Mit tudunk tenni



Isten engedélyével és támogatásával az alábbiakban tudunk Önnek segítséget nyújtani:



kívánságára bemérjük az Ön által meghatározott személyek legfontosabb paramétereit: 2
aura (mérete, állapota), csakrák (állapota);
lelki problémát okozó behatások (depresszió, lelki eredetű allergiák);
negatív irányultságú elementálok és elementárok;
idegen civilizációs behatások;
negatív és gonosz erők;
megszálló kóbor lelkek;
rontás;
átok;
kötések (pl. szerelmi);
sátáni behatások;
tisztátalan lélek, illetve tisztátalan szellem;
kiválasztott-e;
megszólított-e.


---------------------------------------------------------






Az aura

Minden élőlényt és élettelen tárgyat körülvesz egy energiaburok - ha úgy tetszik egy olyan energiamező, mely saját belső energiájának kisugárzása -, az aura. E belső energia kisugárzása csak kevesek számára látható direkt módon. A "régi" időkben sokkal többen voltak képesek látni az aurát, mint napjainkban. Ez a levegőszennyezésnek, az egyéni érzékenységünk tompulásának, s a civilizáció "vívmányainak" eredményeként, bizonyos érzékeléseink teljes elvesztésének tudható be.

Az élőlényeket körülvevő finom, talán elektromágneses teret először egy szovjet mérnöknek (Szemjon Kirlian) sikerült véletlenül rögzítenie fényképen. Munka közben különös jelenséget tapasztalt: keze - amely előtt történetesen egy filmlemez helyezkedett el - véletlenül túl közel került egy áram alatt álló nagyfeszültségű elektródához, s e véletlen tevékenység azonnali kisülést okozott. Az így keletkezett fényképen nemcsak a keze, hanem a belőle kisugárzó energia "képe" is megjelent. Ez további, mintegy negyvenévi kutatásra ösztönözte. Munkássága során tapasztalt legkülönösebb jelenség a "fantomlevél-effektus": ha egy élő falevelet megcsonkítunk, majd közvetlenül utána Kirlian-eljárással lefényképezünk, azt tapasztaljuk, hogy az általunk amputált rész sugárzó körvonala is megjelenik a képen! A Kirlian-fotó alapelve tehát az, hogy felvétel közben a kívánt "testrészen" nagyon nagy feszültségű de minimális erősségű áramot vezetnek át.

Mindenki más és más színösszetételű, más és más kiterjedésű auraréteggel rendelkezik, a lélek fejlettségétől - főként spirituális állapotától - függően. Ezért fordulhat elő az, hogy a nagyon vallásos illetve a hívő emberek nagyobb méretű és ezért jobban látható aurával rendelkeznek. Természetesen nem kizárólagos a vallás és istenhit, a döntő szempont feltehetően a lelki emelkedettség.

Az aura testi-lelki egészségünkkel is szoros kapcsolatban áll. Akinek sérült az aurája, a sérült résznek megfelelő testtájon megbetegszik. Következésképp, aki megbetegszik, annak a beteg testrésznek megfelelő helyen sérül az aurája. Megfigyelték (pl. infarktusos betegeknél), hogy még évekkel a betegség gyógyulása- túlélése után is észlelhető volt az aurában - bár sokkal halványabban - a sérülés. Viszont sok betegségnek nem a tünet helyén található a gócpontja, hanem egy másik testtájon, így és ezért az is előfordulhat, hogy a betegség nem az aurában észlelt energiahiány mögöttes helyszínén fog jelentkezni. A nagyobb aurával - belső energiával - rendelkező egyén nehezebben betegszik meg, de következésképp könnyebben gyógyul, mint kisebb aurával - belső energiával - rendelkező társai. Tapasztalataink szerint az egészséges, különösebb képességekkel nem rendelkező ember aurájának mérete 2,5-5 méter közé tehető. Ezt nem úgy kell érteni, hogy egy konkrét személy aurája 2,5-5 méter között mozog, hanem úgy, hogy minden ember testének más és más méretű aurára van szüksége. Így az egyik személynek pl. átlagosan 5 méteres aurára van szüksége a minden napok elviseléséhez, míg a másiknak az Ő saját körülményei között a 2,5 méteres aura felel meg a legmegfelelőbben. A különleges képességekkel, illetve a kiemelkedően magas lelki emelkedettséggel rendelkezők igen nagy, egyes esetekben a végtelenhez közelítő aurával rendelkezhetnek.

