (infekció, vegyi tényezők, meghőlés, vérkeringés megbomlása a tüdőben, stb.) másodlagosak, a szervezetben megjelenő belső tényezőkkel szemben, melyek alapját képezi a tüdő, vastagbélrendszer, szív, vékonybélrendszer, vesék, húgyhólyag meridiánjaiban bekövetkezett energia-egyenetlenség, valamint az egész szervezet energiaegyensúlyt szabályozó meridiánjában (irányítás – megtermékenyítés) jelentkező elváltozás.

A heveny tüdőgyulladásnak vannak általános ismertetőjelei: hevenyes kezdet hidegleléssel és hőemelkedéssel – 39-40 °C-ig, általános gyengeség megjelenése, mellkasi fájdalmak, fejfájás. A beteget köhögés kínozza – szára, vagy váladék kiválással, gennyes váladék megjelenésével. Megjelenik a nehéz légzés, gyorsuló légzés, tachikardia (szapora szívverés). Az arcon lázas pír jelenik meg. Az ajkakon nem ritkák a különböző kiütések.

A bulgár gyógyítók a heveny tüdőgyulladás gyógyítását szigorú fektetéssel, teljes koplalása. Bőséges teafőfőzetek fogyasztásával kezdték meg.

A bulgár gyógyítók az energiahatás alkalmazását, az általános gyulladásos folyamat megszőnése után kezdték. Kiegyensúlyozták az energia-cirkulációt, létrehozva a kis energiakört, vagyis az energiát a farkcsonttól a fejbúbig terelték (gerincoszlop síkjában), illetve fejbúbtól az arc-, mellkas vonalán a farkcsontig, törekedve az önálló tiszta cirkulációra.

12

 

            A középső energia kör.

 

 

A fentiek után a gyógyító elkezdi a munkát a középső energiakörön. Az energiaterelés a bal talptól a fejig, illetve onnan a jobb talpig történik.

Az energiaterelés közvetlenül a test belső csatornáin történik, törekedve – a szervezet minden rendszerének (vér, ideg, stb.) minden szervének átfogására. Különös figyelmet fordítanak a szőrő szervekre – vesék, máj, lép, tüdő.

A gyulladásos folyamat akkor fejeződik be, amikor létrejött a nagy energiakör, amely elősegíti a szervezet védelmi terének fenntartását, vagyis növeli annak ellenálló képességét.

A nagy energiakör a Kundalinii feltöltése útján jön létre, akkor, amikor az energia a fejbúbon át, a gerincoszlop, a húgyhólyag meridiánjai mentén a farkcsonthoz irányul.

A Kundalinii feltöltődve energiával, az energia a gerincoszlop középvonalán felemelkedik a hetedik nyaki csigolyáig, két ágra oszlik, és újra leereszkedik a gerincoszlop mentén a farkcsonthoz, megvalósítva a Kundalinii még jobb feltöltöttségét. Az energia ezt követően a gerincoszlop a fejbúbhoz emelkedik.

A gyógyító ebben a pillanatban minden energiaközpontot (csakrát) igyekszik begyújtani. A fejbúbtól az energiafolyás fölfelé kivezetődik, s amennyire ez lehetséges a virághoz hasonlóan szétengedi a nyalábok sokaságát, olyan irányokba, amelyek befelé a láb felé haladnak, megvalósítva az ember körül az energiaburkot, vagy az energia szökőkutat. Az energia, ezt követően újra összegyőlik és a talpba irányul, onnan a lábakon át fölfelé a Kundalinii feltöltésére.

 

 

13

 

               A nagy energia kör.

 

Az energiakörök létrehozása után a gyógyítók megkezdik a közvetlen munkát, a tüdő sérült részeivel, igyekezve a szív csakra zöld színével elégetni a betegséget. Ebben az esetben az energia, vékony és nagyteljesítményő napsugárral, ráirányul a mellbimbók közötti területre, erősítve ezzel a csakra tüzét, s ezt követően a lézersugárhoz hasonlóan, centiméterről centiméterre áttapogatja és megdolgozza a sérült területet. A gyógyító, párhuzamosan az úgynevezett szőrőnégyzettel dolgozik – vesék, lép, máj – elősegítve ezzel a vér tisztítását.

A gyógyító, a szív csakra életenergiával való feltöltéssel fejeződik be.

A KRÓNIKUS TÜDőGYULLADÁS nem más mint fokozatosan kifejlődő, fokozódó gyulladásos rendszer, periodikus hevennyel. Ez a folyamat lehet gócos, de totális (mindenre kiterjedő) vagyis átfoghatja a tüdő minden strukturális elemét, a hörgőkben lokalizálódva, a sejtek közötti szövetekben, kiterjedve a mellékhártyára.

A krónikus tüdőgyulladás korfejlődésében a legnagyobb jelentőségő tényezők az alábbiak:

-        a felső légutak megbetegedése, a légcső és különösen a hörgők heveny és krónikus megbetegedése után a légzőszervekben az energia egyensúly nem állt véglegesen vissza;

-        a heveny tüdőgyulladás és tüdő-érrendszer sérülés, mely a rekeszizom rendszerében okoz megbomlást;

-        a mellhártya sérülése után a tüdő ventillációs funkciójának lényeges megromlása.

Az energiaegyensúlyra hatással van még a tüdőfejlődés rendellenessége (a tüdő satnya fejlődése, légcső – és főhörgő szőkület, stb.)

14

 

                    A szőrő négyszög – máj, lép, vesék.

 

 

Az energiaegyensúly megbomlása, ez mindenekelőtt szervezet védelmi tere immunitásának (védelmének) megbomlását jelenti, amely belülről bomlik meg.

A krónikus tüdőgyulladás megjelenésének tünetei sok fajtájúak, ezért én csak a legsőrőbben előforduló esetekkel foglalkozom.

A heveny hörghurut átvészelése után folytatódik – a köhögés, gyengélkedés, test – hőmérsékletemelkedés. A folyamat fokozódásának mértéke szerint, a krónikus hörghurut elsődleges képe rajzolódik ki, egyes esetekben tüdőmeszesedés (köhögés, nehéz légzés) alakult ki. A fenti szimptómák összeolvadása is észlelhető. Esetenként ezek a változások levegővétel elégtelenséghez és krónikus tüdő-szív elégtelenség szindrómájához vezetnek, olyan súlyos esetekben, amelyekben változik a vér-gáz összetétele, megkezdődik az arteriális hipochszimia, melyek következtében megnövekszik a vérben a szénsav. Kifejlődik a gázos, vagy szétfeszítő savbőség.

A krónikus tüdő-szív szindróma túltengést és a jobb szívkamra kitágulást idézi elő. Végbemegy a kis vérkör hipertensiója (fokozott nyomásemelkedés) a nagy vérkörben pangás áll be. A beteg külső diagnózisa alapján a következő szimptómák jelennek meg: a bőr kékesedése, nehéz légzés, nem ritka a mellkas regiditása (a légzés kisegítő izmokkal valósul meg).

A vérkeringés rendszerében változások észlelhetők: szapora szívverés (tachnikardia), szívizomtágulás, hiperkapnikus magasvérnyomás (a cirkuláló vér tömegének megnövekedése, az eritrocitok – vörös vérsejtecskék – számának növekedése miatt).

 

15

 

A pajzsmirigyre való hatás a Vishuddha-csakra útján.

 

 

A krónikus tüdőgyulladás energia gyógyítása több szakaszban valósul meg. A szervezet immunrendszer védelmének növelésével kezdődik. Egyenes hatás megy a csecsemőmirigye a Vishuddha csakra feltöltése útján. Ennek érdekében a gyógyító, ebben a központban megrekedt energia csomót, távolságilag veri szét. A csakra ajtaját megnyitja, a negatív energia elpumpálása útján, majd ez a központ feltöltődik pránával.

A feltöltődés, először távolságilag történik, majd közvetlen kontaktussal. Az utóbbinál, javasolt a jobb kéz középső ujjhegyével a járomgödörhöz nyúlni. Az éltető hő feltölti az ötödik energiaközpontot, ami azután szétfolyik az egész mellkason. A tüdő legjobban sérült részeit, amelyek nehezen töltődnek fel meleg energiával, a gyógyító áttöri és feltölti saját másik keze segítségével, vagy a saját Vishuddha és Anaháta csakrájából küldött pránával.

A kezelés azzal fejeződik be, hogy a gyógyító hat a vérkeringés szerveire – májra, lépre, vesékre, és a szívre. A bulgár gyógyítók ebben az esetben javasolták, a májra és a vesékre kontakt, a lépre, szívre a távolsági hatás gyakorlatának alkalmazását.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Áfonya és borostyán levélből készült főzet fogyasztása.
  2. Kéthetente egy könnyítő nap beiktatása.
  3. Légző tornagyakorlatok végzése (lásd: a Légző tornagyakorlatok c. fejezetet)

ASZTMA (Asthma)

 

 

E

 

 

Az asztma allergiás természető megbetegedés, rohamokban jelentkező nehézlégzés, messziről is hallható mellkasi sípolással, búgással. A nehézlégzés azért jelenik meg, mert a vastag – és vékonybél rendszerek, a tüdő és szív meridiánjainak energiaegyensúlya megbomlott, minek következtében a hörgők áthatolhatósága is elváltozott. Az apró hörgők sima izomzata görcsösen összehúzódik, a hörgnyálkahártyák vizenyősen megduzzadnak és rendkívüli bő nyáktermelés következik be, ami az apró hörgőket gyakorlatilag majdnem elzárja.

Az asztma a szervezet túlérzékenysége a különböző allergiákra. Az allergiás túlérzékenység, külső közegből és magából a szervezetből is jelentkezhet. Az első csoporthoz tartoznak a növényi, állati, ipari – munkahelyi-, fertőzéses eredető allergének (allergiát kiváltó anyagok) valamint az étel és a gyógyszerek.

A beteg szervezetéből jelentkező allergének, mindenekelőtt a gyulladásos fertőzések hatására jelennek meg – cholecystitis (epehólyag-gyulladás, stb.), de ugyanígy a nem gyulladásos folyamatoknál – égési sebek, fagyás, stb.

A bulgár gyógyítók, a rohamok megjelenését az alábbiak szerint magyarázták: a beteg szervezetében olyan energiaegyensúly-zavar következett be, melynek következtében néhány anyag energiája (a jövő allergénjei) az ember energiájával ellentétbe került.

Az asztma megjelenésének és lefolyásának tünetileg sokféle változatát különböztetik meg.

A megbetegedés kezdeti stádiumában kifejezetten fulladásos rohamok nincsenek. A betegnél – fizikai terhelésnél és vízszintes testhelyzetben – a nehéz sípoló légzés, rohamos ugató köhögés – különösen éjszaka, gyér átlátszó köpet jelenhet meg.

A betegség legalapvetőbb tünete a fulladásos roham. A tipikus roham kezdeti jele: az orr eldugulása, köhögés, szorító légzés. A belégzés, de különösen a kilégzés mind nehezebbé válik. Megfigyelhető a hasprés, lépcsősizom, nyak, mellkasi izmok feszessége.

A lélegzés hangossá válik, mély (férfias) és sípoló rekedtség kíséri. Nem ritka az ajkak, arc, orrhegy szederjessége (cianózis), a kékesszürkeség lila, vagy fekete árnyalatot érhet el. A vérnyomás észlelhetően megnő. A roham a szürke színő nyálkás köpet gyors eltávolodásával és a légzés normális ütemre való visszaállásával fejeződhet be. A roham, néha, nem fejeződik be több óra, nap vagy hét múlva sem, ugyanis rövid szünet után új roham indul be.

A bulgár gyógyítók a gyógyítás első időszakában, a lehetőségekhez mérten, arra törekedtek, hogy a beteget elkülönítsék az allergénektől (allergiát kiváltó anyagoktól) és párhuzamosan alaphatással a hörgőkre és tüdőre, igyekeztek eltávolítani a szervezetben a krónikus megbetegedéseket, amelyek a fertőzést eredményezték.

 

16

 

 

Gyulladásos folyamat levétele a tüdőkből, hörgőkből, valamint a szív mőködésének normalizálása.

 

 

A beteg részére diétát és koplalást rendeltek el, azért, hogy a bélrendszer, tüdők és a szív energia meridiánjai felszabaduljanak a nehéz élelem feldolgozásának kiegészítő terhe alól. Megtisztító és gyulladás elleni füvek kerültek meghatározásra (lásd: a Fitoterápia c. fejezetet).

A bulgár gyógyítók széleskörően kihasználták a légzőtornát (lásd: a Légzőtorna gyakorlat c. fejezetet).

Az energiagyógyítást, figyelmes diagnózis-megállapítás és a gyomor – bélrendszer normái funkcióinak visszaállítása előzte meg. A gyógyító, ennek érdekében, távolságilag vagy mindenekelőtt érintkezéssel felzárkózott a páciens kezeihez és energiát irányított a Szvádhisztána – és Manipura csakrák felé, elérve a könnyőség érzetét és a súlytalanságot a gyomron belül. A bélrendszer energia egyensúly normalizálásának mértékével a páciensnél is megjelenik a meleg érzéke.

A gyógyító továbbá, nem elszakadva a kezektől, tisztította és töltötte az energia melegével az Anaháta és Vishudda csakrákat. Az energiaközpontok normális mőködését követően, a gyógyító a tüdőkben és a hörgőkben lévő gyulladásos folyamat megszőntetéséhez kezdett hozzá, egyidőben a szívmőködés normalizálásának elérésén tevékenykedett.

A fentiek megvalósítását, a bulgár gyógyítók úgy végezték, hogy a jobb tenyeret a páciens bal mellére, a bal tenyeret a páciens jobb mellére helyezték és az energiát a hörgőkön átterelték, ezzel elérve a hörgők és tüdőhólyagocskák pránával való feltöltődését, visszaállítva a tüdők kapiláris hálójában a vérkeringést.

A fulladásos roham idején a páciensnél a vér erősen ömlik a mellkas térségébe. A légzés megkönnyítésére a gyógyító a test végtagjainak vércsökkentését éri el.

Ez akkor történik, amikor ő, a páciens kezei, lábai, mellkasa közötti energia egyensúlyt állítja vissza, likvidálva az energiapangást a légzőszervek területén.

A gyógyító hatás azzal fejeződik be, hogy a gyógyító energiát terel minden energiakörbe, ily módon tömör aurát képezve a beteg szervezete körül.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Alacsony zsír, fehérje és szénhidrát tartalmú diéta betartása.
  2. Hetente egy nap böjtölés.
  3. Füves teák kötelező ivása (lásd: a Fitoterápia c. fejezetet).
  4. Légző tornagyakorlatok végzése (lásd: a Légzőtorna gyakorlatok c. fejezetet).
  5. A páciens részére kézfürdő (7-10 percig) végrehajtása, a rohamok idején, elvonva a vért a mellkastól.

 


HIPERTÓNIÁS BETEGSÉG (Morbus hypertonicus)

 

12

 

 

A hipertóniás betegség alatt a krónikus, erősödő megbetegedést folyamatot értelmezik, a fő energia csatornában az energia egyensúly megbomlása idézi elő- amely csatorna a gerincoszlop mentén elhelyezkedve a fejbúb felé emelkedik -, melynek jellemző tulajdonságaként az artériás nyomás növekedése jelentkezik (szisztolé és diasztolé). Az energia kiegyensúlyozatlanság hatására megromlik az agyvelőben a magasabb idegrendszer funkciója – a nagy agykéreg, a hipotalamusz (a köztiagynak a látótelep alatti része, amely a szervezet víz-, zsír-, szénhidrátos sóforgalmát szabályozza), nyúltagy, ami az artéria tónusának növekedéséhez vezet.

A bulgár gyógyítók kiválasztották a hipertóniás betegségek fejlődésének, úgy külső, mint belső tényezőit. Az ő számításaik szerint a negatív emóciók (hatások) kaput nyitottak (energia központokat) azért, hogy oda a gonosz lelkek beléphessenek, melynek következtében a központi idegrendszerben létrejött az energiapangás és rombolódott az ember aurája.

A belső okok közül, ők elsősorban a vesék megbetegedéseit jegyezték meg. A korszerő orvostudomány, a vese elégtelenségek alábbi formáit emeli ki: autoimmunizációs (allergikus – az egyén saját szöveti antigénjével szemben termel ellenanyagot), infekciózus (pielonefritikus), a vese artériák sérülése, a vesék urológiai megbetegedései.

A hipertóniás betegség alapjaként jelentkeztek még:

-        endokrin arteriális magas vérnyomás;

-        a vastagvérerek és a szív sérülése;

-        a központi idegrendszer szervi sérülései (agyvelőgyulladás, daganat, sérülés, gócos helyi vérszegénység).

A hipertóniás betegség a gyógyszerszedés hatására is felléphet (pl.: efedrin). A bulgár gyógyítók már régen felfedezték a hátgerincben előforduló bomlások és az arteriális nyomásváltozás közötti kapcsolatot.

A hipertóniás betegség tünetképe kötődik a megbetegedés kezdeti jellegéhez (heveny vagy fokozatos).

A betegségnek lassan súlyosbodó-, és gyorsan súlyosbodó folyamatait különböztetik meg.

 

 

17

 

Artériás nyomás kiegyenlítése az Adzsna-csakrára való hatás útján.

 

 

A gyorsan súlyosbodó folyamatnál különösen veszélyes a magas szisztolé és diasztolé nyomás, ami szívelégtelenség kifejlődéséhez vezet. Jellemző a gyorsan növekedő változás a CNS-ben, vesékben, és a szívben.

Gyorsan súlyosbodó változás tapasztalható a szemfenéknél, amely látáscsökkenéssel jár. A gyors tünetromlás, a megbetegedéstől számított néhány hónap vagy 1-2 év multával, a halálhoz vezethet.

A lassan súlyosbodó hipertóniás betegségnél három stádiumot különböztetnek meg.

Az ELSő jellemző, az arteriális nyomás ingadozása, amely kedvező körülmények között  normálisra csökkenthető. A szemfenék véredényeinek görcsei lehetségesek.

A MÁSODIK stádiumban az arteriális nyomás lényegesen és állandósulva magasabb, mindannak ellenére, hogy az ingadozás jellemző rá. Gyógyszer nélkül azonban a várnyomás normálisra nem állítható be. Az agyvérkeringés zavarai is felléphetnek. A szív vérszegénysége is megfigyelhető. Nem ritka a szemrecehártya véredényeinek elváltozása és vizelet változás.

A HARMADIK stádiumra jellemző, hogy az arteriális nyomás magas szintje állandó (különösen a diasztolé). A vérnyomás csökkenés szövődmények fellépésénél következik be (szívelégtelenség, szívinfarktus, támadás-inzultus), néha erősödő érelmeszesedés folyamatánál. Nem ritkán, megfigyelhető az agyerek gócos elváltozása, paralízis kialakulásával. A koronária elégtelenség, vérkeringési zavarok is kimutathatók. Kialakul a vesék érelmeszesedése. A szem recehártyájának lényeges változása következik be.

A hipertóniás betegség gyógyítása bonyolult feladat. A gyógyító elsősorban diétát javasolt, amely biztosította a szervezet megkönnyebbülését a fehérje, zsír, só fölöslegektől.

Heti egyszeri húsfogyasztást javasoltak. Gyógyfüvek főzeteinek ivását, valamint légzéstorna végzését írták elő.

