Elektromágneses terek


A mai ember környezetében szinte mindenhol található olyan technikai berendezés, amelyben villamos energiaforrással működő egység van. Néhány ilyen jellegzetes berendezés: a rádió, televízió, villamos háztartási készülékek és a mikrohullámú sütő, hőtárolós kályha, telefon, fénymásoló-, számítógép, asztali fénycsöves vagy halogénlámpás világítótestek, TV antennák és erősítők, villamos járművek és vezetékeik; transzformátor állomások, nagyfeszültségű távvezetékek stb. Ezek a berendezések elektromágneses erőtereket hoznak létre, melyek az igen gyenge villamos jelekkel kommunikáló, élő szervezet normál működéséhez elengedhetetlen sejtek közötti információcserében zavarokat okozhatnak. Ezeket a szervi működéseket irányító bio-elektromágneses jeleket a mindennapi orvosi gyakorlatban is mérik. Sőt tudományosan ismertek nemcsak a szervi működés villamos és elektromágneses paraméterei, hanem a szervek betegségeit meghatározó hasonló paraméterek is.

Az elektroszmog hatásai néhány publikált megfigyelés alapján:


California Institute of Technology : az emberi agyban több millió (/g) 50 millimikron méretű magnetit kristályokat mutattak ki, melyek több mint egymilliószor erősebben reagálnak a külső mágneses mezőre mint bármely más biológiai anyag. A külső mágneses mező agyműködést befolyásoló hatása feltehetőleg ezzel magyarázható.
az IGEF, elektroszmog kutató nemzetközi szervezet kimutatta, hogy az elektromágneses terhelések megváltoztatják a sejtek információcseréjét és ez által hatnak az emberi szervezetre. Az első figyelmeztetőjel az alvászavar.
az USA-ban, egy 2000 leukémiás betegen végzett tesztsorozat alkalmával kimutatták, hogy a vizsgált betegek 91 %-a elektroszmoggal terhelt környezetben élt, aludt vagy dolgozott.
Texasi Egyetemen emberi tumor sejteket erős áramforrás közelébe helyezték és a sejtburjánzás megnégyszereződött!
a hirtelen csecsemőhalál okainak vizsgálatakor is kimutatható volt a külső elektromágneses mező zavaró hatása. Az egyik vasút melletti lakásban, egy család több csecsemője halt meg így. Az ágyak ellenőrzésekor nagyon magas és ingadozó mágneses értékeket mutattak ki, melyeket a villamos mozdonyok indítási tranzienseivel lehetett magyarázni. A vasútvonal mentén, több helyen is előfordult hasonló eset. A csecsemők szervezete még nem tudott hozzászokni az erős külső ritmizáló jelekhez és a sejtek információcseréjében is zavar keletkezhetett. A csecsemők szervezetének anyagcseréje, illetve magasabb energiafelhasználása miatt, az ilyen környezet rájuk nézve még veszélyesebb, mint a felnőtt szervezetre.
a gyengébb immunrendszerrel rendelkező egyének, a magzatok és a csecsemők, a terhes nők és az allergiás betegségben szenvedők érzékenyebbek az elektromágneses mező hatásaira.
kutatok kimutatták, hogy a környezetszennyezés, a gyakori stresszhelyzetek, a túlterhelések valamint az emberi testet érő földsugárzás ingerzónái legyengítik az immunrendszert és így az 50 Hz-es villamos mező hatása már gyenge térerősség esetén is károsíthatja a szervezetet. Fejfájás, migrén, alvászavar, idegesség, koncentráció-képtelenség, agresszivitás, szellemi blokk, fülzúgás, hallászavar, depresszió összefüggésbe hozhatók az elektroszmogos és földsugárzás terheléssel.


Az elektroszmog emberi szervezetre gyakorolt hatása alvás alatt .


Röviden: katasztrofális. Külső ritmizáló jelként hat az élő szervezetre, az agyműködést, a légzést, a szívritmust és a vérkeringést befolyásolhatja, a vér fizikai összetételét megváltoztathatja, a sejtek információcseréjét és ezáltal magát az osztódási folyamatot is megzavarhatja. Az elektroszmog által érintett területen TILOS aludni, vagy huzamosan ott tartózkodni, ha a térerő meghalad egy bizonyos értéket. Fontos, hogy legalább az alvás helyén még viszonylag kisebb intenzitású elektromágneses sugárzás esetén se kerüljön az ember feje ilyen zónába! Az eddig szerzett gyakorlati tapasztalatok is megerősítik a fentebb ismertetett észrevételeket.