Az ember aurája több rétegből álló, nagyon érzékeny energiahálók összessége:
Éterikus test: tulajdonképpen egy pár centiméter vastag, kékesfehér színű finom "energiapaplannak" fogható fel. A fizikai test esetleges megbetegedései olvashatók ki mindenkori állapotából, ugyanis itt előbb jelenik meg az elváltozás, mintsem ahogyan megjelenne a fizikai tünet.
Érzelmi test: a különféle, de minden esetben az aktuális érzelmek különféle színek felhőiként jelennek meg ebben a rétegben. Ezen érzelmek - ha úgy tetszik indulatok -, (például düh, félelem) betegítő hatásúak is lehetnek a fizikai testre nézve, ezért ezek sok információt biztosítanak a hozzáértők számára.
Mentális test: a gondolatokkal, a gondolatformákkal és a tudatműködéssel áll kapcsolatban.
Asztrál test: vágyódásainkkal, illetve még be nem teljesült vágyainkat tartalmazza. Gyakorlatilag jellemünk részletes leírása fejthető meg általa.
Spirituális testek: itt találhatók szellemi síkjaink, melyek a világegyetemmel kapcsolnak össze bennünket. A teremtés, a halál, az újraszületés, és végül de nem utolsósorban az Isteni kapcsolat lehetőségei.
Vissza

--------------------------------------------------------


Csakrák

Testünkben hét energiaközpont található, mely központok energiaszintje aránylag egyszerű módon mérhető is. Sőt egyes teóriák szerint kilenc, illetve tizenkét fő energiaközpont, úgynevezett csakra létezik. Nem hinném azt, hogy a mi feladatunk lenne eldönteni, hogy téved-e valaki, és ha igen, akkor ki, amikor az energiaközpontok számának kérdése kerül szóba. Mivel a legtöbb bizonyítható elképzelést az indiai felfogás és tradíció adja, mely szerint hét energiaközpont, azaz hét csakra létezik, talán célszerű a továbbiakban ezt az elvet követnünk.

Már a XIX. század végén felismerték, hogy az elnyomott- elfojtott érzések ún. gócokat képeznek a test meghatározott területein, megbetegítve azt. E megfigyelések teljes mértékben és hajszálpontosan fedik az indiai csakrákkal kapcsolatos tanokat. A hét csakra a törzs és a fej kitüntetett és egyben meghatározott pontjain található a test tengelyvonalában, forgó energiatölcséreket képezve. A különböző tanokban található leírások nagyjából azonos helyre helyezik a csakrákat. Viszont a csakrák méretében felfedezhetők kisebb-nagyobb eltérések. Egyes leírások például egy alma nagyságához hasonlítják, míg mások - mint pl. a kínaiak - hüvelykujjnyi méretre utalnak. Személyes tapasztalataink szerint viszont adott esetben mindkét állítás akár igaz is lehet, ugyanis méréseink szerint a csakrák egyénenként eltérő méretűek lehetnek. Az egyetemleges élet-energia a gyökér-csakrából kiindulva halad a korona-csakra irányába, mintegy összefüggő láncra fűzve a csakrákat. Mivel mindegyik csakra az ővele szomszédos csakrákon felül a test több pontjával - szervével - is kapcsolatban van, ez a kapcsolat alkotja a "működő egész"-et. Belátható, hogy ezek bármelyikének alulműködése - az elszenvedett energiahiány miatt -, felboríthatja az élet egyensúlyát, azaz betegségeket okozhat.

Az első csakra, az alap-csakra (gyökér-csakra) a hátgerinc alsó végénél, a fark-csontnál helyezkedik el. E energiaközponton keresztül tapasztaljuk meg- sajátítjuk el a menekülés vagy harcreakciókat. Közvetlen kapcsolatban van a mellékvesével, a vesékkel, és a hátgerinccel. Ez az energiaközpont felelős a fizikai erőnlétünkért és vitalitásunkért. A munka- a hivatás, az energia, az aktivitás elsődleges mozgatórugója. A színe általában vörös, eleme a föld.
Betegségek: aranyér, bélgyulladás, fogínygyulladás, gerincpanaszok, hasmenés, székrekedés, hideg végtagok.

A második csakra a nemi szerveknél (szex-csakra) található, de ugyan ez a csakra a kreativitás csakrája is. Irányítja- szabályozza viselkedésünket kapcsolatainkban, a nemi életben, és ez által a szaporodásban. A gyökér-csakrával együtt felelős az emberi szexualitás örömeiért és problémáiért. A színe általában narancssárga, eleme a víz.
Betegségek: bélgörcsök, felfúvódás, gombás fertőzés, hajhullás, hereproblémák, méhproblémák, petefészek-ciszta, impotencia, a prosztata megbetegedései, mellbetegségek, étkezési zavarok, kóros elhízás, orgazmusproblémák.

A harmadik csakra kissé a gyomorszáj alatt (köldök-csakra) helyezkedik el, és a hasnyálmiriggyel van közvetlen kapcsolatban. Az epehólyag működését befolyásolja, s így távolról szabályozza az idegrendszert is, de hozzá tartozók még: a szem- a látás, a gyomor és a máj. Az érzelmi érzékenység és személyes erő központja. A köldök-csakra szenvedélyeink és saját énünk irányítója. A színe általában sárga, eleme a tűz.
E csakrához olyan betegségek tartoznak, melyek aggodalomra, félelemre, szorongásra és elnyomott agresszióra vezethetők vissza: cukorbetegség, epepanaszok, emésztési problémák, gyomorfekély, epe és májbetegségek.

A negyedik csakra a szívnél (szív-csakra) található. A test energetikai középpontja, és a szívvel, mint szervvel, valamint a csecsemőmiriggyel áll szoros kapcsolatban. A szívet, a vér minőségét, és a vérkeringést irányítja, valamint az immunrendszert szabályozza. A szeretet központja. A színe általában zöld, eleme a levegő.
Betegségek: az immunrendszerrel és a vérkeringéssel kapcsolatos betegségek, az antitestképzés, a fehérvérsejtek képzése, és végül maga a szív, mint szerv.