Az energiai hatást a gerincoszlop és a fej diagnosztizálásával kezdték el – ez az energia gyógyítás első szakasza – vagyis az emberi test fő energiaközpontjait diagnosztizálták. A gyógyító a gerincoszlop rendellenességeinek eltávolítását, nemcsak energetikailag, de manuálisan is végezte (lásd: a Gerincoszlop gyógyítása c. fejezetet).

A gerincoszlopra az energia hatást a gyógyító hagyományos módon végezte. Először két csatornán őzte az energiát a szemek sarkából a fejbúbra, majd lefelé a gerincoszlop mentén a farkcsonthoz, ahol ezeket a csatornákat egy pontban egyesítette. A farkcsont térségében ő a Kundaliniit piros energiával töltötte (a lemenő nap fénye), majd a gerincoszlop közepén, ezt az energiát fölemelte a Vishudda csakráig. A húgyhólyag meridiánjain, az energiát újra a farkcsonthoz küldte, még jobban feltöltve a Kundaliniit. A Kundaliniiből az energiát, ismét felemelik a gerincoszlop közepén a fejbúbhoz. Az energia hasonlóan a szökőkúthoz, nagyteljesítménnyel áramlik a fejen kívülre, és leereszkedik a test mentén, ily módon létrehozza a nagy energia kört, melynek leírását megtalálhatják a Hörghurut c. fejezetben.

Az ENERGIA GYÓGYÍTÁS MÁSODIK SZAKASZA – a belső vérkeringési szervek megtisztítása. A vesék stimulálódnak (serkentődnek) és átmelegítődnek úgy érintkezéssel, mint távolságilag. A szívre való hatás, a vékonybélrendszer, a lép, gyomor, és máj útján valósul meg, ily módon visszaáll a szívmeridiánok energiaegyensúlya.

A HARMADIK SZAKASZ – az arteriális nyomás kiegyensúlyozása, amely két különböző módszerrel valósulhat meg.

AZ ELSő módszer: a gyógyító a kezeit a páciensre helyezi – a balt a homlokra, a jobb kezet a tarkóra – és gondolatban a képpel dolgozik.

A gyógyító a szemét becsukva, a beteg képét maga elé hívja és a tiszta, fehér színő „energia képmáson”, a Kundaliniitől a napfény fonat területén, látja a véredények sőrőségét. A gyógyító ezt a véredény sőrőséget egyenletes hálóként húzza szét az egész testen. Amikor ezt sikerült elvégezni, akkor a vérnyomás csökken.

A MÁSODIK módszer: a gyógyító szembe ül a pácienssel és a szemöldöke közé néz, hatva az Adzsna csakrán át, az egész szervezetre, energiailag kiegyensúlyozza abban a véráramlást. Elérhető ez abban az esetben, amikor megszőntek a véráramlás megbomlásának területei (pl.: a derék és medence területei, stb.). A hatás egytől – három percig tart, ami után a vérnyomás csökken.

Mindkét módszer esetében, a hatás az Adzsna csakrán át (telepatikus központ), valósul meg, ennek köszönhetően a beteget betáplálják a kigyógyulás programjával.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Só és erős ételmentes diéta fenntartása, kismennyiségő hússal. Aszalt barack, datolya, füge, alma, citrom fogyasztása.
  2. Naponta minimum egyszer, a lelket és testet fellazító tornagyakorlatok végzése. (lásd: a Légzőgyakorlatok c. fejezetet)
  3. Hajló gyakorlatok végzése a gerincoszlop és derék-csípő tájékán.

 

 

 

 


ALACSONY VÉRNYOMÁS BETEGSÉG (Hipotónia)

 

 

 

Az alacsony vérnyomás lehet elsődleges és másodlagos. A MÁSODLAGOS alacsony vérnyomás felléphet a szívvérrendszeri, endokrin, fertőző betegségek jelenlétében, a táplálkozási rendellenességek és disztrofia hátterén.

Az alacsony vérnyomás kifejlődésében nagy jelentősége van az öröklött hajlamnak, a belső elválasztású mirigyek funkció romlásának. Nagy szerepet játszanak a gócos krónikus fertőzések (mandulagyulladás, arcüreggyulladás (sinusitis), epehólyag-gyulladás, fogszuvasodás).

A bulgár gyógyítók szerint az alacsony vérnyomásnál bekövetkezett változások alapja a főenergia csatornában bekövetkezett energia cirkuláció zavar, amely a farkcsonttól a fejbúbig terjed, létrejön a mellékvese-belsőségek rendellenességével létrehozva az alacsony vérnyomást.

Az alacsony vérnyomásnál fejfájást, erősebb izzadást, ingerlékenységet, fáradtságot, periodikus szédülést, étvágytalanságot, telítettséget a gyomorban, szorulásokat, a kéz és a lábak fázását, a menstruációs ciklus megromlását, stb. észlelik.

A beteg részére a gyógyítás, a helyes napirend meghatározásával kezdődik. Javasolt a maximális friss levegőn tartózkodás, testneveléssel való foglalkozás, vízgyógyászat. Nagy jelentősége van az olyan teljes értékő termékekkel való táplálkozásnak, amelyek legnagyobb mennyiségő pránát tartalmaznak (gyümölcsök, zöldségek, főzelékfélék).

A bulgár gyógyászok az energiagyógyítást, a gerincoszlop megtekintésével kezdték. Szükség szerint manuális terápiát is alkalmaztak (lásd: A gerinc gyógyítása c. fejezetet).

A gyógyító ezt követően a gerincoszlop mentén az energia áramlások kiegyensúlyozását végezte.

Ennek érdekében a pácienst hasra fektették és energiadiagnózist állapítottak meg. Ott ahol érezhető volt az energiahiány, a gyógyító ezt a részt, elkezdte feltölteni többlet energiával a gerinc más területeiről. Amennyiben a gyógyító az energia csatornából energia elfolyást észlelt, úgy ő elzárta ezt az elfolyást, dolgozva a páciens aurájával. A manuális energiakorrekció után nem ritkán a betegnél helyreállt az artériás nyomás.

 

 

 

18

 

Érintkező hatás alacsony vérnyomás esetén.

 

Az ELSőDLEGES alacsony vérnyomás betegséget a bulgár gyógyítók az energia normális cirkulációjának helyreállításával – a fő energiacsatornában – a farkcsonttól a fejbúbig, valamint a fejbúbtól a nemi szervekig az arc-, mell-, és has középvonalán – szüntették meg. E közben, azért, hogy beindítsák és normalizálják a többi energiacsatorna funkcióit, amelyek hatnak az alacsony vérnyomás megjelenésére, a gyógyító energia meleget, pumpái a vesék zónájába, a lapockák közé, a fej tarkó részére, úgyszintén a köldök és a napfény fonat területére. A gyógyító dolgozhat érintkezve, ráhelyezve saját tenyereit a zónákra, távolságilag és érintő-távolságilag, mint az a rajzon látható.

A MÁSODLAGOS alacsony vérnyomás betegségnél a gyógyítók a betegség okának megszüntetését a krónikus betegség gócra irányuló energiahatás útján végezték (a góc elnyomására tevékenykedtek), visszaállították a belső elválasztású mirigyek normális funkcióit (lásd: A belső elválasztás mirigyek betegségei c. fejezetet).

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Rendszeres séta a friss levegőn.
  2. Légző tornagyakorlatok végzése (lásd: Légzőgyakorlatok c. fejezetet).
  3. Rendszeres hideg vizes zuhany.
  4. Gerinc hajlógyakorlatok végzése.

 

 

 

 


ÉRELMESZESEDÉS (Atherosclerosis)

 

13

 

Az érelmeszesedés krónikus megbetegedés, melynek alapja a lipidek cseréjének megbomlása. Kifejezője a szervezetben bekövetkezett energiaegyensúly romlása, melynek következtében az ütőér falán a lipidek lerakódnak (koleszterin és annak észterei).

Ez az ütőérfalak keményedéséhez, áteresztőképesség szőküléséhez és nem ritkán trombusok képződéséhez vezethet. A sérült ütőerekben disztrofikus nekrotikus (üszkös) és meszesedési folyamatok fejlődnek ki.

A szervezetben az energiaegyensúly megbomlásokra, amelyek az érelmeszesedéshez vezetnek különböző tényezők vannak hatással, elsősorban az ideg-pszichikai feszültsége, a belsőelválasztású mirigyek funkcióinak elváltozása, a különböző anyagcsere zavarok, a máj funkciójának megbomlása, stb. Az érelmeszesedés, többször, más betegségekhez is kapcsolódik, melyek keletkezésének oka, szintén az egész szervezetben megjelenő energiaegyensúly megbomlás – cukorbetegség, elhízás, lábköszvény, stb.

Az érelmeszesedési folyamat elsősorban a rugalmas ütőerekben jelentkezik, általában az ütőerekben, koszorúerekben, az agyi, vese és végtagok artériáiban fejlődik ki.

Az ütőerek falán a koleszterin, különálló gócok formájában rakódik le. A lerakódás dinamikája az érelmeszesedés különböző stádiumait válthatja ki, amelyek az érelmeszesedés morfogenézisére jellemzők (morfogenézis, az élő szervezetek jellegzetes alaki és szerkezeti sajátosságainak kifejlődése).

EGYES stádium (lipoidozis). Jellemző a lipidpép lerakódása és felhalmozódása az ér belső héján. A gócokban fokozatosan kifejlődik a fibrozis (liposzklerozis).

MÁSODIK stádium. A létrejött gócok szétesnek, és morzsás péppé változnak (kásácska), amely a vérfolyásával lemosódhat, minek következtében felfedhető a fekélyes felület (harmadik stádium).

HARMADIK stádium – kásadaganat (atheroma).

A harmadik stádiumban lehetséges a trombusok kialakulása, a fekélyes helyen, valamint a szövődményes értrombózis kifejlődése. A gócokban sok kalcium rakódhat le (NEGYEDIK stádium – atherokalcinozis – mészlerakódás). A gyógyító a gyógyítást általános javaslatokkal kezdte: megfelelő alvás, friss levegőn való tartózkodás, mozgás, diéta, gyógyító koplalás – egy naptól három hétig. Kalória nélküli étrend: állati zsírok, só és cukor nélküli táplálkozás. Nem javasolják az erős előételek, főszerek, alkohol és energiailag hideg húsok – sertés, liba, pulyka, valamint velő, vese, ikra, máj – fogyasztását.

A gyógyító a lipidek lerakódásának függvényében kezdte el az energiával való gyógyítást.

Az első és második stádiumban a gyógyító az egész szervezetben az energia visszaállításán tevékenykedett, nem félve a vérnek az ütőereken való átkergetésétől. Az energia egyensúly elsősorban a gerincben és az első középső meridiánban valósul meg, létrehozva az úgynevezett kis energia kört (lásd: a Tüdőgyulladás c. fejezetet).

 

19

 

A dugattyú módszere érelmeszesedés (arteroszkierózis) gyógyítása esetén.

 

A fentiek után a sérült zónáktól függően a gyógyító lokálisan tevékenykedik.

Ezek: a mell és has-zónák ütőerei, koszorúerek, agy vagy vese ütőerei, a periferikus vagy tüdő verőerek. Lokálisan dolgozva a gyógyító az ütőerek mentén energiát küld a vérárammal szemben, mellyel vibráló és pulzáló hatást ér el. Ennek következtében a lipid lerakódások a felhalmozott területekről eltávoznak.

A gyógyító a munkát a dugattyú módszerrel fejezi be. Lényege abban van, hogy az energia mindkét láb talpán át a fejhez van küldve, ott kereszteződött és visszaáramlott a talpakhoz. A kézzel való munkánál a gyógyító tenyerei a testre derékszögben helyezkednek el és gyakorlatilag a szervezet energiapárosát átjárják. Amikor az energia fölfelé irányul, akkor a gyógyító tenyerei fölfelé vannak fordítva, ha lefelé irányul, akkor a tenyerek lefelé.

A harmadik és negyedik stádiumban a gyógyító arra törekszik, hogy ne erősen hasson a véráramra, nehogy kimozdítsa trombust a helyéről. A trombusokra a gyógyító a szétzúzás módszerével hat. A megsérült zónák energia párosaival dolgozva, a saját kezével áttörli és elégeti a trombusokat.

Az energiahatás a páciens aurájának helyreállításával és megerősítésével fejeződik be.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. A friss levegőn való tartózkodás.
  2. Az alvás és ébrenlét rendszerének betartása.
  3. Zsír, só, cukor nélküli diéta.
  4. Rendszeres tornagyakorlatok végzése.
  5. Légző tornagyakorlatok végzése (lásd: Légzőgyakorlatok c. fejezetet).

 

 

 

 

 


SZÍVGÖRCS - SZÍVSZORULÁS (Stenocardia)

 

A szív vérszegénységi formáinak legelterjedtebb tünete a szívgörcs, amelynek jellegzetes betegségi tünete van. A koszorúér vérkeringésének erős megbomlása következtében létrejött szövődményes átmeneti szívizom vérszegénység.

A szívgörcs történhet a szív, vékonybélérrendszer, szívburok, hármas melegítő meridiánjainak energiaáramlás megromlásánál, valamint a máj, gyomor, vesék, egy és más, a központi idegrendszerrel kapcsolatos szerv rossz mőködése következtében. Megjelenése általában a koszorúér elmeszesedésekor észlelhető.

A szívgörcsnél (roham esetén) a szív területén, de különösen a szegycsont mögött, különböző intenzitású és időintervallumú nyomó és szorító fájdalom érezhető. A fájdalom általában roham jellegő, és kiterjed a bal váll, bal kéz, a lapocka közötti területre, néha a jobb kézre is.

 

20

 

A hideg energia kihúzása a pupillákon át szívgörcs esetén.

 

 

A fájdalmas rohamok lehetnek ritkák és sőrőbbek. A szívgörcs kifejlődésének lényeges alapját képezik azok a betegségek, amelyek elősegítik azt – különös szerepe van a hipertóniás betegségnek és a cukorbetegségnek.

Az energiahatás az alábbi javaslatok után kezdődik: napirend betartása a beteg részére, rendszeresebben legyen a friss levegőn, ne fogyasszon alkoholt és ne dohányozzon, valamint kerülje az erős, sült, édes, cukorban gazdag ételeket. A bulgár gyógyítók a beteg részére 2-3 hetenként rövid, egy-két napos koplalást határoztak meg.

Az energiagyógyítást a gyógyász 6 fogással végzi.

 

21

 

Munka a szív energia kettősével.

 

1.     Távolságilag is és érintkezve is hat a bélrendszerre.

(lsd. „Az emésztőrendszer betegségei” c. részt)

2.    „A hideg energia elvonása” a pupillából. Szabály szerint ezt bal kézzel végzik. Az ujjak a pupillákra derékszögben kell, hogy irányuljanak. A távolság bármilyen lehet. A gyógyító ekkor két „hideg fonalat” húz a szemből, a kezére energia gombolyagot gombolyítva, amely a kezelés végén a kézről hideg vízzel lemosandó.

3.    Közvetlen munka a szívvel. A gyógyító a szív energiapárosát kézbe veszi, és hat rá, kivezetve  fölfelé a bal vállon át a negatív energiát. Az energia párra kezek segítsége nélkül is lehet hatni.

4.    A gyógyító érintkezéssel hat, a bal kezet a homlokra, a jobbat a szívre teszi. Ez időben nem csak az energia pangása szőnik meg a szívben, de helyreáll a vérnyomás is az ütőerekben. A kézrátét e módszere jó a szívritmus normalizálására. A gyógyító akkor a szívritmus energiáját ráhelyezi a Világegyetem ritmusára, miközben a szív és Kozmosz ritmusának szinkronját éri el.

5.    A gyógyító kezeinek kis és győrős ujjaival megfogja a pácienst. Ekkor távolságilag energiameleget ad szívbe, és egyenletesen elosztja azt a kezekben és a bélrendszerben.

22

 

A szívterület energia pangás eltávolítása, az artériás nyomás és a szívritmus helyreállítása.

 

 

6.    A kezelés azzal fejeződik be, hogy az energia a páciens egész testén egyenletesen kerül elosztásra, vagyis az energia egyensúlya helyreáll. A gyógyító, kezdve az Anaháta csakrától, feltölti „nap” melegével a többi energiaközpontot lefelé a farokcsontig, felfelé a fejbúbig, ily módon kiegyenlíti és megnöveli a beteg energiamezejét. Fontos, e hatásnál a kéz és lábujjakon, valamint a test más részein át „meleg” energia elfolyás ne legyen. A gyógyító néha, mielőtt a beteg auráját fel nem tölti, elzárja annak szervezetében az energialyukakat.

 

 

23

 

Érintkező-távolsági hatás a szívre az Anaháta-csakra útján.

 

 

A bulgár gyógyítók javaslatai:

 

1.     Szigorú napirend betartása.

2.     Cukor, só, zsír és sült ételek nélküli diéta betartása. Tartózkodás a narkotikumok fogyasztásától (alkohol, dohányzás, kávé, stb.).

3.     Két-három hetenként egy-három napos böjt betartása.

4.     Rendszeres légzőgyakorlatok végzése (lsd. „Légzőgyakorlatok” c. fejezetet).

5.     Rendszeres futás vagy úszás.

 

 

 

 


A NYELőCSő FÁJDALOM (Achalisia cardiae)

 

15

 

A nyelőcső fájdalom – olyan betegség, amelynél a nyelés idején a nyelőcső reflexszerő megnyitása elmarad, valamint a perisztatikus (féregszerő, tovasodródó) mozgás megromlik, melynek következménye, hogy az étel áthaladása a nyelőcsőből a gyomorba akadályokba ütközik.

A nyelőcső-fájdalom, akkor lép fel, ha a hátsóközép és elsőközép meridiánokban nem áll fenn az életenergia normális körforgása, ami az idegrendszer (központi és vegetatív) mőködésének rendellenességét váltja ki. A betegség fellépésének másik kötelező oka, a gyomor, hasnyálmirigy, szívburok (vérerek ura) meridiánjainak kiegyensúlyozatlansága. E megbetegedésnél nagy szerepe van a nyelőcső innerváltsága (idegekkel való ellátása) megromlásának, az intramurális (falon belüli) összefonódás változásainak. A nyelőcső disztális (nyelő) rész szőkülése észlelhető, és gyomorszáj fölött 3-4 cm-rel megkezdődik a nyelőcső szélesedése az egyidejő meghosszabbodásával. A megbetegedéskor, nemcsak az ételnyelés nehézségei jelennek meg, de nyomás érződik a mellkas mögött, néha fájdalom és nyálnövekedés is tapasztalható.

A betegség gyógyítása után kímélő diéta betartása szükséges. A beteg lassan kell, hogy egyen, az ételt nem kevesebb, mint harmincszor rágja meg. A vacsorát mellőzni kell. Fontos a nyelőcsőre való hatás, légzőtorna végzésével.

A gyógyító az energiahatást, a központi idegrendszeren át végzi. Mindenekelőtt energiailag stimuládódik a talamus (kamra), majd az energiafolyás a gerincvelőn lefelé irányul, a Kundalinihez, majd felemelkedik a fejbúbhoz, ahol az egész agyvelő területén elsimul.

A gyógyítás következő időszaka a nyelőcsőre való közvetlen hatás. A gyógyító először az Anaháta csakrát tölti föl energiával, majd a nyelőcsövön át a Vishudda csakrához irányítja azt. A gyógyító feltöltve az ötödik energiaközpontot energiával, újra leengedi azt a napfény összefonódásig. Az energia felemelést (hajtást) a nyelőcső belső részén kell végezni, a leengedést a külsőn. A nyelőcsőre való hatásnál ellenőrizni kell a szívmőködést, annak esetleges túlgerjesztésekor a szívre való hatás 4. és 5. módszerét kell alkalmazni (lásd: a Szívgyulladás c. részt).