Ha a helyváltoztatásra valamilyen okból ( számítógépes vagy villamos irodai, laboratóriumi gépekkel, ipari berendezésekkel zsúfolt munkahely, stb.) nincs mód, de az ott tartózkodó személy közérzetében vagy az orvosi leleteiben az elektroszmog vagy a földsugárzás károsító hatásainak következményei már jelentkeznek, vagy az illető meg akarja előzni az említett problémák kialakulását, védekeznie kell. Egy bizonyos energia szintig van lehetőség ugyanis az ilyen "egyszerű" módszerrel való védekezésre, a legtöbbször azonban ezeket a tereket - kimérésük után - szabadon kell hagyni. Sokszor okoz szórt elektromágneses sugárzást a nem megfelelő elektromos szerelés, amit egy hozzáértő villanyszerelő orvosolhat. Távvezetékek és transzformátor állomások közeléből azonban jobb elköltözni... Az elektroszmog, az elektromágneses sugárzás mágneses összetevőjéről általánosságban elmondható, hogy az a határérték, amely még nem befolyásolja az élő szervezetet 0 és 200 nT közé esik, vagy teljesítmény orientált mértékegységben ( magasabb frekvenciákon) mértéke nem haladja meg tarósan a 0.5 mW/cm2-t. Mivel nem pontosan gömb-szimmetrikusan terjednek az erővonalak, adott esetben lehetőség van olyan sávok megkeresésére, amelyek "viszonylag tiszták".


Szemfényvesztés helyett


Újabban a legtöbb problémát ( a Szent György és a LEY mellett ) az elektromágneses sugárzás intenzitásának növekedése jelenti. Fontos tudni, hogy az elektromágneses sugárzás elektromos összetevőjét lehet árnyékolni a sugárforrás és az ember közé helyezett elektromosan vezető réteggel ( akár alu-fóliával ) míg a nagyságrendekkel nagyobb problémát jelentő energiájú mágneses összetevőt nem. ( Hacsak nem mágneses Faraday kalitkával, egy galvanikusan zárt fémszerkezettel, ami nagyon nagy permeabilitású speciális, jellemzően kobalt ötvözetekből álló speciálisan elhelyezett borítás a falakon, gyakran un. fémüvegekből, ami azon túlmenően, hogy árnyékolja a létfontosságú Shumann hullámokat is, iszonyatosan drága!!! ). További probléma lehet alkalmazásuknál, hogy a természetes földmágnességet is befolyásolhatja a lakáson belül, így a szervezet nem feltétlenül kap megfelelő információkat ebből az irányból. (Az iránytű nem Északra mutat...)

Fontos megjegyezni, hogy az elektromágneses tér jellemzőinek ismerete, a kizárólag műszeres mérések alapján elengedhetetlen, de többszörösen alá kell húzni, hogy NEM ELEGENDŐ!!! A műszerekkel nem mérhető földsugárzások, a geopatikus terek hasonlóképpen rongálják az ember testi és szellemi! egészségét. KOMPLEX VIZSGÁLAT SZÜKSÉGES AZ EREDMÉNYESSÉGHEZ!

Az elektroszmognál maradva, találkozom olyan esetekkel, amikor egyesek csak az elektromos összetevő műszeres mérésével demonstrálják alkalmazott eljárásuk hatékonyságát. Ennek kivédésére célszerű mW/cm2-ben kalibrált műszerrel történő méréshez (is) ragaszkodni, amivel nem lehet az elektromos összetevőt külön mérni.


A legnagyobb ellenség


Az ekektromágneses sugárzás (nevezhetjük elektroszmog - nak is ) legveszélyesebb forrása a villamos távvezeték és a transzformátorház.

Gyanúsnak kell tekinteni minden olyan kábelt, kábelköteget, csavart kábelt ... amelyben jelentős áramerősség  van. A  az elektromágneses sugárzás elektromos és mágneses összetevővel rendelkezik. Ezekből élettani szempontból a mágneses összetvő az, ami nagyságrendekkel nagyobb veszélyt jelent az élő szervezetre.  Ez az összetevő van közvetlen összefüggésben a kábelekben keringő áram erősságével (Amper). Ami a legrosszabb, ezek az enrgiák sehogy nem árnyékolhatók, még a Farady kalitka - fémesen, galvanikusan zárt szekrény - sem képes teljesen kiküszöbölni a hatását. Lásd: tarafóház!

Az elektromos összetevő árnyékolható, de kevés gyakorkati haszna van. Az árnyékolás azonban semmiképpen sem egy "árnyékoló lap" elhelyezésével történhat.