Az ötödik csakra a toroknál található, ezért a köznyelv általában torok-csakrának nevezi. A pajzsmiriggyel, a nyakkal, és a szájjal van közvetlen összefüggésben. Irányítja a tüdőt, a hangszálakat, a hörgőket és az anyagcserét. Elsősorban a légzéssel, a beszéddel és az önkifejezéssel kapcsolatos. Az önkifejezés, a kommunikáció és az értékítélet központja. Itt halljuk meg a külső és a belső hangokat. A torok-csakra a szex-csakrával igen szoros kapcsolatban áll. A szex-csakra a test ösztöni részét, míg a torok-csakra pedig az intellektuális, szimbolikus részét irányítja. A színe általában kék, eleme az éter.
Betegség: beszédproblémák, köhögés, torokfájdalom, rekedtség. Az elnyomott érzelmek elzárhatják a torok-csakra energiáját.

A hatodik csakra vagyis a harmadik szem (esetleg homlok-csakra) a homlok közepén, a két szemöldök között található. Az agyalapi miriggyel áll közvetlen kapcsolatban, ezért az agy alsó részét, az idegrendszert, a fül, az orr, és a bal szem irányítását végzi. A  lélek színhelye. Ez vezérli a meditációt, az elmélkedés irányát, az intuíciót. A harmadik szem a nevetést is irányítja. Ezen belül az egyik legnagyobb feladatának tekinti azt, hogy tudjunk nevetni önmagunkon. A színe indigókék, de alkalmanként a vörös és a kék kombinációjaként jelenik meg. Nem tartozik hozzá elem.
Betegségek: folyamatosan visszaköszönő fejfájás, látászavarok (rövid és távollátás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás).

A hetedik vagy korona-csakra (esetleg fejtető-csakra) a fejtetőn, a kutacsoknál található. A korona-csakra a legmagasabb tudati szintet szimbolizálja. A tobozmiriggyel áll közvetlen kapcsolatban. A felső agyat, valamint a jobb szemet irányítja. E csakrán keresztül lehet felvenni Teremtőnkkel a "kapcsolatot". A teljes felszabadultság, az abszolút szabadság tudatának az állapota. Színét általában ibolyaszínűnek, de néha fehér fénynek láthatjuk. Eleme nincs.
Betegségek: általában lelki, pszichés eredetű betegségek, esetleg személyiségváltozások (parkinson-kór, alzheimer-kór, depresszió, epilepszia) fordulhatnak elő.

Vissza

 

---------------------------------------------------------





Idegen civilizációs behatások

A behatás megléte esetében egyes csakrák (melyeket támadás ért) nem működnek megfelelően, így károsodhatnak a mögöttes szervek is, mivel a megtámadott csakrákon keresztül energiát vonnak el. Előfordul, hogy e támadók a sötét oldalt képviselik. Ekkor hosszan tartó jelenlétük esetén főleg az idegrendszer egyensúlyát borítják fel. Így alakulhat ki pl. az alkalmazkodóképesség teljes hiánya azaz, az autizmus. De számítani lehet a parkinson-kór megjelenésére is.
A negatív, illetve a sötét oldalt képviselő fellázadt angyalok által mesterségesen létrehozott "robotok" is e körhöz tartoznak. Ezek elsődleges feladata, hogy teremtőik számára energiát gyűjtsenek. Az energia begyűjtése "célszerűen" az emberi testből, annak csakráiból történik.
Ide tartozik még a 3. és a 4. típusú találkozások kapcsolata. Pontosan azt jelenti, amit mindenki tud az ilyen kapcsolatról: az egyén (esetleg ismételt) elrablását, vizsgálatát, valamint a páciensen végzett speciális műtét végrehajtását. E kapcsolat - mert kapcsolatról van szó, csak lehet, hogy e kapcsolat az egyén számára tudattalan - egy életre szól. A műtét során általában "megjelölik" az illetőt. Ez egy kissé tüzetesebb röntgenvizsgálat alkalmával kiderülhet, mivel röntgennel könnyedén kimutatható tárgyak beültetéséről van szó. E személyek egyes egyedei a találkozások utóhatásaként oly nagymértékű (pl. bio) energiákkal is rendelkezhetnek, melynek megléte nem szokványos a "normál" emberi létben.
E behatásokat (véleményünk és meggyőződésünk szerint) nem csak úgy lehet és kell elképzelni mint egy "szokványos" UFO-s találkozást, mivel adott esetben az is előfordulhat, hogy az idegen világ képviselői csak mikroszkopikus méretekkel rendelkeznek. Ez esetben joggal nevezhetnénk Őket idegen világból származó vírusoknak is.






---------------------------------------------------------





Negatív és gonosz erők

A behatás jelenléte egyrészt a negatív de gonosz oldalt képviselő(k) behatolását- behatását jelzi. Ennek megnyilvánulása "mindössze" a mindennapi döntéseinkben jelenik meg. Ezért is lehetünk adott esetben döntésképtelenek. Többször hozzálátunk ugyan ahhoz a feladathoz, de soha sem jutunk egyről a kettőre.
A behatás jelenléte másrészt a sötét oldal képviselőitől származó igen erőteljes behatás, mely súlyos depresszió kialakulását eredményezheti, a test fizikai leromlása- leépülése mellett.