 

24

 

 

Hatás a nyelőcsőre.

 

 

A nyelőcsőre való hatás után a gyógyító a tüdők vérkeringését stimulálja (lásd: a Légzőszervi megbetegedések c. fejezetet).

A gyógyító a találkozást azzal fejezi be, hogy helyreállítja a beteg auráját, hatva a két fő energia meridiánra, létrehozza a kis energiakört, majd energiával összekötve a fejet a lábakkal, létrehozza a középső energiakört (lásd: a Tüdőgyulladás c. fejezetet).

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Mechanikailag, vegyileg, hőmérsékletileg, az étel lassú átrágásával, kímélő diéta betartása.
  2. Rendszeres légzőtorna-gyakorlatok végzése (lásd: Légzőgyakorlatok c. fejezetet).

 

 


 

HEVENY GYOMORHURUT (GYOMORRONTÁS)

(Gastritis acuta)

 

16

 

A bulgár gyógyítók gyomorhurut esetében a főenergia csatorna energia egyenetlenségét észleli, valamint a Muládhára-, az Anaháta és az Adzsna csakrák elváltozását, melynek hatásaként a szervezet más meridiánjaiban is energiaáramlás változás következik be.

A bulgár gyógyítók szerint a gyomorhurut megjelenésének két tényezője van – ideg – pszichés és túlzottan erős, durva, rosszminőségő, mértéken felüli ételfogyasztás. ők úgy vélekedtek, hogy a két tényező egymás nélkül nem létezik.

Az orvosok, a heveny gyomorhurut több formáját különböztetik meg, én azonban csak az irritatív (ingerlő) gyomorhurut gyógyítására teszek javaslatot, arra a betegségre, amely a fent említett külső ingerlő tényezők hatására jön létre.

Ez esetben a gyomor nyálkahártyájának közvetlen megsértése – toxikus anyagokkal – észlelhető, vagy azok felszívódnak a vérbe és annak útján (hematogén út) hatnak a gyomor nyálkahártyájára.

A heveny irritatív gyomorhurut tünete, amelyet a hibás diéta váltott ki, az étkezéstől számított néhány óra múlva, megjelenik. A tünetnél nehézségérzet, telítettség az Anaháta csakrában és hányinger tapasztalható. A betegek kellemetlen szájízre, étvágytalanságra, szomjúságra panaszkodnak. Néha, görcsös fájdalom tapasztalható (a hasfal görcsösségének következménye). Megjelenik a fejfájás, szédülés, gyengeség, a bőr sápadt lesz. A nyelven szürke vagy sárgásszürke lepedék jelenik meg. A szájból kellemetlen illat érezhető.

A folyamat belekre történő elterjedése esetén gyomorfájdalom, gyomorkorgás, híg széklet lehetséges.

A gyógyítást, a gyomor és a belek ételmaradéktól vagy más anyagoktól való megtisztításával kell kezdeni. A beteg részére beöntést – hashajtást – és egy-három napig teljes koplalást rendelnek el.

A koplalás idején a beöntést reggel és este végzik. A koplalás ideje alatt a beteg tiszta, felforral vizet ihat. A koplalás befejezése után könnyő diétát határoznak meg, amely kizárja az erős, zsíros, sós, édes, sült és nehezen emészthető étel fogyasztását. Az élelmet kis adagokban kell elfogyasztani.

Nem ritkán a gyomorátmosás és koplalás után a heveny gyomorhurut tünetei elmúlnak.

Az energiahatás a gyomor területén, az Anaháta csakrán át (negyedik energiaközpont) történik. Ennek a csakrának a szintjén – a gerincen, nagyon sőrőn jelennek meg rendellenességek, amelyeket el kell távolítani (lásd: A gerinc gyógyítása c. fejezetet).

A gyomor közvetlen gyógyítása előtt meg kell állapítani, hogy nem történik–e energia elfolyás más szervekhez – szívhez, májhoz, stb.

A gyógyítónak ezt a kapcsolatot itt meg kell szüntetni. A gyógyítónak a gyomor és más szervek – vámpírok – közé, energiavédő-csapot kell állítani, minek következtében a vámpír szervek energiával töltődnek fel.

A gyógyító ezzel egyidejőleg végrehajtja a gyomor nyálkahártyájának stimulációját (ingerlését). A munkát a gyomor energia párosával végzik. Amennyiben a gyógyító kézzel hat, akkor kézujjait a gyomor nyálkahártyán vezetve érdességet érez. A gyógyító áttapogatva a gyomor nyálkahártya teljes felületét, annak energia kisimítására törekszik. Ennek megtörténte után a gyomor és az Anaháta csakra egész területének energiával való felpumpálására kerül sor. A gyógyító eközben arra figyel, hogy ne maradjon energiakapcsolat a vámpír szinten lévő szervek között. A kezelés a beteg aurájának energiával való megdolgozásával fejeződik be. Ekkor kerül sor az aurában lévő lyukak betömésére és végrehajtására, a páciens mezejének energiával való felpumpálása – a Muládhára-, Manipura-, Anaháta – s Adzsna csakrákra való hatás útján.

 

 

 

A bulgár gyógyítók javaslatai.

  1. Légző – és tornagyakorlatok rendszeres végzése, ezzel erősítve a szervezet idegrendszerét (elsősorban a központit);
  2. Az étrendből ki kell zárni az erős, zsíros, sós, és édes ételt, valamint a mértéken felüli fogyasztást;
  3. Rendszeres fogyókúrás napok, hetek, valamint egy-három napos koplalás betartása;
  4. A gyomor nyálkahártyát puhító, gyógyfüvekből készült teák fogyasztása (lásd: Fitoterápia c fejezetet).

 

 

 

 

 


IDÜLT GYOMORHURUT (Gastritis chronica)

 

17

 

Az idült gyomorhurut olyan megbetegedés, amelynél a gyomor a nyálkahártya patomorfológiai és funkcionális változásai észlelhetők. A betegség oka, a bulgár gyógyítók szerint abban rejtőzik, hogy a gyomor térségében és a két energiaközpontban – Manipura-, és Anaháta csakrában – az energia cirkuláció megromlik. Az energiaegyensúly változás abban jelentkezik, hogy a gyomor elválasztó funkciója és mozgást szabályozása megromlik.

A patomorfológiai változások, a gyomor nyálkahártya gócos, nem specifikus idült gyulladásos folyamatában, és annak fokozatos sorvadásában jelentkeznek. Az idült gyomorhurut a külső és belső tényezők kölcsönös hatására fejlődik ki. Sok ilyen tényező van, de én csak a leggyakrabban előfordulókat sorolom fel: az élelem rossz minősége, az étrend felbomlása, alkoholfogyasztás és dohányzás, központi idegrendszeri elváltozások, belső elválasztás szabályozásának megromlása, idült és gócos fertőzések. A tényezők, amelyekre a bulgár gyógyítók felfigyeltek az energia szintő kölcsönhatások a belső szervek között, vagyis amikor a vámpír-szervek a gyomor területéről (harmadik és negyedik energiaközpont) szívják az energiát. A vámpírizmus, mint ahogy már említettük, a szervezetben felborult energiaegyensúly következménye. Ekkor a gyomor oldalán, először funkcionális elváltozások figyelhetők meg, amelyek azt követően szervi változásokba mennek át.

A gyomorrontás abban áll, hogy csökken vagy növekszik a szekréció (a mirigyeknek váladékok kiválasztásában megnyilvánuló mőködése), változik a gyomorsav összetétele, valamint a fermentumok és a gyomornyálka – mucin (nyálmirigy által termelt összetett szénhidrát fehérje). A gyomor-mucinnak védőszerepe van a különböző külső hatásokkal szemben. A gyomor-mucin alapkomponenseinek kölcsönviszony romlása a gyomor-nyálkahártya megromlásának hajlamosságát okozza.

Az idült gyomorhurut tünete, általában, bármilyen specifikus előrejelzéstől mentes. Kismennyiségő élelem felvétele után, megfigyelhető a nehézségérzet, teltség a has feletti részben. A napfényfonat területén, sőrőn, tompa fájdalom figyelhető meg. Állandóak az olyan jelenségek, min: émelygés, néha hányás, böfögés, gyomorégés. Nem ritkán figyelhető meg az étvágyváltozás – leginkább csökken, ritkán növekszik. A nyelv lepedékes, néha sima, sorvadásos. A gyomor elválasztó funkciójának növekedése esetén világosan kitőnik a fájdalom és az élelemfelvétel közötti kapcsolat, az néha éhes, éjszakai jelleget visel. A kifejtett erózió eredményeként a gyomor nyálkahártyából vérfolyás lehetséges.

Az idült gyomorhurutban szenvedők gyógyítását komplexen kell végezni. A diéta kímélő kell hogy legyen, ne ingerelje a gyomor nyálkahártyáját. A gyógyfüvekkel való gyógykezeléssel egyidőben célszerő természetes gyomornedv kis kortyokban és feloldott állapotban való felvétele.

 

25

 

Érintkező-távolsági hatás gyomorhurut (gastritis) gyógyításánál – a Zu-San-Li energia pontokon át.

 

 

Az energiahatás, idült gyomorhurutnál ugyanúgy, mint a heveny gyomorhurutnál, a gerinc áttekintésével kezdődik. Szükség esetén, a gyógyító, elvégzi a gerincoszlop korrekcióját (lásd: A gerinc gyógyítása c. fejezetet). A korrekció megvalósul úgy mauálisan, mint energiával.

Az energiahatás második szakasza – a gyomor fantomjával, annak energia párosával való munka. Ugyanúgy, mint a heveny gyomorhurut gyógyításánál, végrehajtásra kerül a gyomor nyálkahártya energiamezejének kiegyensúlyozása. A Manipura-, és Anaháta – csakrák energiával való feltöltését érintkezőtávolsági módszerrel kívánatos végrehajtani. A gyógyítónak ez esetben célszerő a kéz ujjainak végét ráhelyezni (a mutató, középső, és győrősujj) az energia pontokra, amelyek a páciens térde alatt helyezkednek el (Zu-San-Li). A gyógyító ezzel egyidőben energiát küld a beteg napfényfonat térségébe, feltöltve a harmadik és negyedik energiaközpontokat. Az idült gyomorhurutnál, mint törvényszerőség, a test más rendszereiben és szerveiben is végbe megy a megbomlás – a gyomorbél rendszerben, a szív-érrendszerben, és az idegrendszerben. A fentiek miatt a hatást más energiaközpontokra és konkrét szervekre, végzik el: Kundalini térsége, Anaháta-, Adzsna-csakrák, máj, lép és szív területei. A felsorolt szervek és energia központokra való hatás után a páciens aurája automatikusan feltöltődik energiával, természetesen, ha a gyógyító, a beteg mezőjében elzárta az energia lyukakat.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Szigorú diéta (a gyomor nyálkahártyát nem ingerlő és az idegrendszert nem izgató étel fogyasztása).
  2. A gyomor nyálkahártyát puhító, gyógyfüvekből készült teák fogyasztása (lásd: Fitoterápia c. fejezetet).
  3. Rendszeres gyógykoplalás betartása, a gyomor-bélrendszer átmosásával (pl.: kamillateával)-
  4. Légző, és tornagyakorlatok végrehajtása, a keleti gyógyítók módszere alapján (joga, tajdziajuany, stb.).
  5. Rendszeres érintkező és energia önmasszázs végrehajtása (lásd: A bulgár gyógyítók titkai c. fejezetet).

 


A GYOMOR-ÉS NYOMBÉLFEKÉLY (Ulcus ventriculi, ulcus duodleni)

 

18

 

A gyomor és nyombélfekély betegség a szervezetbe felboruló egyensúly miatt lép fel, jellemzője a kiválasztás-, a mozgásszabályozás és trofikus-megbomlás, valamint a gyomor nyálkahártya és nyombél fekélyes defektusainak keletkezése. A betegnél általában egy, ritkábban kettő, még ritkábban több fekély keletkezik. A fekély, egyidőben fedezhető fel a gyomorban és a nyombélben.

Az energiaegyensúly megbomlására komplex külső és belső tényezők hatnak. Mindenekelőtt ez az ember életformájától függ – az idegrendszerre ható negatív jelenségek, sérülések, fertőzések és káros szokások (alkohol, nikotin, stb.) befolyásolják. A táplálkozás normális szokásainak megsértése szintén az emésztőrendszer alkalmazkodási reakciója elgyengüléshez, funkcionális és trofikus változásaihoz vezet. A betegség kifejlődésére nagyon gyakran hatással van az öröklött hajlam, a meghatározott tipikusan sajátságos magasabb idegrendszeri mőködés formájában. A fekélyes megbetegedés kóroktani tényezőihez kell sorolni a más belső szervek kóros reflexeit, a gyomor és nyombél nedvkiválasztás és mozgásszabályozás megbomlását. A fentiek miatt, megbomlik a nyálkahártya szövetszerkezete és védelmi mechanizmusa. Jelentőséggel bír a nyombélmozgást szabályozó funkciók megromlása, mivel azok befolyásolják a gyomornedv savasodását.

A stresszhatások átadásában közremőködnek az extragyomortáji és hormonális mechanizmusok. Ez az út magába foglalja a hipotalamusz (a köztiagynak a látótelep alatti része, amely a szervezet víz-, zsír-, szénhidrát és sóforgalmát szabályozza) hátsó magjait, áthalad az agyalapi mirigyen és a mellékvesék kéreganyagán.

 

26

 

 

Hatás a gyomor és nyombél energia kettősére.

 

 

Az idegrendszer zavara, a nedvszabályozás megromlása, a védekezés gátjának meggyengülése mellett, a nyálkahártya vérkeringése megromlik, ami a fekély kialakulásának feltételeit alakítja ki.

A fekélybetegség kortünetének legfontosabb és általános szimptómája a fájdalom. A fájdalom jellegzetes tulajdonsága – fekélynél – összhangban van az élelem felvétellel.

A fájdalom csökken, vagy növekszik étkezés után, néhány óra múlva ismét megújul. A gyomorfekély felismerésénél előbb megjelenik a fájdalom, majd jóval később (az étkezés után, éjjel, éhgyomorra) a nyombélfekélyre jellemző fájdalom. A gyomorfekély lokalizálásának (helyhez kötődésének) néhány esetében a fájdalom állandó jellegő.

A fájdalom általában a has alatti területen lokalizálódik, néha különböző irányokban irradiálódik (kisugárzódik) de legtöbbet a gerincoszlop felé. Differenciális – diagnosztikai jelentősége van annak a helyzetnek, hogy a fekélybetegek egy bizonyos helyzet fenntartására törekszenek, akkor, amikor az epekő betegek nyugtalanok, állandóan változtatják saját helyzetüket. A fekélybetegség esetén nagyon gyakran gyomorégéssel találkozunk. A fájó érzések néha nagy intenzitást érnek el. A fekélybetegség ilyen stádiumára jellemző a hányás.

A fekélybetegség esetén, még a heveny formában sem romlik a beteg étvágya. Egy óra elegendő és észrevehető a gyomor felfújtsága, szorulása.

A megbetegedés lefolyása lehet hevenyszerő, melyre jellemzők a kórbonctani elváltozások, és viszonylag gyors begyógyulás, periodikus heveny váltakozásával és fájdalom elcsitulásával.

A fekélybetegség gyógyítását szabály szerint komplex módon kell végezni. A beteg részére olyan táplálkozást írnak elő, amely segíti a szervezet megtisztítását és ingerli a gyomor nyálkahártyát és a nyombelet. Javasolják a légzős tornagyakorlatok végzését, sétát a tiszta levegőn.

A bulgár gyógyítók a fekélybetegség gyógyításánál a gyógyfüvek széles skáláját javasolták alkalmazni (lásd: a Fitoterápia c. fejezetet).

 

28

 

Program behelyezés a gyomor és nyombél gyógyítására az ember telepatikus központja (Adzsna-csakra) útján.

 

 

Az energiahatás távolságilag és közvetlenül (kontakt módszerrel) is megvalósulhat. Az energiadiagnosztizálással, a gyógyító megállapította, hogy milyen szervezetekben van hiányosság, és milyenek rendelkeznek energiatöbblettel, illetve milyen energia kölcsönhatás van közöttük. Az energiadiagnosztizálásnál a gyógyító látja az emésztő-, szív-, ér-, légző-, és endokrin rendszerek közötti szoros energiacserét. A gyógyító, ezért dolgozva a gyomor és nyombél fantomjaival, párhuzamosan a szervezet többi szervének energiaegyensúlyát is helyreállítja.

Dolgozva a gyomor és nyombél energiapárosaival, először ezekről a szervekről el kell dobni a fáradt, negatív energiát, majd fel kell tölteni őket éltető pránával. Kiszorításos úton is lehet dolgozni, vagyis élet pránát adva a szükséges területekre, melyek feltöltésének mértékében valósul meg a szervek felszabadulása a beteg energiától.

A bulgár gyógyítók közvetlen kapcsolatot láttak a fekélybetegség és az emberi agy között. ők úgy vélték, hogy a betegség igazi oka az energia megbomlásában van, amelyet pszichés stressz, borongós kedély, és túlzott felindultság okoz. ők azt mondták, hogy a fentiek miatt a fekéllyel a fejen át kell foglalkozni. (Adzsna-csakra)

A harmadik szemen át a gyógyító a gyógyítás programját helyezte be. A beteg, éppen ezért a kezelés után periodikusan érezte a hatást azokban a szervekben, amelyekre a programot behelyezték. A program realizálására a páciens belső energiáját használták fel. A program képletesen a szervezet telepatikus központja (toboz formájú test) útján helyeződik be. Amikor a gyógyító világosan látta és érezte a beteg szervek energiáját, akkor el tudta képzelni, hogy a fekély energiája elillan és összemosódik a nyálkahártya energiamezejének általános hátterével. A gyógyító a csillagfénnyel (asztrális fény) dolgozva a napfényfonat területének egyenletes sárga-zöld fényléssel való feltöltésére törekedett.

Még egy finomság, amellyel a program behelyezésénél számoltak, ez a betegség eltávolítása a beteg agyából. A bulgár gyógyítók szerint minden idegzavar és stressz, úgy, mint a mágneses szalagon, az ember agyában is rögzítődik, az egész szervezet energiájára viszont kihasználásra kerül ennek a rögzítésnek a törlésére. Amennyiben nem volt elegendő energia erő az ok gyors eltávolítására, akkor a szervek belső erőinek munkája évekre elhúzódott. Ily módon energia egyenetlenség alakult ki, ami különböző betegségek kialakulásához vezetett.

A fentiek miatt az emésztőszervekkel kapcsolatos munka néhány ütemben valósult meg.

  1. A páciens tudat alatti negatív ismereteinek törlése.
  2. A belső szervek energia párosaival való munka.
  3. A meggyógyulásra program behelyezése.
  4. A fő energiacsatornán – gerincoszlopon (manuálisan és energiával) szükség esetén a sérülések eltávolítása.
  5. A páciens energiamezejének helyreállítása.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. A nyálkahártyát nem ingerlő hatás diéta betartása.
  2. Gyógyteák használata, figyelembe véve a fekélybetegség megszőntetését.
  3. Rendszeres gyógykoplalás betartása – egy naptól három hetes időtartamig – a gyomor és bélrendszer kötelező puhító folyadékokkal való átmosásával.
  4. Légző tornagyakorlatok betartása (lásd: Légző tornagyakorlatok c. fejezetet).
  5. A has rendszeres masszírozásának végrehajtása (lásd: A bulgár gyógyítók titkai c. fejezetet).