Legfontosabb hogy azokra a távolságokra legyünk fogyelemmel, amelyek biztonságosaknak tekinthetők - elvileg. Pontos értékek csak méréssel határozhatók meg.

Bővebben...
Az ágyak kiemelt jelentőségeElektroszog a szobában.
Nagy probléma! Ha szerncsénk van, és az elektromágneses sugárzás forrása saját lakásunkon belül van, akkor  ez lokalizálható, kiiktatható és adott esetben egy jó villanyszerelővel a bonyolultabb feladat ( kötések felülvizsgálata ) is kiviteleztethető.

A földsugárzások elleni védekezés elvei és eszközei


A védekezés elvei

Alapvetően beszélhetünk belső és külső és természetes védelmi rendszerekről és az utóbbin belül megkülönböztethetünk szubjektív és objektív védelmeket. Ezeken túlmenően, dötően az objektív védelemen belül, említést kell tennünk a földsugárzások enegretikai és informatikai összetevőiről, melyeket a védekezés rendszerének megtervezésekor figyelembe kell venni.

Belső

Ez a belső erő fejlesztésének, a jógának, a tai qi-nak, a qi gong-nak, ... a mozgásnak, a sportnak, ... az egészséges életmódnak, ... a vegetáriánus étrendnek, ... a belső békének, a stressz-mentes életnek, ... a meditációnak, a relaxációnak, a pozitív gondolkodásnak az útja, ...a tiszta szellem útja. A legjobb út, mert az egészséges aura megvéd a földsugárzások hatásaitól is. Sajnos nagyon kevés olyan aura létezik, amelyben a belső erő kisugárzása miatt nem mérhető földsugárzás sávlenyomata. Minden egyéb védelem alkalmazása mellett  célszerű a belső erőt növelni, és ahogy a Bhagavad Gita írja íja a jógáról "... ezen az úton egyetlen lépés sem veszik kárba."

Külső

Itt  "foglalkozunk" a földsugárzásokkal, igyekszünk elkerülni őket illetve elhárítani a geopatikus ártalmakat.

Természetes

Ebben az esetben kimérjük  a földsugárzások helyét és ezek ismeretében elkerüljük a geopatikus zónákat. Közömbösítésre, semlegesítésre semmilyen eszközt nem használunk. A mai viszonyok között ( amikor kevés ZEN mesterrel találkozom jártomban-keltemben ) ezt a módszert tekintem az elsődlegesnek. Egyéb eszközök alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha nincs elég földsugárzás, elektroszmog - mentes tiszta tér. Az eszközös védelmek hatásfoka azonban kicsi, és alkalmazásuk lehetősége igen korlátozott.

Szubjektív

Az erősen materialista agynak esetleg nehéz elfogadni azt, amiről itt említést teszek. Nevezetesen léteznek magas szellemi szinten álló és spirituálisan képzett személyek, akik szimbólumok alkalmazásával ill. egyéb mentális technikákkal képesek bizonyos földsugárzások erőtereit néhány perctől néhány óráig (kivételesen napig) terjedő időszakra eltüntetni.

Gyakorlati haszna ennek akkor van, ha valaki ezt minden nap képes megtenni és legalább az alvás idejére más erőtérrel semlegesíteni bizonyos  földsugárzásokat. Ha valaki erre képes, az már szinte biztos, hogy a "Belső" úton is jár egyúttal és jó irányba halad. Hangsúlyozom, hogy a műszerekkel mérhető erőterekre ez nem vonatkozik.

Egy magas szinten álló prananadi mester megkért teszteljem le az Ő képességeit ezen a területen. Megtettem: voltak szimbólumok, amelyek teljesen hatástalanok voltak a földsugárzások ott található típusaira, de volt olyan, ami hatékony volt. A hatás 3 napig (mint a mesében) volt észlelhető, aztán visszaállott az eredeti helyzet. Feltételezésem szerint, az alkalmazott technika a földsugárzás informatikai aspektusát blokkaolta és így a földsugárzás (itt a Hartmann)  mérhetősége került gátlás alá. Mit bizonyít ez? A földsugárzások közelebb vannak a szellemhez mint az anyaghoz! Minden olyan védelmi rendszer - próbálkozás, ami figyelmen kívül hagyja ezt a tételt,  kudarcra van ítélve.