-------------------------------------------------------------------



Megszálló kóbor lelkek

A behatás jelenléte meggyőződésünk és ismereteink szerint azt jelenti, hogy a kérdéses illető pillanatnyilag nincs egyedül fizikai testében. Nem árt, ha azt is tudomásul vesszük, hogy e megszállók jószántukból soha sem szokták elhagyni a már jól "bejáratott" gazdatestet. E "megszállók" lehetnek a test tulajdonosának elhunyt rokonai, kik valamilyen oknál fogva nem tudtak "elmenni". Feltehetően úgy érzik, hogy még valamilyen dolguk (elintézetlen ügy, bosszú, stb.) van e világon. De az is lehet, hogy a túl bensőséges kapcsolat foka miatt, az illető nem tudta elengedni Őket.
Végeredményben e megszállók lehetnek akár "egyszerű" idegenek is, kik ebben a testben találtak számukra megfelelő "menedéket", illetve e testben találták meg azon szenvedélyek (pl. szex, alkohol, drog, dohányzás, stb.) által nyújtott élvezeteket, melyek számukra még életükben a mindent jelentették.
A behatás megléte esetén a megszállt illetőt rémálmok gyötrik, ezért álmában beszél, kiabál. A behatás meglétéről az is tanúskodik, hogy az álmában kiadott hangok egyáltalán nem az Ő saját orgánumán szólalnak meg, sőt előfordulhatnak az illető által egyáltalán nem ismert idegen nyelvi megnyilatkozások is. Továbbá előfordulhat, hogy a megszállt illető rá egyáltalán nem jellemző módon olyan dühkitöréseket produkál, melynek láthatóan nincs kiváltó oka.

Bármely változatról is van szó, egy biztos: a megszállóknak nem itt van a helyük!



------------------------------------------------------------------


Átok

Tudomásunk szerint az átok jelenléte a jövőbeli sorsunkat (életút) határozza meg, sőt ez több nemzedékre is kihatással lehet. Az "igazi" megátkozás (melyet csak "szakember" képes elvégezni) esetében egy teljesen balszerencsés életút várható, melyet örökölhetnek gyermekeink is egészen a hetedik leszármazottig. Pl. enyhébb esetben vásárol az illető egy gépkocsit, melyet gyakorlatilag sohasem fog tudni használni, mivel állandóan összetört állapotban lesz. Egyik baleset vagy koccanás jön a másik után, jóllehet e balesetek javát nem Ő okozza, mindössze "csak" a vétlen szenvedő szerepét éli meg. De az egész további életét balszerencsés történések kísérik. Pl. hol a keze, hol a lába törik el, de lehet az is, hogy "mindössze" egyszerű ficamokkal megússza. Ha belefog valami új dologba (pl. vállalkozás), szinte biztos, hogy balul üt ki minden próbálkozása: az építész hónapokat csúszik, esetleg meglép az előleggel; a festő csúnya munkát végez, de nagy hangon követeli a sört; az árút nem szállítják időben, de már ki van fizetve, igaz kölcsönből, és már be kéne fizetni az első részleteket; a vételár kifizetése után derül ki, hogy a vásárolt üzletnek két tulajdonosa volt, s a másik mit sem tud az üzlet eladásáról; stb., stb., stb.
Mire sikerül megnyitnia felsőruházati butikját kiderül, hogy közvetlen közelében éppen most nyílt öt másik ilyen üzlet...
De az is előfordulhat, hogy a családi élete megy tönkre, illetve létre sem tud hozni egy igazi családot, s ezt az életutat adja tovább gyermekének.


Lényeges tudni, hogy mi azt nem vizsgáljuk (nem tisztünk), hogy az "eredeti" átok nyilvánul-e meg valakiben, vagy Ő már "csak" valamelyik leszármazott.



-------------------------------------------------------------------

Rontás

Rontás megléte esetében folyamatos, az orvosok által eleinte nem diagnosztizálható betegségek tüneteivel kell számolni. Bármilyen kivizsgálás is történik, a leletek eleinte mindig negatív eredményt mutatnak. Természetesen ettől az illető még igen betegnek érzi magát, és valójában is az, ugyanis a kezdeti lelki problémákat elkerülhetetlenül követi a valós betegség, csak idő és ellenálló képesség kérdése, hogy mikor.