 

 


 

KOLGALI

 

 

A LÉGZŐSZERVEK BETEGSÉGEI

 

 

 

L

 

Keleten a légzőszervekre nagy figyelmet fordítottak, tekintettel arra, hogy az ember testében a tüdő az egyik legfontosabb szerv, amely a levegővel együtt biztosítja a szükséges életenergiát (pránát) a szervezet részére. Keleten ezért a különböző iskolák, amelyek célul tőzték ki az ember fejlődését, a légzőgyakorlatot a legmagasabb fokra emelték.

A fő energiacsatorna, amely a légzőszerveket szabályozza; a tüdők páros meridiánja.

A meridián maximális munkájának ideje éjszaka háromtól öt óráig tart. Természetesen a csatornában a minimális feszültség tizenöt és tizenkét óra közöttire esik, amikor a húgyhólyag meridiánjának energia-felmenése történik.

A tüdők meridiánja szorosan kapcsolódik az emésztő szervekhez, különösen a vastagbél rendszeréhez, melynek páros meridiánja – a keleti gyógyítók szerint – a tüdők meridiánjának funkcióit látja el.

 

A VÉRKERINGÉS SZERVEINEK BETEGSÉGEI

 

11

 

 A vérkeringés és vérszállítás rendszerének Keleten nagy figyelmet fordítottak, mivel a gyógyítók véleménye szerint a vér az egyik legfontosabb szállítója az energiának a tüdőből a szervezet minden szervéhez és sejtjéhez. A Keleti gyógyító iskolák némelyike nem tett különbséget a vér és energia között, mivel a vért az élet az isteni energia egyik szubsztanciájának vélték. A fentiekkel összefüggésben, a meridiánok energiaegyensúlyának helyreállítását összekapcsolták a vérkeringés szerveivel, tekintettel arra, hogy ezen szervek gyógyítása alapvető volt a szervezet minden rendellenességének megszőntetésénél.

 

 

 

 

EMÉSZTŐSZERVI MEGBETEGEDÉSEK

 

14

 

 

A keleti gyógyítók véleménye szerint az emésztőszervi megbetegedések felléphetnek a bélrendszer, gyomor, lép, máj, epehólyag energia csatorna rendszereiben bekövetkezett megbomlás, valamint a szív, tüdő, szívburok, hármas melegítő, elsőközépső és hátsóközépső meridiános megbomlása miatt, vagyis az egész szervezet energia-körforgás egyensúlyfelbomlása miatt. A fentiekből adódóan az emésztőszervek megbetegedései következményeként anyagcsereromlás, más rendszerek funkcióinak megbomlása következik be.

A bulgár gyógyítók nagy elővigyázatossággal fogtak az emésztőszervek gyógyításához, mivel véleményük szerint ezek a szervek, a szervezet három rendszeréből az egyiket képezik, amelyik az élet energiát a Kozmoszból a táplálkozással nyeli el. A bulgár gyógyítók komplex hozzáállása az emésztőszervek betegségeinek gyógyításához (diéta, torna, önmasszírozás, fitoterápia, energiahatás, stb.) lehetőséget adott a bonyolult betegségek effektív eltávolítására.

 


HEVENY BÉLHURUT

 

20

 

A heveny bélhurut etiológiája (kóroktana) sokrétő. A bélrendszerben megbomló normális energia-cirkuláció, a nyálkahártya ellenállási funkciók csökkenéséhez vezet. A bélrendszer, ezért károsul könnyen a fertőzésektől és toxinoktól (a szervezetbe bejutott baktériumok termelte méreg) a nyelőcső parazitáitól, gyógyszer preparátumoktól, allergiától. A bélhurut kifejlődésében, különös helyet foglalnak el az ideg-pszichés zavarok, az idegrendszer funkcionális megbetegedései. A test más szerveiben jelentkező megromlások (pl.: a gyomor elválasztás elégtelensége) hatnak a heveny bélgyulladás kialakulására.

A heveny bélhurut tüneteire jellemző, elsősorban a hasmenés, fájás, vagy éles fájdalom a köldök tájékon, vagy a vastagbél járatában. A test hőmérséklete 38-39 °C-ra növekszik.

A heveny bélhurutra betegesen reagál a szív-pulzusnövekedés, ritmuszavar léphet föl, az artériás nyomás csökkenése figyelhető meg. A vér, a SOE növekedésével és a fehérvérsejtőség megjelenésével reagál.

A heveny bélgyulladás komplex gyógyítását javasolják. A bulgár gyógyítók a betegnek kettőtől hétnapos koplalást és kötelező bélátmosást írnak elő.

Az energiahatás azzal kezdődik, hogy a betegnek teljes nyugalmat és a fájdalmas érzések elvetését írják elő, energiai érzéstelenítés útján. Az érzéstelenítést célszerő kontakt és távolsági módszerrel végezni. Szavakkal nehéz elmondani, hogyan történik ez. A gyógyító a figyelem koncentrálást a beteg területre fordítja, melyet úgy lehet elképzelni, mint a száraz jég és hideg energiát. A beteg először e területen hideg energiafolyást érzékel, majdnem kevesebbet érez, mint a gyógyszeres kábításnál.

Az érzéstelenítés végrehajtása után a gyógyító az energia központokra hat. A Muládhára-csakrával kezdi, töltve a vörös-fényléső energiával. Áttérve ezután a Szvadhisztána-, Manipura-, és Anaháta-csakrákhoz, sorrendben töltve azokat narancssárga-, sárga-, és zöld fényléső energiával. Az energiaközpontokra hatva, a gyógyító párhuzamosan dolgozik a vékony és vastagbelek energiapárosaival. A gyógyító itt, ugyanúgy, mint a gyomorral való munkánál, hat a nyálkahártyára, lenyomva és kihúzva a betegség energiáját és éltető Prána küldésével visszaállítja a has tájékán az energia-cirkulációt. Az energiaegyensúly teljes visszaállítása csak a központi idegrendszer, a légzés és vérkeringés szervei egyidejő kezelésével lehetséges. Az energia gyógyítás a szívre való hatással és a páciens aurájának kiegyensúlyozásával fejeződik be. A felsorolt szervekre és rendszerekre hatás lehetőségét megismerhetik e könyv azonos címő fejezeteiből. A bélrendszerre irányuló hatás három módszerrel történik:

-        érintkezőleg (kontaktussal);

-        távolságilag;

-        érintkezés-távolsági kombinációval.

Az érintkezőleges hatás megvalósul: kézráhelyezéssel a has területére, a hasra és hátra, hasra és fejre. A hasra a jobb kezet helyezik, vagy a jobb kéz a páciens baloldali has részére, a bal kéz a jobboldali hasrészre. A hason és háton át hatva, a gyógyító bal keze a páciens hátán, a Szvadhisztána és Manipura-csakrák között helyezkedik el, jobb keze a köldök területén. A hasra energiát ad a megsérült szervekbe. A háton és hason át hatva, viszont, a gyógyító mindkét kezével éltető pránát tölt a belső szervekbe. Az érintkezőtávolsági kombinációval a hatás a He-gu energiaáram és beteg kisujjain át párhuzamosan távolsági energiaküldéssel, a gyógyító harmadik szeme területéről a beteg energiaközpontjaiba történik.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Teljes koplalás, egy naptól hét napig, a bélrendszer egyidejő átmosásával.
  2. A has energia érintkezőleges masszírozása (lásd: A bulgár gyógyítók titkai c. fejezetet)
  3. Gyógyulás utáni diéta betartása.

 


IDÜLT BÉLHURUT

 

21

 

A megbetegedés elviselt heveny, ismétlődő heveny bélhurut következménye. Az energiaegyensúly megbomlása, a bélrendszer területén állandó és hosszú idejő. Ennek az egyensúlyzavarnak sajátos ritmusa van, saját hevenyeivel és csillapodásával. Kötődik ez a táplálkozás rendszeréhez és súlyos lelki megterheléséhez, izgalmakhoz, valamint a Világegyetem ritmusaihoz (pl.: a heveny felléphet telihold időszakában, stb.). Az idült bélhurutnak a kórisméje és korfejlődése a továbbiakban hasonló a betegség heveny formájához, csak a bélrendszerekben bekövetkező változások mélyebbek és állandóbbak.

A megbetegedés időszakában változás következik be az emésztő rendszer többi szerveiben is, a szervezet ellenálló képessége csökken, ami a szervezet minden szervében kiszámíthatatlan elváltozásokhoz vezethet.

 

29

 

Hatás az energia bélrendszer kettősére.

 

 

 

Idült bélhurut esetében a gyakori és makacs hasmenést székrekedés is fölválthatja. Gyakori a haspuffadás, görcsös hasi fájdalom. A bőr szárazsága és pikkelyesedése észlelhető, a nyelven szürke vagy barna lepedék van, a nyelv szélén a fogak nyomai is láthatók.

A gyógyítást ugyanúgy végzik, mint a megbetegedés hurutos formájánál, mindössze a gyógykoplalást javasolják rendszeresen elvégezni.

A gyógynövényekből készült teák fogyasztásával egyidőben légzőtorna és testtorna-gyakorlatok végzését javasolják, valamint diéta betartását és tiszta levegőn való sétát.

Az energiahatás hasonló, mint a heveny formánál, azzal hogy itt nagyobb figyelmet fordítanak a központi idegrendszeren és a telepatikus központon, Adzsna csakrán át történő gyógyításra, a meggyógyítás programjának behelyezésével. A program behelyezése idejében a gyógyító észlelheti, hogy a telepatikus központ és bélrendszer energiáját a saját térfogatában hirtelen lecsökken, majd szélesedik, feltöltve energiával a beteg térséget. Hasonló érzéseket lehet észlelni, a más szervek gyógyítására behelyezett program esetén is.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Rendszeres gyógykoplalás egy naptól két-három napig, kötelező gyomorbélrendszer átmosásával.
  2. Szigorú diéta betartása.
  3. Gyógyteák használata (lásd: a Fitoterápia c. fejezetet).
  4. Légző-és testgyakorlatok végrehajtása.
  5. A has rendszeres masszírozása (lásd: A bulgár gyógyítók titkai c. fejezetet).

 

 

 

BÉLHURUT, VASTAGBÉLGYULLADÁS (Enteritis, colitis)

 

 

A bélhurut és vastagbélgyulladás olyan gyulladásos folyamatot képvisel, amely magába foglalja a vastag és vékonybelek nyálkahártyájának sérüléseit. A sérülések létrejönnek a szív, gyomor, epehólyag meridiánjaiban felmerülő energia-egyenetlenségek következményeiként, valamint a Szvádhisztána-, Manipura-, Anaháta-, és Adzsna – csakrák – energiaközpontok energia kiegyensúlyozatlansága miatt. Megkülönböztetnek: heveny és idült bélhurutot és vastagbélgyulladást. A heveny bélhurut szabályszerően a heveny gyomorhuruttal (heveny gasztrocolitisz) együtt jár. A krónikus bélhurut először elkülönülve (izolálva) folyik le, de a továbbiakban a vastagbél nyálkahártyája (krónikus enterocilitisz) is bekapcsolódik. A betegség kiszélesedése azzal van összefüggésben, hogy a fent említett energiaközpontokban és meridiánokban észlelt megbomlások újabbakat idéznek elő – vonzanak maguk után – elsősorban a vastagbél, tüdő, lép, máj meridiánjaiban, valamint a fő energiacsatornában, a gerincoszlopban.

 

 

A MÁJ ÉS EPEUTAK BETEGSÉGEI

 

 

Az ókori Keleten a máj és epeúti megbetegedésekhez komolyan viszonyultak, mivel azzal számoltak, hogy a máj az emberi szervezet vérmennyiségének szabályozását és tároló funkcióit látja el. Amennyiben a máj veszített ezekből a funkciókból, akkor ez különböző vérzések kifejlődéséhez vezetett. Ismert, hogy a májban olyan biológiailag aktív anyagok képződnek, amelyek a véralvadásban szerepet játszanak. Az ókori gyógyítók rámutattak – a máj közvetlen, a bordakörnyék az inak területi ellenőrzésével – arra, hogy mi vezetett az izmok megbetegedéséhez – merevedéséhez és görcshöz. Keleten megjegyezték, hogy a máj tükre – az ember szeme és a máj közvetlen megbetegedésére az emberi jellemnek hatása van. A népi közmondás: „Nekem ő a májamban van” – sem véletlenül jelent meg. A bulgár gyógyítók úgy vélték, ókori koncepciójuk alapján, hogy a máj szorosan kapcsolódik az ember lelkivilágához, és hogy a máj térségében és a jobb mellbimbónál energia központ helyezkedik el, amely a szervezet pszichikai védelmi szerepét tölti be.

Az ókori Keleten az epehólyagot a máj elválaszthatatlan részének tekintették. A gyógyítók úgy vélték, hogy az epehólyag a máj funkcionális szerepét játssza.

A fentiek miatt a májban előforduló elváltozások hatottak az epehólyag mőködésére és viszont. A máj és epehólyag mőködése hatással van az ember közérzetére. A fenti okok figyelembevételével, a gyógyítók hatva a májra és az epehólyagra, olyan betegségeket távolítottak el, mint a gyors elfáradás, gyengelátás, lobbanékonyság, fejfájás, félelem, nemi szervek elváltozásai, stb.


HEVENY MÁJGYULLADÁS (Hepatitis acuta)

 

 

A heveny májgyulladás egyesíti a heveny csoport, alapjaiban fertőző betegségeket, amelyek a máj parenhimáját (vékonyfalú élősejt) támadják meg elsősorban. A máj, epehólyag, szív, vese, meridiánjaiban az energia-cirkuláció egyensúly megbomlása ahhoz vezet, hogy a májat könnyen megtámadják az A típusú vírusok (Botkin betegség) B és C vírusok. A járványos májgyulladás a szervezetnek más anyagok által való mérgezése miatt jön létre.

Járványos májgyulladás esetén a beteg általános közérzetének romlásával egyidejőleg, alap szimptómaként a sárgaság jelentkezik. A legtöbb esetben májnagyobbodás és fájdalom észlelhető, továbbá a máj kifejezett funkcionális elégtelensége tapasztalható. A heveny alkoholos májgyulladás jelensége a sárgaság, a gyomor felső részében a nehézségérzet, gyakori hidegrázás, mérsékelt fehérvérőség, a SOE megnövekedése.

A járványos májgyulladás nehezebb eseteit a heveny és heveny nélküli máj disztrofia okozhatja.

A máj disztrofiája lefolyhat heveny és heveny nélkül, amely a vírusos májgyulladás okát képezheti, valamint a máj más megbetegedéseit is (krónikus hepatitis, májzsugorodás, stb.) okozhatja.

A heveny nélküli disztrofia kifejlődésénél a beteg apatikussá, a környezetéhez közömbössé válik. Néha ellenkezőleg, álmatlanság, izgatottság, lázálom hallucináció és lelki zavar tapasztalható.

Gyakori a testhőmérséklet lényeges megemelkedése, a szájból édeskés illat terjeng. A máj méreteiben viszonylag gyorsan csökken.

A heveny nélküli disztrofia esetén a fenti jelenségek lassan fejlődnek ki. A megbetegedés időszakában a szív és érrendszer oldaláról, szívverés növekedéssel egyidejőleg ritmuszavar és az arteriális vérnyomás csökkenése észlelhető.

A betegség gyógyítása a beteg részére nyugalom elrendezésével, szigorú diéta betartásával, napirend beállításával és szükség esetén gyógyító koplalás meghatározásával kezdődik.

Heveny májgyulladás időszakában az energiahatás több szakaszában történik. Az első szakasz, a páciens mezejével való foglalkozás szakasza. Itt állapítják meg, hogy nincs e energia elfolyás az energiaközpont térségében, amelyik a máj és a jobb mellbimbó között helyezkedik el (Kívánság-csakra). Az energia elfolyás csatornáinak elzárása után a máj területe feltöltődik friss energiával, amelyet a gyógyító a szervezetben el kell, hogy rendezzen, melyhez ki kell, hogy használja a máj energia párosát. A fantommal való foglalkozás esetén a távolság nem lényeges, a gyógyító az energia háromszögben állandóan irányítja az egyensúlyt, amelyet három szerv képvisel – máj, szív, és vesék. A májra való hatás időszakában stimulálni kell az epehólyaggal és epevezetékkel való foglalkozást is.

A májjal való foglalkozás következő szakasza a Muladhára-, Szvadhisztána-, Manipura-, Anaháta, stb. csakrák energiaközpontjainak energiával való feltöltése. A hatás végrehajtása érintkező-távolsági kombinációval történik, a lábak nagyujján át (érintkező) és a gyógyító harmadik szeme energiájának a beteg energiaközpontjába való irányítás útján valósul meg (távolsági). Ezt követően a foglalkozás távolságilag történik: a gyógyító a beteg energia mezejének minden hézagját betömi és feltölti azt élet-pránával.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Szigorú diéta és gyógykoplalás végrehajtása két hétig.
  2. A has rendszeres masszírozása (lásd: A bulgár gyógyítók titkai c. fejezetet).
  3. Gyógyteák használata (lásd: a Fitoterápia c. részt).

 


IDÜLT MÁJGYULLADÁS (Hepatitis chronica)

 

 

Az idült májgyulladás lassan lefolyó betegség, a máj parenhimájában (vékonyfalú élősejt), valamint szövetei között (interszticióban). Az idült májgyulladás legtöbb esetben az elhúzódó vagy visszaeső heveny májgyulladás következménye. Az idült májgyulladás a heveny májgyulladás és a májzsugorodás közötti időben alakul ki. A megbetegedés két formáját emelik ki: kevésbé aktív és aktív.

Az idült májgyulladás legtöbbször a heveny vírusos májgyulladás következménye, ritkábban az epeutak idült gyulladásos megbetegedéseinek átmenete a belső májutakon át a máj parenhimájára.

A máj mőködéséért felelős energiacsatornán és központok energia-cirkulálásának megromlása kifejlődését szolgálhatja a táplálkozás megromlása, többek között vitamin-és fehérjehiány és az idült alkoholizmus.

Hosszantartó idült megbetegedések (gyomorhurut, gyomor és nyombélfekély, bélgyulladás, vesegyulladás, stb.) is kiválthatják az idült májgyulladást. Az idült májgyulladásnál a betegek májtájéki fájdalomra panaszkodnak. A fájdalomra nem ritkán felerősödik a hibás étrend, a fizikai munka esetén – hajlott test állapotban, hirtelen mozdulatok esetén. Megfigyelhető jelenség, mint forróság a szájban, étvágytalanság, émelygés, ritkábban hányinger, és székletváltozások. Sok esetben csökken a munkaképesség, ingerlékenység jelenik meg, néha fejfájás. Ritkábban észlelhető a bőr nem állandó viszketése, néha lokális karakterő. Egyes esetekben jelentkezik a bőr sárgássága, a máj rendszerint megnagyobbodik.

Az idült májgyulladás gyógyítása, sokban hasonlít a heveny májgyulladás gyógyítási formáihoz. Az idült májgyulladás heveny időszakában is kötelező az ágybanfekvés betartása. Szigorú diétát határoznak meg, teljes értékő, könnyen feldolgozható fehérje és szénhidrát mennyiséggel. Növényi eredető zsírok, kismennyiségő felhasználása. A diéta vitaminokban gazdag kell, hogy legyen (zöldségek, gyümölcsök). Sóból, naponta nem több, mint 3 grammot lehet fogyasztani.