Olyan eszköz - módszer, ami nem képes spirituális energiákat megkötni és ott tartani, nem működhet, egyszerűen a jelenség természetéből fakadóan. Materiálisabban fogalmazva, itt nemcsak energiaformákról van szó ( melyek anyagi természetűek és fizikai folyamatokkal többé-kevésbé modellezhetőek ), hanem információkról is, amelyek már szellemi természetűek és ezek azok, amelyek modulálják az energia-minőségeket.

Objektív

Látható, három dimenziós anyagi világunkban, a földsugárzás (ok) befolyásolásához célszerűen olyan eszközöket kell alkalmaznunk, amelyek ezzel a három dimenziós világgal kölcsönhatásba tudnak lépni, ugyanakkor kapcsolatuk van a spirituális világgal. Ezért, ha a földsugárzások ingersávjait el akarjuk kerülni, elsősorban ki kell mérnünk a geopatikus zónákat,  másodsorban olyan eszközöket alkalmazhatunk, melyek kölcsönhatásba léphetnek a földsugárzások energiáival - mégpedig számunkra előnyös módon. Ezek a módszerek segítenek bennünket abban, hogy egy optimális energetikai és informatikai térben egészségesen és sikeresen élhessünk. ( Megjegyzés: nincs feng shui radiesztézia nélkül!!!)

Energetikai aspektus

A különböző földsugárzás típusok energia-intenzitása között hatalmas különbségek lehetnek. A legnagyobb energiaszintet képviselő földsugárzások a Szent György vonalak és a LEY struktúra elemei önmagukhoz képest is rendívüli differenciákat mutatnak az egyes területek között, de még maguk a sávok sem homogének és a szélei még csak nem is mindíg egyenesek.  Szerencsére a legnagyobb enrgiát képviselő vonalakból Magyarország területére csak néhány jut és az azonos szintet képviselő sávok között száz kilométeres távolságok vannak. Felmérések során  tapasztalható sávok Szent György esetében 3-5 méter szélesek és elmondható az elmúlt egy-két év távlatában a tendencia a sávok szélességének növekedése ami megfelel az enrgiaszint emelkedésének. Vígasztalásul elmondom, hogy vannak több 10 méter széles LEY (beleértve a Szent György) vonalak is a világben a szakirodalom szerint , melyek már egészen kívételes tulajdonságokkal is rendelkeznek. Amit ebből érdemes megjegyezni, az, hogy a sugárzás erősödik. Az én meglátásom szerint a térhálós földsugárzások energiaszintjének emelkedése egyrészt összefüggésben lehet a Föld mágnenses terében tapasztalható anomáliák, a többpólusúvá válás tudományos tényével, másrészt az ember környezetromboló tevékenységével. Semlegesítés vonatkozásában: az földsugárzások eleni védelmet célzó eszközöknek nagy hangsúlyt kell fordítani az energia felemésztés hatékonyságának  biztosítására.

Informatikai aspektus

Minden, ami létezik, valahogy, az energia mellett információval is rendelkezik. A földsugárzások információi veszélyesek az emberre. Mivel az ember 70%-a víz, és a vízbe minden információ bevihető, akár pozitív, akár negatív, így  az embei szervezet  jelentősen tud károsodni a földsugárzások negatív programiozásától. Ezért nem lehet elegendő egy energetikailag működő védelmi rendszer informatikai védelem nélkül. A negatív információval is kell valamit kezdeni és ez már a megfelelő spiritualitással és szakértelemmel rendelkező radiesztéta és "eszközeinek" a dolga.


Alkalmazott védelmi rendszer elvei


A földsugárzások a Föld aurájának részei és ennek tudatában kell velük bánni. Az élőlények, az ember és a tárgyak is kölcsönhatásban vannak azzel az intelligenciával és ha az alá és fölé rendeltségi és erőviszonyokat akarnám szemléltetni nem tudnék elég jó hasonlatot találni. A földsugarások nem az ember bosszantására létrehozott képződmények, az embertől függetlenül létező, saját intelligenciával rendelkező entitásoknak tekintendők és szerepük inkább a Föld védelme.

Az embernek tudomásul kell vennie, hogy a Föld minden négyzetcentimétere nem lehet az övé, vannak területek amelyek egyéb ( ismeretlen ) célokat szolgálnak, melyeket a Föld bolygó intelligenciája véd. Az egyik ilyen könnyen belátható cél lehet magának a bolygónak a védelme, pusztulásának megakadályozása - amíg lehet. A Föld kijelöli a sávokat, területeket amelyekre ezen célok érdekében szüksége van, és a védekezés egyik eszköze lehet a földsugárzások hálózata.

Kitől kell megvédenie önmagát? Ez egy ál-kérdés volt.  Ha az ember veszélyezteti, ritkítani fogja az állományt.