-------------------------------------------------------------------


Kötések

Magát a "kötés" szót elég sok félreérthető magyarázat kísérheti, ugyanis tudomásunk és tapasztalataink szerint nem kizárólag csak szerelmi kötésre vonatkozhat a kötés-, kötődés megléte. Pl. lehet ez akár egy teljesen "egészségtelen" - azaz túlzott - anya-fiú vagy egy apa-lánya kötődés is. Mi a kötést-, kötődést egy egyszeri méréssel mérjük ki, tehát nem "kutakodunk" tovább, hogy e kötés-, kötődés szerelmi vagy esetleg más alapokon nyugszik-e. De az biztos, hogy az általunk így kimért kötés-, kötődés az illető személy számára egy egyáltalán nem kívánatos kötődés meglétét jelzi, ugyanis e kötések-, kötődések minden esetben ún. energia-kötődések. E túlzott kötődések általában úgy alakulnak ki, hogy a nevezett személyek a kialakult kölcsönös vonzalom következményeként eleinte tudattalanul árasztják egymás felé (szeretet)energiájukat. Ennek következtében - hatásaként - egymás társaságában mindketten könnyűnek, emelkedettnek érzik magukat és ettől kezdve az energiát mindketten kizárólag csak a másiktól várják el, elvágva magukat az univerzális energiaforrástól. Az idő múlásával egyre inkább függenek egymás energiájától, mégnem kialakul a másiktól való teljes (energia)függőség. Vajon mikorra élik fel?




-------------------------------------------------------------------




Sátáni behatások

A sátáni behatás alapesetben gyakorlatilag megtévesztésig hasonlít a káros sugárzásokhoz, de egyáltalán nem az, ugyanis helyiségben (pl. lakásban) és egyénben is képes megtelepedni. Ha csak a lakásban található, akkor a fertőzött területen tartózkodó személy pl. viszketést, zsibbadást, esetleg csipkedést érez, és képtelen pár percnél többet az adott helyen eltölteni. Ha idővel az egyén is fertőzötté válik, akkor bárhol is tartózkodik a fenti tünetek állandósulnak rajta. A sátáni behatással fertőzött lakásban tartózkodók nagy valószínűséggel elég rövid idő alatt fertőzöttekké válnak, s magukkal hurcolják otthonukba a fertőzést, ahol családtagjaik is részesülhetnek a behatás "örömeiből".
Sátáni megtámadtatás és a sátáni rontás esetében a fenti tünetek kiegészülhetnek teljes álmatlansággal, különféle alvászavarokkal, rémálmokkal, hallucinációkkal. E tünetek idővel oly erőssé és valósághűvé válhatnak, hogy szélsőséges esetben az elme teljes katasztrófáját okozhatják.


-------------------------------------------------------------------



Kiválasztott

Kiválasztottságról akkor beszélünk (tudomásunk szerint), ha az illetőt születése (egyes vélemények szerint fogantatása) pillanatában Teremtőnk egy egyenlőre csak általa ismert feladat elvégzésére kiválasztotta. Ez önmagában a "megjelölésen" kívül semmit sem jelent, semmiféle plusz képességgel nem jár, és az is előfordulhat, hogy a kiválasztott úgy éli le az életét, hogy sohasem kerül sor a feladat elvégzésére való felszólításra (megszólítás). Tehát téves felfogás az, hogy a kiválasztottnak valamilyen különleges képességgel kell rendelkeznie. Ha van ilyen különleges képesség (pl. abszolút zenei hallás), akkor az semmiféleképpen nem függ össze a kiválasztottsággal. A kiválasztottság az örömteli várakozás időszaka, amikor várjuk, hogy Teremtőnk megszólítson, s feladatot adjon. A kiválasztottság, megfelelő spirituális háttérrel rendelkező személy(ek) számára egyszerű módon (pálca, inga) kimérhető, mint ahogyan pl. a megkeresztelés ténye is.