Az energiahatás ugyanúgy valósul meg, mint a heveny májgyulladás esetében, kiegészítve a fő energiacsatorna külön gyógyításával, amely a gerinc és fej mentén helyezkedik el.

Az energiacsatorna gyógyítása a gerinc áttekintésével kezdődik, amikor a gyógyító a hiányosságokat manuálisan távolítja el, majd energiával (lásd: A gerinc gyógyítása c. fejezetet) gyógyít.

Az idült májgyulladás esetén a bulgár gyógyítók mindenkor a beteg telepatikus központja (Adzsna-csakra) útján hatottak a májra. ők úgy vélték, hogy az idült májgyulladás gyógyítási programjának behelyezésére azért van szükség, hogy megőrizzék a páciens helyreállított energiamezejét. A program behelyezéséről részletesebb ismereteket lásd A gyomor fekélybetegségei és az idült bélhurut c. fejezetekben.

A gyógyító hatva a májra, idült májgyulladás esetén a következő sorrendiséget kell, hogy betartsa:

  1. A páciens energiamezejével való foglalkozás.
  2. A fő energiacsatornával való foglalkozás.
  3. A belső szervek energiapárosával való foglalkozás.
  4. A gyógyítás programjának behelyezése.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Diéta betartása, erős, sós, sült, zsíros étel nélkül.
  2. Rendszeresen könnyítő napok és gyógykoplalás végzése.
  3. Gyógyteák fogyasztása.
  4. Légző-tornagyakorlatok végzése.
  5. A has rendszeres önmasszírozása.

 

EPEHÓLYAG-GYULLADÁS (Cholecystitis)

 

25

 

Az epehólyag-gyulladást a máj, epehólyag, gyomor, vékonybél rendszer, húgyhólyag, stb. meridiánjaiban megbomló energia-cirkuláció okozza. Az energia kiegyensúlyozatlanság az epehólyag és vezetékei legyengüléséhez vezet, ami lehetővé teszi azok különböző típusú fertőzését. Egyes esetekben a mérgezést a hólyag nyálkahártyájának hasnyálmirigy-váladék általi ingerlése okozza.

Az epehólyag-gyulladásnak feltételeként jelentkezik az epedugulás, amit az epevezetékben bekövetkezett bomlás eredményez, a rendszertelen étkezés, a kevés mozgás, allergiás tényezők következtében.

30

 

Az epehólyag megnövekedett energia kópiájára való hatás.

 

 

 

Heveny és idült epehólyag-gyulladást különböztetnek meg. A heveny epehólyag-gyulladás váratlanul jelentkezik, nagy fájdalommal a jobb csípő tájékán és ritkábban a köldök tájon. A fájdalom jellemző kiterjedése a jobb vállra, nyakra, lapockára, a derék jobb oldalára. A fájdalom jelei mellett émelygés jelentkezik, de nem ritkán epehányással fejeződik be.

Az idült epehólyag-gyulladás a heveny gyulladás visszahúzódásának következménye lehet. Legtöbb esetben azonban az idült változat alakul ki elsőnek. Kezdete észrevétlen, a betegnek étkezés után nehézség vagy feszültségérzete támad.

A tompa fájdalmakra gyakrabban a jobb vállba, lapockába, szívtájékra, derékra terjed ki. A fájdalom éles mozdulatoknál kiéleződik. Az idült epehólyag-gyulladást esetenként erős émelygés, hányinger, forróság a szájban, nem ritkán szorulás kíséri. A legtöbb esetben az étkezés normális.

Az idült epehólyag-gyulladás gyógyítása hasonlóan történik, mint az epevezeték gyógyításáé (lásd: Az epevezetékek gyulladása c. részt).

 


AZ EPEVEZETÉKEK GYULLADÁSA (Cholangitis)

 

24

 

Cholangitis – az epevezetékek gyulladásos folyamata. Az epevezetékek gyulladása gyakran összekapcsolódik az epehólyag-gyulladással, a folyamat szintén epekövesség kíséri.

A megbetegedés okaként jelentkezik a máj, epehólyag és az epevezetékek energia-védelmének legyengülése, ami miatt oda könnyen jutnak be a fertőzések és a férgek.

Az epevezetékek gyulladásos folyamatában szerepük van a hasüregi szervek különböző energia-egyensúly zavarainak, melyek jelenlétében a másodlagos epevezeték gyulladása lép fel. Heveny és idült epevezeték-gyulladás váratlanul kezdődik, a testhőmérséklet gyors emelkedésével, émelygéssel, néha hányással. A szétfeszítés, nehézségérzet, majd a jobb oldal csípő részében fájdalom jelenik meg.

A betegség első napjaiban már észlelhető a máj megnagyobbodása. A SOE progresszív növekedése figyelhető meg. 31

 

Érintkező-távolsági hatás a Manipura – és Anaháta-csakrákra a láb IV. ujján át epevezeték gyulladása esetén.

 

 

 

Az idült epevezeték-gyulladás gyakran kapcsolódik az epehólyag-gyulladáshoz (epehólyag-epevezeték gyulladás) vagy májgyulladáshoz (epés-májgyulladás). Az idült epevezeték gyulladásnál általában tompa, gyakran feszítő jellegő fájdalom tapasztalható a jobb oldali csípő részén, ami nem ritkán a helytelen táplálkozáshoz, test összerázásához, a test hajlott állapotban való munkavégzéshez, heves mozdulatokhoz kapcsolódik. Egyes esetekben a tüdőgyulladás, torokgyulladás, influenza, stb. is hozzájárul az epevezeték gyulladásának kialakulásához. Gyakran észlelünk keserő, fémes ízt a szájban, bőrviszketést, testhőmérséklet növekedést. Megfigyelhető a máj megnagyobbodása.

A hosszan lefolyó epevezeték gyulladásnál általában bekapcsolódik a máj és az epehólyag, ami a vezetékek meszesedéséhez vezethet, a továbbiakban kő beékelődés zárhatja el azt.

Az epevezetékek gyulladásának gyógyítását szigorú fekvés, gyógykoplalás (három napig) elrendelésével kezdik. Epevízhajtó gyógyteák fogyasztását határozzák meg.

Az epehólyag és epevezeték gyulladásos folyamatának gyógyítása esetén az energiagyógyítás több szakaszban történik – úgy távolságilag, mint érintkezőleg valósul meg a ráhatás.

A gyógyító egyik legfontosabb feladata, hogy az epevezetékek görcsös állapotát megszőntesse, amely akadályozza az epeelfolyást az epehólyagból, valamint biztosítja a máj funkcionális állapotának javulását.

A fentiek érdekében a gyógyító távolságilag, fentről lefelé és vissza az energiacsatornákon hajtja az energiát. Már az első másodpercekben lecsökkennek a fájdalomérzések a jobb csípő alatti területen. A gyógyító ezt követően végrehajtja a máj munkájának, az epehólyagnak és epevezetékeknek energetikai stimulációját.

A feladatot a szervek energiai másolataival valósítja meg. Fontos ez esetben az energiaegyensúly helyreállítása, az emésztőrendszer más szerveiben, vagy a légzőrendszerben, más rendszerekben, amelyek negatívan hatnak a máj területére és az epevezetékekre.

A gyógyítás következő szakasza – ez az epevezetékek nyálkahártyájára és más magára az epehólyagra való hatás. A gyógyító ennek érdekében a szervek energiapárosát mértékben növeli meg és kiegyenlítve megtölti energiával a nyálkahártyát. A bulgár gyógyítók régóta kihasználják, és gyakran alkalmazzák a szervek, rendszerek vagy az egész szervezet fantomjainak (energia másolat) megnagyobbítása vagy csökkentése módszerét.

Az epehólyag és epevezetékek gyógyításának kötelező szakasza, hatás az Adzsna-csakrán át (telepatikus központ) az Anaháta és Manipura-csakrákra, egyidejőleg a gyógyítási program behelyezésének elvégzésével (lásd: A fekélybetegségek és A bélhurut c. fejezeteket). A jobb hatás érdekében a gyógyítók kihasználják az érintkező-távolsági kombinációs hatást. A lábak negyedik ujján át (érintkező) küldik az energiát a harmadik és negyedik energiaközpontokba (távolsági).

A gyakorlat, mint mindig a beteg aurájának életenergiával való feltöltésével fejeződik be.

 

 

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Rendszeres gyógykoplalás végrehajtása, kötelező gyomor-bélrendszer átmosással.
  2. Zsír nélküli diéta betartása.
  3. Epe-és vízhajtó gyógyteák fogyasztása (lásd: Fitoterápia c. fejezetet).
  4. A has rendszeres önmasszírozása (lásd: A bulgár gyógyítók rejtett titkai c. fejezetet). A bulgár gyógyítók szerint nagyon erős hatása van a bal kéznek a jobb csípőre való ráhelyezésének. Véleményük szerint ezt reggel és este k ell végezni. A kezet addig kell ilyen állapotban tartani, amíg a gyomor nem kezd el korogni.
  5. Légző és testtornagyakorlatok végrehajtása (lásd: Légző-tornagyakorlatok c. fejezetet).

 

IDÜLT HASNYÁLMIRIGY-GYULLADÁS (Pancreatis chronica)

 

27

 

Az idült hasnyálmirigy-gyulladás, általában az emésztő szervek más betegségeinek hátterében jelenik meg, de különösen az epeúti megbetegedéseknél.

Az idült hasnyálmirigy-gyulladás olyan megbetegedés, amely közvetlenül függ a lép-, hasnyálmirigy-, vesék-, szívburok-, hármas melegítő-, és az epehólyag meridiánjainak energiaegyensúly állapotától. A keleti gyógyítók véleménye szerint a hasnyálmirigy területén energiaközpont helyezkedik el, melynek normális ellenálló funkciója az ember lelkiállapotától függ. Ez az a központ, amelyik elsőként kerül a beteg negatív érzelmi támadásainak és a más ember hatása alá.

Az idült hasnyálmirigy-gyulladás, nem ritkán párhuzamosan folyik le a gyomor és nyombélfekéllyel, gyomorhuruttal és az epevezetékek-gyulladásával. Az energia ellenállás csökkenése lehetőséget nyújt a hasnyálmirigybe való fertőzések bejutására az epevezetékekből és a nyombélből. A hasnyálmirigybe a fertőzés más úton is bejuthat. A bulgár gyógyítók arra is felfigyeltek, hogy az energiaközpontokban történt elváltozások kapcsolatban vannak a máj térségében elhelyezkedő energiaközpontok elváltozásaival.

 

32

 

Hatás a vesére és a hasnyálmirigyre pankreátis (hasnyálmirigy-gyulladás) gyógyítása esetén.

 

 

 

Az idült hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedők legáltalánosabb panaszai – fájdalom a bal csípő tájékán, a has feletti részén, a derék területén. A fájdalom általában a szív és hát területére terjed ki. Néhány esetben a fájdalom nem tipikus: a betegnek csak nehézség érzése van. A fájdalom lehet: nyomó, szúró, égő, amely megjelenhet étkezés után és függetlenül az étkezéstől. A fájdalom, gyakran az élelem fajtájától függ. Koplalás esetén a fájdalom megszőnik.

Az idült hasnyálmirigy-gyulladásra jellemző: az étvágytalanság, szomjúság, émelygés, hányinger, ételtől való undor, híg széklet, fogyás. A betegséget kísérheti: ingerlékenység, álmatlanság, fejfájás, szédülés, ájulás, ritkábban görcs.

Az idült hasnyálmirigy-gyulladásnál az étrendnek van a legfontosabb szerepe. Zsír nélkül diétát, fehérje korlátozásokkal rendelnek el. Az idült hasnyálmirigy-gyulladásnál fellépő éles fájdalom esetén a beteg hasára célszerő jeges zacskót rakni.

Az energiahatás néhány ütemben történik. Elsőként javasolják a normális energiacsere helyreállítását a hasnyálmirigy és a többi szervek között. A gyógyító ennek érdekében a beteg energia-diagnózisát állapítja meg. Általában az energiaegyensúly megbomlása észlelhető a húgyúti és nemi szerveknél, a májban, epehólyagban, az endokrin (belső elválasztású mirigyek) rendszerében, stb. A hasnyálmirigyre három úton hatnak, a veséken, lábakon és fejen át. A veséken át a hatást kézrátétellel célszerő végrehajtani (érintkezőleges). A jobb kezet ez esetben a hát oldaláról a bal vesére helyezik, a bal kezet viszont a has oldalán a hasnyálmirigy területére. Az energia először kézről-kézre megy át, s ezzel a módszerrel megtörténik a hasnyálmirigy, a bal vese, mellékvese és a lép megtisztítása. Ezen a területen ugyancsak megszőntetik az energiapangást és megtörténik a friss energiával való feltöltés, amelyet a gyógyító a leggyakrabban sárga, napfényes színekben lát (a harmadik energiaközpont színei).

A hasnyálmirigyre való hatás következő útja a lábakon át, úgy érintkezőleg, mint kézráhelyezés nélkül, valósul meg. A gyógyító először energiát küld a hasnyálmirigy területére, mely energiát kivezetve a talpakon át (elsősorban a jobb oldalon át), megtisztítja a beteg szervet, majd a lábak nagyujjain át hatva, feltölti életenergiával a hasnyálmirigyet és a Manipura-csakrát.

A fejen át való hatással a kigyógyítás programját helyezik be az ember telepatikus központjába, azért mert a bulgár gyógyítók szerint a hasnyálmirigy megbetegedése közvetlenül az ember lelkiállapotától függ. A behelyezés módszere az előző fejezetekben megfogalmazásra került.

 

 

 

A bulgár gyógyítók javaslatai:

1.    Szigorú diéta betartása, zsír, sültek, sós és erős ételek nélkül.

2.    Rendszeres gyógykoplalás végrehajtása – egytől három-hét napig.

3.    A gyomor és bélrendszer gyulladását csökkentő gyógyteák fogyasztása.

4.    A has rendszeres önmasszírozása (lásd: A bulgár gyógyítók titkai c. részt).

5.    Lehetőség szerint Szentforrások vizének fogyasztása.

 

A VESEBETEGSÉGEK

 

28

 

A vesék a fiatalság szervei – így mondták a bulgár gyógyítók, kiemelve e szervek különleges szerepét. Nemcsak a Volgai Bulgáriában, de az egész Keleten a vesékhez és azok energiacsatornáihoz úgy viszonyultak, mint olyan rendszerhez, amely az egész szervezet tevékenységéért felel.

Az ősi gyógyítók azt állították, hogy a vesék a tiszta energia tárolói, amelyek két kezdetből (vagy elemből) állnak.

Az EGYIK kezdetet a tápláló anyagok képviselik, amelyek a belső szervek és belek aktivitásának anyagi alapját képezik.

A MÁSIK kezdet – ez az energia (szubsztanciája) – a megtermékenyülés alapja, az ember fizikai és lelki fejlődésének lényege.

A Keleti medicinában úgy vélik, hogy a vesék tiszta energia-elégtelenségének következtében olyan szimptómák jelenhetnek meg, mint az ingerlékenység, kellemetlen látó érzések, éjszakai izzadás, stb.

A vesék ellenőrzik a csontokat és csontvelő funkcióit. A vesék és csontok között szoros kölcsönhatás létezik. Párhuzamosan ezzel a vesék a test folyadékát ellenőrzik, amennyiben azokban patológiai elváltozás lép fel, úgy kifejlődhetnek olyan megbetegedések és szimptómák, mint a vizenyő, enurezisz (ágybavizelés), stb.

A keleti gyógyítók szoros kapcsolatot állapítottak meg a vesék és tüdő, a szív, a vérkeringés és emésztés szervei között.

Követve a kínai koncepciót, a vesék meridiánja a jellem olyan tulajdonságait tartja kontroll alatt, mint: a határozottság, akarat, türelem, valamint a szellemi és nemi aktivitást. A vesék tükre a fülek – mondták Keleten.

A puha fülkagyló, az a vesék meridiánjaiban energia elégtelenségre utal – annak előjele. A vesék és a vesék meridiánjain át a gyógyítók effektíven hatnak a központi idegrendszer, az agyi vérkeringés megromlásaira.

 

 

 


VESEGOMOLYAG-GYULLADÁS (Glomerrulon ephritis)

 

 

29

 

A vesegomolyag-gyulladás – a vesék legelterjedtebb gyulladásos betegsége. A betegségnek heveny és idült változatát különböztetik meg.

A heveny vesegomolyag-gyulladás kifejlődésének 90 százalékát fertőzéses folyamat előzi meg. Ezek közé tartoznak – leggyakrabban – a légzőszervek megbetegedései, a bőr gennyes sérülései, stb. A vese sérülése bekövetkezhet az idült mandulagyulladás hevenyesre fordulásakor és ellenkezőleg elmaradhat súlyos influenza után. Mindez függ a vesék-, húgyhólyag-, tüdő meridiánjaiban cirkuláló energiától.

Az infekció bejutása a vesékbe, mindenekelőtt a vesék gomolyagjainak (kéreg) sérüléséhez vezet.

A heveny vesegomolyag-gyulladás felléphet még gyógyszer és élelmiszer allergia következményeként.

A heveny vesegomolyag-gyulladás leggyakoribb tünete – fehérjekiválás a vizeletben, vizenyő és vérnyomás emelkedés.

A megbetegedés első időszakában a vesék elváltozása kicsi. A 8.-10. napon elváltozások észrevehetők, amelyeket funkciós biopsziával (csapolás, élőszövet kimetszése), ultrahanggal, stb. lehet megállapítani. Maguk a betegek gyengeségre, derék fájdalomra, fejfájásra, étvágytalanságra, émelygésre, hányingerre, fájdalomra, vagy nehézségre a gyomorban, fájdalomra a szívtájékon, szívdobogásra panaszkodnak. Jellemző a gyors vizenyő növekedés és annak viszonylagos gyors eltőnése.

A betegség hevenyes kezdete esetén, vérnyomás növekedés észlelhető.

Az idült vesegomolyag-gyulladásra szintén jellemző a vesegomolyagok megsérülése. A megbetegedés folyhat évekig, több tíz évig, tüneti megjelenésére a sokformájúság jellemző, ami végérvényesen a veseelégtelenséghez vezet.

Az idült vesegomolyag-gyulladás kialakulhat azonnal a heveny gyulladás után, vagy egy bizonyos idő után. Megkülönböztetnek elsődleges – idült vesegomolyag-gyulladást. A megbetegedésre jellemző a vesék progresszív csökkenése, szöveteik tömörítésével.

Az idült vesegomolyag-gyulladást sokszámú tüneti megjelenülés jellemzi. Megkülönböztetnek vesegyulladásos, vegyes és vérvizeletes formát. Én, itt ezeket a formákat nem részletezem, mindössze megjegyzem, hogy egyes esetekben a megbetegedés hevenyessége gyorsan fejlődik, és minden jellegzetes szindrómával van kísérve, más esetekben – hervadt folyás elmosódott szimptómatikával figyelhető meg, idővel a megbetegedés csak a vizelet minimális patológiai változásával jelentkezik.

Az energiahatás a beteg részére, általános javaslatokkal kezdődik:

-        a heveny idején szigorú ágybanfekvés;

-        szigorú diéta, ahol ki kell zárni a magas fehérje – és sótartalmú ételt;

-        gyógykoplalás és szervezetet megkönnyítő napok betartása.

A gyógyító mielőtt elkezdené a szervezetre való hatást, végrehajtja az energiadiagnosztizálást, melynek során megállapításra kerül a szervek közötti energiakapcsolat és azok energiapotenciálja.