Ezért a földsugárzásokkal kapcsolatos munka magas szintű spirituális tevékenység kell legyen, mely a radiesztéta szeméylén keresztül valósul meg. Radiesztéta nélkül nincs radiesztézia, a földsugárzások kezelhetetlenek maradnak. 

A radiesztézia i felmérést végző személytől való függőség evidenciája mellett a munka eredményességét tekintve nem mellékes az sem, hogy az eljárás  haszonélvezője ki, mondhatnám azt is, hogy milyen ember.  Ezzel szerencsére kevés baj van, mivel ha valaki számára felmerül a kérdés, hogy  talán probléma  lehet a földsugárzások vonatkozásában a lakásában, ez már a legtöbb esetben egy felsőbb kegyelem alapján történik. A tapasztalat is azt mutatja, hogy a mélységesen anyagba sűlyedt szellem nem szokott segítségért kiáltani ezen a területen. Persze találkozhatunk, és találkozunk is kivétellel.

Nézeteimmel végképp ellentétes az a lehetőség, hogy valaki valamilyen gyárban sorozatban előállított eszközt megvásárolva, a földsugárzások elhelyezkedésének ismerete nélkül letegyen egy szerkezetet valahova a lakásán belül (kívül?!) és ezzel  megoldja a földsugárzások problematikáját a maga életterében. Nem lehetséges!

Ha nem vagyok ennyire szigorú, akkor azt mondhatom, hogy bizonyos  eszköznek bizonyos földsugárzás típus esetében, megfelelő elhelyezés esetén,  lehet a földsurárzás sávjára hatása, energetikai szempontból, és csak abból. Ez kevés, az informatikai (szellemi) szintű védekezés is nélkülözhetelen.

Tartós eredményt és egyáltalán eredményt elérni csak az energetikai és az informatikai szempontok figyelembevételével lehet.

A tér energetikai rendszerére hatni szándékozó több száz vagy ezer Eurós berendezések sok esetben egy-két nap után beszüntetik működésüket a Föld pedig visszaveszi azt ami az övé, jelen esetben a levédettnek hitt teret. Ebbe a rendszerbe csak szellemileg megfelelő szinten lévő személyek avatkozhatnak be és soha sem nagyobb mértékben, mint amekkorára ott és akkor minimálisan szükség van. Az alkalmazott módszer a beavatott és felhatalmazott radiesztétától függ.

A tértechnológiai elven működő árnyékolóról, térharmonizátorról.

Ez a radiesztézia -i mérések eredményei által meghatározott helyre (helyekre) a radiesztéta által könnyen elhelyezhető és rögzíthető eszköz, ami lap mérettől (mm) a cm-es vastagságig terjedő függőleges kiterjedéddel rendelkezik. A vastagság növelését a földsugárzások ( főleg a Szent György és a LEY)  intenzitásának növekedése  tette szükségessé. Alkalmazási lehetőségük azonban igen korlátozott, az esetek 1 %-ánál engedi meg a komlex helyzet használatukat.

Az esetek 1%-án belül egyáltalán alkalmazható eszközök működési elvének legalább az alábbi 5 szempontot kell egyesítenie:

Dinamikusan avatkozik a térbe, konkrétan az adott radiesztéziai helyzetet figyelembe véve kerül elhelyezésre, az ott lévő földsugárzás -okra kerül ráhangolásra. A földsugárzás ok energiájának  nagy részét kicsatolja a térből .
A maradékot saját maga, mint egy rezgőkör felemészti.
Saját védő erőtere van, ami folyamatosan mozgásban tartja a "térkomponenseket"; ez a mozgás folyamatos, de nem monoton!, hanem változó, nagyon alacsony (1-2 Hz) frekvenciájú és amplitúdójú. Ennek a tojás alakú védő erőtérnek a 30 -50 cm-es kilengését kitűnően lehet mérni radiesztéziai eszközökkel.
Ez a tulajdonság egyúttal azt is jelenti, hogy telepítést követően esetleg keletkező (törésvonal, vízér) földsugárzás ellen is alapfokú védelmet jelent, mert a mozgatja a teret és így a földsugárzások energia nyalábjai pillanatról pillanatra máshol és máshol hatnak! 
Legyen egy egy általam "spirituális meghajtóegységnek" nevezett része, ami a földsugárzások információ tartalmával foglalkozik. 
Nem állítom, hogy mindent elmondtam..


Elektroszmog, távvezeték, transzformátor állomás
This page was last updated: December 12, 2011