-------------------------------------------------------------------


Megszólított

Megszólítottságról (tudomásunk szerint) akkor beszélünk, ha Teremtőnk "megszólítja" (valamely feladat elvégzésére szólítja fel) az általában kiválasztottként születettet.
Előfordulhat azonban olyan eset is, amikor egy nem kiválasztottként születettet szólít meg. Ez akkor történhet meg, ha feltétlenül segítségre van szüksége egy másik kiválasztott és már megszólított személynek. Pl. egy kiskorú (vagy egy mozgásképtelen) megszólítotthoz "hozzárendelik" valamely szülőjét (illetve társát) ki ugyan nem kiválasztottként született, de most a megszólított kiszolgálása (a megfelelő körülmények biztosítása) miatt, a feladat elvégzésének idejére (csak erre az időre) megszólítottá válik. Tehát e megszólítottság végeredményben meghatározható időintervallumra szól, és ennek lejártával általában meg is szűnik. Látható, hogy ez nem egyenértékű az "igazi"-val, amikor is az illetőt - ki kiválasztottként született -, megszólítják.
De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi is történhet abban az esetben, amikor egy nem kiválasztottként született személy még ebben a fizikai létében sikeresen teljesíti karmikus feladatait. Ekkor nagy a valószínűsége annak, hogy karmikus feladatai teljesítését követően rövid időn belül kiválasztottá, esetleg megszólítottá váljék.
A megszólítás első fizikai jele az aura hirtelen és - talán számunkra - hihetetlen mértékű növekedése. E hirtelen növekedést az első időkben általában fáradtság, gyengeség, szédülés kíséri. Fokozottan jelentkeznek e tünetek a vérnyomásproblémákkal küszködőknél, kiknél megnőhet a vérnyomás-ingadozás mértéke. Minden ilyen jellegű feladat ellátásához más és más méretű aura (belső energia) szükséges. Mivel az elején sohasem tudhatjuk, hogy mi is lesz az illető feladata, így azt sem tudhatjuk, hogy meddig fog aurája növekedni, azaz meddig tart a "türelmi" idő. Tapasztalataink szerint azonban, a megszólítottság kezdetétől számított egy hónapnyi "türelmi" idővel még biztonsággal lehet számítani. Mivel az aura mérete szélsőséges esetben akár a végtelent is elérheti, így ebben az esetben természetesen hosszabb lesz a "türelmi" idő is.
Ha még az aura növekedésének ideje alatt az illető "ébred" és felveszi a kapcsolatot Isteni segítőivel, és e kapcsolatfelvétel folyamán elismeri, hogy FELTÉTEL (és alkudozás) NÉLKÜL vállalja a feladatot, akkor megkapja azokat a képességeket is, melyek feladata ellátásához szükségesek. Ha nem veszi észre megszólítottságát - azaz nem tesz semmit -, akkor az aura végső méretének elérése után a megszólítottság és az esetlegesen addig kapott képességek vissza lesznek vonva- fejlesztve. Ugyan így visszavonásra kerül a megszólítottság abban az esetben is, ha a megszólított és esetleg már képességekkel is rendelkező személy nem képes elfogadni és betartani az "Uram meghajlok az akaratod előtt!" vagy a "Legyen meg a Te akaratod!" alap-feltételeket, illetve tevékenysége nem éppen a megfelelő irányba mutat, azaz meg nem engedhető, az eredettel össze nem egyeztethető az illető tevékenysége, viselkedése. Így fordulhat elő olyan eset, hogy a hirtelen feltűnt, és bizonyítottan hatásosan működő képességekkel rendelkező személy egyszer csak "elveszti" ez irányú képességét. Egy kis ideig még próbálkozik, de hamar rájön, hogy képességei immár nem működnek. Ekkor jobb esetben belátja, hogy képességek híján képtelen a segítésre, rosszabb esetben - mivel képtelen elszakadni a múltbéli tevékenységtől -, eredménytelen kuruzslóvá válik.
Jó tudni, hogy az észre nem vett megszólítás addig ismétlődik, amíg észre nem veszik, illetve az illető be nem fejezi földi pályafutását. Ezért léteznek olyan illetők, kik már többször is voltak megszólítottak, de ezt még egyszer sem vették észre.
A megszólítottság, megfelelő spirituális háttérrel rendelkező személy(ek) számára egyszerű módon (pálca, inga) kimérhető.




-------------------------------------------------------------------



Lelki problémát okozó behatások

Külső, esetleg "hozott" behatások (karmikus eredetű, gyermekkori élmények- szokások, szülői ráhatások, rokoni szálak, párkapcsolatok, mukahelyi stressz, illetve más emberi kapcsolatok) eredményeként kialakult depresszió, és az ezt követő - kísérő - félelem oldása, az így kialakult reflexek allergiás tüneteinek símítása, felszámolása.






-------------------------------------------------------------------





Elementál

Az elementál maga nem más, mint tiszta információ. Ez lehet, pl. egy természeti elementál, lehet egy valamikor(i) élő objektumé, de lehet egy ember által kigondolt "struktúra" is, mint pl. regényalak, szellem (sátán, fajgyűlölet), démon (féltékenység, betegség), ártó vagy gyógyító gondolat, stb. Véleményünk szerint önmagában teljesen veszélytelen, mivel anyag és főleg energia nélkül "üzemképtelen".

Ahogyan az immunrendszerünk a fizikai világ objektumai ellen véd minket, ugyan így távol tartja tőlünk saját jól működő programrendszerünk az ellenséges elementált. Alapvetően csak azokra vagyunk nyitottak, amelyek javunkra válhatnak, amelyek erősít(het)ik saját rendszerünket. Ezeknek tápot teremtünk (anyagot és energiát biztosítunk számukra). Ezen gondolatok "kicsíráznak" bennünk és beépülnek e világi programrendszerünkbe. De ahogyan fizikai immunrendszerünk sem legyőzhetetlen, ugyan úgy a negatív elementálok is megtelepedhetnek bennünk (különféle betegségek, esetleg még megszállottság is). Ez csak akkor következhet be, ha tápot adunk nekik, azaz elfogadjuk őket valóságnak!

Az elfogadás, illetve "teremtés" úgy működik, hogy - mint tudvalevő -, az agy maga hatalmas energiát bocsát ki. Ez a hatalmas energia egy idő után folyamatosan fenntartja az illúziót maga körül. A gondolat koncentrálásával hatalmas energiát tudunk egy pontra küldeni, mellyel akár még tárgyakat is lehet mozgatni. A gondolatnak olyan ereje van, amivel hatni lehet a sejtekre, a molekulákra, az atomokra, a vegyületekre, sőt még más emberekre (pl. hipnózis) is. Ezek a gondolatok azok az elementálok, melyek folyamatosan távoznak az emberből. Az ember eleinte szétszórt gondolatai csapongnak a tér minden irányába, ezért úgy is elképzelhetjük, mint a koncentrálatlan (szórt) fényt. E gondolatok (elementálok) folytonosan visszatérnek az emberhez energiáért, és ha van energia-utánpótlás, erősödnek (koncentrálódnak). Ez akkor következik be, amikor az ember újra és újra ugyanarra gondol. Ez a folyamat addig tart, mígnem elhatalmasodik felette, s olyan erős lesz, hogy fizikai valósággá válik, és "tulajdonosa", illetve létrehozója által többé már nem kezelhető. Pl. így alakul(hat)nak ki az eleinte vélt, később valósággá váló egyéb, és főként így alakulnak ki a különféle szenvedélybetegségek.