Azonnal szeretném figyelmeztetni az olvasót arra, hogy a vese gyógyításánál az egész szervezetet gyógyítani kell. A fentiek miatt a bulgár gyógyítók a beteg minden alapvető energiaközpontjára és annak energiamezejére hatottak. Az első, amit a gyógyító elvégzett – megnyitotta a vese energia ajtaját, távolsági életenergia küldéssel a Manipura-csakra térségébe. A beteg eközben, érezheti a derékból kiinduló hideg szél áramlatát, valamint gémberedést a vesék térségében. Amikor a vesékből maximális mennyiségő energetikai hideg került ki, akkor a bulgár gyógyítók érintkezéssel hatottak, kézráhelyezés módszerével (úgy, ahogyan az A bulgár gyógyítók titkai c. fejezetben megfogalmazásra került).

A csakrák élet pránával való feltöltése során szintén el kell távolítani a sokszámú betegséget a légzőszervekből, vérkeringési és emésztőszervekből. A gyógyító ezt követően a beteg endokrin rendszerén és telepatikus központján át hatott annak veséire. Behelyezve a gyógyulás programját az Adzsna-csakra területére, helyreállította a beteg auráját.

Dolgozva a beteg energia mezejével, a bulgár gyógyítók javasolták, nemcsak a csakrák energiával való feltöltését, de a közöttük lévő energiaegyensúly és az energiatömörség visszaállítását a csakrák szintjén.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Diéta betartása, minimális fehérje – és sótartalmú élelemmel.
  2. Rendszeres könnyítő napok és gyógykoplalás betartása, egytől-három napig.
  3. Gyulladást csökkentő és vesetisztító gyógyteák fogyasztása.
  4. Légző és testtornagyakorlatok végrehajtása.

 

 

 

 


VESEMEDENCE-GYULLADÁS (Pyelonephritis)

 

 

30

 

A vesemedence-gyulladás – ez nem specifikus fertőző gyulladásos megsérülése a medencék, a vesék szövet közötti nefron csatornácskáinak.

A vesemedence-gyulladás heveny és idült, elsődleges és másodlagos formáit különböztetik meg.

Az ELSőDLEGES heveny vesemedence-gyulladás a következő feltételek mellett fejlődik ki:

-        a vesék, húgyhólyag, a hátsó középső és az első középső energiacsatornákban megromlik az energiaegyensúly, majd a többi energiacsatornában is;

-        a szervezet immunitása csökken;

-        a masszív fertőzés jelenléte, amelyik képes lenne a szervezet ellenállásküszöbét leküzdeni;

-        mikroáramlás kifejezett és állandó felbomlása a vesékben, amely heveny vírusos-baktériumos fertőzés hatására lép fel.

A MÁSODLAGOS vesemedence-gyulladás kifejlődésénél az alábbi tényezőkre lehet felfigyelni:

-        a vesék és húgyutak rendellenességei;

-        öröklött beteges anyagcsere;

-        öröklött energia egyensúlyzavarok;

-        hipervitaminózis D. (a szervezet D vitaminból túlságos ellátásából fakadó kóros állapot).

 

33

 

 

Érintkező-távolsági hatás a vizelet-nemi rendszerre a Muladhara – és Manipura-csakrák útján.

 

 

A heveny vesemedence-gyulladásra jellemző a szervezet általános romlása, bágyadtság megjelenése, nyugtalanság, álmatlanság, étvágycsökkenés, hidegrázás, magas láz, heves deréktáji fájdalom.

Az idült vesemedence-gyulladás lefolyhat hullámosan, megjelenve hevenyszerően vagy lappangva. Általános tünetei: tompa fájdalom a sérült vese tájékán, gyors elfáradás, súlyos érzés a fejben vagy fejfájás, étvágycsökkenés. Megfigyelhető még fájdalmas vizelés, jelentéktelen gyomorfájdalom, a testhőmérséklet rövid idejő emelkedése.

A vesemedence-gyulladás gyógyítása rá kell, hogy irányuljon az energia-cirkuláció normalizálására az energiacsatornákban és az életenergia-központokban. A vizelet ürítése fontos, nemcsak az alapvető megbetegedések likvidálására, de a veséken kívüli fertőző gócokra is.

Szigorúan be kell tartani az alvás és ébrenlét rendszerét védekező diétát, a gyümölcs – és zöldséglevek bőséges fogyasztását.

A vesékre az energiahatást hasonlóan javasolják elvégezni, mint a vesegomolyag-gyulladásnál (lásd: Vesegomolyag-gyulladás c. fejezetet).

A bulgár gyógyítók a hatásnövelés érdekében, energia gyógyítás idején az érintkező-távolsági hatást használták ki: a gyógyító kezeit a beteg talpára helyezte és az energiát a lábakon át küldte a vesékbe.

Párhuzamosan a beteg Manipura-csakrája feltöltődött energiával, a gyógyító Adzsna-csakrájából küldött pránával.

A bulgár gyógyítók javaslatai a vesemedence-gyulladás esetén ugyanazok, mint a vesegomolyag-gyulladásnál (lásd: Vesegomolyag-gyulladás c. részt).

 

 


 

HÓLYAGHURUT (Cystitis)

 

31

 

A hólyaghurut – a húgyhólyag falának gyulladása, amely létrejön fertőzéssel, avitaminózissal (vitaminhiány), sugárzástól, vagy gyógyszerbevétel után, az energia központokban – Szvadhisztána-, Manipura-csakrák-, valamint a húgyhólyag, vesék, hátsó középső és első középső meridiánokban, az energia-cirkuláció megbomlása következtében.

A hólyaghurut lefolyás jellege szerint lehet heveny és idült, az elterjedtség tekintetében – gócos és diffúziós.

A heveny hólyaghurut legfontosabb tünete a gyakori vizeléskényszer, kínzó fájdalmas vizelés inger, fájdalom a has alsó részében és a hímvesszőben. Szövődmény esetén a vesemedence-gyulladás fejlődhet ki. A vizelet színe és áttetszősége, a vér bejuttatása miatt megváltozik.

Az idült hólyaghurut a heveny gyulladás tünete következményeként jelenik meg, kedvezőtlen tényezők hatására (gyakori fertőzések, stb.) elhúzódóvá válik, majd idült folyamattá, amely kihat a vesemedence rendszerére is.

A hólyaghurut gyógyítása sokban hasonlít a vesék gyógyításához, mi több a bulgár gyógyítók a húgyhólyagra a veséken át hatottak. A hólyaghurutnál a diéta teljes értékő kell, hogy legyen, kizárva a húgyhólyagot ingerlő anyagokat. Bőséges folyadék fogyasztását javasolják.

Az energiadiagnosztizálásnál fontos, hogy megállapításra kerüljön a fertőzés eredete (ha ilyen létezik) a más szervekben, valamint a húgyhólyag és a szervezet más szervei és rendszerei közötti energia kapcsolat megromlása.

Az energiahatás több fázisban történik:

  1. Érintkezéses átmelegítés oly módon, hogy kezeket a has alsó részére és a farkcsigolya tájékára helyezik (a jobb kéz a has oldalára, a bal kéz a farkcsigolyára helyeződik).
  2. Végrehajtják a vesékre való hatást oly módon, ahogyan az A bulgár gyógyítók titkai és a Vesegombolyag-gyulladás c. fejezetekben leírásra került.
  3. A húgyhólyagra való hatás a vesék útján. Javasolják, hogy ez esetekben is alkalmazásra kerüljön a kézráhelyezés módszere a has oldaláról a húgyhólyag térségére (jobb kéz) és a hát oldaláról a vesékre (bal kéz).
  4. A beteg energiamezejének visszaállítása, feltöltve azt az élet pránával.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Diéta betartása kis cukortartalmú, só-, zsír-, csípős-, sült élelem nélkül;
  2. Rendszeres gyógykoplalás egytől-három napig;
  3. Rendszeres hasmasszírozás, különösen annak alsó részén.
  4. Gyógyfüvekből készült főzetek fogyasztása.

 

ENERGIAHATÁS A SZERVEZET MÁS ELVÁLTOZÁSAINÁL

 

32

 

 

Ebben a fejezetben leírom az energiahatást a beteg szervezetre; a betegség tünetei, kóroktana, korfejlődése részletes ismertetése nélkül, mivel az itt leírásra kerülő elégtelenségek szigorúan véve nem jelentkeznek megbetegedésként. A második ok, ami miatt a szervezeti elváltozások nem kerülnek kibontásra, az, hogy az energiahatások egy rendszer betegségében hasonlóan jelentkeznek (pl.: endokrin rendszer).

 


A VÉRRENDSZER BETEGSÉGEI

 

33

 

A vér a szervezet belső közegeként jelentkezik, megfelelő morfológiai összetétellel és sokrétő funkciókkal. Több keleti gyógyító iskola a vérnek különleges szerepet szentelt a szervezet életerejének fenntartásában. A bulgár gyógyítók úgy vélekedtek, hogy a vér az életenergia anyagi jelensége. Sok mindenben igazuk volt, mivel a vér cirkulációja a szervezetben – az elsősorban az energiaegyensúly változásaiban és fordítva van.

Feltételesen a vért két részre osztják: sejtekre és plazmára. A vérsejt-képződés a vérképző szervekben történik vörös csontvelőben, limfaktikus csomópontokban és lépben.

A vérrendszer fogalmába tartozik a perifériális vér, a vérképző – és vérroncsoló szervek és a neurogiumerális szerkezet és annak szabályozása. A vérrendszer betegségeinél a bulgár gyógyítók nem csupán a vérre hatottak, hanem a vérkeringés szerveire és központi idegrendszerre.

Az energiahatás először két energia központra Manipura-, és Anaháta-csakrákra – történt.

A gyógyító helyreállítja az energiaegyensúlyt a vesékben, májban, hasnyálmirigyben, lépben, és a szívben. Amennyiben a fenti szervek közül bármelyikben megbomlás van, úgy a gyógyító eltávolítja azt. A fenti szervekre hogyan lehet hatni, megismerhetik az eddigi fejezetekből (a lépre való hatás hasonló, mint a hasnyálmirigyre kifejtett).

A gyógyítás következő szakasza – hatás az ötödik energia központra – Visuddha-csakrára. A gyógyító ennek útján normalizálja a tüdő és a szív funkcióit és eltávolítja azokból az energia-egyenetlenséget (lásd: az előző fejezeteket).

A gyógyító, a továbbiakban hat a telepatikus központra – Adzsna-csakrára – mely útján hat a vérkeringés egész rendszerére és behelyezi a normális vércirkuláció és funkcióinak helyreállítási programját. A program behelyezésekor nagyon nehéz megtalálni azt a módszert, amelyik effektíve dolgozik is. A gyógyító munka gyakorlatában minden gyógyító megtalálja saját módszerét (részletesebben a meggyógyulás-program behelyezéséről az előző fejezetekben ismerkedhettek meg).

A vérrendszer betegségeinek gyógyításánál a gyógyító nagy jelentőséget ad az első és hetedik energiaközpont (Muladhara és Szahaszrára-csakrák) közötti egyensúly visszaállítására és az ő szintjük energia mezejének kiegyensúlyozására.

A gyógyítás a beteg aurájának helyreállításával és megtisztításával fejeződik be. Itt nemcsak az energiamező helyreállítása a lényeg, de annak jó védelmét is meg kell teremteni. A gyógyító hatása után, amennyiben a mező nem stabil, több kezelést kell végrehajtani.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Teljes értékő diéta betartása, amely az élethez szükséges minden elemmel gazdag, de ugyanakkor csökkentett mennyiségő zsírt, fehérjét, és szénhidrátot tartalmaz.
  2. Gyógyfüvekből készült teák és a vérfunkciók teljes értékét visszaállító élelem fogyasztása.
  3. Rendszeres friss levegőn való tartózkodás és légzőgyakorlatok végrehajtása.

 

 

AZ IZÜLETEK BETEGSÉGEI

 

32

 

A bulgár gyógyítók úgy vélték, hogy a fájdalom, duzzadtság és az izületek deformációja az egész szervezetben energiaegyensúly megbomlásának következménye, ami a belső szervek funkcionális változásához vezet. A gyógyítók közvetlen kapcsolatot fedeznek fel a vesék mőködése és az izületek elváltozása között.

Az energia diagnózis nemcsak a vesék elégtelenségére utalhat, de a máj, epehólyag, lép elváltozásait is bizonyítja. A fentiek miatt az izületek gyógyításában a leglényegesebb a betegség igazi okának eltávolítása volt.

Az izületek és a szervezet más rendszereinek energiai gyógyítását egyidőben javasolták elvégezni. Itt hatásosan kell alkalmazni a dugattyú módszert, melynek lényege, hogy az energiát a talpakon át küldik a vállakhoz, majd a fejhez. A fej szintjén az energia áramlatok kereszteződnek és a vállakon át a talpakhoz folytak. Ez a módszer gyakorlatilag lehetőséget adott a kezek és a lábak minden izületének átfogására és levéve azokról a betegség szimptómáit, valamint a leglényegesebb meridiánokban az energiaegyensúly helyreállítását. Amennyiben a belső szervekben az egyensúly gyorsan nem áll helyre, akkor szükségessé válik a belső szervekkel és szervezetekkel a munkát külön elvégezni.

 

34

 

Hatás a térd izületeire.

 

 

A gyógyítás a beteg erős energia mezejének létrehozásával fejeződik be. A gyógyítók ez esetben a gerincben haladó fő energiacsatornán át hatottak. Ennek érdekében létrehozták a nagy energiakört (lásd: A tüdőgyulladás c. fejezetet), melynek köszönhetően létrejött a szervezet (aura) védő mezeje és a gerincoszlop izületeiben megszőntették a megbomlásokat.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

-  Diéta betartása, kizárva a húsos ételeket, valamint a sóskát, retket, hüvelyeseket, spenótot;

-        Kategorikusan tilos az alkohol fogyasztása;

-        A sérült izületek fehérkáposzta levéllel való borogatása. Az izületekből hiányzó energia esetén (energia hidegség) a káposztalevelet mézzel kell kenegetni;

-        A légző – és testtornagyakorlatok rendszeres végzése (lásd: a Légző – és testtornagyakorlatok c. fejezetet).

 

 

 

 

 

 

 

A BELSŐ ELVÁLASZTÁSÚ MIRIGYEK ENDOKRIN MEGBETEGEDÉSE

 

76

 

Endokrin megbetegedés a belső-elválasztású mirigyek mőködésének megbomlása, valamint a szervezet hormonjainak bioszintézise és azok hatásmechanizmusa és cseréje.

A belső-elválasztású mirigyek produkálják és kiválasztják a vérben a hormonokat, amelyek az anyagcserére hatnak, megváltoztatva az egész szervezet, vagy különálló szervek és rendszerek funkcióit. Az endokrin rendszer alapvető feladata a szívérrendszer, légző, kiválasztó és más rendszerek szervei tevékenységének koordinálása. Az endokrin rendszer ezt a funkciót a szervezet energia és központi idegrendszerével szoros kölcsönhatásban tölti be.

Az endokrin rendszerhez tartozik a tobozmirigy, agyfüggelék, pajzsmirigy, hasnyálmirigy, mellékvesék, petefészek, illetve herék, csecsemőmirigy. Az endokrin rendszerhez közvetlen kapcsolata van: a hipotalamusznak (köztiagy); a gyomor-bél traktus szöveteinek, amelyek a gyomor és a belek hormonjait produkálják; a vesék, amelyek a vérben elválasztják a renin és eritropoetin hormonokat; a szív, amely a nátriunuretikus hormont választ ki: a központi idegrendszer, amely neurohormont képez.

Az endokrin megbetegedések formailag különbözőek, a szimptómájuk és lefolyásuk az energiaegyensúly megbomlásában azonos, ezért a bulgár gyógyítók egy séma alapján hatottak hypotalamus – hipofízis (Adzsna-csakrán át), pajzsmirigy és kedezmirigy (Vishudda-csakrán át), vesék és mellékvesék (Manipura-csakrán át), petefészek és herék (Muladhára-csakrán át).

 

35

 

Hatás az ember energia mezejére (Aura) endokrin rendszer megbomlása esetén.

 

 

A gyógyító hatva a csakrákra, először tisztította azt a hideg energiától, majd töltötte pránával. A hatás párhuzamosan történt a beteg szervre (pl.: hypoparathyreosis pajzsmirigy elégtelenség esetén a gyógyító stimulálja a pajzsmirigyet).

Az energia központokban helyreállított energiaegyensúly után a gyógyító hatott az energia rombuszra (Vishudda-csakra, mellékvesék és Kundalini) programot helyezve be a telepatikus központba (Adzsna-csakra). A gyógyító program behelyezésének idejében effektíven begyújtják a belső-elválasztású mirigyekben a megfelelő szint: a nemi mirigyekben – a lemenő nap fényét, a vesékben – aranyló fény, a thymuszban – égszínkék, a hipofízisben – kék. A gyógyítás végén a beteg energiamezejét állítják vissza, kívánatos a tenger hullám színre.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. Általános diéta, az endokrin megbetegedésénél minimális zsír és fehérje tartalmú étel fogyasztásával. A keleti gyógyítók szólásmondására állandóan emlékezni kell. „A cukor bénítja az emésztő és idegrendszert.”
  2. Gyógyfüvekből készült tea fogyasztása.
  3. A napirend szigorú betartása.
  4. Légző és tornagyakorlatok végrehajtása.

 

 

 

 

A SZEMEK MEGBETEGEDÉSEI

 

36

 

A szemek – az emberi test, lélek tükrei, olyan szervei, amelyek képesek a környezetből bármilyen információt felfogni, ezek között az energiát is.

A szemek, a legtöbb esetben közvetítői a Kozmosz energiájának az ember telepatikus központjába és fordítva. Az Adzsna-csakrából a szemeken át lehet megtudni: az információ hogyan jut el az emberi agyba, és hogyan kerül ott feldolgozásra. Megjegyzem, mindössze, hogy létezik két rész, amely közvetlenül kapcsolatban van a szemekkel – hipotalamusz (köztiagy) – hipofízis és az agy tarkó része. Az információt ez a két rész tudja fogadni (többek között a képit is) a szemek közvetlensége nélkül, ezért a tarkórész vonalát a hipotalamuszon át a szemöldök közötti pontig harmadik szemnek nevezik.

A látásrendszer strukturális komponensei a szemekből, látóidegekből állnak, amelyek a látás információt átadják a talamusz magjának és köztiagynak (hipotalamusznak) és a látókéregnek. A szemtől kiinduló és a köztiagyba menő mindkét látóideg a köztiagy előtt összetalálkozik, és keresztet alkot. Itt megtörténik a fonalak részleges cseréje. A továbbiakban a látó utak ismét elválnak a jobb és bal látó traktus formájában.

A bulgár gyógyítók minden látásmegromlást és a szemek gyulladásos folyamatát az agyi központokon át és az Adzsna-csakra útján gyógyítottak, soha nem feledve el eközben olyan szerveket, mint a máj, vesék, és a szív, melyek egészsége közvetlenül a szemek funkcióján tükröződött.

A gyógyító mielőtt hozzáfogna a szemekre való hatáshoz, meg kell, hogy szőntesse a gerincoszlopban lévő főenergia csatorna rendellenességet. (Lásd: A gerincoszlop gyógyítása c. fejezetet). A szemekre történő energiahatás abban áll, hogy a látóutak megtisztuljanak a negatív információktól, amelyek évek óta halmozódtak fel az emberi agyban, és energiapangást váltanak ki.

A gyógyító ezért először az agy központi részének energia párosával (talamusz, hipotalamusz, epifízis) és a hipofízisei dolgozik. Azt követően hat az agy tarkó részére (az energia páros szintén stimulálódik).

 

37

 

Hatás a látás rendszerére szemek megbetegedése esetén.

 

 

A gyógyítás következő szakasza – a fej teljes látórendszerére való hatás. Az energia akkor az agykéreg jobb látó oldaláról a bal szem felé, a bal tarkó részről a jobb szemhez irányul. Amennyiben a gyógyító kezek segítségével dolgozik, úgy a jobb kéz a tarkórészen, a bal kéz a szemen helyezkedik el.

Szükség esetén a gyógyító a szemek energia párosát stimulálja.

A szem belsejének nyomása megromlása esetén a bulgár gyógyítók az érintkezőleges hatást javasolják, a kéznek a fejre való ráhelyezésével (a bal homlokra, a jobb tarkóra) lásd: a Hipertóniás megbetegedés c. fejezetet.

A hatás nemcsak a fej körüli aura kiegyensúlyozásával fejeződik be, hanem gyakorlatilag a beteg teljes energia mezejének helyreállításával.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

1.    Só, zsír, cukor nélküli diéta betartása;

2.    Gyógyfüvekből készült teák fogyasztása (lásd: a Fitoterápia c. fejezetet).

3.    Napirend betartása;

4.    Nemcsak általános légző és test-tornagyakorlatok végzése, de szemtorna is (pl.: jógagyakorlatokból).

 

A FÜL BETEGSÉGEI

 

37

 

A fül betegségeit hasonlóan a szem betegségeihez – az egész szervezet, elsősorban a vesék, epehólyag meridiánjaiban megbomló energiaegyensúly okozza. A szemekhez hasonlóan a fülek is az ember antennái, amelyek a külvilágból mindenféle információt fogadnak, közöttük az energiát is.

A gyógyító mielőtt elkezdi a gyógyítást meg kell, hogy győződjön a hallórendszer megbomlásának okairól, amelyek jelen lehetnek a vizeleti és nemi szervekben és a légzőszervekben. Szabály szerint e szervekben bekövetkezett elváltozások maguk után vonják a vérkeringési és emésztőszervek energiaegyensúly zavarát.

A hallás szerveire, amelyek a fülkagylóból, külső hallójáratból, dobhártyából, hallócsontokból, hallócsatornákból, belső fülből állnak, a gyógyító a veséken és a talpakon át kezd el hatni. Részleteiben vizsgálva ezt a módszert, ez abban áll, hogy a gyógyító megtisztítja a veséket, majd a lábakon át energiát küldve a vesék, húgyhólyag, epehólyag, máj, lép, és gyomor meridiánjaiba, helyreállítja azok egyensúlyát.

A gyógyító a hallás szerveivel foglalkozva, először ezt a rendszert megtisztítják a negatív információktól, alábbiak szerint:

Először energiaimpulzust küldenek a szemeken vagy a tarkón át az agyközpontba (talamusz és hipotalamusz), majd a fülkagylón át kivezetik a hideg energiát. A gyógyító, ha kézzel hat, akkor az energia kivezetésnél a kéz ujjai a fülkagylóra merőlegesen helyezkednek el. A hatás nagyobb lehet, ha a kézfejeket az óra járásával egyirányban és ellenkezőleg forgatjuk.

A hideg energia kivezetése után a gyógyító hat a hallórendszer megsérült részére. A gyógyító itt, távolságilag dolgozik a megsérült terület energia párosával.

Külön kell stimulálni az agy hallózónáját, amely megközelítőleg a fülkagyló fölött helyezkedik el.

Befejezve a gyógykezelést, a gyógyító a fejet feltölti életenergiával, egyidőben stimulálja az agy vérkeringését. Ekkor a hatás a fej meridiánjai mentén történik – a hátsóközépső, húgyhólyag, epehólyag meridiánjaiban. A gyógyító kézzel történő munkájánál az erősebb hatás érdekében a bal keze a beteg homlokára helyeződik, a jobb kezével a fej egész területén kiegyenlítő mozgást végez a szemtől a tarkóig és vissza. A gyógyító bal keze ez esetben adó, vagyis azon át energiát küld az agy térségébe (Adzsna és Szahaszrára-csakrákba).

Az utolsó szakasz – ez a beteg teljes aurájának feltöltése és kiegyenlítése.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

1.    Zsírmentes és só nélküli diéta betartása.

2.    Mint a vesék betegségeinél itt is kerülni kell a lábak és derék megfázását.

3.    Kerülni kell a hangos és éles hangokat.

4.    Bulgáriában gyógyítónak tekintik a szent énekek hangját.

5.    Gyógyfüvekből készült tea fogyasztása.

6.    Rendszeres légzőgyakorlatok végrehajtása.

 

IMPOTENCIA

 

38

 

Impotencia vagy nemi gyengeség, a legtöbb esetben a nem normális életvitel következménye. Alapjaiban az impotenciának fiziológiai okai vannak. Zavarok a nemi területen a tájékozatlanságból erednek, valamint abból, hogy a szexnek túl nagy fontosságot szentelnek. A stressz idegrendszer állapotok szintén hatással vannak a férfiak potenciájára. A hormonális elváltozások a szexuális vágyak gyengítői lehetnek. Az impotencia oka lehet még az életforma-változtatás, a férfiak fizikai gyengesége, a szexuális nem teljes értékőség érzése, az agyvelő és gerincvelő sérülése, túlzott élvezeti cikk fogyasztása. A diabétesz, elhízás, a vesék betegségei szintén hatnak a férfiak szexuális életére.

Keleten úgy vélték, hogy a fent említett okok az ember energetikájának komoly megromlásából eredeztethetőek. Mindenekelőtt mőködőképtelen lesz az energiatároló Muladhára-csakra, majd utána a többi is. Megfigyelhető a megromlás a hátsó-középső, első-középső, a perikardium, vesék és a szervezet más meridiánjaiban. A bulgár gyógyítók úgy vélték, hogy az impotencia alapjaiban az alábbi mechanizmus szerint lép fel: EGYIK ÚT: stressz-hipofízis-mellékvesék-vesék-herék-prosztata; MÁSIK ÚT: ez az alkohol (csípős étel, stb.)-vesék, mellékvesék-hipofízis-prosztata-herék. Amennyiben ez a rendszer megromlik megfigyelhető a megbomlás az emésztőrendszerben, mindenekelőtt a vastagbélrendszerben, az epehólyagban, ami szorulás vagy híg széklet formájában jelenhet meg. Az emésztő szervek gyengesége lehetővé teszi, hogy oda fertőzés kerüljön be, amely azt követően könnyen bejut a prosztatába, vesékbe és a vizelet-nemi szerv rendszerből vissza az emésztő szervekbe. Ily módon zárt kör keletkezik, amelyből nehéz kikerülni.

 

27

 

Hatás az ember lecsökkent energia kópiájára impotencia gyógyítása esetén.

 

 

Az energia hatás a vesék stimulálásával kezdődik (lásd: A vese megbetegedései c. fejezetet), majd az emésztőszervek gyógyítására kerül sor (lásd: a hasonló fejezeteket). Ezt azért végzik, hogy megszőntessék a gyomorban a pangást.

A gyógyítás következő üteme – hatás a prosztata (dülmirigy) energia párosára. Az impotencia esetében e mirigy térségében nagymennyiségő hideg energia gyülemlik fel, amelyet ki kell vezetni a prosztatából, cserében feltöltve azt meleg energiával.

Következő lépésként el kell távolítani az energiapangást a medence térségéből, a lábaktól a fejig és vissza cirkuláló energiacsatornákra való hatás útján.

A gyógyító ha kézzel dolgozik, akkor az energia meridiánok mentén irányul.

Két variáció ismeretes:

1.    A jobb kéz a talpakon át küldi az energiát, a gyógyító bal keze fogadja az energiát, amely a beteg fejbúbjától jön. Itt javasolt a beteg lecsökkentett páros meridiánjával dolgozni.

2.    A gyógyító a kezeit a beteg teste mellett vezeti, a lábaktól a fejig és vissza.

3.    A gyógyító a továbbiakban az endokrin rendszerre hat és befejezi a gyógyítás programját (lásd: A belső elválasztású mirigyek endokrin megbetegedései c. fejezetet).

4.    A gyógyító a beteg energiamezejét úgy állítja vissza, hogy annak minden csakráját pránával tölti meg.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

1.    Teljesértékő diéta, kismennyiségő sóval, cukor, erős főszer, zsír fogyasztása nélkül.

2.    Gyógyfüvekből készült teák fogyasztása.

3.    Légző és testtornagyakorlatok végzése.

4.    A dülmirigy rendszeres masszírozása (térden állva végzik, a test a földdel párhuzamosan van, a hátsó nyíláson a bal kéz középső ujjával). A jogik az ujjat javasolják mézzel bekenni.

5.    A herék rendszeres masszírozása, azok nyomkodása útján az elviselhető fájdalomig, jobb kézzel 2-3 percig. Reggel és este negyvenszer javasolják végrehajtani.

 

 

NŐI BETEGSÉGEK

 

39

 

A női megbetegedések magukba foglalják a nők vizeleti és nemi szervei megbomlásának széles skáláját. Lehetnek ezek fájdalmak a menstruáció idején és különböző gyulladásos folyamatok a nemi szervek területén, valamint a meddőség, stb.

E megbomlások oka, a szervezet különböző rendszereiben – endokrin rendszer (diabétesz, bazedov kor, stb.), emésztőrendszer (bélhurut, stb.), a központi idegrendszer és más rendszerek energia kiegyensúlyozatlanságában áll. A gyógyítónak meg kell állapítania a beteg szervezetének energia-diagnózisát, meghatározni, hogy a medence és mell területére milyen rendszerek vagy szervek hatnak negatívan. Ezt követően energiahatást kell összpontosítani ezekre a szervekre és rendszerekre.

A bulgár gyógyítók a nemi szervek szférájára a veséken át hatottak. A hatás úgy távolságilag, mint érintkezőleg kerül végrehajtásra. Érintkezőleg, a kéznek a hátra (vesék térsége) és a has alatti részre helyezésével, energia meleg pumpálódik a három alsó csakrába.

A bulgár gyógyítók széleskörően alkalmazzák az érintezőleges – távolsági módszert, mely esetben a hatás a test három részére történik – a fej része, a mell és medence területei.

Ez az alábbiak szerint valósul meg: a gyógyító a saját kezeibe veszi a beteg középső és győrős ujjait, ily módon stabilizálja az energia-cirkulációt a perikardium meridiánjaiban és a törzs három részén, párhuzamosan hat a Kundalini és az Adzsna-csakra térségére, a saját harmadik szeméből életenergiát küldve oda.

Amennyiben a gyógyító szükségesnek tartja, akkor hatva az energia párosán át, végrehajtja a sérült területek stimulációját. Az érintkezőleges – távolsági hatást, effektíven a beteg lábkisujján át (érintkezőleges) végzi, egyidőben hatva a beteg Muladhára-csakrájára (távolságilag).

Az utolsó szakasz – ez esetben kézráhelyezéssel, a farkcsont és a has alatti rész útján meleg energia pumpálódik a Kundalini térségébe és a gerincen át fölfelé a fejhez.

A gyógyítás, mint általában a beteg energia mezejének helyreállításával fejeződik be.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

  1. A napirend és léleknyugalom betartása.
  2. Teljes értékő élelem fogyasztása gazdag vitaminokban és mikroelemekben, amelyek megkímélik a szervezet nyálkahártyáit.
  3. Gyógyfüvekből készült teák fogyasztása.
  4. A hüvely-nyálkahártya és a petefészek gyulladás esetén a hüvely-nyálkahártyáját méz és propolisz keverékével kenik.
  5. A mellekben lévő gyulladás, masztopátia, és emlőgyulladás esetén, javasolt a mellre, mézzel bekent diólevél borogatás alkalmazása.

 

 

 

A HÁTGERINC GYÓGYÍTÁSA

 

40

 

A bulgár gyógyítók a gerinc gyógyítását komplexen végzik. A diagnózis energetikailag, a csigolyaív-nyúlványok és a mellettük lévő szövetek áttapogatásával történik.

A bulgár gyógyítók szerint a gerinc-porckorong betegsége esetében a manuális terápiát, a megbetegedés kezdeti stádiumában kell végezni. A gerinc-porckorong megbetegedésének következő szakaszait különítik el.

1.    Fellépnek a porckorongok (rostos győrő) hasadásai, minek következtében a belső zselés állomány áthelyeződik, nagyobb mértékben hátrafelé. A lokális fájdalom tünete, a megsérült szegmens szintjén, a porckorongtok (rostos győrő) külső rétegéből kimenő Ljuska idegvégződés ingerlésében, valamint a kötőszöveti rendszerben és a gerincvelő burkában állapítható meg.

 

01

 

A mell tájéki gerincoszlop részének korrekciója és az izmok lazítása a tenyerek nyomása útján (irány: lefelé és oldalt a gerincoszloptól).

 

2.    A porckorongtok (rostos győrő) sokszámú repedése, annak fokozatos kiszáradásához, a porckorong magasságának csökkenéséhez, rögzítő funkciójának csökkenéséhez vezet, minek eredményeként fejlődik ki a gerinc szegmens bizonytalansága.

3.    Megtörténik a porckorong teljes szétszakítása, a rostos szövet fokozatos belészövésével. Lehetséges a porckorong szétszakadása a belső zselés állomány kisebb vagy nagyobb mennyiségő betüremkedésével a gerincvelő üregébe (kialakul a porckorongsérv).

 

02

 

A derék és mell alsó gerincoszlopi rész korrekciója a csigolyanyúlványok nyomása útján (iránya: lefelé és a fej felé).

 

 

Erre a szakaszra jellemző a kifejezetten különböző formájú idegsérülés, tartós fájó szindróma, kifejlődik a spondilózis.

4.    Kifejlődik a porckorong rostossága, annak jelentős magasság csökkenésével és fellép a csigolyák mozdulatlansága – merevsége.

Gyakran megfigyelhetők, néhány gerincszegmensben, a gerinc-porckorong megbetegedésének különböző stádiumai.

03

 

A deréktáji gerincoszlop rész korrekciója a láb hajlítgatásával a csigolyanyúlványok egyidejő nyomkodásával (az irányt a nyilak mutatják).

 

 

A bulgár gyógyítók a gerincporc megbetegedésének okát a gerincoszlop mentén cirkuláció energia megbomlásában látták. A gyógyító a megbomlást az érintkezőleges diagnózisból állapíthatja meg, oly módon, hogy a tenyerét végig viszi a gerinc vonalában.

 

04

 

A derék és mell alsó gerincoszlop rész korrekciója a váll-csípő kar kihasználásával (a csípő fölfelé és a másik lábhoz irányul, a vállak lefelé).

 

 

 A diagnosztizálás ilyen módszere mellett, lényeges energiamegbomlás esetén éles hőmérséklet-változások észlelhetők. A távolsági diagnosztizálás, szintén lehetőséget ad a gerinc térsége energia-hiányosságának megállapítására. A gerinc energia párosának áttapogatásakor pontosabb diagnózis is megállapítható, egészen a porckorong deformációjának meghatározásáig.

Tapintás esetén a diagnózis megállapításánál fontos a megfelelő pontokra ható nyomás és azok fájdalmi foka alapján a megbomlás megállapítása. Mindenekelőtt ezek azok a pontok, amelyek az ülőideg mentén helyezkednek el (a far területének alsó részén, közepén, az ülődudor és a nagyforgó között; a farizom alatt; a csípő közepén; a térd alatti gödröcskében; a láb középső részén; a szárkapocs csontfej mögött; a talpon). A diagnosztizálásnál nem kis jelentősége van azoknak a pontoknak, amelyek a csigolyaív nyúlványok területén vannak, valamint a nyúlványok elhelyezkedésének és azok formájának.

 

05

 

A deréktáji gerincoszloprész korrekciója a térd-mellkas alsó rész kar kihasználásával.

 

 

Megjegyzendő, hogy az energiaegyensúly megbomlására a gerincben több tényező hat, amelyek elsősorban az életformákhoz kötődnek: nehéz étel, túlzott fizikai megterhelés, stresszállapot, stb.

 

06

 

A derék, a mell közép és alsó tájéki gerincoszlop rész korrekciója a medence elforgatásával, kihasználva a csípőcsont – izület – váll kart.

 

 

A manipuláció (kezelés) előtt végre kell hajtani az egész gerincrészleg masszírozását. A masszírozást végre kell hajtani, úgy az általános, mint a fej és nyak beteg és refletor pontjain. Általánosan elismert, hogy a helyesen végrehajtott manipulációt (kezelés) ropogás kíséri az ívkinövéses izületekben, fejecske és a dudor összenövésénél. A beteg tünet eltávolítására általában egy-két kezelés kell, de néha kilencig is eljuthat, annak érdekében, hogy a megfelelő eredményt elérjük.

A bulgár gyógyítók célszerőnek tartották a manuális terápiát összehangolni az energiahatással.

A gyógyító a kezelést a gerinc mell területi manipulálásával kezdi el. A beteg eközben hasonfekvő helyzetben van, kilazított állapotban. A gyógyító az eljárást azzal kezdi, hogy nyomja az izmokat, amelyek a gerinctől jobbra és balra helyezkednek el, először a gerinc mell felső, majd a középső és alsó mell területi részein. A nyomás a beteg kilégzésekor kerül végrehajtásra. Ezt követően a deréktáji izmok azonos nyomására kerül sor. A gyógyító a nyomást mindkét tenyerével végzi, a jobb kezet a balon tartva és jobb kezét a gerinc bal oldalára helyezve.

 

07

 

A gerincoszlop mell – és derék szakaszainak korrekciója hajlítás útján.

 

 

A továbbiakban a gyógyító a nyomást nem a tenyerével, hanem az ökleivel végzi. A manuális terápiát a gyógyító lentről fölfelé, a gerinc deréktáji részéről a melltájéka felé végzi.

A gyógyító a nyomást a csigolyaív nyúlványok mindkét irányból, az öklei átgörgetésével végzi.

 

08

 

A mell és deréktájéki gerincoszlop rész korrekciója felrázással és disztrakció útján (nyújtás fölfelé és könnyedén hátrafelé).

 

 

A következő szakasz – nyomás a kiálló csigolyaív nyúlványokra lentről fölfelé, először a kézfej tenyér részével, majd ököllel. Ekkor a csigolyaív nyúlványok a gyógyító III. és IV. kézközép csont fejecskéi között vannak és a kézfeje III. és IV. ujjainak alapoldalán helyezkedik el.

A gerinc mentén megbomló normális energia-cirkuláció miatt, a gerinckorong megbetegedésénél, gyakran eltolódnak a csigolyaív nyúlványok, az egyik jobban, a másik kevésbé emelkedik ki a hát síkjához viszonyítva. A csigolyaív nyúlványok közötti kapcsolat normalizálása az alábbiak szerint történik: a gyógyító a bal kéz középső és mutatóujjait a kiálló csigolyaív nyúlványra helyezi (a középsőujj a nyúlványon fekszik, a mutatóujj a középső nyúlványon), jobb tenyerével végrehajtja a bal kéz mutatóujjának óvatos kopogtatását. Ez a manipuláció felemeli az alullévő és leengedi a kiemelkedő csigolyaív nyúlványt.

 

09

 

A gerincoszlop teljes rendszerének korrekciója felrázással és disztrakció (nyújtás föl és hátra) útján.