De természetesen "vevők" lehetünk a mások által akaratlanul, illetve tudatosan létrehozott (számunkra ártó) elementálokra is. Befogadás esetén nagyon rövid időn belül mint saját elementált kezel(het)jük a fent leírtak szerint.



-------------------------------------------------------------------


Elementár



Végeredményben, a különféle mesékben már megismerkedhettünk velük: manók, koboldok, sellők, tündérek, lidércek, stb. Mivel "működési" területük a négy elem: a föld, a víz, a levegő és a tűz, elemi lényeknek, elementároknak nevezzük őket.

Az elementár a mágusok, a táltosok és a boszorkányok, a mentális mágia révén tudatosan, esetleg civil személyek spontán, öntudatlan tevékenysége által létbehívott koncentrált gondolati erő megtestesítője, melynek középpontjában egy vagy több gondolatidea áll. Ezt különböző jellegű, tulajdonságú és minőségű energiaszimbólum veszi körül. A gondolati síkon való megjelenést követően teremtője életet lehel belé, azaz lélekkel ruházza fel, majd formát, alakot kap az éterikus síkon és végül - ha az őt alkotó teremtője úgy akarja -, manifesztálódik fizikai síkon is. Az így létbehívott elementár az emberi aura megfelelő rétegében elhelyezve végrehajtja a teremtője által rábízott feladatokat.

Megállapíthatjuk, hogy ezek az elementárok igen fejlett egyéniséggel és egyedien csak rájuk jellemző személyiséggel rendelkeznek, de mindemellett megmaradnak fiktív, gondolati úton létbehívott, tudat szülte lényeknek. Ezért teremtőjüknek a rájuk bízott feladat teljesítését követően feltétlenül le kell bontania őket, mivel ellenkező esetben energiát rabolva élősködni kezdenek - adott esetben akár teremtőjükön is -, korlátozva az emberi szabadságot. Ezek az elementárok kiszívják az életerőt, sivárrá teszik a lelki életet, elhomályosítják a szellemet; és az általuk megszállva tartott ember kontroll nélküli szolgájukká válik. Így a személyiség tudattalanul egy teljesen új karmát gyűjt(het) össze saját maga számára, s ez által teljes mértékben elveszt(het)i identitását.

Ezek az elementárok csak addig létezhetnek, amíg a személyiségben a tudati és az érzelmi tartalom töltése a szeretet által meg nem változik, s ez által maga a személyiség a megbánás, a vezeklés és a jóvátétel által, megváltást nem nyer.




-------------------------------------------------------------------



Tisztátalan lélek, tisztátalan szellem

 

"Tisztátalan lélek", "tisztátalan szellem" "démon", ezek olyan kifejezések, melyeket véleményünk szerint, mint szavakat a környező világból (esetleg más vallásokból) vettünk át, hogy azokkal a "hatalma(ka)t" jelezzük. Olyan hatalma(ka)t, amik gyakran uralmuk alá vetik az embert és tisztátalan, romboló tettekre kényszerítik Őt. A görög kultúrában a daimon eredetileg minden emberfölötti hatalom neve volt, pl. ide tartoztak az istenek is. Később a néphit elhunytak lelkeire értette, különösen azokéra, akik erőszakos halállal haltak meg és akik mint kísértetek folytatják küzdelmeiket. Később, a minden természetes okra vissza nem vezethető rossznak a szerzőjére értették. A zsidó kultúrában bukott angyalok, illetve gonosz lelkek neveként találkozhatunk velük. Az Ószövetségben a Sátán név szerepel elsősorban kísértőként és Isten ellenségeként. Az evangélium beszámolójában a tisztátalan lélektől megszállt ember Jézus közeledtére felkiált. Ez és az egyéni tudás hírül adása "tudom ki vagy: az Isten szentje" olyan kifejezés, amely a korabeli varázslási (Mágusi) szövegekben is megtalálható volt és azt a célt szolgálta, hogy megakadályozzon egy ördögűzést.
 