 

 

A kiálló csigolyaív nyúlvány nyomását össze lehet hangolni a gerinc deréktáji kihajtogatásával, amelyet a gyógyító végez a beteg lábait keresztbe fölemelgetve, egyidőben nyomva tenyerével a kiálló deréktáji gerincív nyúlványt.

A gyógyító a soron következő gerinckorrekciót végzi el, kihasználva a hosszú és középkarokat, valamint a felrázást (részletesebben lásd a rajzokat és azok magyarázatát).

 

10

 

A gerincoszlop nyaki részének korrekciója disztrakció és fejfordítás útján (az irány könnyedén fölfelé és a váll felé).

 

 

A manuál terápia a gerinc nyaki területének korrekciójával fejeződik be. Első, amit a gyógyító elvégez, az hogy óvatosan végrehajtja a gerinc nyaki részének kihúzását, saját tenyerével megfogva a beteg fejét és váll előtti támaszt csinálva a beteg váll izületeiben. A beteg eközben ül vagy áll, a gyógyító annak a fejét fölfelé húzza.

A korrekció következő szakasza a beteg fejének egyidejő hajlítása a nyaknak a gyógyító keze között való áthajlításával. Ez a kéz könnyedén nyomja a nyakat, ugyanakkor a másik kéz végrehajtja a beteg fejének meghajtását. A korrekció úgy jobbra, mint balra való hajlogatással történik.

A továbbiakban végrehajtásra kerül a gerinc nyaki részének korrekciója, a fej egyik és másik oldalra való fordításával. A fordítások óvatosan történnek, a recsegés megjelenéséig.

 

11

 

A gerincoszlop nyaki részének korrekciója (iránya: fej – fölfelé, vállak – lefelé).

 

 

A gyógyítás a gerincre való energiahatással fejeződik be. A nagyon erős megbomlásnál a gyógyító érintkezőleges átmelegítést végez saját tenyereivel az energiaközpontokban, amely a gerincen helyezkednek el. A kezek először a farkcsontra helyeződnek (Muládhara-csakra) és a hetedik nyakcsigolyára (Vishuddha-csakra). Ez alkalommal az energiát a gerincoszlopon át az egyik kéztől küldik a másikkal fogadják.

A továbbiakban a bal kéz, amelyik a Vishudda-csakrán fekszik, áthelyeződik a szívközpontokra (Anahátra-csakra) majd a vese központra (Manipura-csakra) és a nemi központra (Szvadhisztána-csakra). A jobb kéz ez alatt állandóan hat a Muladhára-csakrára.

A gerincre való hatás után a gyógyító érintkezőlegesen feltölti energia meleggel a veséket, azért mert Keleten úgy vélik, a vesék a központi idegrendszerrel együtt hatnak a gerinc funkcióira.

A vesék rossz mőködése mindenekelőtt a gerinc deréktáji részének megbomlására utal. A beteg, ugyanis a veséket nem érezve, reggelenként fájdalmakat érezhet a gerinc deréktáji részén.

A gyógyítás a gerincoszlop energiájának távolsági kiegyenlítésével, a beteg energiamezejének visszaállításával, az energiakörök létrehozásának módszerével fejeződik be.

A bulgár gyógyítók javaslatai:

1.    Hús-, só-, zsír-, és erős főszerek nélküli diéta betartása.

2.    Gyógyfüvek felhasználása.

3.    A megkönnyítő és koplalónapok rendszeres betartása.

4.    Gerincre alkalmazható tornagyakorlatok végrehajtása.

5.    Éles fájdalom esetén, a gerincre, keményre főtt fél tyúktojást kell ráhelyezni (a megtisztított tojásokat, egész éjszakára, a fájdalmas helyekre kell helyezni. A meleg fenntartása érdekében azokat törülközővel és celofánnal kell betakarni.

 

 

 

A GYAKORLATOK LEÍRÁSA

 

1. A gyakorlat végrehajtandó a lábsarkain ülve, a gerinc és a fej egyvonalban van, (lásd a rajzot). A levegőt az orron át kell belélegezni, lassan a szív tiz verésének periódusában. A bulgárok a szívveréseket nem számolják, de halkan mondják: "Biszmilljal rrahmani ráhim" (ami annyit jelent "A kegyes és irgalmas Allah nevében"). Ezt követően a légzést annyira visszatartják, hogy megerőltetés nélkül belélegezhessnek. Ebben a pillanatban arra kell koncentrálni, hogy a tüdők minden része feltöltöldjék levegővel, a levegővel belégzett energia viszont a Muladháracsakra térségébe irányul. A levegő kilégzése oron át történik, lassan kilenc szivverés Ideje alatt, vagy az Allahot (istent) dicsöitö szöveg elmondása Idején.

Amennyiben a bemenetnél arra koncenrálnak, hogy a levegővel minél több életenergiát kapjanak, akkora kilégzett levegővel a szervezetet meg kell szabaditani a "beteges" energiától. A gyakorlatot hétszer végzik el úgy reggel, mint este.

 

 

 

2. A gyakorlat kiinduló pozíciója: ülve a lábsarkokon, a kezek tenyérfelülettel a térden fekszenek. A törzs előre hajlik, a homlok a földet érinti, a kezeket a földre teszik (tenyerek a fejszintjén helyezkednek el). A meghajlás lassan történik, a levegö egyidejü kilégzésével.

A kilégzés fokozatosan megy végbe kilencig számolva (ritmusa - a szív verése) vagy az emlitett formula elmondásával ("Biszmilijai rrahmani rráhlm"). Ezt követően a légzést vissza kell tartani és maghajlott pózban addig kell maradni, amig az kellemes. A továbbiakban következik, kilencig számolva - lassan, a törzs egyidejű kiegyenesitése és a belégzés. Amikor a tüdők megtelnek levegővel, a gerinc és a fej egyvonalban kell, hogy legyenek. Itt újra vissza kell tartani a légzést, majd a gyakorlatok háromtól - hétszeri ismétlésig végzik.

Ez a gyakorlat csodálatos gyógykezelési hatással rendelkezik. A bulgár gyógyítók úgy vélik, hogy a gerinc maghajtott helyzetben iv formát vesz fel - az égi szféra kicsinyitett kópiája, ahol minden csakra egyformán nyitott Allah energiája része.

 

 

 

3.A gyakorlat végrehajtandó a lábsarkokon ülve vagy türükülésben, a lábakat keresztbe rakva. A légzés a törzsnek egyik és másik irányba forditásávai egyidőben történik. A test törzse először lassan jobbra fordul . amennyire az lehetséges. A fej a törzssel együtt fordul. A cselekvés idejében az orron át kilélegezzük a levegőt. Elforditva a testet, a légzést amennyire csak lehetséges, vissza kell fogni. A törzs és a fej ezt követően eredeti helyzetébe fordul egyidejűle levegő belégzéssel. Ez a cselekvés is lassan történik. A kiinduló állásban, amennyire lehetséges, a légzést vissza kell tartani, majd az elfordulást jobbra kell elvégezni. A gyakorlatot háromszor balra - jobbra és nem többször, hajtják végre.

 

 

 

 

 

4. A gyakorlat állva háttal a fának (falnak) kerül végrehajtásra. A lábfejek párhuzamosan helyezkednek el a váll szintjével elvágoan. A kezek könyökben meghajlottak, a kézfejek a váll mellett helyezkednek el. Hasonlóan mint a 3. sz. gyakorlatnál a test törzsét és a fejet el kell forgatni a fához (falhoz) viszonyitva. A lábfejeket lehetőleg az alaphelyzetükben kell tartani - helyükről nem elmozditani. Az elfordulás ,befejezésekor a kézfejeket a fára kell helyezni. A test el forgatása kilenc szívverés Ideje alatt történik (imát is lehet olvasni lásd az 1.sz. gyakorlatot), ezzel egyidőben az orron át a levegő kilégződik. Ezt követően a légzést vissza kell tartani, a test el forditott helyzete, a lehetőség szerint marad. Amennyiben a kezek a fával érintkeznek, kivánatos annak energia mezejének megérzése, és gondolatban az azzal való összeolvadás. Ezután, fokozatosan az orron át belélegezve a levegőt, kilenc szivverés ideje alatt kell az alaphelyzetbe visszafordulni, majd az elfordulást a másik oldalra is el kell végezni.

A gyakorlat második szakasza abban Ali, hogy a testet gyorsan kell elforgatni, úgy egyik, mint másik oldalra. A levegő eközben a szájon át hirtelen légződik ki, a belégzés az orron keresztül történik. A gyors fordulatok végrehajtása mindkét oldalra hároszor-háromszor valósul meg.

A gyakorlat lassú fordulatokkal, egyik oldalról a másikra fejeződik be, úgy ahogyan az már leirásra került. Naponta három ciklusnál többet nem tanácsos végezni.

 

 

 

 

5.A gyakorlat végrehatása törökülésben, keresztbe rakott lábakkal valósul meg. A bal kéz középső ujja leszorítja a Jobb orrlyukat. A levegő belégzése lassú, kilenc szivverés alatt a bal orrlyukon át történik.

Ezt követően a bal orrlyuk a bal kéz nagyujjával leszoritásra kerül, a légzést négy szivverés idejére visszatartjuk. A középső ujj megnyitja a bal orrlyukat és végrehajtjuk a lassú, kilenc szivverés Idejére eső kilégzést. Ezt követi a belégzés, kilencig számolva, a jobb orrlyukon át:

A jobb orrlyuk leszoritása után a légzést négy szívvrés idejére visszatartják. Ezt követően kilencig számolva a bal orrlyukon valósul meg. Nem többször mind napi három alkalommal kell végezni.

A lélegzet visszatartást hetenként egy szívverésselnövelni lehet, de a 27 szívverést ne haladja meg.

 

 

6. A gyakorlat lábsarkon ülve kerül végrehajtásra.  A kezek térden vannak. Nagyon lassú kilégzés mellett a fej fokozatosan előre hajlik, az áll érintkezik a mellel, és légzés visszatartás addig tart,amig nem kelemetlen.Ez lassú belégzés követ, miközbena fej a gerinccel egyvonalba visszakerül.  A gyakorlatot háromtól-hétszeri ismétlésig végzik.

 

 

 

 

 

7.A gyakorlat a lábsarkakon ülve.kezek a térdeken,kerül végrehajtásra.A gerinc és a fej egyvonalban van.Egyidőben az orron át végrehajtandó lassú kilágzéssel, a test törzse balra meghajlik.A légzést vissza kel tartani a test meghajlott állapotábanmarad addig amig az kellemes és elviselhető.

Az orron át lassú belégzés következik a törzsnek fokozatos eredetihelyzetébe valóvissza állításával ahol, a légzést vissza kel tartani, addig amig kellemes.  Ezután hasonlóan történik a meghajlítás jobb oldalra is... Vissza érkezve az eredeti alapállásba, a légzést vissza kell tartani, majd előre hajlás következik a levegő kilégzésének egyidejü végrehajtásával.

Azt követően, hogy a homlok elérte a padlóta légzést vissza kell tartani, majd előrehajláskövetkezik, a levegő kilégzésének egyidejű végrehajtásával.

Azt követően, hogy a homlok elérte a padlót, a légzést vissza kelszorítani, majd hasonló meghajláskövetkezik hátrafelé.  Viszafele  az  eredeti  helyzetbe, lassu kilégzés követi.  A gyakorlatot háromsyor nem többször ismételik.  Bizonyos idő után  a fejjel érinteni kell a padlót oldal és hátrahajlással is.  A kezek eközben állandóan a térden vannak. 

 

 

8.A gyakorlat a földön ( padlón ) fekve kerül végrehajtásra.A kezek a test mentén ki vannak nyújtva, a tenyerek az ég felénéznek.  A lábak kissé terpeszben állnak.a napfényfonat területére vizzel csurig töltött ivóedényt kell helyezni A belégzés hasilag történik.  Kezdetben lassan kilenc szívverés idejéig, az orron át.  Eközben Arra kell figyelni, hogy a tüdő alsó része megteljen levegővel, a has izmai viszont fölfelé emelkedjenek.  A lehetőségnek megfelelően légzés- visszatartás következik.  A kilégzés lassan, kilenhcig számolva történik, egyidejülegt a has is behúzódik,  Itt arra figyelni, hogy a tüdők teljesen megszabaduljanak a levegőtől.  Ezt követően a légzést addig kell visszatartani, amigaz kellemes.

A gyakorlatot háromtól –hétszeri ismétlésig végzik.  Arra kell figyelni, hogy a víz az ivóedényből ki ne ömöljön.

 

 

KÜLÖNBÖZŐ MEGBETEGEDÉSEK ESETÉRE JAVASOLT GYAKORLATOK

image002.gif

 

A légzőszervek megbetegedései:

Az 1., 2., 5., 7., 8. számú gyakorlatok. Az előző héten nem többet mint háromszori gyakorlást engedélyeznek, a továbbiak-ban minden egy gyakorlással növelheti azt. A gyakorlat végre hajtásánál rendszerességre van szükség, befejezésül hideg zuhany.

A 2., 3., 5., 7. sz gyakorlatok, minden reggel és este végrehajtva. A gyakorlat után hidegvizes zuhany, vagy leöntés szükséges.

Az emésztőszervek megbetegedései:

A 2., 3., 8. sz gyakorlatok, végrehajtva minden reggel és este. A torna hidegvizes zuhannyal fejeződik be.

A vesék megbetegedései:

Az egyik héten a 2., 5., 7. számú gyakorlatok kerülnek végrehajtásra reggel és este.

A következő héten az 1., 3., 7. számú

A vérkeringési szervek betegségei.

A vérrendszer betegségei:

A 2, 3,5, 6 sz gyakorlatok kerülnek alkalmazásra. A gyakorlatok befejezése hidegvizes zuhannyal zárul.

Az izületek megbetegedései.

Az 1., 2., 4., 5. számú gyakorlatok minden reggel és este végzendőek. A torna hidegvizes zuhannyal fejeződik be.

A belső elválasztású mirigyek endokrin megbetegedései:

Az 1., 2., 3., 5., 6. számú gyakorlatok egy hétig minden nap. A teásodik hét után a végrehajtást ki kell egésziteni a 7. számú gyakorlattal. A gyakorlatokat minden reggel ás este kell elvégezni, hidegvizes zuhanyozás befejezésével.

A szem betegségei:

AZ 1., 2., 3., 6. számú gyakorlatok rendszeres végrehajtása. Az általános zuhanyozás után javasolt a szemek jéghideg vizes mosása.

A fül betegségei:

A 2., 5., 7. számú gyakorlatok rendszeres végrehajtása, befejezve hidedvizes zuhannyal, valamint a szemek és fülek át-mosásával.

Inpotencia:

A 2., 3., 7., 8. számú gyakorlatok rendszeres végrehajtása, befejezve hidegvizes zuhanyozással.

Női betegségek:

A 2., 3., 4., 5., 6. számú gyakorlatok rendszeres végrehajtása, ami hidegvizes zuhanyozással fejeződik be.

A gerinc gyógyitása:

A 2., 3., 4., 7. számú gyakorlatok teljesitése minden reggel és este. A gyakorlás hidegvizes zuhanyozással fejeződik be.

A bulgár gyógyitók Javaslatai:

1.            Figyelembe kell venni a szervezet megbetegedésének fokát. A Lényeg nem a mennyiségben, hanem a rendszerességben van.

2,            Amennyiben torna idején fájdalom vagy nehézség Jelentkezik a szív tájékán, akkor a foglalkozásokat 2-3 napig szüne-teltetni kell. A hidegvizes zuhanyozást nem kell szüneteltetni

BÉLHURUT

Kerti káposzta friss leve, zabszem, gyógyászati mályvarózsa gyökere (Althaea officinai), fekete bodzavirág (Sambucus nigra), tölgykéreg (Quercus robur), vérontófű  gyökértörzse (Potentilla ereta), orvosi kalendula virág (Calendula officinalis).

A MÁJ ÉS EPEUTAK MEGBETEGEDÉSEI

Szalmavirág (Helichrysum arenarium), vadrózsa termése (Rosa cinnamomea), orvos( székf? vagy kamillavirág (Matricaria chamomilia), Közönséges cickafarkf? (Achillea miÍlefolium), közönséges orbáncf? (Origanum vulgare), közönséges tarackbúza gyökértörzse (Agropyron repens).

KRÓNIKUS HASNYÁLMIRIGY-GYULLADÁS

Közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) babhéj (Phaseolys vulgaris), madárkeserűfű (Poligonum avikulára), vérehulló fecskefű (Chelidonim majus), borsosmenta levele (Mentha piperita), földieper levél (Fragaria vesca).

VESEBETEGSÉGEK

Vörös áfonya levél (Vaccinum vitis-idaea), görögdinnye héj (cirtullus lanatus), közönséges szurokfű (Origanum vulgare), kö-zönséges zsidócseresznye gyümölcse (Physalis alkekengi), közönséges orbáncfű (Hipericum perforatum), erdei földieper levele és termése (Fragaria vesca), medveszőlő levél (Arctostaphylos uvaursi), Molyfüző frisshajtása (Ledum palustre), borokabogyo (Juniperus comminus), kukorica bibe vagy bajusz (zea mays), fehér nyirfa rügye (Betula alba).

AZ IZÜLETEK MEGBETEGEDÉSEI

Közönséges erdei fenyö rügy (Pinus silveri), örménygyökér gyökere és gyökértörzse (Inula heienium), lososka gyökere (Rumex confertus), subás farkasfogfü (Biders tripartita), bojtorján gyökér (Arctium lappa), orvosi somkoro (Meiilotus officinalis), molyüzö hajtása (Ledum palustre), gilisztaüzö varádics (Tanacitum vulgare).

A BELSŐ ELVÁLASZTÁSÚ MIRIGYEK ENDOKRIN MEGBETEGEDÉSEI

Orvosi galega virágzó hajtásai (Galega officinalls), fehéreperfa levele (Morus alba), babhüvely (Phaseolus vulgaris), vörös áfonya levél (Vaccinum myrtillus), kakukkfű (Thymus suerpy-lumm), remetefű (Leonurus guinguelobatus), vadrózsa termése (Rosa cinnamomea).

A SZEM BETEGSÉGEI

Vörös áfonya levél (Vaccinium myrtillus), mirigyes szemviditó föld feletti része (Euphrasia officianalis), erdei földieper levél (Fragaria Vesca), komló termése (Humulus lupulus), erdei gyömbérgyökér levele (Geum urbanum).

A FÜL BETEGSÉGEI

Vadrózsa termése (Rosa cinnamomea), fehér nyirfa rügy (Betula alba), medveszőlő levél (Arctostaphylos: uvaursi), fehér árvacsalánfű (Laminum album), vőrös áfonya levél (Vaccinium myrtillus).

IMPOTENCIA

Kendermag (Cannabis sativa), mogyoró termése es héja (Corylus aveliana), vörös áfonya levele (Vaccanlum vitis idea), mezei Iringó gyökér (Eryngium campestre).

NÖI BETEGSÉGEK

Kukorica bibe bajusz (Zea mays), medveszőlő levél (Arctos-taphylos uvaursi), közönséges cickafark (Achillea miilefolium) közönséges orbáncfű (Hyperikum perforátum), kis ezerjófű (Ce naturium minus), vadrózsa termése (Rosa cinnamomea).

A GERINC GYÓGYITÁSA

Magas csalófű gyökere es gyökértörzse (Echinompar Ix elatum Na kai), nadragulya levél (Atropa belladonna), szarkaláb föld feletti része (Delphinium consolida) ernyős télszerető fű (Chimaphila umbellata).