Úgy gondoljuk, hogy a gonosz lelkeket, akik megteremtésükkor még bűntelenek voltak, Isten pontosan olyan természettel, hatalommal és dicsőséggel ruházta fel, mint a szent lényeket, jelenlegi követeit. De később bűnbe estek, majd szövetkeztek Isten meggyalázására és az emberek elpusztítására. A Szentírás tájékoztat összeesküvésükről és kormányzatukról, különböző rendjeikről, értelmességükről, ravaszságukról, és az emberek békéje és boldogsága ellen szőtt gonosz terveikről. Az általuk meggyötört emberek nemcsak betegségekben szenvedtek. Krisztus jól tudta, hogy mivel van dolga, és felismerte a gonosz lelkek közvetlen jelenlétét és működését. Az ördögtől megszállott ember meggyógyítását az evangélium tehát úgy beszéli el, hogy világosan jelzi; Jézus és kortársai (apostolok) cselekedetét igazi ördögűzésnek tartja. Ezt ellenfelei is elismerték, csak ők ezt úgy magyarázták, hogy ezt az ördögök fejedelmének segítségével teszi. Jézus ezzel szemben világosan meg is magyarázza, hogy az ördögűzést olyan jelnek tartja, amely egyértelműen hirdeti Isten uralmának megérkezését.
Véleményünk szerint számukról, hatalmukról és gonoszságukról, valamint Krisztus hatalmáról és irgalmáról ékesen beszél a gadarai ördöngösök meggyógyításáról szóló szentírási történet. Azok a szerencsétlen megszállottak, lerázva minden korlátot, vonaglottak, tajtékzottak. Kiáltásuk messze elhallatszott. Megsebezték önmagukat, és veszélyt jelentettek környezetük számára is. Vérző, eltorzult testük, és tébolyultságuk olyan látványt nyújtott, amiben csak a sötétség fejedelme gyönyörködhetett. Jézus parancsára a gonosz lelkek eltávoztak áldozatukból, és a megszabadított emberek nyugodtan, csendben, józanul, szelíden ültek a Megváltó lábánál. A démonoknak Jézus megengedte, hogy egy disznónyájat besodorjanak a tengerbe. Gadara lakóit ez a veszteség érzékenyebben érintette, mint a Krisztus nyújtotta áldás, és könyörögtek a mennyei Orvosnak, hogy hagyja el őket. Krisztus szándéka azonban nem hiúsult meg. Hagyta, hogy a gonosz lelkek elpusztítsák a disznónyájat, tanulságul azoknak a zsidóknak, akik a nyerészkedés kedvéért tenyésztették e számukra tisztátalan állatokat. Ha Krisztus nem fékezte volna meg a démonokat, akkor nemcsak a disznókat fojtották volna a tengerbe, hanem őrzőiket és tulajdonosaikat is. Az őrzők és a tulajdonosok egyedül Krisztus hatalmának és irgalmának köszönhették, hogy életben maradtak. A történteket Isten azért engedte meg, hogy a tanítványok tanúi legyenek Sátán kegyetlen hatalmának, amit az emberek és az állatok felett gyakorol.
 
A Biblia tanúsága szerint a démonoktól megszállt emberek többsége nagyon szenvedett. De voltak kivételek is. Egyesek, hogy a természetfölötti erő birtokába jussanak, szívesen fogadták Sátán munkáját. Ezeknek természetesen nem volt küzdelmük a démonokkal. Közöttük voltak azok, akik a jövendölés lelkét kapták - Simon mágus, az ördöngös Elimás és az a szolgálóleányka, aki Filippiben Pál és Silás nyomában járt.
"Azt nem kerülhetjük el, hogy madarak repüljenek el a fejünk felett, de azt már megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban." Luther Mártonnak ez a szemléletes mondása két tényt fejez ki: mindenkit érhet kísértés, de ellenállhatunk és győzhetünk felette. Ugyanakkor nem árt megjegyeznünk, hogy a tisztátalan lélek, illetve a tisztátalan szellem eltávolítása után sem lehetünk teljes biztonságban: "Mikor a tisztátalan lélek kiszáll az emberből, puszta helyen bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Akkor azt mondja: Visszatérek házamba, ahonnét kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, sőt még kisöpörve és földíszítve is. Erre elmegy, hoz magával hét másik lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. Annak az embernek a sorsa pedig rosszabbra fordul, mint előbb volt." (Mt 12,43-45)
 
S végül szolgáljon okulásunkra a következő történet:
Egyszer egy arab tevehajcsár, egy nagyon hideg éjszakán a sivatagban aludt a sátrában. Éjnek idején felébredt, és látta, hogy tevéje bedugta az orrát a sátorlap alatt. Már éppen tiltakozni akart, de az után arra gondolt, hogy a tevének csak olyan kis része van a sátorban, amely nem zavar. Mire később ismét felébredt, akkorra a teve már bedugta az egész fejét és hosszú, szőrös nyakát is a sátorba. Az arab most már összeszedte magát, hogy tiltakozzon, de a teve megelőzte, és így szólt: "Valóban annyira zavarok? Olyan rettenetesen hideg van odakint, és nem tolakodom be tovább." Az ember újra elaludt, és mikor harmadszorra felébredt, ijedten látta, hogy már a teve mellső lábai és púpja is belül vannak. Amikor fel akart ugrani, hogy kihajtsa a tevét, ez ismét megszólalt: "Most aztán komolyan megígérem, hogy egy centiméterrel sem jövök beljebb - és azon kívül, ha ketten vagyunk bent, akkor melegebb lesz a sátorban." Az arab annyira lusta volt, hogy növekvő rossz előérzete ellenére újra elaludt. Hamarosan azonban rémült kiáltással ébredt fel: "Segítség!", mert a teve teljes testsúlyával ránehezedett. "Ha hely kell" - válaszolta kiáltására a teve -, "kint tágasabb!"
Vissza

This page was last updated: December 12, 2011